Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-18 / 11. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 72. évfolyam, 11. szám - 2007. március 18. - Böjt 4. vasárnapja (Laetare) Ára: 180 Ft „Ha nem szerettetjük meg fiataljainkkal a több évszázados - esetenként másfél ezer éves - énekeinket, később sem fogják szívesen énekelni őket.” !► „Énekeljetek új éneket az Úrnak... ” - csak „új” éneket? - 5. oldal „Nem térdelnek az úrvacsoránál, és nem állnak fel az ige hallgatására, mert legtöbbször feküdni tudnak csupán, s van, hogy lábuk sincsen, amivel térdelhetnének, csak nézni tudnak.” !► Fehéren, feketén-7. oldal „Arra gondoltam: miért ne lehetne bekeríteni szépen megmintázott kordonokkal az egyes pesti kerületeket is. Meg az egész várost is. Minden bevezető útnál és fontosabb közlekedési csomópontnál kapuk lennének, rendőrök ellenőriznék, ki mehet be, és ki nem.” !► Képzelt szavak a szabadságról -11. oldal Gyermekek a gyermekekért !► 4. oldal Interjú dr. Böröcz Enikővel 6. oldal Pásztorév a Gyimesekben !► 7. oldal Móricz Árvácskája !► 8. oldal Váratlan ajándék !► 9. oldal Templomok és harangok az interneten !► u. oldal Anyák mellett nagymamák is Szeretetotthon-szentelés Gödöllőn ► Egyedülálló megoldással élt a gödöllői Tessedik Sámuel Anya- és Gyermekotthon vezetője, Roszík Gábor evangélikus lelkész, amikor a fiatal anyákat és gyermekeiket befogadó otthon főépületét - kormányzati megszorító intézkedésekre reagálva - szeretetotthonná alakította. A régi-új intézmény szentelését március 11-én délután dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke végezte. Az intézmény tizenhárom éven át anyaotthonként működött, az elmúlt évben azonban a kormányzati megszorító intézkedések következtében profilváltásra kényszerült. Bár az egyik épületben és a város szívében található családi házban negyven rászoruló anyát és gyermeket továbbra is el tudnak helyezni, emellett most már „lehetőség nyílt” arra is, hogy az idősek otthonának átkeresztelt főépületben ötven idős embert lássanak el tizenhét felújított, korszerűen felszerelt szobában. ► Folytatás a 3. oldalon Négyszázötven éves a magyar evangélikus lelkészképzés Dies Academicus a hittudományi egyetemen ► A magyarországi evangélikus lelkészképzés elindulásának négyszázötvenedik évfordulója alkalmából rendezték meg a hagyományos Dies Academicust, a tudomány napját az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Lelkészképek a 21. században címmel március 8-án az intézmény dísztermében. A konferencia fókuszában az egyházi és a lelkészi szolgálat legfontosabb területeinek és aspektusainak - a hivatás- és küldetéstudatnak, az igehirdetésnek, a lelkigondozásnak, a családi és a gyülekezeti élet kapcsolatának, az egyház társadalomra gyakorolt hatásának - a kérdései álltak. A konferenciát dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) rektorhelyettese nyitotta meg. Bevezetője előrevetítette a lelkészképzéssel és az egyházi szolgálattal kapcsolatos témák aktualitását és sokszínűségét, amelyet a szervezők megpróbáltak tükröztetni a konferencia előadásainak tematikájában. Az első előadást Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke tartotta Küldetéstudat az egyházi szolgálatban címmel. Ebben három egyszerűnek tűnő, de megkerülhetetlen alapkérdést vetett fel, amelyet minden lelkésznek tisztáznia kell magában: kinek a küldetésében járnak a lelkészek? Tudják-e, hogy kikhez küldettek? Tudják-e, hogy mivel és mire küldettek el, mi bízatott rájuk? Gáncs Péter kitért arra is, hogyan alakult az egyház küldetéstudata az utóbbi évtizedekben. Korábban a társadalmi izolálódás veszélye fenyegetett, ma viszont a koncepció nélküli improvizálás, a parttalan ötletelés és kapkodás kísértését kell legyőzni. Az egyház nem önmagáért, hanem a világért van, a világba küldetett - erről azonban az egyházi szolgák sokszor megfeledkeznek. A lelkészképzés összefüggésében a püspök rámutatott: az egyház jövőjét nem a munkanélküliség árnya, hanem a képzett, elkötelezett, „küldetéstudatos" munkások hiánya fenyegeti. (Az előadás szerkesztett változata letölthető a kerület honlapjáról, a Déli Harangszóról: http://del.lutheran.hu.) A lelkészi szolgálat két pólusa: igehirdetés és lelkigondozás című előadásában Karsay Eszter református lelkész a parókusi szolgálat mindennapos példáival világította meg azokat a prédikációra való készülés és a pasztorális munka során jelentkező feladatokat és kihívásokat, amelyekkel egy lelkésznek meg kell birkóznia a gyülekezeti életben. Székely András közgazdász, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos munkatársa A népességfogyás pszichoszocidlis háttértényezői - A vallásosság és a népességszám alakulásának kapcsolata címmel tartott prezentációt. Statisztikai adatok segítségével mutatta be, hogy milyen összefüggések fedezhetők fel olyan társadalmi jelenségek között, mint a gyermekvállalás, az abortuszok száma és az iskolai végzettség, a vallásosság és az egészségi állapot, a felgyorsult életforma és a manipulálható, „fogyasztói” embertípus megjelenése. Az adatok alapján Székely András arra a következtetésre jutott, hogy az egyházaknak kulcsszerepük van annak a stabil értékrendnek a közvetítésében, amely a fogyasztói társadalom diktátumaival szembeállítva elősegítheti a kisközösségek és a családok megerősödését, a gyermekvállalási kedv növekedését, valamint a társadalom fizikai és mentális egészségi állapotának javulását. A társadalom befolyásolása a tanításon, a példamutatáson, a különböző közéleti fórumokon való jelenléten keresztül és csak hosszú távú folyamat eredményeképpen valósulhat meg. Hogyan teremthető és őrizhető meg a családi élet és a gyülekezeti szolgálat közötti egyensúly a lelkészek számára? Kovácsáé Tóth Márta evangélikus lelkész Egyéni, családi és gyülekezeti élet a lelkészi pályán címmel tartott személyes hangvételű előadást, melyben saját családjának és gyülekezetének az életéből hozott példákkal igyekezett érzékeltetni a fenti kérdés mögött rejlő, a hétköznapokban a lelkészi és a magánemberi szerep összeütközéséből adódó nehézségeket. A délelőtti programot az EHE Gyakorlati Teológiai Tanszéke által kiírt, A lelkészi és a hittanári hivatás jövőképe a 21. század elején című pályázatnak az eredményhirdetése zárta. Az elbírált pályamunkák hangsúlyos témaköreit Johann Gyula, az EHE lelkésze, Szabóné Mátrai Marianna, a Gyakorlati Intézet vezetője és dr. Varga Gyöngyi megbízott tanszék- vezető ismertette. !► Folytatás az 5. oldalon Bizalmi elv lutheránus módra Nagyon érdekes felfedezésekre tehetünk szert, ha odaszegődünk azok mellé, akik tradicionális kötöttség nélkül, frissen és újonnan kerülnek evangélikus gyülekezeteink közelébe. Legtöbbször egyértelműen csupán a kíváncsiság mozgatja őket: miben más ez a közösség, mint a többi? Már az első pillanatokban is addigi életük rengeteg hiányát és elvárását vetítik rá egy-egy gyülekezetre. Hosszabb idő eltelte után pedig az egész egyházra. .. Később, ahogyan bátorodnak, sorra fedezik fel a különbségeket - pozitív és negatív irányűakat egyaránt - a korábban az egyházon kívül tapasztaltak és új tapasztalataik között. Az izgalmas kérdés az, hogy a folyamat eredményeként be tudnak-e majd épülni egy gyülekezetbe, vagy továbbállnak, mert nem volt elég bátorító erő bennünk, mert nem találtak élettérre és otthonra nálunk. Azt gondolom, manapság még inkább oda kell figyelnünk rájuk mint nagyon értékes útitársainkra. Néha egészen furcsa módon csöppennek be hozzánk, érdekes kérdésekkel vizsgáztatnak minket. Fárasztónak tűnhetnek a véget nem érő beszélgetések, nem mindig könnyű újragondolni és -fogalmazni számunkra megkérdőjelezhetetlen alapigazságokat, mégis, ha megadatik, becsüljük meg nagyon ezt a lehetőséget. Boldog lehet az a gyülekezeti közösség, amelyik gyakran szembetalálja magát ezzel a jelenséggel. Ez a találkozás egyszerű és nagyon hatásos módja annak a tevékenységnek, amely közösségeinket segíti épségben maradni, és amelyet szak- kifejezéssel szupervíziónak nevezünk. Ezek a gondolatok akkor vetődtek fel bennem, amikor a közelmúltban a bizalmi elvről tartottam előadást a Déli Egyházkerület civil gyülekezetvezetőinek konferenciáján, Békéscsabán. Minden további pozitív élmény ismertetését megelőzve előrebocsátom: egyszerűen jó volt látni és hallani a százharminc résztvevő lelkesedését és aktivitását. A tapasztalatcsere pedig rövid idő alatt hatékony munkamódszerünkké vált. A lelkészek nélküli konferenciai közösségben az egyik legfeltűnőbb közös tulajdonság volt a bizalmat tükröző, féltő szeretet - éppen a távol lévő lelkészek iránt. A tavalyi tisztújítás során jelentős személycserék zajlottak közösségeinkben. Ennek ellenére a több évtizedes felügyelői tapasztalattal bíró gyülekezetvezető és a tisztségét csak néhány hónapja betöltő - esetenként nagyon fiatal - tisztségviselő néhány perc után már nagy egyetértésben tárgyalta a leglényegesebb közös kérdéseket. Nagy szükségünk van új tagokra a mai gyülekezetekben - állapították meg -, az újonnan hozzánk érkezőkre, illetve azokra a lehetséges visszatérőkre, akik már hosszú évek óta nem lépték át a templom küszöbét. Nem egyszerűen azért, hogy szebb legyen a statisztika, hanem hogy örömmel átélhessük: életképesek vagyunk. Erre azonban csak akkor van esélyünk, ha gyülekezeti közösségünknek érezhető vonzereje van a környezetében. Ha a körön belül levők kevesebbet foglalkoznak önmagukkal. Ha kevesebb energiát pazarolnak új és új szabályok megalkotására, kevésbé vannak elfoglalva csoportosulásokkal és a köztük lévő feszültségekkel - inkább érdeklődnek a környezetükben élő sok-sok kereső, vívódó ember iránt. Hogy érdeklődőket, vívódókat találjunk, ahhoz egyetlen gyülekezetünk környezetében sem kell hosszú utat megtenni. Ki tudja, hányszor hangzott el csak ezen a konferencián is a szokásos kérdés: de mi lehet az első lépés ezen az úton? Van-e igazán hatásos módszer? „Megpróbáltunk mi már mindent!” - számoltak be többen is. „Hívogatás, gyü- lekezetijevelek, »szabályos« reklámtevékenység vagy profi színvonalú szervezés - sok-sok próbálkozás - van mögöttünk, de még így sem látjuk, melyik eredményezi a biztos növekedést.” Természetesen egy-egy megszólalás végén érezhető volt a felelősségteljes fő kérdés: kinek a kompetenciája felügyelni, értékelni a gyülekezeti élet egészségességét és aktivitását? Meddig terjed a világi vezetők felelőssége, és hol van az a határ, amelyen belül egyedül marad a lelkipásztor Isten színe előtt szolgálatával és lelki küzdelmeivel? Mikor szólaljon meg a civil vezető egy-egy mulasztással vagy problémával kapcsolatban? A lelkipásztorokat védő és féltő mondatok is izgalmasak lehetnek a közös gondolkodás számára: a mi lelkészeink mindent megtesznek, mindent elvégeznek, mégsem érezhető átütő megújulás... Az ellenkező tapasztalat is jelen van azonban a gyülekezeteinkben: sok a felelőtlenség, kicsi az energiabefektetés, előfordul a vezetői pályán a megtorpanás vagy a súlyos erkölcsi botlás is. Újra kérdés, hogy kinek és meddig terjed a kompetenciája. Mire van jogosítványa a felügyelőnek és a gondnoknak egy mai gyülekezetben? A legjobb törvények és előírások sem adnak elegendő segítséget ezeken a pontokon. Valami belülről jövő erőre és ösztönös bölcsességre lenne itt szükség. A demokratikus gyülekezetvezetés megvalósítása érdekében is szükség van a közös tanulásra, sőt fontos lenne a felkészülés a gyülekezeti tisztségviselői választások előtt, hogy tisztább, célravezetőbb és egyszerűbb módon lehessen irányítani a közösségeket, megvalósítani terveket és elérni célokat. Fontos lenne a tárgyszerű felkészülés, hogy mindenki már időben lássa, mi is az, amire vállalkozik. Nem szerencsés, ha csupán törvény- könyvvel a kezünkben vagy előírások tömegével a számítógépünkben próbálunk meg úrrá lenni sok-sok hétköznapi gyülekezeti problémán. Valami másra van szükség! Többre és emberibbre. Szükséges volna megtalálni azt a sajátos stílust, amely megfelel az egyházi, gyülekezeti ügyek intézésének. Nehéz meghatározni ezt a sajátos munkamódszert, mégis sokan érezzük fájó és egyre feltűnőbb hiányát. A keresztény közösséget sajátos bizalom tartja össze. Jézustól tanult és tőle kapott bizalom. A magatartásunk különleges irányítója ez, legyen szó becsületes munkavégzésről, hírek és információk kezeléséről, lelkészek és civil vezetők közötti kapcsolatokról vagy bármi másról. Ápolni és mélyíteni a bizalmat a saját szívünkben. Megteremteni a bizalmat az egyházon és gyülekezeten belüli kommunikációban, megajándékozni egymást a bizalommal: minden másnál nagyobb szükségünk volna erre a magatartásra. Épülni kezdene a béke a közösségen belül, növekedni kezdene a vonzerő a közösségen kívül. Mindkettőre nagy szükségünk van. ■ Szabó Lajos
