Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-03-11 / 10. szám

IO 2007. március 11. KRÓNIKA ‘Evangélikus Élet®? Esterházy János emlékezete A „szlovákiai Wallenberg”, gróf Esterházy János felvidéki katolikus keresztényszo­cialista politikus ötven évvel ezelőtt, 1957. március 8-án halt meg a morvaor­szági mirovi börtönben. 1901. március 14-én született Nyitraúj- lakon. Trianon után a Felvidéken ma­radt, viszonylag fiatalon került a cseh­szlovák politikai életbe. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt elnökévé válasz­tották. Izig-vérig nemzetiségi politikus volt. Nemcsak a magyarság, hanem Csehszlovákia más nemzetiségeinek sorsát is szívén viselte. Többször felszó­lalt a prágai parlamentben a nemzetiségi ' jogok teljes megvalósításáért. Távol ál­lott tőle a nemzetiszocialista politika, többször hangoztatta: „Az én jelem a ke­reszt, nem pedig a horogkereszt.” 1939-ben, a szlovák klerofasiszta báb­állam megalakulása után következete­sen szembeszállt vele, és távol tartotta a magyar lakosságtól a hitleri eszméket. Harcolt az „árjásítás“ ellen is, amikor 1939-1941 között a szlovákiai zsidókat kiforgatták mindenükből, és a közélet­ből is kizárták őket. 1942. május 16-án a pozsonyi parlamentben egyedül ő sza­vazott a zsidók deportálása ellen, s ezt személyes keresztény meggyőződésből tette! (A szlovák parlament egyharmada ekkor katolikus egyházi tisztségviselő volt.) Esterházy nem volt „judofil”, de bá­ró Eötvös József sem volt az a 19. század­ban, mégis kiálltak a zsidó testvérek mellett. 1944 novemberétől 1945 áprilisáig buj­kált, mert mind a Gestapo, mind a Hlin- ka-gárdisták keresték. 1945 áprilisában az új hatalom urai - Gustav Husákék - letar­tóztatták Esterházyt a magyar kisebbség vezetőivel együtt, és átadták a Szovjet­unió belügyi szerveinek. A szovjetek Moszkvába hurcolták őket; Esterházyt tíz év munkatáborra ítélték. Ekkor kez­dődött életének második, igazi kálváriá­ja, megjárta Vorkutát is. Közben Cseh­szlovákiában távollétében halálra ítélték az ország szétverésének vádjával. A már súlyos beteg Esterházyt a szovjetek kiad­ták a csehszlovák hatóságoknak, vissza­került Csehszlovákiába. Halálos ítéletét életfogytiglanra változtatták; ezután jár­ta az ország különböző börtöneit. A csehek és szlovákok fasisztának bé­lyegezték, a szlovákiai magyarok azon­ban nemzetmentőként tekintenek rá. Esterházy nem volt fasiszta, hiszen min­dent elkövetett azért, hogy ne legyen szlovákiai magyar nemzetiszocialista párt; Hitlernek szemtől szemben mondta meg a véleményét. A szlovákiai balolda­li magyar értelmiség nevében Fábry Zol­tán emelte fel érte a szavát. Simon Wie­senthal is többször exponálta magát Esz- terházyért: leveleket írt rehabilitálása ér­dekében. Számos általa megmentett zsi­dó család szintén kiállt mellette. 1989-ig alig volt ismert a neve. A Szovjetunió 1993-ban rehabilitálta őt, Csehországban és Szlovákiában azon­ban máig késik a rehabilitációja; sajnos Karl Schwarzenberg, Václav Havel volt cseh köztársasági elnök személyi kancellárja sem érte el rehabilitálását. 1991-ben a pozsonyi dómban Frantisek Miklosko, a szlovák parlament elnöke magyar nyelvű gyászmise keretében emlékezett meg róla, s baráti kezet nyúj­tott a magyaroknak. 1992-ben az olmü- tzi (Olomouc) dómban a szlovákiai ma­gyar lelkészek tartottak az emlékére gyászmisét. A csúzi kastélyban emlék­szobát rendeztek be Esterházy János tiszteletére. Az osztrák és a magyar parlament 2001-ben, születésének századik évfor­dulóján ünnepi ülésen emlékezett meg róla, s itt kapta a „szlovákiai Wallen­berg” nevet, mely méltán megilleti. Határozott egyénisége, politikai hit­vallása, amely keresztényszocialista pil­léreken nyugodott, ma is mementó, és példát kell, hogy jelentsen számunkra. ■ Makovitzky József (Rostock) Apostolok nyomában A miskolci evangélikus gyülekezet - Sándor Frigyes esperes vezetésével - 2007- ben is tartalmas utazásokra invitálja az érdeklődőket. Tavaszi-nyári kínálatunk a következő: • április 22-től május i-jéig: Apostolok emlékei - Firenze-Róma-Sorrento • június 20-29.: Pál és János apostol nyomában - Görögország, Pátmosz Az utazásokkal kapcsolatos kérdéseikkel, kérjük, Móric Rékát keressék. (Cím: Bel­városi Evangélikus Lelkészi Hivatal, 3530 Miskolc, Hunyadi u. 8. Telefon: 46/505- 727; 20/824-3221.) A részletes útiterv letölthető a http://miskolc.lutheran.hu oldalról, de természetesen postai úton is megküldjük az érdeklődőknek. (Már most felhívjuk a figyelmüket arra, hogy terveink szerint ősszel újból meghirdetjük Luther nyomában elnevezésű utunkat is!) ISTENTISZTELETI REND / 2007. március n. - Budapest Böjt 3. vasárnapja (Oculi). Liturgikus szín: lila. Lekció: 1 Kir 19,1-8; Ef 5,1-9. Alapige: Lk 11,14-28. Énekek: 188., 416. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Gémesi Andrea; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; 11., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András: Csillaghegy Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (szuplikáció); Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. 11. (kantátazenés, úrv.) Gáncs Péter; du. 5. (asztali beszélgetések) Granasztói Szilvia; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Németh Zoltán; IX., Gát utcai római katolikus templom dé. 11. (úrv.) Hulej Enikő; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Németh Zoltán; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) dr. Joób Máté; du. 6. (vespera) Czöndör István; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Czöndör István; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. dr. Reuss András; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné: Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) dr. Varga Gyöngyi; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Tóth-Szöllős Mihály; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa In memóriám Molnár János Molnár János Diósgyőrött, a mai Miskolc III. kerületében született. Édesapja az el­ső világháborúban való hűséges helytál­lásáért vitézi címet kapott. Ez azonban nem volt elegendő, hogy fiát felvegyék a katonatisztképző Ludovika Akadémiá­ra. Miután az ifjút édesanyja mély ke­resztény hite formálta, beadta felvételi kérvényét a soproni evangélikus teológi­ai fakultásra. A felvételi vizsgán Podma- niczky professzor így biztatta: „Fiam, en­gedd magad továbbra is Istentől vezet­tetni!” A negyvenes évek evangéliumi ébredése megérintette a fiatal teológiai hallgató lelkét; ez a lelki hatás elkísérte egész életében, s meghatározóvá vált teológiai gondolkodásában. Nyíregyházán szentelte őt lelkésszé D. Túróczy Zoltán püspök, s a felvidéki Jolsvára rendelte rövid időre, ezt köve­tően pedig Kolozsvárra, majd Maros- vásárhelyre küldte ki segédlelkészi szolgálatra. Mindez 1944-ben történt. Marosvásárhelyt a közös német-ma­gyar ajkú gyülekezet éppen ekkor sza­kadt ketté, s a kényszerből önállósult gyülekezetnek nagy szüksége volt lel­kipásztorra. Molnár János nem ijedt meg a feladattól, ez az ige vezérelte: „Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.’’ (2Tim 2,3; Károli- fordítás) Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy a 1921-2007 határ elválasztja Marosvásárhelyt a harmadára zsugorodott Magyaror­szágtól, püspöke válaszút elé állította Molnár Jánost. Hazajöhetett volna, ő azonban a már megszeretett marosvá­sárhelyi híveket választotta. Bár sokan elmenekültek Erdélyből, ő maradt. Hagyta magát Istentől vezettetni. 1946-ban házasságot kötött a főne­mesi családból származó Bélái Máriával. Isten hat gyermekkel áldotta meg há­zasságukat. A háborút követő nehéz évek megpróbálták a családot. Felesé­gének szülei is az evangélikus parókián találtak menedéket. Isten gondviselő szeretetének sokféle jelét élték át, míg a család gyermekei felnőtté váltak. Ti­zenöt unoka és nyolc dédunoka emlé­kezhet hálával a családfőre. Közben az egész evangélikusságot sokkszemen érte, hogy Marosvásárhely város vezetősége a főtér közvetlen szomszédságában található evangéli­kus templomot és parókiát szanálásra ítélte. Minden tiltakozás ellenére a két épületet a földdel tették egyenlővé. A gyülekezet a város peremén kapott épületet, amelyet kápolnává alakított, mellette pedig egy szerény házban ka­pott helyet a lelkészlak; ez mind a fek­vését, mind a méreteit tekintve előnyte­len volt a gyülekezet és a nagy létszámú lelkészcsalád számára is. De nagyobb baj volt ennél a félelem az emberi szí­vekben; mi jöhet még ezután? így ért­hető, hogy sokak a vándorbotot válasz­tották, s Isten nagy csodája, hogy mégis maradtak, sokan maradtak a szívükhöz közel álló Erdélyben. Molnár János Krisztus-központú igehirdetőként, különösen hűséges, jó lelkipásztorként és a magyar kultúrát továbbadó személyiségként írta be magát Marosvásárhely történetébe. Ötvenkét esztendőn át volt aktív szol­gálattevője a gyülekezetnek, amelynek közben változott az összetétele: sokan kivándoroltak, mások betelepültek a város vonzáskörzetéből. Ő igyekezett mindenki papja lenni. Ezért is köszönt el tőle hatalmas gyülekezet a temp­lomban, ahol koporsójában felravata­lozták. A városi református temetőben helyezték végső nyugalomba. Vele a régi Vásárhely egy kis darabja tűnt el. A temetési istentiszteleten végakara­ta szerint e sorok írója hirdette a vigasz­talás igéjét, a szolgálatban részt vett Papp Noémi helyi lelkész. A megbecsülés és szeretet jeleként vette körül a kör­nyékbeli evangélikus lelkészek koszo­rúja a családot, s énekelte a vigasztalás hangján: „Tudom, az én Megváltóm él.” A megtalált életű pásztor Urához köl­tözött. Áldassék szolgálatáért az Isten! ■ D. SzebikImre Püspöklátogatás Pesthidegkúton ► Beszélgetésre, testvéri találkozás­ra hívta meg a pesthidegkúti gyüle­kezet dr. Fabiny Tamást, az Északi Egyházkerület püspökét. A beszél­getésre a múlt vasárnapi családi is­tentiszteletet követően a gyüleke­zeti teremben került sor. Fabiny Tamás szívesen vállalta az igehir­detési szolgálatot is, így a közössé­gi találkozás már a családi isten- tisztelettel kezdetét vette. A prédikáció alapigéje Máté evangéliumá­nak a Jézus és a kánaáni asszony találko­zásáról szóló szakasza volt. Ebben a be­teg lányának meggyógyításáért esedező asszonyt Jézus először elutasítja, majd a kitartó könyörgés hatására végül is telje­síti kérését. A családi istentisztelet litur­giája szerint a prédikáció első része kife­jezetten gyermekeknek szóló tanítás, amelyet a gyülekezet vállalkozó tagjai tartanak. Ez most - bábelőadás kereté­ben - egy babazsúrról szólt, ahová egy lila elefánt nyert végül bebocsátást, sőt még az ünnepi tortából is részesedhe­tett. (Amikor azután a felnőtteknek szó­ló igehirdetésrész végén a püspök képi­leg is nyomatékosítani akarta az üzene­tet, és - visszautalva a bábjelenetre - fel­emelte a lila elefántot és a szelet tortát, gyülekezetünk legfiatalabb tagja sem volt rest odatipegni az igehirdetőhöz és átvenni kezéből a tortaszeletet, amelyet nyomban be is kebelezett...) Az úrvacsorái szolgálatot a gyüleke­zet lelkésze, Fodor Viktor és Fabiny Tamás együtt végezte. A gyülekezet énekkara barokk kórusművekkel készült az alka­lomra, az oltár elé viszont a gitárkíséret­tel megszólaltatott ifjúsági énekek köz­ben vonult a gyülekezet apraja-nagyja. (Az ostya és a kehely átnyújtása előtt a lelkészek mindenkit személyes feloldo- zásban részesítettek.) A közösségi együttlét a gyülekezeti teremben folytatódott - mindenféle protokolltól mentesen. Egyházunk éle­te, a mai magyar valóságba való beágya­zottsága került a beszélgetés gyújtó­pontjába, az egyházvezetés és az egyes keresztény közösségek felelősségének tükrében. A hozzászólások leghangsú­lyosabban az egyházvezetésnek az em­beri, krisztusi értékek mellett, illetve a nagypolitikában megjelenő erkölcsrom­boló törekvések, megnyilvánulások el­len való markáns kiállását hiányolták. Mintha állandóan védekező állásban lennénk. Nem látszik a „jó stratégiája” a gonosz erők stratégiájával szemben - fogalmazták meg többen, hozzátéve, hogy egyházi közéletünkben is hiányzik a jól körülhatárolt normarendszer, amelyhez például a lelkészi karnak szi­gorúan ragaszkodnia kellene. Válaszában a püspök kitért arra, hogy az egyházvezetés a média igen szűk terü­letén tud csak megjelenni a véleményé­vel. Fabiny Tamás - az elvált lelkészekkel kapcsolatos kérdésekre utalva - hangsú­lyozta, hogy sokkal nagyobb gondot kell fordítani a sérült kapcsolatok „kezelésé­re”, a prevencióra. Nem vitatta az egy­házvezetés felelősségét a fenti kérdések­ben, ugyanakkor rámutatott arra, hogy a helyi közösségeknek is határozottan kell képviselniük erkölcsiségüket, hitüket. Minden tisztességes eszközzel fel kell lépni a rossz hatások kivédése érdeké­ben. Mint elmondta, a közeljövőben lét­rejön egy olyan egyházkerületi fórum, amelynek célja egy egészséges stratégia kidolgozása lesz - a közéletben forgoló­dó evangélikus testvérek segítségével. A keserűségek őszinte megfogalma­zása ellenére is jó hangulatú beszélgetés remélhetőleg püspököt, lelkészt és gyü­lekezeti tagot egyaránt megerősített szolgálatában. ■ Dobó György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents