Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-02-26 / 9. szám
8 4f 2006. február 26. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletB BONHOEFFER Száz éve született Dietrich Bonhoeffer Tudományos konferencia az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ► A mindössze harmincnyolc évet élt német evangélikus teológus, a mártírhalált halt Dietrich Bonhoeffer a legnagyobb 20. századi teológiai gondolkodók közé tartozik, akik életművükkel nagymértékben hozzájárultak a mai modern teológiai irányzatok megalapozásához. Bonhoeffer a legelsők között hívta fel a figyelmet saját korának újonnan felbukkanó társadalmi és vallásos jelenségeire. Ezeknek a modem kori változásoknak a kritikai fneg- figyelőjeként és elemzőjeként olyan kérdéseket és problémákat vetett fel, amelyek a keresztény egyházak és a kortárs teológiai gondolkodás számára megkerülhetetlenek, és még intenzívebben jelentkeznek ma, mint a 20. század első felében. Rámutatott arra, hogy ha a kereszténység hitelt érdemlően kívánja betölteni küldetését, akkor környező világunk és társadalmunk változásainak megfelelően az egyház és a világ viszonyának is meg kell változnia. Ennek a helyes viszonynak a kialakítása a teológusok mindenkori feladata. E feladat felvállalásának jegyében, Dietrich Bonhoeffer születésének 100. évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendeztek február 15-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében. Követés Aki az életrajz száraz tényei mögött meg akarja ismerni Dietrich Bonhoeffer életének belső mozgatórugóit, kézbe kell, hogy vegye - először 1937-ben megjelent - könyvét, a Követést (Nachfolge): „Elhangzik a hívás, és minden további közbenjárás nélkül következik az elhívott [vámszedő Máté] engedelmes cselekedete... Hívás és cselekedet ilyen sorrendjének csak egyeden indoklása létezik: maga Jézus Krisztus! Ő az, aki hív. Ezért követi a vámszedő." Minden következő lépés ebből az ellenállhatatlan megszólításra válaszoló, annak engedelmeskedő követésből fakad. A náci rezsim erkölcsi és szellemi káoszában, a pusztító háború és népirtás borzalmai között azt a szólítást hallja meg, amely attól a Jézus Krisztustól jön, aki maga is áldozata erejével menti meg az emberiséget. A Követés gondolatai a zingsti és finken- waldei lelkészképző intézet vezetőjeként tartott bibliai előadásai során érlelődtek meggyőződéssé Bonhoefferben. A londoni német gyülekezetben végzett szolgálatból hazatérve 1935 tavaszán kapta azt a feladatot, hogy a porosz Hitvalló Egyház teológiát végzett, lelkészi szolgálatra készülő diákjait oktassa. Hitler ebben az esztendőben látta be, hogy a protestáns egyházak kézben tartására felállított birodalmi egyházi szervezet csődöt mondott, s az 1934-ben megalkotott barmeni Teológiai nyilatkozat azt is világossá tette, hogy az egyébként korántsem egységes Hitvalló Egyház számottevő ellenállására számíthat az erőszakos állami beavatkozás miatt. Az ezt követő szabályozás már tudatosan - és sajnos sikeresen - törekedett az egyházi ellenállás erejének megosztására, a belső ellentétek elmélyítésére. 1939 után a Hitvalló Egyház összefogására még részkérdésekben sem volt többé esély. A finkenwaldei intézet ilyen körülmények között hallatlanul nehéz szolgálatra készítette fel a hallgatókat. Működésének mindössze két esztendeje alatt - mivel 1937 őszén a rendőrség bezáratta - közel 180 diák fordult meg benne, s hallgatta többek között Bonhoeffer gondolatait és igehirdetését a követésről, az Isten iránti engedelmességről, az áldozat- vállalás erejéről. A hírek, a forrongó egyházi közélet eseményei mindennapos témává váltak; professzoruk vezetésével a huszonéves teológusok zsinatot látogattak, pénzt gyűjtöttek a Hitvalló Egyháznak, imádkoztak a fogságba vetett lelkészekért, felemelték szavukat a zsidóságért. A Krisztus-követés kezdett konkrét formát ölteni mindannyiuk számára. Finkenwalde a későbbiekben sorsdöntő hatással volt a hallgatók életére. Az itt végzetteket a német hatóságok különösen is veszélyesnek tartották, s a háború kitörése után szándékosan az első frontvonalba vezényelték őket. Különösen a keleti fronton, a Szovjetunió elleni háborúban estek áldozatul sokan: az egykori diákoknak több mint a fele. Valósággá lett, amit egyikük 1935 őszén egyik finkenwaldei levelében írt: „Nem marad más számunkra, mint vallani és szenvedni.” 1945 áprilisában őket is követte az egykori „Főnök” - ahogyan kezdetben tanítványai szólították. Bonhoeffer 1939-40- ben került kapcsolatba a német elhárítás munkatársaival, akik közé maga is belépett. Ebből a körből indult el a Hitler elleni merénylet terve, melynek maga is részese lett. A professzor nem katonai szolgálatban, mint tanítványai, hanem koncentrációs táborba zárva esett áldozatul a náci hatalmi gépezetnek a sikertelen merényletet követő leleplezések során. Fogságából így írt menyasszonyának: „Te, a szüleim, ti mindnyájan, a diákjaim a fronton szüntelen jelen vagytok a számomra.” Hiszen tanár és hallgatók ugyanabban a sorsban részesedtek a követésben - ahogyan azt még Finken- waldében együtt tanulták. ■ Dr. Korányi András A rendezvény szervezői rendkívül szerteágazó és változatos programot állítottak össze annak érdekében, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a nagy német teológus alakjáról, életéről és az utókorra hagyott gazdag teológiai örökségéről. A négy tematikus blokkba rendezett összesen tíz előadás lehetőséget nyújtott arra, hogy az érdeklődők bepillantást nyerhessenek Bonhoeffer életművének leglényegesebb és ma is aktuális témáiba. Dr. Szabó Lajos, a hittudományi egyetem rektora Mit üzen Bonhoeffer ma? című nyitó előadásában a teljesség igénye nélkül, mégis átfogó módon próbálta megfesteni azt a képet, amely segít eligazodni abban a kérdésben, hogy mely területeken aktuális Bonhoeffer üzenete az egyház jelen kori szituációjában. A kereszténység mai életmegnyilvánulásai kapcsán hangsúlyozta, hogy a hiteles keresztény identitás keresésének és a sze- kuláris világhoz való viszony tisztázásának mai küzdelmeit nagymértékben segítheti mindaz, amit üzenetként megismerhetünk Bonhoeffer életéből és munkásságából. Iff dr. Fabiny Tibor előadása Bonhoeffer 1939-ben megjelent Gemeinsames Leben (magyar fordításban: Szentek közössége) című művének közösségértelmezésével foglalkozott. A keresztény lelki irodalom klasszikusaként emlegetett írás központi gondolata szerint „a keresztény testvériség nem eszménykép, hanem isteni valóság”, és „a keresztény testvériség nem pszichikus, hanem pneumatikus (azaz spirituális) valóság”. Az előadó Bonhoeffemek ezt az értelmezését alapul véve részletezte a Szentlélek munkája nyomán létrejövő keresztény közösségek és az emberek által megalkotott (leginkább szektás jellegű) csoportok fő különbségeit, valamint kitért a spirituális alapon, felülről szerveződő keresztény közösségekre leselkedő veszélyekre is. Ezt követően dr. Reuss Andrásnak, az EHE Rendszeres Teológiai Tanszéke tanszékvezető professzorának az előadását hallgathatták meg a jelenlévők Bonhoeffer Etikájának egyik legizgalmasabb kulcskérdéséről: hogyan szólhat hitelesen az egyház a világhoz? Lehetséges-e etikát hirdetni egy vallástalan világban a kér- ügma (vagyis az evangélium hirdetése) nélkül? Bonhoeffer erre nemmel válaszol, mert szerinte nincsenek sajátosan keresztény megoldások a világ problémáira, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az egyház szava a világhoz nem lehet más, mint Isten szava, azaz törvény és evangélium. A kérügma mellőzésével tehát nem alapozható meg az egyháznak a világhoz intézett mondanivalója, mert veszélybe kerülne az egyház Krisztus-arcú identitása. Bonhoeffer mégsem tartotta lehetetlennek, hogy az egyház szóljon a világhoz. Ehhez egyrészt el kell vetnie, ami ellenkezik a Krisztus-hittel és az evangélium üzenetével, másrészt arra kell törekednie, hogy a keresztény gondolkodók felelős tanácsokkal járuljanak hozzá a világ rendjéhez. Az első blokk végén dr. Kránitz Mihály« a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese beszélt a nagy teológus gondolatai kapcsán a modern vallási szekularizmus fokozottan aktuális témájáról. Bonhoeffer azt a kérdést tette fel, hogy van-e egyáltalán helye a kereszténységnek egy spirituálisán nagykorúvá vált világban. A kereszténységnek Bonhoeffer szerint választ kell adnia a szekularizmus új formáinak kihívásaira, mégpedig szigorú önkritikával. Bonhoeffer őszinte törekvése az volt, hogy a megújulás szándékával megfogalmazott egyházkritikájával a kereszténység lényegéhez jusson el, amely közvetíthető, s a szekularizált világ istentapasztalatával összhangba hozható. A szekularizáció bonhoefferi értékelése utat nyit egy új teológiai reflexió előtt, amely a megváltozott kulturális feltételek között egy posztmodem teológia és vallásgyakorlat alapjait fektetheti le. Dr. Ferencz Árpád, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem adjunktusa a protestantizmus 20. századi korszaknyitó teológusának, Karl Barthnak a kutatójaként a két teológus tanításának kapcsolódási pontjait és gondolkodásuk rokon vonásait igyekezett bemutatni. Elvetette azt a hagyományos nézetet, mely szerint Bonhoeffer teológiája homlokBalogné Vincze Katalin egyenest ellenkezik Barth rendszerével, s a nyilvánvaló különbségek számbavétele mellett a két hittudós gondolkodásának közös gyökereit, kapcsolatuk sokszínűségét is megpróbálta kimutatni. Dr. Korányi András, az EHE Egyháztörténeti Tanszékének adjunktusa Követés és áldozat című referátumában Bonhoeffer életrajzának kritikai értékelését végezte el egy szűk, de annál jelentősebb korszak elemzésével, amelyben Bonhoeffer a Hitvalló Egyház lelkészjelöltjeit tanította. Ekkor már felismerhető Bonhoef- fernek az a teológusi önértelmezése, amely Krisztus követésében fedezi fel az ember konkrét tennivalójának útját; ennek során a vele való azonosulás az áldozatkészség engedelmes vállalásában válik lehetségessé. Bonhoeffemek az imádságról vallott gondolatairól és a világ megváltozott helyzetében megfelelően képviselt, a vallástalan kereszténységben megélt spiritualitásról Balogné Vincze Katalin, az EHE doktorandusza tartott előadást. A délutáni program bevezetéseként Finta Gergely adjunktusnak, az EHE Egyházzenei Tanszéke vezetőjének orgonakoncertjét hallgathatták meg a résztvevők a zuglói templomban. Ezután a díszteremben levetítették a Lehel Ferenccel, Bonhoeffer egykori tanítványával készült televíziós interjút, amelyet dr. Fabiny Tamás készített. A vallás nélküli kereszténységnek a modem és posztmodem teológiák határán fellelhető jelenségeiről osztotta meg gondolatait a hallgatósággal dr. Béres Tamás, az EHE Rendszeres Teológiai Tanszékének adjunktusa. Előadásában kiemelte, hogy a modem liberális teológiák számára a vallástalan kereszténységnek és a világ nagykorúságának bonhoefferi motívumai a vallási szekularizmus témakörén át váltak megközelíthetővé vagy hatékonnyá. Bonhoeffer úgy beszélt a vallási szekularizmus jelenségéről és a vallástalan interpretáció szükségességéről, hogy közben az egyház világért való cselekvésében a legradikálisabb Krisztus-követést követelte meg. A modem társadalmak berendezkedésükben azonban nem tűrik a Krisztus-követés szigorú formáit, miközben vallási elemeket még mindig őriznek és magukon viselnek. Az előadás azt vizsgálta, hogy milyen távlatai nyílhatnak a bonhoefferi teológia fenti hangsúlyainak a modem és posztmodem teológiai kor határán. Novotny Dániel, az EHE doktorandusza Bonhoeffer teológiájának és a dekonst- rukcionista filozófus, Emmanuel Levinas gondolatrendszerének hasonló vonásairól beszélt. A filozófus közvetlen módon foglalkozik a totális rendszerek lebontásának szükségszerűségével; Bonhoeffer - teológiai gondolkodásának melléktermékeként - egyik disszertációjában ugyanezt teszi. A konferencia záró előadását dr. Csep- regi András docens, az EHE nyíregyházi tagozatának vezetője tartotta Bonhoeffer életéről és életrajzáról. Kutatásainak legfőbb célja, hogy a kanonikus Bon- hoeffer-értelmezések héroszképétől eljusson egy sokkal hihetőbb és emberkö- zelibb Bonhoeffer-kép rekonstruálásához, a szinte félisteni figurától a vergődő és alig elviselhető terheket hordozó, a Krisztus-követés útján előttünk járó testvér alakjának megrajzolásához. A rendezvény végén bemutatták az MTA-EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportjának Szabadulni az erőszaktól - Keresztény megközelítések című kötetét. U Petri Gábor Kránitz Mihály, Reuss András, ifi. Fabiny Tibor és Béres Tamás
