Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-11 / 10. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET ‘Evangélikus Élet3 2007. március 11. Bizalomra épülő felügyelet A Déli Egyházkerület gyülekezetvezetői konferenciája Békéscsabán ► A protestáns egyházak demokratikus tradíciója szerint a gyülekezeteket a lelkész és a vele jogilag egyenrangú laikus fél, a felügyelő együtt vezeti. Egyházunk oktatáspolitikájában mindeddig a lelkészek továbbképzése kapott nagyobb hangsúlyt konferenciák és a lelkészakadémia keretében. A vezetői munkamegosztásban a „világi” tisztségviselőkre speciális feladatok hárulnak. Jogos tehát az az igény, hogy a gyülekezetvezetők is részesüljenek valamilyen szervezett képzésben. Vajon mire kell alapozódnia lelkész és felügyelő vezetői munkakapcsolatának: civil kontrollra vagy bizalomra épített társszolgálatra? Ezt az alapkérdést igyekeztek körüljárni a Déli Egyházkerület egyházközségeinek vezetői a Kontroll és/vagy bizalom címmel - felügyelők, másodfelügyelők és gondnokok számára - megrendezett gyülekezetvezetői konferencián március 2-4. között Békéscsabán, az evangélikus gimnázium kollégiumában. A pénteki programot nyitó áhítat szolgálatát Kondor Péter, a Kelet-Békési Egyházmegye esperese végezte. Az esti előadást Gáncs Péter tartotta Hol talál lelki erőforrást a gyülekezetvezető? címmel; a Déli Egyházkerület püspöke a közösségvezetők együttműködésének bibliai alapjaiba vezette be hallgatóit. 0- és újszövetségi példákon keresztül mutatta be, hogy a korabeli gyülekezeti életben miként jelentek meg az olyan, manapság használatos fogalmak, mint társszolgálat, csapatmunka, bizalomra épülő munkamegosztás, a prioritások meghatározása és a szubszidiaritás elve (mely szerint minden feladatot a megfelelő vezetői szinten kell megoldani). Az első nap kötetlen együttléttel ért véget: a résztvevők megtekinthették a A másnap reggeli lelki töltekezésről már nem lelkész, hanem egy felügyelő gondoskodott: Csepregi Gyulának, a Bu- dapest-Kőbányai Evangélikus Egyház- község világi vezetőjének az áhítatát hallgathatták meg a kerület gyülekezetvezetői. Délelőtt ár. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszékének tanszékvezető professzora Bizalmi elv - vezetői munkamegosztás és magatartásformák a korszerű gyülekezetben című előadásában a lelkész és a felügyelő munkakapcsolatának legfontosabb aspektusait, a vezetői együttműködés elvi és gyakorlati alapjait világította meg hallgatói előtt. (Az előadás szövege és a hozzá kapcsolódó háttéranyag olvasható a Déli Egyházkerület hírporA délután plenáris programmal és fórumbeszélgetéssel folytatódott, amelyen Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő beszélgetett a közösségek vezetőivel a gyülekezetvezetői bátorságról és leleményességről. A felügyelők és gondnokok megoszthatták egymással a gyülekezetek aktuális gondjait, de örömeit és sikereit is. A plenáris ülésen Lengyel Anna szólt arról a tervről, hogy a jövőben egy tudatos koncepció alapján szeretnék megszervezni a gyülekezetvezetők képzését - melynek ez a konferencia is a részét képezi -, és előrevetítette a lel- készi munkaközösségek (LMK-k) mintájára létrehozandó felügyelői munkaközösségek (FMK) megszervezését, amelyek három-négy havonta, esetleg félévente ülnének össze. (A Déli Egyházkerület gyülekezetvezetőinek a teljes címlistája is hamarosan elérhető lesz a Déli Harangszó fent említett rovatában.) A fórumbeszélgetést követően a helyi szervezők részéről Németh Mihály igazgató lelkész mutatta be a békéscsabai gyülekezet életét, majd Kolarovszki Zoltán, a békéscsabai evangélikus gimnázium igazgatója beszélt arról, hogy milyen értékek mentén oktat, nevel, és hogyan tanúskodik róluk egy mai evangélikus oktatási intézmény. A rendezvény zárásaképpen a gyülekezetvezetők átvonultak a békéscsabai Nagytemplomba, ahol Gáncs Péter püspök az új oltárfestmény képi üzenetét Balról jobbra: Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes, Gáncs Péter püspök, Kondor Péter esperes, Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő, Andorka Árpád kerületi felügyelőhelyettes és a gyülekezetvezetőket megénekeltető Kutyejné Ablonczy Katalin békéscsabai tanárnő Déli Egyházkerületben tavaly zajlott eseményekről készült zenés képösszeállítást, majd Benkóczy Péter lelkész vezetésével különféle csoportdinamikai játékokon keresztül „tesztelhették” vezetői és együttműködési képességeiket. tálján, a Déli Harangszó gyülekezetvezetők számára létrehozott rovatában: http://del.lutheran.hu.) Az előadáson elhangzottakat irányított csoportmunka formájában dolgozták fel a konferencia résztvevői. alapul véve adott összefoglaló visszatekintést és értékelést a konferenciáról, és üti áldásban részesítette remélhetőleg képzettebben és tapasztaltabban hazainduló kerületi szolgatársait. ■ Petri Gábor Közösségépítő kirándulás A munkahétkezdő, hétfő reggeli áhítatokon kívül ritkán adódik közös alkalom az Országos Egyházi Iroda dolgozói számára, ezért többségük - a borús idő ellenére is - örömmel élt azzal a lehetőséggel, hogy a munkatársak közösségében töltse el március első három napját a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A közösségépítő program részét képezték a Balaton-felvidéken tett kirándulások is. Fenti felvételünk a kővágóörsi templomhegyen, a lenti fotó pedig a tapolcai tavas barlangban örökítette meg a résztvevők egy-egy csoportját. ■ Boda Zsuzsa felvételei Új bizonyíték Luther reformációt indító tételeiről A történelemírás arról tanúskodik, hogy a reformáció mozgalmát Luther azzal indította el, hogy 1517. október 31-én Wit- tenbergben a vártemplom ajtajára kiszögezte kilencvenöt tételét az akkori búcsújárás és a bűnbocsátó cédulák árusítása ellen. Több kutató is azt állította erről az eseményről, hogy csupán legenda, nincs valós alapja. Nemrégiben azonban új bizonyíték került napvilágra, amely tanúsítja a megtörténtét. A németországi Jena egyetemi könyvtára 2007. február i-jén bemutatta a nyilvánosságnak azt a kéziratos bejegyzést, amely az Újszövetség 1540-ben kiadott Luther-fordítású példányának végén olvasható latinul. A bizonyító erejű szöveget Martin Treu, a wittenbergi Luther Múzeum igazgatója találta meg tavaly év végén Georg Rörer (1492-1557) hagyatékában, aki Luther munkatársa volt, és ezeket a sorokat valószínűleg még reformátorunk életében jegyezte le. A háromsoros latin szöveg fordítása: „Az 1517. évben, mindenszentek ünnepe előestéjén doktor Luther Márton Wit- tenbergben a templomok ajtajain tárta a nyilvánosság elé a maga tételeit az [egyházi] búcsúról [bűnbocsánatról].” ■ H.B. Kitüntetett helyzetben ► Témaválasztásomat ezúttal az az ijedt kérdés motiválta, amellyel egy keresztény testvérünk nagy aggodalmát fogalmazta meg: mi lesz velünk, mi lesz hitünkkel és a Biblia tanításának hitelével, ha kiderül, hogy máshol is van élet a világmindenségben? Nincs kétségem afelől, hogy ha tőlem ezt csak egyvalaki kérdezte is meg, sok testvérünket, kortársunkat nyugtalanítják a fel-felröppenő hírek, amelyek nemcsak a bulvármédiában, hanem a tudományos híradásokban is szerepelnek. Tényleg, mi lenne akkor, ha kiderülne, hogy más égitesteken is van élet? Érvényben marad-e akkor a Szentírás tanítása a világ - és benne az ember - teremtéséről? És hogy értsük akkor a Jézus Krisztusról szóló apostoli tanúságtételt? Az ilyen és hasonló kérdésekkel vívódó, aggódó testvéreimnek szeretnék segíteni a következő sorokkal. Ha jól látom, már régen túl vagyunk a világméretű E. T.-lázon, a közel sem tudományos, de nagyon is fantasztikus képzelgéseken a földön kívüli élet lehetőségével kapcsolatban. Mégis igaz, hogy amíg a csillagok háborúinak és hasonló történeteknek - sok-sok pénzzel és igazán profi módon - megfilmesített meséi jelentős bevételt biztosítanak az iparág sztárjainak, addig nem kell aggódniuk a műfaj szerelmeseinek. Lesz utánpótlás, lesznek új és még újabb produkciók. Persze ha csak ennyit tudnánk e kérdésről elmondani, akkor kár is lenne a témát egyáltalán szóba hozni. De a Mars-szondák felfedezéseiről és a tudósok egyre megalapozottabbnak tűnő elméleteiről szóló újabb híradások mellett mégsem mehetünk el szó nélkül. A tudományos szenzációt jelentő felfedezések jelentőségét nem tagadhatjuk. A nem szakemberek is megértenek annyit ezekből a beszámolókból, hogy a Marson felfedezett felszíni képződmények a víz korábbi - sőt némelyek szerint most is lehetséges - jelenlétére utalnak; ez a tény pedig a tudósok szerint akár valamiféle élet kialakulásának a lehetőségét is jelezheti. S mindezzel itt vagyunk a „szomszédban”, naprendszerünk egyik legközelebbi bolygóján. Al- líthátja-e bárki is, hogy a világmindenség csak fényévmilliárdokban mérhető ÉGTÁJOLÓ s a hozzám hasonló átlagemberek számára felfoghatatlan - mélységeiben nincs még sok-sok, de legalább néhány, a Földhöz hasonló égitest? Néhány olyan bolygó, amelyen nemcsak az elvi lehetősége van meg az élet létezésének, hanem van is élet? Talán éppen olyan fejlett, mint itt, a mi gyönyörűséges kék bolygónkon... Mit is mondhatnánk hívő keresztény emberként ezekre az izgalmas - némelyeket talán nyugtalanító - gondolatokra? Tudom, sokak számára már maga a kérdésfelvetés is riasztó lehet, talán még istenhitüket is elbizonytalanítja. Mások meg inkább kitérnek a probléma elől, elhessegetik maguktól, mert azt gondolják, hogy a mindenható Isten tekintélyét veszélyezteti a földön kívüli élet puszta gondolata is. Az, hogy én magam úgy vélem: a világmindenségben csak a mi Földünkön van értelmes - emberi - élet, valójában csupán egyéni meggyőződésem, és távolról sem tudományosan bizonyított tény. Én egyszerűen így gondolom... És mégsem esnék kétségbe, és nem omlana össze a hitem, ha még az én életemben - emberi számítás szerint legfeljebb a következő két-három évtizedben -, mondjuk, egy szuperantenna értelmes lények üzenetét fogná a világűrből. A mindenható Istennek volt hatalma arra, hogy megteremtse „a mennyet és a földet, a látható és a láthatatlan” valóságot, a földi életet; a természet rendjét, törvényeit pedig - az emberiség felelőtlen, természetet pusztító tevékenysége ellenére is - fenntartotta mind a mai napig. Ki akadályozhatta volna, ki gátolhatná meg őt abban, hogy ha neki úgy tetszik, más égitesteken is életet teremtsen, és annak is gondját viselje? Mondom, én magam azt gondolom, hogy a földi életnek nincs párja a világmindenségben, de semmiképpen sem vetemedem arra, hogy az Úristen életet teremtő hatalmát a mi bolygónkhoz kössem. Hálával és alázattal hajtom meg előtte a fejemet: ő a Teremtő, mi pedig az ő teremtményei vagyunk. Legfőbb érvemet azonban még nem is mondtam el. Hogy miért nem esnék kétségbe', ha kiderülne, hogy Istennek más bolygókon is vannak értelmes, emberhez hasonló teremtményei? Egyszerűen csak azért, mert a földi életet, az emberiséget a legnagyobb méltósággal már kitüntette, szeretetéről biztosította, amikor szent Fiában, Jézus Krisztusban eljött közénk. A legtöbbet, a legnagyobbat ajándékozta nekünk, hogy megértsük: örök és végtelen szeretetétől semmi nem szakíthat el bennünket. Róm 8,38-39-ben ezt olvassuk: .....meg vagyok gy őződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” S tegyük hozzá bizodalmas hittel: még az sem, ha netalán kiderülne, hogy nem vagyunk egyedül a világmindenségben... Itt zés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
