Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-11 / 10. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2007. március 11. 7 it, az énekköltő lelkipásztor getés, dialógus volt. (Az imádkozás tekintetében Ordass Lajos püspök imádságaival rokon az ő könyörgése, amint azt az Útravaló vagy az imádkozásról írt könyve mutatja. Magyar imakönyveinkben szinte példátlan ez a beszélgetős stílus.) Egyesek Zinzendorf kegyességével hozzák kapcsolatba, aki azt vallotta: „Egyetlen szenvedélyem van, Jézus!” Gerhardt azonban nem került az úgynevezett „vérmisztika” útjára, mint ahogy Eckhardt mester, Tauler vagy Tersteegen misztikusnak számít. A római katolikus egyház abban az időben nemcsak Magyarországon, hanem Németországban is megújult és megerősödött, ha nem is oly mértékben, mint Spanyolországban vagy Itáliában. A jezsuiták sem működtek olyan hévvel, mint Európa más országaiban, mint ahogyan nálunk például Pázmány Péter. A trentói zsinat megújulást, tisztulást hozott a római egyházba, tanítás és erkölcs dolgában. Németországnak azon a részén, ahol Gerhardt élt, nem volt olyan protestánsüldözés, mint például Salzburgban (ahol a Sószövetség evangélikus résztvevői Salzburg egész evangélikusságával együtt elűzettek az érsek parancsára: mintegy huszonháromezren hagyták el télvíz idején a várost, és jutottak el egészen Poroszországig). Ilyenfajta üldözésről nem lehet beszélni, de a papi rend megerősödéséről, női és férfi szerzetesrendek megújulásáról, a teológia újrarendezéséről és a római katolikus művészet és kultúra virágkoráról szólhatunk. Tiziano, Coreggio, Tasso, Palestrina Németországban is hatott. Némethonban kevésbé volt érezhető az 1606-os bécsi béke hatása. A Habsburg Birodalomban mintegy fegyverszünet állt be, nem kismértékben Erdély és a török veszedelem hatására. Mi közünk van Paul GerKardthoz? Énekei, Johann Crügerrel való barátsága, lutheri kegyességének híre eljutott Magyar- országra is. Mai énekeskönyvünkben Gerhardt százharmincnégy énekéből huszonegy olvasható, és gyülekezeteink rendszeresen éneklik is őket. A Gerhardt- énekek fordítására korábban is voltak próbálkozások - Torkos László és Kovács Sándor fordításaira gondolok -, de a mai énekeskönyv nem ezeket tartalmazza. Bizonyára sokan emlékeznek két népszerű evangélikus kiadványra. Az egyik, Kapi Béla Isten hárfása című történeti elbeszélése (1991-ben Budapesten második kiadásban is megjelent, most pedig újra kiadta az Ordass Lajos Baráti Kör) regényes formában, de hitelesen, mai olvasók számára is élvezetesen mutatja be Gerhardt életét. A másik könyv Koren Emil tollából jelent meg Irgalmadat éneklem címmel 1969- ben. Ez legismertebb énekeink hátterét kísérli meg bemutatni, közöttük tizennyolc Gerhardt-éneket dolgoz fel. Az énekköltőt a hála énekesének nevezi. Legjellemzőbb sorának ezt tartja: „Minden elhagy, elfeled, Isten vég nélkül szeret.” Az egyes énekek hátterének bemutatása még inkább megszeretteti Gerhardt egyszerű, tartalmas énekköltészetét és evangélikus vonásait. Ha jellemezni kívánjuk őt, akkor Pál apostol megszokott hármasára gondolhatunk: hit, remény, szeretet. Ez a három ajándék gondolatainak fonala. Az énekek a Szentháromság Isten dicséretét zengik, a Teremtő csodálatos eredményeiről, a Megváltó bűntörlő szolgálatáról, a Lélek megelevenítő munkájáról szólnak. Gerhardt értékeit becsülik messze felekezetűnk határain túl is. Nemcsak a La- udamus című, a Lutheránus Világszövetség által kiadott gyűjteményben, de az Egyházak Világtanácsának Cantate Domino című kiadványában is találhatunk Gerhardt-énekeket. Sőt a mai német római katolikus énekeskönyvben is szerepel tizenkét Gerhardt-ének - mint ahogy több Luther-ének is. Gerhardtról ugyan szobrot is készítettek - papi ruhában, egyik kezében Bibliával ábrázolja őt -, a Lübbenben álló alkotás azonban inkább a szobrászművész képzeletének tükre, és tulajdonképpen semmit sem mutat az énekköltő viharos koráról. Nem tudja érzékeltetni a hitben hűséges, a történelem viharában és a szegénységben kitartó lelkészt. A magam részéről az egyháztörténet jelentős alakjait szobor alakban sohasem érzem hitelesnek, mert ezek az aktív emberek inkább funkciójukban, mozgásban, mint statikusan ábrázolhatok. Ez Lutherre, Kálvinra, a magyar reformátorokra ugyanígy érvényes. Ez a néhány gondolat csak ízelítő mindabból, amit a négyszáz évvel ezelőtt született, ma is hatásos énekköltőnkről tudhatunk. ■ Hafenscher Károly (id.) Egy Gerhardt-vers története Ó, Krisztus-fő, sok sebbel Meggyötrött, vérező, Te szúró tövisekkel Megkoronázott Fő, Fény, dicsőség volt részed, Most gúnyt űznek veled, Megcsúfolt és lenézett' Szent Fő, köszöntelek Sokáig kellett várnia Paul Gerhardtnak, míg első önálló lelkészi állását betölt- hette a Berlintől délre fekvő kisvárosban, Mittenwaldéban. 1651-et írtak ekkor, s a költő már negyvennégy éves volt. Első versei már megjelentek Johann Crüger híres énekeskönyvében, a Praxis pietatis melicában. Gerhardt mittenwal- dei lelkészi munkája mellett is tovább foglalkozott a költészettel. Itteni évei alatt olyan jelentős költeményei születtek, mint a mindannyiunk által jól ismert és szeretett „lm, jászlad mellett térdelek...” (EE 161), „Mind adjon hálát Istennek...” (54) s passiói énekünk, az „O, Krisztus-fő, sok sebbel...” (200). Ez utóbbi sorainak megírásához Gerhardtnak két inspirációs forrása is volt. Az egyik a mittenwaldei templom szárnyas oltára, amely előtt szolgálatai közben térdelt, s melynek predellájá- ban Veronika kendője látható, a töviskoronától vérző Krisztus-fejjel. A másik forrás még gyermekkorába vezet vissza, ahol a szigorú lutheránus iskolában, Grimmában latint és költészetet is tanult. Már itt megismerkedett a latin Salve versekkel is. De mik is azok a Salve versek? A ciszterci rendhez tartozó Clair- vaux-i Bemát elmélkedései mély Krisz- tus-szeretetről tettek tanúbizonyságot. A megfeszített Krisztus képe előtt meghajolva hosszan imádkoztak a rend tagjai, sorra véve az egyes testrészeknek a mi üdvösségünkre gyakorolt jelentőségét. Ezekből az imádságokból, elmélkedésekből összesen hét latin himnusz született. Sokáig e himnuszokat magának Bemhardnak tulajdonították, de szerzőjük valószínűleg inkább a belga származású ciszterci szerzetes, Amulfvon Löwen volt. Arnulf 1200 körül született, s 1240- től Villersben volt apát 1250-ben bekövetkezett haláláig. Ciklusa, a Salve mun- di salutare passiói költeményeket tartalmaz, melyek mindegyike a kereszten szenvedő Krisztus egy-egy testrészét köszönti, arról meditál - sorra veszi a lábakat, a térdeket, kezeket, Jézus oldalát, mellkasát, szívét, végül a fejét. E himnuszok első kézirata 1320-ból maradt fent, a hét versből ötöt tulajdonítanak Amulfnak. Latin kezdetükről a Salve énekek elnevezést kapták. Később a lutheri egyház is nagy becsben tartotta őket. Paul Gerhardt tehát már iskolás évei alatt megismerte és megszerette e latin költeményeket, de saját német fordítást csak 1653 táján készített. Crüger énekeskönyvének negyedik kiadásában, 1656-ban jelent meg énekünk először nyomtatásban. E gyötrelem, gyalázat Mind énmiattam ért, Hogy tartozásom vállald, Megfizess vétkemért. Ki haragot érdemiek, Itt állok én szegény. Megváltóm, add kegyelmed, Hogy el ne vesszek én! Nagy irgalmadat áldom, Te legdrágább barát, Hogy értem keresztfádon Te haltál kínhalált. Adj erőt érted élnem Itt hálás hűséggel, S ha elérkezik végem, Tebenned érjen el! A vershez Crüger illesztette Hans Leo Häßler dallamát, mely 1601-ben, megjelenésekor még világi szöveget hordozott, egyházi verset csak 1613-ban kapott. Häßler Itáliában tanult, majd hazatérve Dél-Németország kiváló orgonistájaként és zeneszerzőjeként, továbbá mint egyházi művek gyűjtője és kiadója működött. Häßler dallamával Paul Gerhardt verse számos egyházzenei mű alapját képezte, mégis mindjük közül a legkiemelkedőbb Johann Sebastian Bach Má- té-passiója, amelyben a nagy mű vezér- koráljaként többször is találkozunk énekünkkel. Ha jő a harc, a végső, Az legyen vigaszom, Hogy tövisektől vérző Szent arcod láthatom. Rád, egyedül rád nézek, Ki értem szenvedtél. Hitem átölel téged. Ki így hal, él az, él! ■ W. Kinczler Zsuzsanna Leláncolt ember az eltűnt idő nyomában Vitairat a bajor evangélikus ifjúsági munkások konferenciájának apropóján ► Ők 2,3 millióan vannak, mi három- százezren. Náluk háromszázötven főállású ifjúsági munkás van, nálunk három. A múlt héten Gáncs Tamás debreceni egyetemi lelkésszel Bajorországban jártunk, ahol magyarországi díszvendégként részt vettünk a bajorországi főállású evangélikus ifjúsági munkások konferenciáján... Csak ámultunk és bámultunk. A konferencia szervezettségén, az esztétikai igényességen, a 21. század követelményeit világosan értő gondolkodásmódon, a Krisztus-hitet tartalmában és spirituali- tásában megőrző, formájában és külsőségeiben azonban teljesen átalakítani képes bátorságon. Természetesen nagy különbséget jelent az elmúlt ötven év eltérő történelmi háttere, az egyházi adó, amelyet a bajor evangélikusok azért még mindig befizetnek, így a rendelkezésre álló forrásokat tekintve is más helyzetben van a bajor egyház. Mindemellett szembeötlő, hogy a bajor evangélikusok legfőbb problémája nem az, hogy mi lesz omladozó épületeikkel. De nem is arra áldozzák idejüket és pénzüket, hogy létrehozzák a bizottságok bizottságának albizottságát. Ezzel szemben sikerült felismerniük azt az igazságot, hogy minden ténykedésük hiábavaló, ha energiáikat nem összpontosítják a fiatal generációra. Máskülönben ugyanis harminc év múlva legfeljebb a nagyra becsült épületeket körülvevő temetőkben találhatnak majd evangélikusokat — az aktív korosztályban már nem. Mi mindent tanulhatunk tehát bajor testvéreinktől? Strukturáljuk át egyházi és az egyház együttműködési lehetőségeiről, kultúráról, színházról, rock and rollról, forrásszerzésről... A hétköznapok nyelvén beszéljünk a fiatalokkal, ne pedig kenetteljesen! Beszélgessünk a hitről és a kételyekről, foglalkozzunk sokkal alaposabban az életvezetéssel, legyünk éberek mindarra, ami egy-egy fiatalt érint, megváltoztat, korlátoz, tönkretesz! Akarjunk képesek lenni arra, hogy végigküzdjük velük és értük a csatákat! Ha profi ifjúsági munkásnak tartjuk is magunkat, merjük megkérdőjelezni néhanapján még önmagunkat is, és merjük kipróbálni az újat! Legyen az a jelszó, hogy „keiner darf verloren gehen”, azaz senki nem veszhet el! Minden fiatal, aki az egyház „képtelensége” miatt elvész, a mi lelkűnkön fog száradni. A Bajor Evangélikus Egyház ifjúsági lelkésze, dr. Hans-Gerd Bauer megnyitóbeszédében Rousseau-t idézte. A leláncolt emberről beszélt, aki bár szabadnak született, rabként, megkötözve él. Időnk végességétől rettegve egy életbe akarunk belesűríteni minimum két-három életre elegendő eseményt. Kedves testvéreim, a szellem, amelyet így beszorítottak, szabadulásra vágyik. Egyetlen életünk van, hogy kincseinket jól használjuk fel, hogy időnkkel és energiánkkal jól éljünk, ne pedig „belefulladjunk a zakatolásba”. A jövőnket veszítjük el, ha nincsenek a helyükön a prioritásaink. Hát tessenek hagyni az épületeket és a bizottságok bizottságának reprezentációs költségét! Tessenek az ifjúsági munkára összpontosítani a szellemi és anyagi forrásokat! Aki ma tizenöt-húsz éves, 2030-ra harmincnyolc-negyvenhárom éves lesz - nem elég ok arra, hogy komolyan vebüdzsénket! Nincs elég fiatal? Dehogy nincs! Tessenek körülnézni! Fiatalok vannak - emberek kellenek, akiket arra képeztek ki, hogy velük foglalkozzanak. Nem három főállású gyermek- és ifjúsági munkás kell a Magyarországi Evangélikus Egyházba, hanem minimum harmincöt... Legyen minden egyházmegyének főállású ifjúsági referense, aki minden idejét a megye ifjúsági élete fellendítésének szenteli, és motiválja, irányítja az önkéntes ifimunkásokat! Legyenek ifjúsági házak, képzett ifjúsági vezetők! A teológusok, akik a jövőben az ifjúsággal kívánnak foglalkozni, kapjanak ennek megfelelő alapos képzést! Legyen az ifjúságnak autonómiája! Szabadítsuk fel a lelkészeket, akik egyszerre százfelé akarnak szakadni, és segítsük az ifjúság önálló érvényesülését! Nem kell a lelkésztől függnie annak, hogy van-e ifjúsági élet. Ezért van szükség főállású ifjúsági munkásokra és szakképzett önkéntesekre, illetve - megkockáztatom - ifjúsági munkára szakosodott lelkészekre, akik csak ezzel foglalkoznak. Ahol lehetőséget és forrásokat biztosítanak az önszerveződésre, ott lesz élő ifjúsági élet, élő egyház; Hol vannak a pedagógusok a gyülekezetekben? Adjunk nekik teret az érvényesülésre! Jöjjenek a szociálpedagógu- sok, élménypedagógusok, jöjjön a bibli- odráma, a testbeszéd, a kultúrák közti kommunikáció! Jelenjen meg ne csak a tolerancia, hanem a mindenkit egyenlőként kezelő befogadás! Tanuljunk a piac gyük ezeket a fiatalokat? Mit gondolnak ők az egyházról, milyen jövőbeli egyházat álmodnak ők maguknak? Ha a Magyarországi Evangélikus Egyház szeretne gyermekeire és fiataljaira úgy tekinteni, mint a közösség és a gyülekezetek hosszú távon jelen lévő, életerős elemeire, akkor pontosan ebbe a szekcióba kell minden szinten invesztálnia. Fiatalokat vonzani csak úgy lehet, ha vannak meggyőződéses és meggyőző fiatalok az egyházban, akik saját maguk képviselik a fiatal generáció számára a jövő egyházát: vonzó, életteli, nyitott és dinamikus közösséget. Végül egy kép, amelyet az egyik előadó idézett föl. Dávid, amikor Góliát ellen a csatába indult, Saultól gondoskodó szeretettel kapott egy nehéz vértet, hogy óvja őt a harcban. Dávid azonban nem tudott a páncélzatban járni, olyan nehéz volt. így hát szépen levette a vértet, megkereste a maga öt kavicsát, és úgy indult Góliát ellen a győzedelmes ütközetre. A történet tanulsága a bátorság, amellyel Dávid le merte venni a szeretettel neki adott vértet. Felismerte, hogy ő abban már nem tud járni, és meg kell keresnie a hozzá és a „körülményekhez” legjobban illő harci eszközöket. A tradíció, az omladozó épületek, az eltűnt és eltűnő idő mind olyan „láncok”, amelyek megakadályoznak az előrehaladásban, a győzelemben. Mozduljunk hát együtt, testvérek! M FrenyóAnna országos ifjúsági referens
