Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-02-26 / 9. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. február 26. 3 „Ha pedig versenyez is valaki, nem nyer koszorút, ha nem szabályszerűen versenyez” Részletek Frenkl Róbert országos felügyelő' tájékoztató jelentéséből Részletek D. Szebik Imre elnök-püspöki jelentéséből A sportéletben eltöltött évtizedek talán különösen is érthetővé teszik, miért áll hozzám olyannyira közel a fenti ige. A szabályszerű versenyzés többet jelent, mint a versenyszabályok egyszerű betartását. Ez sem köny- nyű. De valójában többről van szó: a fair play szellemiségéről, magas szintű etikáról, a versenytársak tiszteletéről, megbecsüléséről. Nem tudok pontos, szakszerű, bizonyító erejű választ adni arra, miért harapózott el a társadalomban és sajnos az egyházban is olykor az inkorrekt versenyzés, a mindenáron győzni akarás hangulata és gyakorlata, de a jelek egyértelműek. Lehet, hogy a politikai megosztottság a leginkább meghatározó tényező. De az is lehet, hogy az egyházban ennyi idő kellett, amíg megszabadultunk a négy évtizedes diktatúra félelmeitől. Ez persze jó dolog, az azonban kevésbé, hogy a szabadságot nem követte a rend, az alkotó élet evidenciája. (...) Fontos a tartalmi kérdésekkel való foglalkozás, mert a módosított törvények a 2007-ben induló ciklusra új egyházkormányzási modellt alkottak. (...) A hatalommegosztás, a centralizáció és decentralizáció új elképzelése érzékeny egyensúlyt feltételez, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködési készséget igényel mindenkitől. A bizalom terén sem ideális a helyzet, az együttműködési készség azonban még inkább kritikus. Lehet persze a múltat idéző, csak pozitívumokat tartalmazó jelentéseket adni. Épülnek, illetve megújulnak templomok, fejlődik az oktatási és a szere- tetintézmények rendszere, készülünk az egészség- ügyi centrum megalapítására. Számos pozitívumról lehet beszámolni a gyülekezeti szférában. Rutin- feladatai ellátása mellett rangos eseményekkel vesz részt a hazai szellemi életben az Evangélikus Hittudományi Egyetem. Tervszerűen haladnak a Magyar Evangélikus Konferencia megalakításának az előkészületei. Idén lesz a következő Szélrózsa találkozó. Változatlan a figyelem egyházi sajtónk, illetve médiamunkánk iránt. Mindez az országos iroda szolgáló, irányító tevékenységét is dicséri. (...) Az elmondott pozitívumokban egyrészt a polgári demokratikus társadalomban mintegy hátszéllel élő egyház lehetőségei, másrészt sok lelkész és nem lelkész munkatárs tisztességes, értékes tevékenysége tükröződik. Egyik komponens sem becsülendő le. Szólni kell azonban a gondokról is. (...) Közismert, hogy a baj közelebb hoz egymáshoz, a jólét elkényelmesít, netán önzővé tesz. Még nem meghatározó mértékű, de már megfigyelhető a jólétnek ez a hatása. Sokan csak a saját érdeküket nézik, illetve azért hajlandók tenni. (...)’ Többször szóltam már az egyházi erőforrások felhasználása terén a gyülekezetfejlesztés, illetve intézményfejlesztés összehangolásáról. Egyfelől az egyház a gyülekezeteiben él. Másfelől az intézményrendszer adja a társadalmi súlyt, a közjó szolgálata egyben missziói tevékenység. A gyülekezeti hátterű intézmények élete egyenesen azt erősíti, hogy ezek kedvezően hatnak vissza a gyülekezet spirituális életére is. (...) Mozgósítani kell híveinket, diákjaink szüleit, mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek egyházunkhoz, hogy adójuk egy százalékának felajánlásával segítsék munkánkat. (...) Egyház és állam kapcsolatában az oktatási és a szociális intézmények finanszírozásának a csökkenése és az ezzel kapcsolatos manipulációk váltottak ki feszültségeket. A manipulációk részben a tárgyalások formájával és tartalmával, részben a szakmai jellegű vitákkal kapcsolatban merültek fel. Az egyházat mint tárgyalópartnert sérelmek érték. A finanszírozás javítására megfogalmazott igények csak részben teljesültek, azért is, mert nemcsak az egyházi szféra, hanem általában a közoktatás és a szociális ellátás pozíciói romlottak. Személyes véleményemet fogalmazom meg. Mindezen tények ellenére érthetetlen volt, hogy több egyházi személyiség - elsősorban nem nálunk - egyházüldözést emlegetett. Mintha nem lett volna élményünk a valódi egyházüldözésről. Túlreagálás- nak éreztem ezt az egyházfinanszírozás általános helyzetét is figyelembe véve. Mint ahogy túlreagá- lásnak tartottam a katolikus szülők szervezete által életre hívott utcai demonstrációt is. Jelentésemben is hangsúlyoznom kell, hogy az utcai tüntetéstől mint eljárástól határolódtam el. Ez semmiképpen nem jelentette a testvéregyházaktól való elhatárolódást, iskolák tüntettek, mint néhányan vélték. Erről biztosítottak más egyházak vezetői és saját egyházunk prominensei is, akik ugyancsak nem helyeselték ezt a módszert, de nyilvánosan nem adtak ennek hangot, a tanulságokat viszont levonták. Elsősorban azt, hogy a jövőben egyházi oldalról is kerülni kell a konfrontációt, szakmai kérdések tárgyalására első menetben szakértőket kell küldeni. Magam elnézést kértem azon iskoláink vezetőitől, akik jó szándéktól vezetve vettek részt a demonstráción, ugyanakkor remélem, hogy ők is levonták a tanulságokat. E történet kapcsán is, de egyéb megnyilvánulásokban is megértéssel, de némi szomorúsággal tapasztaltam, hogy a parlamenti választások és az egyházi tisztújítás előhozott - ha szerény mértékben is - felejteni remélt, nem rokonszenves, kétarcú emberi magatartásokat, lényegében a vélt vagy valós uralkodó vagy várható egyházi áramlatoknak való megfelelés törekvését. A közelmúlt legújabb ügynökügyeinek, ahogy ezt megszokhattuk, egyházi vonatkozásuk is van. Itt is felvetem, hogyjelentősen elősegíthetné az egyházunk által kiküldött szakértői bizottság munkájának hatékonyságát, ha bizonyos feltételrendszer kidolgozását követően, akiknek van e téren mondanivalójuk, megkeresnék a bizottságot. (...) A jelen közgyűléssel új szakasz veszi kezdetét, melynek fő feladata az év teendőinek magas szintű ellátása mellett a decemberi közgyűlés, illetve az ezt követő 2007-2012-es ciklus előkészítése. Isten iránti hálával regisztrálhatjuk, hogy ehhez minden feltétel adott. ◄I Folytatás az r. oldalról 2) A szekularizáció évszázados folyamatára való érdemi reagálás hiánya. (...) Ha komolyan akarjuk venni elvilágiasodott híveinket, sokkal egyszerűbben, érthetően és életszerűbben kellene prédikálnunk, tanítanunk és lelkigondoznunk. Jobban le kellene vetkőznünk a ránk ragadt s megörökölt ptolemaioszi világkép kifejezési formáit, hogy beszédünkkel ne keltsünk tudományellenes benyomást. Örvendetesek a keresők részére tartott alkalmak gyülekezeteinkben. A szekularizáció leghatékonyabb ellenszere a személyes megszólítás alkalmának felvállalása. 3) Anyagi áldozatkészségünk csökkenő tendenciája elgondolkoztató. Kettős hiányosságot látok. Az egyik az információ hiánya a gyülekezetekben. Nem tudják a gyülekezethez vékonyabb szállal kötődő testvéreink, miért és mennyire van szüksége a gyülekezetnek a tényleges szolgálat biztosításához. A másik gond egyfajta elkényelmesedés: majdnem mindent a közegyháztól várunk, holott valójában ennek fordítva kellene történnie. Amíg hálásak vagyunk a kevesek nagyvonalú és szívből fakadó áldozatkészségéért, nem hallgathatjuk el, hogy a nagy többség nem veszi komolyan Isten országa építésének anyagifeltétel-biztosítását. (...) 4) A gyülekezetek félreértett önállósága. Biblikus az a szemlélet, amely a Krisztusban hívő gyülekezet önállóságát és felelősségét hangsúlyozza. Ennek áldásai és eredményei sok helyütt láthatók. Amíg azonban a gyülekezet csak a jogaival kíván élni, de kötelességeit nem teljesíti, addig nem szabad kizárólagos döntési helyzetet biztosítani számára különböző személyi kérdésekben és a teherviselés mértékének meghatározásában. A másik veszély a gyülekezet saját szempontjai szerinti érdekérvényesítés a többi gyülekezet hasonló gondjainak figyelembevétele nélkül. Ide sorolható a gyülekezetek és intézményhálózatunk szorosabb együttműködésének a hiánya. Iskolák és gyülekezet, szeretetotthon és gyülekezet, egyházi vendégház és országos egyház érdemi együttműködésének hiánya is. j) Szórványhelyzetünk Ez adottság, amelyen változtatni nem tudunk. De az a tény, hogy mindössze ötszáz templomunk van a háromezer-kétszáz településen, kisebb esélyt ad a vegyes házasságokban élők és gyermekeik evangélikus hitben való megtartására. Mégis igaz, hogy nagy gyülekezeteinkben veszítjük el sokkal több hívünket, mint a szórványokban. Ennek egyik oka nagy gyülekezeteink papi torzsalkodásaiban is keresendő. Szórványhíveink hűsége megindító, és hálára kötelez. 6) A lelkészek szakmai támogatásának, az úgynevezett szupervizor-hálózat kialakításának hiánya. Rendkívüli mértékben megnőtt az új helyzetek, lelkipásztori esetek száma. Szükséges az ilyen jellegű döntések előtti helyzet analízise, kontrollja és az esetleges közös felelősségvállalás. Nyugat-Európá- ban ez elterjedt gyakorlat, jó eredménnyel. A Lelkészakadémia bölcs kezdeményezése ezen a helyzeten is segíthet. 7) Az átgondolt személyi gazdálkodás törvényi feltételeinek hiánya. Az egyházvezetés nincs abban a helyzetben, hogy akár bírósági döntés miatt, akár betegség következtében lelkészt más szolgálati beosztásba helyezzen, pedig ezt családi körülményei is indokolhatják. Nem tudja képességei szerint biztatni a fiatal lelkészeket, mert elhelyezkedésük lehetősége kizárólag a gyülekezetek döntésétől függ. (...) Köszönöm az egyház Urának, hogy a régi és új Északi Egyházkerületben egyaránt szolgálhattam, így egyházunk tizenhat egyházmegyéje közül tíz egyházmegyében végeztem püspöki szolgálatot. Külön is köszönöm a négy dunántúli egyházmegye elnökségeivel való tízéves közös szolgálat gyümölcsöző, termékeny esztendeit. Ha valakit megbántottam, kérem bocsánatát. Ha vétettem vagy mulasztottam, tévedtem vagy elfoglalt voltam, fedezze el Isten rám is érvényes és személyemnek is szükséges, minden e világi mértéket és emberi érdemet felülmúló kegyelme. (...) ,Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Amen.” (Ef 3,20-21) Az elnök-püspöki és az országos felügyelői jelentés teljes szövege az Evangélikus Közlöny következő számában lesz olvasható. Ünnepi istentisztelettel, majd emléktábla-avatással emlékeztek február 19- én a budahegyvidéki egyházközséget alapító lelkipásztorra, Danhauser Lászlóra (1906-1990) születésének századik évfordulója alkalmából. A zsúfolásig megtelt templomban Bácskai Károly lelkész hirdette Isten igéjét. A prédikáció után Kerekes Titusz presbiter, egykori ifjúsági tag emlékezett személyes hangon a szeretett és tisztelt pásztorra, aki 1943 és 1959 között szolgált a gyülekezetben. (Danhauser Lászlóra lapunk február 12-i számában emlékeztünk) ■ G. Zs. Nyugaton a helyzet nem változatlan ÉGTÁJOLÓ K edves olvasóink közül minden bizonnyal sokan felfedezték, hogy a fenti címben egy méltán világhírűvé lett regény címét használtam fel, egy nem lényegtelen - inkább a reménységemet, mint tapasztalataimat kifejező - változtatással. Ugyanis a nevét rendkívül szellemesen megváltoztató Erich Maria Remarque regényének a címe valójában így hangzik: Nyugaton a helyzet változatlan. (Az 1933-tól emigrációban élő német írót eredetileg Kramemek hívták; e névalakot egyszerűen „megfordította” - Kramer visszafelé olvasva Remark -, és a franciás írásformával még hangsúlyosabbá tette tiltakozását az akkori német- országi folyamatokkal szemben.) Igaz, nem mindig tapasztalom, de mégis remélem, hogy itt nálunk, egyházunk nyugati vidékein nem változatlan a helyzet. De ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy egyházkerületünk hivatalos neve utal a gyökerekre is. Hiszen a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület elnevezésben éppen ez a lényeg! Nem valami korábban nem létező jött létre, hanem az 1952-ben pártállami beavatkozással megszüntetett Dunántúli Egyházkerület utódjaként és örököseként születhetett újjá egyházkerületünk. Bár be kellett látnunk, hogy egyházkerületünk úgy, ahogy egykori püspöke, Kapi Béla remélte - és Lámpás az oltár zsámolyán című emlékirataiban ezt le is írta -, nem támadhatott fel. A közel fél évszázad folyamán kitörölhetetlen hatásai voltak az egyházunkat is sanyargató diktatúrának, és időközben két olyan nemzedék is felnőtt, amelynek nincsenek már személyes tapasztalatai - ahogy Kapi püspök írta - az évszázados történelmi egységet, valóságos történelmi személyiséget jelentő Dunántúli Egyházkerületről. Sok energiát és munkát kell fordítanunk arra, hogy egyházkerületünk 113 gyülekezetében élő hittestvéreink közössége épüljön és erősödjék, mégsem tartjuk reménytelennek a helyzetet. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt gondoljuk, hogy 2000 őszétől rendszeresen több olyan alkalmat szervezünk egyházkerületünkben, amelyek követendő és követett példává lettek. Egyházunk zsinata 1997. február 23-án fogadta el azt a törvényt, amely lehetővé tette egyház- kerületünk újjászületését. E fontos eseményre is emlékezünk évről évre a február 23-át követő szombaton, idén immár ötödik alkalommal megrendezett s ezért joggal hagyományosnak mondható egyházkerületi napunkon. Egyházkerületünk gyülekezeti elnökségeit is minden évben összehívjuk A gyülekezeti vezetők számára nemcsak ismerkedési alkalom ez a találkozás, hanem a közös szolgálat gondjait és örömeit is megoszthatják egymással. A kerületi kórustalálkozók és a gyülekezeti munkatársképző napok is fontos alkalmai a találkozásnak, a közösség építésének. Gondjaink is vannak, amelyekkel szembe kell néznünk. Nem sorolom fel mindet, de egyet mindenképpen meg kell említenem. Egész egyházunknak gondja ez, tudom, de talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy egyházkerületünkben különösen sok gyülekezetünk viaskodik e kérdésekkel. Igen, a három egyházkerület közül nálunk a legnagyobb a gyülekezetek száma (a déli 66-tal és az északi 80- nal szemben 113), de a hívek összlélekszá- ma nem több. Ez azt jelenti, hogy sok olyan kicsiny s ráadásul fogyó gyülekezetünk van, ahol lelkészeinknek a kévésén való hűséggel kell szolgálatukat végezniük. S akkor még nem is szóltunk a szórványban vagy a nagyobb települések névtelenségében élő hittestvéreinkről! Ha a gyülekezeti nyilvántartásokat és a 2001- es népszámlálási adatokat összevetjük, szorongva kell megállapítanunk, hogy csak itt, a mi egyházkerületünkben több tízezer - magát evangélikusnak valló - lélek sorsa terheli (remélem legalábbis, hogy terheli) lelkiismeretünket. Mi lesz velük? És mi lesz velünk? Hogyan adunk számot róluk az egyház Ura előtt? Hogy valóban ne maradjon a helyzet változatlan, ahhoz nem kevesebbre lenne szükség, mint arra, hogy a két legfontosabb fronton megerősítsük gyülekezetépítő munkánkat. Sürgető a szükség. Halaszthatatlan a feladat. Igehirdetői és lelkipásztori szolgálatunk egyaránt több sebből vérzik. S nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem csupán a lelkészek dolga. Az igehirdetői szolgálattal szemben igényes gyülekezetek segíthetnek lelkészeinknek, hogy átérezzék, milyen sok múlik rajtuk. És milyen jó lenne, ha közösségeink nemcsak elvárnák a lelkészek látogatását, hanem a presbiterek, a hűséges gyülekezeti tagok maguk is készek lennének meglátogatni a betegeket, a segítségre szorulókat! Segíthetnének megkeresni, megszólítani, hívogatni a gyülekezeteinktől eltávolodott vagy talán már el is idegeneden testvéreket. Ez is a tétje az egyházunkban mostanában megkezdődő általános tisztújításnak. Változásra, megújulásra van szükségünk testületeinkben is! Hiszem, hogy ez nem mindig és nem csak személyi változásokat jelenthet. De arról meg vagyok győződve, hogy a lelkületnek, egészen hétköznapi szóval mondva, a hozzáállásunknak kell megváltoznia ahhoz, hogy mindenki - presbiterekkel, tisztségviselőkkel, gondnokokkal, felügyelőkkel és természetesen lelkészekkel az élen - a maga dolgát jól tanulja, jól végezze. Hogy ne maradjon minden a régiben, hogy ne maradjon a helyzet változatlan itt nyugaton sem. ■ Ittzés JÁNOS ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület 1
