Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-22 / 16. szám
Evangélikus evangélikus hetilap 72. évfolyam, 16. szám - 2007. április 22. - H 72. évfolyam, 16. szám - 2007. április 22. - Húsvét ünnepe után 2. vasárnap (Misericordia Domini) Ára: 180 Ft „Arról beszélgettek, hogy miként lehetne csökkenteni a felbomló házasságok számát. A fiatal lelkésznő váratlanul így adta meg a kérdésre a választ: »Szeretem a férjem, mert szeretni akarom!«” !► Zátonyról kikötőbe - 4. oldal mmmmmmmmmmmmmmmsmmmmmsmmmmmmmmmmM „A mozgalom fennállásának századik évében, Kodály Zoltán születésének százhuszonötödik és halálának negyvenedik évfordulóján az északkelet-magyarországi régió cserkészei Guinness-rekord-kísérletet hajtanak végre Miskolcon. A résztvevők április 28-án déltől huszonnégy órán keresztül megállás nélkül magyar népdalokat énekelnek majd." !► Rekordokra törő cserkészek? - 9. oldal „Nem emlékszem, hogy bármilyen hátrány ért volna a vallás miatt az ötvenes években. Amikor a kelenföldi evangélikus gyülekezetbe jártunk, nagyon jó lelkészek voltak ott, Kendeh Gyuri bácsi, Botka Pista bácsi és Rezessy Zoli bácsi.” ► Interjú Budafok-Tétény polgármesterével - 10. oldal A lelki építkezés ideje !► 3. oldal Mesemaraton Palócországban ► 5. oldal Jelképesen, de nem feleslegesen! ► 6-7. oldal Erdélyi ősz, erdélyi tavasz !► 7. oldal myLuther tavaszi kollekció ► 8. oldal Jó hír a turkálóban !► 11. oldal Szombathelyi Tamás-mise Budapest után - a szervezők nagy örömére - immár Vas megyében is rendeztek Tamás-misét. A keresők és kételkedők istentiszteletének április 14-én, szombaton este a szombathelyi evangélikus templom adott otthont. A mintegy harminc helyi és kőszegi szolgálat- tevő, illetve a más gyülekezetekből érkező nyolcvan résztvevő a Jézus feltámadásában kétkedő Tamás történetéről hallhatott. Aki ott volt, a liturgiában átélhette a képekben is megjelenített bűnbánatot és bűnbocsánatot, a prédikációban pedig hallhatta, hogy Jézus a kételkedőket is szereti, de Lelkének erejével meg akarja győzni őket. A jelenlévők az imádságjárásban megtapasztalhatták Isten áldását, megújulhattak a keresztség szentségében, az úrvacsorában pedig megélhették az e világon túlmutató közösséget. A kíváncsi vasi gyülekezetnek - köztük számos érdeklődő lelkésznek - Kollemé Loós Zsuzsanna szentgotthárdi lelkész hirdette az igét; a liturgiát szombathelyi szolgatársa, Gregersen Lábossá György vezette. ■ Horváth-Hegyi Olivér felvétele Újabb fontos állomás az Európa megújulását és egységét szolgáló zarándoklaton ► Mint arról már az Evangélikus Élet hasábjain is többször olvashattak, az Európai Egyházak Konferenciájában és a Püspöki Konferenciák Európai Tanácsában együttműködő egyházak másfél éves zarándoklat formájában rendezik meg a III. európai ökumenikus nagygyűlést. A 2006. januári római és a 2007. februári wittenbergi nagy állomások között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa ez év januárjában a Gyulán megrendezett ökumenikus határtalálkozóval járult hozzá e folyamathoz. Az elmúlt napokban - a szomszédos országok ökumenikus delegációinak meghívásával - újabb jeles rendezvénnyel fejezték ki a magyar- országi egyházak e nagygyűlés felhívásával (Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra - reménység Európa megújulására és egységére) való azonosulásukat. Április 15-én, vasárnap délelőtt számos református, evangélikus és római katolikus istentiszteleten hirdették külföldi hittestvéreink Isten igéjét, vagy köszöntötték a jelenlévőket a nagygyűlés szellemében. A cseh, szlovák, osztrák és magyar római katolikus, ókatolikus, református, evangélikus és metodista keresztények gyülekezeti közösségekben is kifejezték azt az elkötelezettségüket, hogy Európa nemcsak gyökereiben, tehát múltjában keresztény, hanem jelenében és jövendőjében is szüksége van azokra a biblikus, evangéliumi értékekre, amelyek Európát Európává tették és teszik ma is. Az olyan értékek, mint az emberi méltóság, társadalmi igazságosság, a teremtett világ védelme, a nemzetek megbékélésének lehetősége, a konfliktusok erőszakmentes megoldása sokszor feledésbe merülnek napjainkban. ► Folytatás a 4. oldalon Jó tréfa lett volna? Nagyszombaton történt; valaki néhány ember jelenlétében elővett egy első látásra szép, színes plakátot. Sárga volt a domináns színe, és nagy, sötét betűkkel egy evangéliumi idézet volt olvasható rajta: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt." (Lk 24,5-6) Felmerült a gondolat valakiben, hogy ki kellene tenni a plakátot a templomajtóra. Húsvétvasámap jönnek az emberek a templomba, és olvashatják akár a dekódolt üzenetét is a plakátszövegnek. Mit kerestek itt a templomban? Mit kerestek itt a (lelki) holtak között? Jézus nincs itt, feltámadott. A plakát tulajdonosa mosolyogva mondta, hogy semmiképpen sem teszik ki az ajtóra. Csak felmerült az ötlet. Lehetne... Bevallom, első reakcióm az volt, hogy tegyük ki: legyen szent provokáció! Üssön szíven bennünket, hogy hitre ébredjünk. Rázzon fel bennünket, hogy szembesüljünk, hogy megmeneküljünk. Első pillantásra tetszett az ötlet: kavarjon fel! Drámai tréfa lehetőségét láttam meg benne. Órákkal később értettem meg, hogy miért nem szabad kiszegezni a plakátot. Egyszerűen azért nem, mert esetleg valahol valakik valóban így gondolják: úgy, hogy ez a templom egy sírkamra. A holtak, a lelki halottak gyülekezőhelye, ahol nincs jelen a Krisztus! S ebben az esetben már nem szent provokáció, ha kitesszük, hanem mélységes megbántása azoknak, akik hittel kulcsolják össze a kezüket még a templomfalak között is. Akik nyitott szívvel hallgatják Isten szent igéjét, akik engedték a lelkűket megérintetni a Lélektől. De riogatja a szívemet azóta is: nem vagyunk-e tényleg holtak - lelki halottak!? Jézus hajdan kikergette a kufárokat a jeruzsálemi templomból vulgáris materializmusuk, pénzimádatuk miatt. Rablók barlangjává tették a szent templomot, amelyből mára már csak egy siratófal maradt. De milyenek a mi templomaink? Avagy nem tettünk-e mi is olyat, mint Jézussal a názáretiek? Ők kiűzték Jézust a falujukból. A régi ismerőst, akihez talán még gyermekkori élmény is fűzött egyeseket. Önvizsgálatra indító történet ez. Fájdalommal állapítható meg, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy szörnyű igazság legyen belőle templomunk falai között: mit keresitek a lelki holtak között az élőt, itt nincs... Nem itt van! Imádkozó és remegő lélekkel állok meg az Úr Jézus előtt, a Feltámadott előtt, hogy ne legyen igaz a plakát mögöttes üzenete. Az tudniillik, hogy márpedig itt vagy ott a falak között nincs az Úr, mert nem a holtak között van, hiszen feltámadt. Remegő és megszomo- rított lélekkel felsóhajtok, hogy legyen „alászállás” ide is, mert szükségünk van a feltámasztásra! Mégis jó, hogy elém került ez a plakát a maga szent provokációjával. Igaz, senkinek sincs joga egyetlen helyre sem rámutatni, hogy márpedig ott nincs jelen a Krisztus, mert mi nem szabhatjuk meg az ő hatalmát. De provokáljon bennünket mégis ez a különös plakát, hogy megvizsgálhassuk: 'beengedtük-e templomainkba az ajtón kopogtató Jézust? Beengedtük-e a Megváltót az életünkbe? Vagy csak elmentünk húsvétkor a templomba, és nem történt a lelkűnkben semmi? Akkor könnyen a „semminek” tesszük ki magunkat, és könnyen ránk fogható: mit keresitek a holtak között az élőt, nincs itt, feltámadott! Ha lelki halottak lennénk, akkor valóban nem lenne érdemes hozzánk vagy közénk jönni. Mindenkinek - kivétel nélkül - szívbéli felelőssége, hogy ajtót nyisson a kopogtató Feltámadottnak, és a templomajtón belül is hallja az ő szavát. Hogy meghallja az ő szavát. S akkor felesleges lesz ez a megrendítő plakát, mert sokkal inkább az történik, amit a missziói parancs végén olvashatunk: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,19-20) A plakát nem tréfa! Önvizsgálatra indít: kinyílt-e szívünk ajtaja? „íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorátok, őpedig én- velem.” (Jel 3,20) Reménykedve énekeltük húsvétkor: „Támadj fel új életre már, / Krisztus meglankadt népe! (...) Úgy ébredj minden reggelen, / Hogy életed húsvét legyen. / Támadj fel, drága népe!” (EE 225,1.4) ■ Ribár JÁNOS Iskola a hit és a tudomány szolgálatában Tizenöt évvel ezelőtt indult újra Győrött az evangélikus oktatás ► Újraindításának tizenötödik évfordulóját ünnepelte az elmúlt héten a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ. Az április 13-i emléknappal sajátos hitvallásként tett bizonyságot a közösség arról, hogy munkájuk „nem embernek, hanem Istennek szól”. Evangélikus keresztény elkötelezettségből hagyta ott másfél évtizeddel ezelőtt korábbi állását az a tizenhat tanár, akikből Jancsó Kálmánná igazgató vezetésével 1992- ben megalakult az újjászületett győri evangélikus iskola - a mai Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ - első nevelőtestülete. Páratlan hit munkált döntéseikben, cselekedeteikben, csak így tudták az iskolaalapításhoz szükséges tapasztalatok híján megtalálni az arany középutat. Azt a folytatást, amely nem a negyvennégy évvel azelőtt abbamaradt egyházi nevelés tapasztalataiba, módszertanába kapaszkodott, hanem a 20. századi modem környezetbe építette bele a Luther Márton-i és a több száz éves magyar evangélikus oktatási hagyományokat. Tizenöt évvel ezelőtt olyan új intézmény született Győrben, amelynek ma, amikor egyre kevesebb a gyermek, sincs gondja a beiskolázással. Ittzés János elnök-püspök szerint mindez azért alakulhatott így, mert a szülők generációja érti és tudja, hogy a most jubiláló iskola Születésnapi gálaest a győri filharmonikusok koncerttermében olyan többletet tud adni a rábízott gyermekeknek, amelyet máshol nem kapnak meg. Ittzés János hangsúlyozta: „Briliáns tudományos ismereteket más iskolák is adhatnak, de a hitnek és a tudásnak, az igaz emberségnek, az Isten-ismeretnek, az Isten és a felebarátok iránti szeretetnek erre az összhangjára csak az egyházi iskolák tudják nevelni a felnövekvő generációt.” Ocsai Zoltán igazgató lelkész a névadónak, Péterfy Sándornak az emlékfalánál a hely, az „insula lutherana” különlegességéről beszélt. Az Istentől kapott ajándékról, arról az evangélikus szigetről, amelynek szíve az Öregtemplom, körülötte a szeretetházzal, az óvodával, az általános iskolával és a gimnázium épületével. Hallgatóné Hajnal Judit, az intézmény igazgatója az emléknap végén, a távoli és közeli múltat idéző ünnepi műsor előtt mondott köszöntőt. Megindult szavakkal tett bizonyságot arról, hogy miért különleges ez az iskola. Azért, mert nevelési elveiben, felfogásában nem csupán a külső igények kielégítésének, hanem a keresztény értékek követé-' sének akar megfelelni. Páratlan az intézmény, mert jó a hangulat, kicsik és nagyok mosolyogni tudnak egymásra, észreveszik egymás örömét, bánatát. Vagyis olyan iskola, ahol „jó együtt lenni, egyszerűen jó, mert ez így természetes”. A közelmúltat látva minden bizonnyal így lesz ez a távoli jövőben is! ■ Gülch Csaba
