Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-11 / 10. szám
4 2007. március ii. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletB A születés evangéliumával í kezdődött... Szokatlan üzenetet hallhattak az adó-vevő készülék mellett ülők 1906. december 24- én az Amerika keleti partjainál horgonyzó hajók némelyikén. A gépből morzejelek helyett a Csendes éj dallama szólt, majd Lukács evangéliumából felolvasták a karácsonyi történetet. Egy ilyen szöveges, zenés rádióadás akkoriban szenzációnak számított, hiszen az elektromágneses hullámok segítségével addig csupán morzejeleket tudtak továbbítani. A világ mai értelemben vett első rádióadása tehát kicsivel több mint száz esztendeje volt hallható - akkor, amikor klasszikus értelemben vett rádió még nem létezett, csak tengeri adóvevő. Lukács evangéliumából Reginaid Fessenden - elektrotechnikát oktató professzor - olvasott föl, aki egyben az adás technikai feltételeit is megteremtette. A Boston melletti Brand Rock rádióállomásán maga köré gyűjtötte családját és barátait, felolvasta Krisztus születésének történetét, felesége és egy barátjuk pedig karácsonyi dalokat énekelt. Lezárásként Fessenden rövid beszédet intézett a tengeren lévő férfiakhoz. A rádió tömegkommunikációs eszközzé válásának kezdete 1920-ra tehető, reggeli áhítatokat - mai nyelven szólva —1923-tól kezdve sugároznak. M Az Evangelisches Gemeindeblatt für Württemberg írása nyomán Kínában már a kommunista párt vezető köreiben is terjed a kereszténység ► A Kínai Népköztársaságban - olvasható az ideaSpektrum című német hetilap internetes oldalán - már a kommunista párt vezető köreit is elérte a kereszténység. Egy Baodingban (Hebei tartomány) lévő pártiskolában „lelepleztek” egy bibliakört. A China Aid Association (Kínai Segély- szervezet) híradása szerint mintegy negyven keresztény került előzetes letartóztatásba; közülük némelyeket napokon keresztül hallgattak ki, így például az iskola alelnökét, Geng Sudet, valamint a prominens pekingi jogászt, Li Baiguangot. Utóbbi vendégként vett részt a hívők által szervezett újévi ünnepségen. Kínában erőteljesen nő a keresztények száma. A vallási ügyekkel foglalkozó állami hivatal igazgatója, Yie Xiaowen szerint számuk eléri a százharmincmilliót; körülbelül húsz százalékuk katolikus. A hír szerint legtöbbjük az állam által el nem ismert házi gyülekezetekhez tartozik, mert így akarja kivonni magát a rezsim ellenőrzése alól. Az államilag jóváhagyott protestáns „három önmozgalomnak” az eddigi hivatalos adatok szerint tizennyolcmillió tagja van. M Forrás: www.idea.de Városmissziós hét lesz Budapesten A „Reményt és jövőt adok nektek” mottóval rendezik meg szeptember 16. és 22. között a budapesti városmissziót és az Új Evangélizáció nemzetközi kongresszust - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Marik József sebészorvos, a katolikus rendezvény világi felelőse. A városmissziós héten evangélizációs programokat tartanak a város hat forgalmas pontján felállított színpadokon, bevásárlóközpontokban és pályaudvarokon. A nemzetközi evangélizációs kongresszust a Szent István-bazilikában rendezik meg - mondta el Marik József-, továbbá szólt arról, hogy szeptember 21-ére az egész várost „megmozgató” eseményt terveznek: aznap Budapest több pontjáról fáklyás felvonulás indul a Gellért-hegyre, ahol majd közösen imádkoznak a városért. A rendezvény felelőse ezenkívül kifejtette: az összes budapesti plébániát felkérték, hogy vegyenek részt a programban. Eddig mintegy százharminc helyi közösség válaszolt igennel, így reményeik szerint a nagyváros bármelyik részén látszik majd, hogy a katolikusok szeretnének „mondani valamit ennek a világnak”. A városmisszió papi felelőse, Blanckenstein Miklós újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy várhatóan a többi keresztény egyház is párhuzamos programokat tart majd a városmissziós héten. Elmondta, a városmisszió előkészületeként szervezik az Elő' rózsafüzér Budapestért elnevezésű zarándoknapot. Május 12-én az élő rózsafüzér kilenc, egyszerre zajló gyalogos zarándoklatból áll majd. Az egyenként mintegy húsz kilométeres szakaszokon a gyalogosok érintik a városszéli plébániákat és kegyhelyeket. A Városmisszió Budapest 2007 elnevezésű rendezvényt az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szervezi, együttműködve a többi ország partneregyházmegyéivel. A városmisszió célkitűzései: segíteni a plébániákat a missziós lelkiség imádságos formálásában, támogatni a közösségeket, hogy az eltávolodottaknak utat mutassanak az egyházba, valamint bemutatni a 20. században élt magyar vértanúkat mint a keresztény hitnek közöttünk élt jeleit - olvasható a sajtótájékoztatón közreadott anyagban. Az első városmissziót Bécsben szervezték meg 2003 májusában. H MTI Együtt - Isten sátora alatt ságtalanságokkal szemben, az evangélium értékrendjéhez mérik magukat. A fentiekre a Budapest hatodik kerületében tartott együttléten figyeltem fel. A Belvárosban első alkalommal látta vendégül az imanapot egy katolikus közösség. A terézvárosi plébánia alagsori termében gyűlt össze a közel ötven résztvevő, akiket Horváth Zoltán István esperesplébános köszöntött (képünkön). Elmondta, hogy ha csak egy nap erejéig is, de tavaly decemberben ő maga is időzhetett Paraguayban. Egy kisvárosban megtapasztalhatta, hogy milyen nyomorúságban élnek az ott lakók. De azt is, hogy a szegénységüknél is nagyobb a hitük, Istenbe vetett reménységük. Nincs falu vagy város templom nélkül. Az egyik templomon meglepődve olvasta a táblát, hogy Istennek ezt a hajlékát egy magyar verbi- ta szerzetes építtette. „A szerzetes azóta hazatért, Kőszegen él...” - tette hozzá az esperes, és én tudtam, hogy P. Hirth Vilmosról beszél, akinek soraira már hetekkel ezelőtt rábukkantam az interneten. A Szent Imre Missziósház rektora többek között ezt írta: „Mikor harminc év után hazajöttem Paraguayból, az első időszak nagyon nehéz volt. Dél-Amerikaban a szegénység ellenére mindenki tele van életkedvvel, boldogok az emberek, és nagy az istenéhségük. Itthon alig látni egy mosolygó arcot, s leginkább csak panaszkodnak az emberek. Ezen változtatni kell. Ha a múltat magaddal viszed a hátadon, hamar megfáradt öregember leszel.” ■ B. Pintér Márta ereje, hanem - ahogyan az imanapon énekeltük is - „Jézus a fundamentuma”. Ha tehát az egyház Krisztusra épül, ha őt képviseli a világban, akkor csodákat és győzelmeket élhet át. Nos, Paraguayban az indiánok közt lelki megújulás, ébredés van... zettel” kapcsolatban azonban egyértelműen az elismerés szavai fogalmazódtak meg. Paraguayi testvéreink Istennek adnak hálát azért, hogy a különböző keresztény felekezetek hiteles szolgálatot végeznek hazájukban: kiállnak az igazA nők ökumenikus világimanapját követően illik összegzést készítenünk arról, hogy miről is szólt az idén március másodikára kitűzött esemény. E kérdésre azonban csupán szubjektív válasz adható. Az országszerte, különböző keresztény felekezetekben megtartott alkalmakról minden résztvevő más és más üzenettel, gondolattal térhetett vissza otthonába. Számomra idén vált kézzelfoghatóvá, hogy az Egyház él és hatékony. Nem önmagában létezik, nem magában van az A liturgiát bevezető országismertetés bírálóan szólt a dél-amerikai ország politikai, gazdasági helyzetéről. Nagy a szegénység, nő a korrupció, a társadalmi intézményekkel szemben pedig bizalmatlanság tapasztalható. Egyetlen „szerveParaguayban jártunk! Sohasem tudhatjuk, hogy egy-egy gyülekezeti alkalom milyen meglepetéseket tartogat... Szentgotthárdon és bajánsenyei leánygyülekezetünkben idén is készültünk a női világimanapra, bár - be kell, hogy valljam - egy kicsit kevesebb lelkesedéssel, mint az elmúlt években. Elolvastam az ismertetőt Paraguayról, a diaképekhez tartozó leírásokat, a liturgiát, de azt gondoltam magamban, hogy e nép túlságosan távol áll és él tőlünk. Hogy dél-amerikai testvéreink történelme, kultúrája és hitélete nálunk aligha fog bárkit személyesen megérinteni. Ám a múlt pénteki nemzetközi ökumenikus női imanap programja mégis óriási élmény volt sokunk számára, és hitet erősítő „személyes találkozást” jelentett a paraguayi emberekkel. Mindezt elsősorban Vili atyának, a három évtizeden át Paraguayban élt szerzetesnek köszönhettük, aki valóban közel hozta hozzánk az országot, az ottani embereket. P. Hirth Vilmos huszonkilenc évesen, 1962-ben mint a Societas Verbi Divtai (Isteni Ige Társasága) nevű szerzetesrend felszentelt papja került a távoli országba, hogy ott Isten igéjét hirdesse, és keresztény kultúrát, értékeket közvetítsen, valamint segítséget nyújtson az embereknek. Guarani nyelven az Istent Tupának mondják. Az ott élő emberek hite, felfogása szerint a láthatatlan, megfoghatatlan, teremtményeit szerető Isten földi „képviselői” a papok. Ők azért vannak, hogy Isten végtelen szeretetét megmutassák, közvetítsék az embereknek. Ezért a lelkészeket tupaiknak, azaz „kis isteneknek” hívják, és úgy is tekintenek rájuk. Nehogy azt gondoljuk, hogy ez irigylésre méltó kiváltság! Sokkal inkább komoly elvárás és kötelezettség minden pap számára. S hogy valóban milyen fontos az ottani embereknek az Istennel való személyes kapcsolat, az Úr minden egyes emberhez szóló, személy szerinti szere- tetének megnyilatkozása, az leginkább talán az áldásban mutatkozik meg. Vili atya elmesélte, hogy amikor először ment ki újonnan „kapott” gyülekezetébe, s ott meglátta az összegyűlt százszázötven embert, úgy gondolta, kapnak egy szép nagy ünnepi áldást. Felemelt kézzel, csekély spanyoltudással, latin szavakkal „fűszerezve” kezdte hangosan, hogy „Áldjon meg benneteket az Atya...” De nem tudta végigmondani, mert elindultak felé az emberek szépen, sorjában, egyesével, hogy mindenki megkaphassa tőle személyesen a saját áldását! Mi idehaza sokszor az istentisztelet végét sem bírjuk kivárni - főként ha úrvacsora is van -, és nem számít, hogy lemaradunk az áldásról. Van hát még mit tanulnunk! És van még mit tanulnunk nekem mindenképpen - Vili atyától a tekintetben is, hogy miként beszéljünk a ránk bízottakról, miként szóljunk a „munkánkról” (a szolgálatunkról), és hogyan tegyünk bizonyságot Isten sze- retetéről. ■ Kollerné Loós Zsuzsanna P. Hirth Vilmos harminc éven át szolgált Paraguayban „Együtt - Isten sátora alatt” - ez volt a megadott címe az idei ökumenikus női világimanapnak, amelyen világszerte Para- guayért, a paraguayi asszonyokért, családokért imádkoztunk. És valóban ez volt az élményünk Szekszárdon is: együtt voltunk Isten sátora alatt. Együtt. Baptista, metodista, református, római katolikus és evangélikus nők, asszonyok közösen készültek és imádkoztak. Együtt. Fiatalabbak és idősebbek, paraguayi kapcsolatokkal bírók és az országról mit sem tudók. A péntek esti órákban százezrekkel lehettünk együtt lélekben az imádság hullámhosszán - Isten színe előtt, az ő sátora alatt. Átéltük Isten védelmet, biztonságot adó irgalmát is, amelyről a paraguayiak által összeállított liturgiában így olvashattunk: „Csodálatos, hogy amikor fejünket imára hajtjuk, Isten jelenlétét érezhetjük fölöttünk, mintha mindnyájunkat egy nagykabát takarna be.” Bizony nagy szükségünk van erre a megtapasztalásra nekünk is, itthon is, amikor elbizonytalanodunk, elerőtlene- dünk. Hiszen nem ismeretlen számunkra sem a létbizonytalanság, a munkanélküliség, az agresszió... Isten szeretetet, biztonságot adó kabátjának, sátrának melege talán akkor volt a leginkább érzékelhető, amikor a szekszárdi evangélikusoknál összegyülekezett testvérek hangos szóval vagy magukban elcsendesedve dicsőítették az Urat - könyörögtek a paraguayi asszonyokért, családokért és hazánkért, saját gyülekezetükért, családjukért, személyes életükért. ■ Sefcsikné Dugár Éva
