Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-15 / 15. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. április 15. >► 3 Ádám, hol vagy? Hívás az ötödik országos evangélikus találkozóra A lényeg szempontjából másodlagos kérdés a műfaj, a helyszín és az időpont. A döntő az, hogy az Úr keresi, hívja az embert megtérésre, a vele való kapcsolatra, az ő országába. Ennek lehet alkalma egy országos egyházi találkozó is. A paksi nagy összejövetel témája a Feltámadott köszöntése, jókívánsága és ajándéka egyben: békesség nektek!” Testvérem, nem lenne ideje igazán megbékélni Istennel és emberrel? Adám, hol vagy, merre jársz, hová jutottál, hogy bírod (iMóz 3,9)? Nem hallod Teremtőd szívének dobogását? Amikor e sorokat írom, még a nagyhét elején, Jézus fájdalmas szavait olvassuk a Szentírásból: „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: »Bárfelismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!«” (Lk 19,41) Sajnos van miért sírnia az Úrnak a mai Jeruzsálem, egyház miatt is. „Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!" (Ézs 1,13) Megtérés, bűnbánat és bűnvallás nélkül nem léphet tovább egyházunk, e nélkül nem egyház az egyház. Hisszük, hogy ma még lehet, ma még szabad elfogadni a kegyelmet. Letehetjük fájdalmainkat, terheinket, vétkeinket nála. A paksi találkozón több műfaj, alkalom, lehetőség lesz meghallani a hívást: áhítatok, előadások, színdarab, a fórumokon való közös töprengés, az igazság keresése, egyéni csendességek és a nagy, közös úrvacsora. Megbékélhetünk egymással a családban, gyülekezetben, egyházban. Sokkal hatékonyabb lenne a Magyarországi Evangélikus Egyház missziója, ha átélnénk az Úr szabadítását. Legyen hangos a megváltottak öröménekétől a záró istentiszteleten a Duna-part! ■ SZEVERÉNYI JÁNOS 5. Országos Evangélikus Találkozó Paks, 2001 június 22-23. Információ: http://talalkoro.lutheran.hu talalkozo@lutheran.hu Elkészült a hartai evangélikusok családfája Ahogyan lapunk 2005. évi 33. számában már említést tettünk róla, a hartai evangélikus lelkész, Halasi László a gyülekezet történetét feldolgozó pazar kötet megírása és megjelentetése mellett az országban, sőt a nagyvilágban is egyedülálló vállalkozásba fogott: megkezdte a hartai lutheránusok családfájának összeállítását. Ötévi kitartó munka eredményeképpen tavaly lezárult a kutatás első szakasza. Több ezer oldalon, ábécérendben, a családi szálakat követő sorszámozással és jelzésrendszerrel elkészült az immáron tucatnyi dossziéba zárt kéziratos családfa. Ennek segítségével elérhetőek az egyes személyekre vonatkozó alapinformációk: név; születési és halálozási dátum; a házastárs neve és az es- ketés időpontja: gyermekek neve, születési és halálozási időpontja. Követhetőek a családok leszármazási vonalai, a rokoni összefüggések, továbbá a közösség és a gyülekezet egykori és közelmúltbeli általános jellemzői: a foglalkozások, a betegségek alakulása, a demográfiai változások, a többi felekezettel való kapcsolódás. A családfák ráadásul nemcsak a hartai evangélikus svábok betelepítésének kezdetéig (1723-ig) nyúlnak vissza, hanem a telepesek első generációjából több család esetében sikerült feltárni a németországi gyökereket is. így nem csupán az első bevándorlók születési időpontját olvashatjuk ki az összeállításból, hanem több esetben sikerült az 1600-as évek kezdetéig visszaásni a kutatással — ez közel négyszáz esztendőt jelent egy-egy família és az anyai ágon leszármazottak esetében! Az adatfeldolgozó munka következő fejezete most kezdődik. A kéziratos anyag - várhatóan egy-két esztendőnyi munkával - számítógépre kerül, hogy CD-n és DVD-n is megmaradjon az utókor számára, és az információk a fénymásolatok mellett elektronikus formában is eljuthassanak az érintett családoknak a saját múltjuk, történetük iránt érdeklődő tagjaihoz. ■ Rezsabek Nándor Az Evangélikus templomok Magyarországon című kötet illusztrációja mmmmmmmmmmmaemmmm Szavakat vezet világtalan A cím nem saját leleményem, hanem Esterházy Péter Termelési-regény (kisssregény) című munkájából kölcsönöztem. Azt szeretném vele érzékeltetni, hogy a bibliai eredetű metaforákat (ebben az esetben Mt 15,14-et) milyen sokszor idézzük és használjunk tévesen. Természetes jelenség, hogy a nyelvet átszövik a bibliai tartalmú utalások, amelyeket már egészen szerény műveltséggel is meg lehet érteni. így ha valakinek a tamáskodásáról vagy pálfordulásáról olvasunk, tudjuk, hogy e fogalmak eredetét az Újszövetségben kell keresnünk. Azt valószínűleg már kevesebben tudnák megmondani, hogy az „áll, mint Bálám szamara" milyen bibliai összefüggésben szerepel eredetileg, de a „mosom kezeimet" kifejezésről azért valószínűleg elég sokan asszociálnának a római helytartóra. Apropó, Pilátus! „Belekerültem, mint Pilátus a krédóba”, szoktuk mondani, ha számunkra idegen helyzetben érezzük magunkat. Eredetileg az lehet e szólás mögött, hogy eleink a pogány rómait nem szívesen méltatták arra, hogy nevét a Hiszekegyben említsék. (Véleményem szerint azonban Pilátus nagyon is jó helyen van ott: ezzel az utalással ugyanis azt jelezzük, hogy a Jézussal történtek nem a mesék vagy mítoszok világába tartoznak, hanem a történelemben gyökereznek.) Április n-én ünnepeljük a költészet napját. A szépirodalmat valósággal átszövik a bibliai eredetű metaforák. Miként érthetné valaki Ady költészetét úgy, hogy nem ismeri az olyan fogalmak forrásvidékét, mint a frigyláda, Illés szekere, Si- on-hegy? (Az már a „hitetlenül hívő” költő nyelvi leleménye, hogy Az izgága jézusok című versében olyan merész jelzőt is használ, mint az „elkrisztusodott”.) A Biblia mellett az egyházi énekek is színezhetik egyik-másik költői alkotást. Ezúttal csak a két legismertebb protestáns himnuszra utalok. Kosztolányi Dezső „erős várunk, a nyelv” megfogalmazása természetesen Luther diadalmas himnuszában gyökerezik, míg a József Attila-i „Magamban bíztam eleitől fogva" (Kész a leltár) lázadóan fordítja ki a „Tebenned bíztunk eleitől fogva” kezdetű 90. zsoltárt. (Nagy Gáspár aztán még ezen is csavar egyet, amikor Magamtól féltem... című versében így ír: „Magamtól féltem eleitől fogva”.) Hasonlóan gazdagon merít a szépirodalom és a köznyelv a liturgia szövegéből is. Az ősi istentiszteletek egyik legszebb része, amikor felhangzik a „sursum cor- da”, vagyis hogy „emeljük föl szívünket!”. Az áhítat nagy pillanata ez. József Attila ennek nyomán szinte könyörögve mondja: „Emeljétek föl szivünket! Azé, / aki fölemeli” (A város peremén), Kosztolányi pedig így határozza meg az egyedül helyes írói és emberi magatartást: „Kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim!” Egy kortárs költő, juhász Ferenc is beépíti egy versébe ezt a motívumot: „Emeld föl fejedet / büszke nép! / Viselted a világ / szégyenét! (...) Emeld föl szívedet / nemzetem...” (Himnusz-töredék) Az érdekesség kedvéért azt is meg lehet jegyezni, hogy a liturgia idegen nyelvét nem értő egyszerű emberek sokszor félreértettek és eltorzítva használtak egy-egy kifejezést. A Kyrie eleison (Uram, irgalmazz) fohászból, tisztesség ne essék szólván, bizony egy szolidabb káromkodás lett: azt a kirjelejszomát... Az úrvacsora szerzési igéiből a „hoc est corpus meum” („ez az én testem”) pedig a hókuszpókusz kifejezésben él tovább. ÉGTÁJOLÓ (t) Hasonló félreértés áldozata néhány bibliai metafora, amelyet a mai köznyelv nem az eredeti értelemben, hanem adott esetben azzal éppenséggel ellentétes tartalommal használ. Ha ugyanis azt mondjuk, hogy „nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal”, az kifejezetten a szervezetlenséget és összevisszaságot jelenti. Jézus viszont éppen hogy pozitív értelemben használta ezt a szokatlan képet: önzetlenül, szinte önmagunk számára is észrevétlenül kell adakoznunk, úgy, hogy „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). A „pusztába kiáltott szó” is a hiábavalóságot jelenti, jóllehet Keresztelő János - Ézsaiás nyomán - önmaga prófétai küldetését, a Messiás érkezésének előkészítését határozza így meg: „Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit...." (Lk 3,4) Torzított formában él tovább Pál apostol intelme is. O ugyanis azt mondja: „...ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék" (2Thessz 3,10), nem pedig azt, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Utóbbit ugyanis könnyen a munkanélküliek vagy éppen a fogyatékosok ellen lehetne fordítani. Alighanem kortünetnek tekinthetjük, hogy bizonyos bibliai kifejezések az eredetihez képest tágabb, szekuláris jelentést kapnak. Ma könnyen karizmatikusnak neveznek minden erős akaratú vezetőt, jóllehet eredetileg ez csakis az Isten kegyelmi ajándékával, karizmájával rendelkezőkre volt érvényes. Hasonlóképpen vált egyre sápadtabbá az apokalipszis kifejezés: manapság már nem pusztán a végítélettel kapcsolatos titkok feltárását, hanem sokféle földi katasztrófát is értünk rajta. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az olyan, eredetileg csakis Isten számára „fenntartott” szavak, mint az imád, az oltári vagy éppen az istenít miképpen nyertek sekélyes értelmet. Az ilyen ellaposodó jelentésnél is rosszabb az a tény, amikor a politika sajátítja ki a vallási nyelvezetet. A Harmadik Birodalom SS-katonáinak övén a „Gott mit uns” („Velünk az Isten”) volt olvasható. Mi keresnivalója volt az Im- mánuel-jövendölésnek (Ézs 7,14) ilyen helyen?! Hasonlóképp értetlenül tudom csak nézni az „In God we trust” („Istenben bízunk”) feliratot az amerikai dolláron. Isten neve helyett talán a mammo- nét kellene ráírni... Ma már derülünk azon, hogy az ötvenes évek püspöki körlevelei a „jobban boldogul kettő, mint egy" (Préd 4,9) bibliai intelmével agitáltak a téeszszervezés mellett... Ugyanolyan visszaélés ez Isten igéjével és a bibliai nyelvezettel, mint amikor valaki így mondja a Credot: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában.” Ettől természetesen még imádkozhatunk nemzetünk felemelkedéséért, de a feltámadás szót hagyjuk meg a maga új- szövetségi értelmében! Éppen ezért kellett szóvá tenni azt is, amikor jó egy éve az egyik politikai párt a „Jöjjön el az én országom”, előtte pedig egy másik alakulat a „Jöjjön el a te országod" mondattal kampányolt, ráadásul oly módon, hogy e felirat alatt egy kedves arcú kisgyerek szerepelt a plakáton. Őszintén szólva teológiailag az utóbbit érzem botrányosabbnak. Az első ugyanis csak elárulja egy bizonyos közösség önzését, a második viszont összemossa az ember és az Isten országát. A legutóbbi országgyűlési választások finise nagyhétre esett. Virágvasárnap egy lelkipásztor teljes meggyőződéssel mondta, hogy az „áldott, aki jön az Úr nevében” (Mt 21,9) egy bizonyos politikusra érvényes. Biztos vagyok benne, hogy valamely pártot vagy politikust nem azzal támogatunk leginkább, ha rá- olvasásszerűen alkalmazzuk rá a bibliai igéket. Itt azonban még ennél is többről van szó. Kénytelen vagyok az ilyen megközelítéseket blaszfémiának, istenkáromlásnak minősíteni. Becsüljük meg értékeinket! Ne engedjük, hogy erőszakot szenvedjenek a megszentelt bibliai szövegek. Törekedjünk arra, hogy a hétköznapi nyelvben is helyesen idézzük a Szentírást. A költőktől nem vehetjük el, hogy ők - bizonyos teológiai és ízlésbeli határok között - bibliai metaforákat használjanak. Ám a politikusokat, illő tisztelettel, kérjük meg, hogy ezeket a képeket hagyják meg az egyházaknak. Fabiny Tamás püspök Eszaki Egyházkerület
