Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-02-19 / 8. szám
2 2006. február 19. FORRÁS ‘Evangélikus Életéi ÉLŐ VÍZ HATVANAD VASÁRNAP-Lk 8,4-15 Annál inkább Zeneértők szoktak beszélni arról, hogy nagy komponisták műveit hallgatva már pár ütem után biztosan felismerik, hogy ki a zeneszerző: Bach vagy Mozart, Wagner vagy Puccini... Valami hasonlót mondhatunk el a Bibliáról is. Sokszor elég talán fél mondat, talán két szó vagy egy töredék valamelyik versből, és megérezzük az ige rendkívüli erejét. Mk 10-ben olvassuk Bartimeus, a Jerikói vak történetét. Jézushoz kiáltott gyógyulásért, és mikor el akarták hallgattatni, azt olvassuk: ő „annál inkább” kiáltott (48. vers). Ebből kihallatszik a hit ereje, az a csodálatos bátorság és elszántság, amely csak a hitből származhat. El akarják hallgattatni Bartimeust, hogy ne hívja Jézust. Ne kérje, hogy gyógyítsa ki vakságából. De ő nem hallgat el. Sőt „annál inkább” kiált a szabadító Jézus után. De mit mond ma ez a két szó: „annál inkább"? Napjainkban sajátos helyzetben vagyunk. Sokan csalódtak a hit útján; jellemző az anyagiasság és az elvilágia- sodás; más vallások, filozófiák, életstílusok divatosak. A múlandó dolgok és a test bűvkörében élünk. Gyakori a köny- nyelműség, és divatos lázadni a család vagy bármilyen más közösség, kötöttség ellen. Életcéllá lett az „én” kiélése, és bálvánnyá az önmegvalósítás. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy a Biblia ilyenkor ezt a két szót ismétli és húzza alá: „annál inkább”. Dániel idegen országban, a király tiltása ellenére továbbra is megtartja napi három imaóráját - méghozzá nyitott ablak mellett... Gondoljunk az őskeresztények üldözésének korára! Nem tarthattak nyilvános istentiszteletet, de ha két keresztény találkozott az úton, az egyik lehajolt, egy halat rajzolt a porba, és ennek láttán megölelték egymást. A halat jelentő görög szó (ikhthüsz) betűi ugyanis egy - görög nyelvű - hitvallás szavainak a kezdőbetűit rejtik magukban, amely így hangzik magyarul: „Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó”. Sok családban is át lehet élni ezt. Talán már csak az egyik családtag imádkozik, olvas Bibliát, és jár templomba. Ez azonban nem veszi el a kedvét. Nagyon jól tudja, hogy ma erre „annál inkább” szükség van. Tudja, hogy a letagadott hitnek nincs ereje. De aki megvallja hitét, másokat is erősít, sőt talán hitre is juttat. A „szokáskereszténységnek” is van haszna, ma ezt is fokozottan meg kell becsülni. De ha változik a világ, ha már kevesen ülnek a templompadban, nekünk, keresztényeknek „annál inkább” kell járnunk! A hit nem úgy működik, hogy előbb körülnézek: jár-e templomba a másik, megkeresztelteti-e a gyermekét, olvassa-e a Bibliát? Hanem a hívő ember biztosan tudja, hogy akkor is érdemes lenne kereszténynek lennie, ha csak maga lenne. És annál inkább Jézushoz köti az életét. Annál inkább - bárcsak sokan meg- éreznék ennek a két szónak az erejét! ■ Gáncs Aladár Léptünket a világ zenéjéhez akarjuk igazítani, vagy gúny és csúfolódás ellenére az örökkévalóság zenéjét akarjuk követni? Martin Luther King SEMPER REFORMANDA „Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk, és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük.” M Luther Márton: A 95 tétel (Zsigmondy Árpád fordítása) Tervszerűtlen vetés, pocsék föld, bőséges aratás Minden ember sikerre vágyik. Életünket alapvetően ez motiválja. Magánéletünkben a család szeretetét vagy az anyagi boldogulást, hivatásunkban a szakmai elismertséget, emberi kapcsolatainkban a szeretetteljes elfogadást értékeljük sikerként. Ha valamit eleve sikertelennek ítélünk, annak hátat fordítunk, felhagyunk vele. Ha a siker vezeti törekvéseinket a mindennapi életben, akkor természetesen egyházi életünk sem kivétel ez alól. De mintha gyülekezeteink életéből gyakran hiányozna a siker. Mintha elégtelen lenne igehirdetésünk, missziói munkánk hatásfoka. Mintha nem állna arányban a befektetett munka az eredménnyel, a magvetés fáradsága a gyümölcsterméssel. A magát sikertelennek tekintő egyháznak szól a mai evangélium a magvetőről, akiben Krisztus Urunk magát az irgalmas Istent állítja szemünk elé. Ő mindenféle emberi logikától függetlenül mindenütt és mindenkor veti a magot: megújító igéjével megszólít minden arra érdemtelent, elhív és szolgálatba küld gyanútlan embereket. Olykor „rászed" bennünket is, mint Jeremiás prófétát. Megkeményíthetjük a szívünket, hogy a forgalomtól letaposott útra hasonlítson, de Isten igéje még az ilyen megkeményedett szívre is bőségesen záporozik. Legyinthetünk Isten dicsőségére, és sziklás talajként elvonhatjuk a táplálékot hitünktől, de ez nem teszi meg nem történtté azt, hogy Isten igéje megszólított minket. Kiszolgáltathatjuk a Szentlélek belénk plántált ajándékát az e világi élet hangos forgatagának, sikernek és sikertelenségnek, örömöknek és gondoknak, táplálhatjuk e világi érzéseinket Isten igéjének ellenében, ám az evangélium ettől még hangzik felénk. Egyházi emberekként, igehirdetőkként vagy igehallgatókként minden bizonnyal az első adandó alkalommal elrontunk mindent, amit csak elronthatunk, de Istenünk nem bízta igéjének sorsát a mi ügyességünkre, alkalmasságunkra. Emberi gondolkodás szerint Isten magvető munkája nem tervszerű, a példázat szerint azonban mégis sikeres. Nekünk tehát nem Isten igéjének sorsa miatt kellene aggódnunk, hanem sokkal inkább a magunk jövője miatt. Isten igéje nélkülünk is megcselekszi azt, amiért elindult. Mekkora sikertelenségre volt ítélve - emberi számítás szerint - a hitükben bizonytalankodó apostolok kicsiny közössége az ókori világ vallásilag túltelített piacán, főpapok és világi hatalmasságok gyűlöletének kereszttüzében! Mekkora kudarcra van ítélve ma is az evangélium ügye abban a világban, amely lassan már az emberi értékekről sem akar tudni, nemhogy Isten igéjéről! A legszentebb imádságok is gúny céltáblái lehetnek, és a hit ellenségei olykor gyűlölettel rontanak rá Krisztus megszentelt népére... A VASÁRNAP IGÉJE De az evangélium sohasem volt és sohasem lesz halálra ítélve. Templomok omlanak össze és épülnek fel, emberek válnak a magot befogadni nem hajlandó útféllé, köves vagy gazos földdé, mások meg éppen keményszívűsé- gük jó termőfölddé alakulásának ajándékát kapják Urunktól - és mindeközben szüntelenül hangzik az evangélium. Hallása nyomán a Szentlélek hitet ébreszt akkor is, amikor a többség csak legyint a bűnöket megbocsátó Krisztus keresztjére. Krisztus marad a győztes, mert igéje ma is elvégzi az emberi világ sokféle termőföldjében a kalászba szökkenés csodáját, és bár nagyon sokak életében nem hoz áldást, a termés összességében mégis százszoros, azaz elképzelhetetlenül sok. Meg kell tanulnunk, hogy ha az egyház esetleg sikertelennek és erőtlennek tűnik is, a Krisztus keresztjéről tanúskodó evangélium mégis diadalmas és gyümölcsöző. Nem az evangélium sorsáért kell aggódnunk. Nem pusztán emberi erőfeszítésre, modernizálásra, szüntelen változtatásra van szükség, hanem arra, hogy Isten Szentlelke termékeny talajjá tegye mindannyiunk szívét, hogy a Krisztusban kapott kegyelem ne múljék el eseménytelenül és eredménytelenül felettünk. A pazarló magvetőről, az irgalmasan megszólító Istenről szóló példabeszéd újra kétségtelenné teszi azt, hogy hitre jutásunk, benne való megmaradásunk és benne gyökerező végső reménységünk beteljesedése egyedül Urunk irgalmától függ. O pedig már akkor bizonyított, amikor Megváltót adott nekünk egyszülött Fia személyében. Róla tanúskodik az ige, amelyet pazarlóan eljuttat mindenhova. Ha termésre alkalmas, jó szántófölddé lettünk, az egyedül az ő csodája és ajándéka. Ha útfélre, kövek vagy tövisek közé esik szívünkben a mag, akkor hozzá könyörögjünk megújulásért és megtérésért. Minden ember vágyik a sikerre. A siker pedig az, hogy Isten gyermekeivé lehetünk az ő irgalma által. A vetést hamar követi az aratás: adja Isten, hogy az aratásnál legyen mit betakarítania Krisztus Urunknak szívünk szántóföldjéről! ■ Tubán József Imádkozzunk! Istenünk, aki megtérésre hívod népedet! Kérünk, tedd hallóvá fülünket, és tedd késszé szívünket igéd befogadására, hogy ítéletünkre ne forduljon mindaz, amit megmentésünkre tettél az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk! Hisszük, hogy szeretsz bennünket, gondunkat viseled, és kérés nélkül is megadod mindazt, amire szükségünk van. Hallgass meg minket most is, amikor bizalommal terjesztjük eléd könyörgésünket! [Lektor:] Könyörgünk, Urunk, az igehirdetőkért. Add, hogy a te igaz beszédedet mindenütt és mindig tisztán hirdessék! Áraszd rájuk Szentlelkedet, hogy minden néphez és minden emberhez eljusson végtelen szereteted életújító evangéliuma! Add, hogy aki a jó hírt hirdeti, maga is jó hírré váljon! Jézus nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, Urunk, a téged keresőkért és azokért is, akik már vagy még nem keresnek. Tartsd kezedben életüket, és add, hogy rád találjanak! Ne engedd, hogy a mi mulasztásaink, meggondolatlan mondataink, bűneink elsodorják őket a te közeledből! Jézus nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a betegekért az elesettekért, a megvetettekért, a kitaszítottakért, akik nem kellenek senkinek sem. Szánd meg őket, tekints rájuk, légy a közelükben! Nekünk pedig add, hogy szent Fiad példáját kövessük, aki közösséget vállalt az elesettekkel, a kitaszítottakkal, a kicsinyekkel! Jézus nevében kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mindenható Isten, végtelen irgalmadban bízva kérünk, hallgass meg minket a mi Urunk Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel Isten, él és uralkodik mindörökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. VEGYÜK KÉZBE A LITURGIKUS KÖNYVET 6. A kivonulással nem ér véget... ► Az istentisztelet harangozással kezdődik, és a kivonulással - illetve remélhetőleg személyes búcsúzással - fejeződik be. így gondolják sokan. Igaz ez ebben a formában? Múlt heti számunkban az került napirendre, hogyan ké- szül(het)nek a szolgálattevők az istentiszteletre. A Liturgikus könyv segítséget, mintákat kínál erre. Az istentisztelet a lelkész, a „közreműködők”, a kántor és az egyházfi számára akkor ér véget, ha vissza tudnak térni a kiinduló csendbe, s imádságos párbeszédben tudják Isten bocsánatát és áldását kérni, hálaadásukat elmondani. Ahogy az istentisztelet előtti imádságok anyaga csupán felkínált lehetőség, úgy a szolgálatot követő imádságanyag sem kötelező. Aki azonban a szolgálattevők közül ráérzett ennek ízére, annak szívében később már mindig ott lesz a vágy, hogy ilyen módon kerekítse le az Úrtól kapott aktuális penzumot. A Liturgikus könyvben ehhez található jelentős „segédanyag” mindenekelőtt annak jelzése akar lenni, hogy mi minden „kerülhet szóba” a felfelé való beszélgetésben az istentisztelet végén. Természetesen a legfontosabb a hálaadás, a köszönet szava. „Hálát adunk neked, Urunk, hogy szolgálhattunk neked..." - kezdődik az első ilyen imádság. S a könyörgés kerete nem más, mint a 103. zsoltár első két verse: „Áldjad, én lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, én lelkem, az Urat, és meg ne feledkezzél semmi jótéteményéről!” Ebben a részben - az istentisztelet előtti imádságokhoz képest éppen fordítva - rövidebb a közösségi köszönet, és hosszabb, személyes elmélkedésre alkalmat adó, már-már liturgikus formát öltő az a rend, amely arra az esetre ajánlott, ha a lelkész egyedül végzi a szolgálatot. Ez a kis magánáhítat zsoltárral kezdődik, amelynek antifónája melegséggel töltheti el minden szolgáló szívét: .Magasztalunk, Istenünk, magasztalunk téged, mert közel vagy azokhoz, akik hirdetik LITURGIKUS SAROK csodáidat!” (Zsolt 75,2) Ezt Krisztust magasztaló Kyrie követi, majd ismét dicsőítő zsoltár csendül fel. A köszönet, hálaadás és dicséret szavai mellett természetesen megszólal a bűnbánat hangja, hiszen egy szolgálat- tevőnek sincs dicsekednivalója. Luther fejezi ki ezt jól érthetően híres sekrestyeimádságában: „Ha nem segítettél volna, már régen elrontottam volna mindent!” Ez az istentiszteletet végzők reménysége. Rászorulunk Isten bocsánatára, de remélhetjük, hogy ő még a gyarló embert is fel tudja használni áldást adó, üdvösséget készítő munkájában. A bűnbánat és bocsánatkérés hangja szólal meg a következő imádságban is: „Uram, bocsásd meg igehirdetésem hibáit! Add, hogy ne a sikerre vagy sikertelenségre nézzek, hanem bízzam reád az ige magvának sorsát! Használd fel szavaim törékeny eszközét, hogy szereteted, erőd és tanácsod felragyogjon ki- nek-kinek a lelkében - most vagy később, amikor neked tetszik. Ámen.” Értik már, kedves olvasóim, miért oly fontos, hogy a lelkész a sekrestye nyugalmában, az imádság csöndjében kezdje és zárja az istentiszteleti szolgálatot? Azért, mert ez a lelkiség, ez a fajta kegyesség, ez az imádságos gondolkodás- mód segít helyére tenni a szolgálót, hogy ne érezze magát sem többnek, sem pedig kevesebbnek, mint aki: Isten szolgájának. Akinek egyedül nem megy, de akinek - ha komolyan veszi mandátumát, és nem szakad el küldőjétől - a munkássága nyomán áldás fakad. „Hálát adok, hogy most, munkám végeztével is a te kegyelmedbe tehetem le szolgálatom hiányait, gyengéit és botlásait. Kérlek, ne engedd, hogy visszaéljek kegyelmeddel. Tégy alázatossá, hogy tanuljak hibáimból. Adj erőt, hogy pótoljam hiányosságaimat! Indíts szeretetre, hogy meg ne vessem a gyülekezet bírálatát, és jobban megértsem a reám bízottak lelki igényét. Engedd, hogy újra szolgáljak...” ■ Hafenscher Károly (ifj.) Film a száz éve született Bonhoefferről a Duna Televízióban. Áldó hatalmak oltalmában címmel a mártír teológus életéről látható film a Duna Tv Isten kezében című sorozatműsorában február 18-án, szombaton 12.05-től. Ismétlés: február 21., kedd, 8.30. A műsorban megszólal Csepregi András evangélikus, Békejy Lajos református teológus, valamint archív felvételről néhai Lehel Ferenc, Bonhoeffer egykori magyar tanítványa. Szerkesztő-riporter: Fabiny Tamás. ouno Tamás-mise a Duna Televízióban Február 19-én, vasárnap 10 órai kezdettel felvételről látható a budapest-kelen- földi evangélikus templomban rögzített Tamás-mise, a keresők istentisztelete. Igét hirdet ifi. Cselovszky Ferenc. v t i
