Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-02-12 / 7. szám

IO 2006. február 12. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletS Szigethy Sándorra emlékezünk Szigethy Sándor a Vas megyei Felsőpatyon született 1933. szeptember 23-án. A há­ború utáni körülmények miatt iskoláit több helyen végezte. Elemi iskolába Rá- babogyoszlóra, Sárvárra és Szombat­helyre járt. Gimnazistaként először a pá­pai református, majd Pesten a fasori evangélikus gimnáziumba járt, végül a Debreceni Református Kollégium gim­náziumában érettségizett 1953-ban. Érettségi után Budapestre, az evangéli­kus teológiára került, majd az 1956-os forradalom idején a sodrással Nyugatra távozott. Először az ausztriai menekült- táborokban dolgozott fél éven keresztül lelkigondozóként, majd 1957 márciusá­ban Svédországba került. Letelepedése után rögtön a Lundi Egyetemen folytatta teológiai tanulmányait; előbb a nyelvet kellett megismernie. 1963-ban itt szerzett teológiai diplomát és lelkészi oklevelet. Közben bölcsészetet, filozófiát, történel­met gs pszichológiát is hallgatott. A svédországi körülmények szabták meg számára, hogy nem lelkészi szolgá­latot végzett, hanem iskolai vallástanár­ként tanított. A kint élő magyarok kö­zött viszont besegített a gyülekezeti lel­készi munkába. Először Eslövben, majd Lidköpingben dolgozott. Elmondása szerint Svédor­szágban egy régi, gyermekkori vágya is teljesült: pilóta szeretett volna lenni. Es­lövben működött egy repülőiskola, ide beiratkozva kitanulta a motorosrepülő- gép-vezetést. Tizennégy éven keresztül aktívan hódolt szabadidejében e szenve­délyének. Mivel Svédországban ma is úgynevezett objektív vallástanítás van - a kereszténysé­gen kívül a világvallásokat is tanítania kell egy vallástanámak -, igyekezett eljutni a hinduizmus, a buddhizmus, az iszlám és a kínai vallások területére. Egyik ilyen tanul- mányútját tizenhét napos világ körüli úttá egészítette ki. Koppenhágából indulva a Calcutta-Bangkok- Hongkong-Tajvan út­vonalon át Japánba repült (Oszaka, Hirosi­ma, Tokió), majd az Egyesült Államokat végigutazva (Seattle, Los Angeles, New York) érkezett vissza Koppenhágába. 1997-ben ment nyugdíjba. Édesanyja halála után súlyos depresszióba esett. Ezt enyhítendő többször látott vendégül Magyarországról érkezett lelkészeket, akiket nagy szeretettel fogadott és kalau­zolt a környéken. 2006. január 14-én hunyt el Lidköpingben. A malmöi teme­tőben február 7-én helyezték örök nyu­galomra édesanyja mellé. ■ M. Gy. Nézzünk szembe a múlttal! Mártírokra emlékeztek Rákoskeresztúron ► „Téij magadhoz, drága Sión, / Van még neked Istened...!” - szólt az ének a Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében február 5-én. Ritkán fordul elő, hogy akkora fájdalommal, mégis reménnyel és hála­adással énekelik ezeket a sorokat, mint ahogyan ez alkalommal megszólal­tak. Az egybegyűltek az egyházközség gulágra hurcolt tagjaira emlékeztek. Az ünnepi alkalmon Soós Viktor Attila történész, a Magyar Országos Levél­tár munkatársa tartott előadást, melyben a második világháborút követő politikai üldözéseket mutatta be. „Elgondolkodtató, hogy az 1943-44-es zsidóüldözéseket követően százezrek életét tették tönkre politikai, világnézeti okok miatt, mégis, ez utóbbiról ritkán beszélünk. Pedig ennek a rendszernek is megszámlálhatatlan kárvallottja volt” - hangsúlyozta az előadó. Felvázolta, hogy milyen eszközökkel éltek a hata­lom birtokosai. A Szibériába hurcolt embereknek már a zord klímát is nehéz volt elviselniük, nem beszélve az ember­telen bánásmódról. Szovjet mintára Ma­gyarországon is épültek táborok a Hor­tobágyon, Kazincbarcikán és Kistarcsán. Már több mint másfél ezer recski mun­kaszolgálatosról találtak feljegyzést a le­véltárakban. Megdöbbentő, hogy a ma is működő inotai alumíniumkohót is kényszermunkások építették. Az egyházakat legsúlyosabban az ok­tatási intézmények elvesztése érintette; a katolikus egyház számára ezenkívül nagy csapás volt, hogy a rendek feloszla­tásával több mint tizenegyezer szerzetes került utcára. A kutató elmondta, hogy ha ritkán szóba is kerül az egyházak ül­dözése, akkor is csak Mindszenty József ka­tolikus, Ravasz László református és Or- dass Lajos evangélikus főpásztor nevét említik meg. Pedig hasonló szenvedést kellett elviselnie vallásossága miatt több tucat „egyszerű” lelkésznek és több ezer gyülekezeti tagnak is. A történész idézett Böröcz Sándor visszaemlékezéseiből is. Az - először Ne- ukirchenbe, majd Szibériába - internált evangélikus lelkész részletesen elbeszéli, hogy két katolikus pappal együtt miként élték át a borzalmakat, miként védték a padlón fekve egymás testét a hidegtől és a poloskáktól: „A gyakorlatban ott való­sult meg a keresztény közösség. (...) A három pap békésen pihent egymás mel­lett, mint három testvér.” Soós Viktor At­tila szerint sajnos ez az ökumenikus együttműködés a múlt feltárása során nem működött, mert minden történelmi felekezet saját helyzetét próbálta meg menteni. „Ideje lenne összefogni, mert adósak az egyházak azzal, hogy saját múltjukat megismerjék, és az informáci­ókat továbbadják” - mondta. Furcsának találja, hogy míg a Habsburg-kor kutatá­sára külön intézményt is létrehoztak, ad­dig ezt a korszakot nem sikerült teljes egészében feltárni. Az előadó - a közvé­leményt is foglalkoztató aktualitásokkal kapcsolatban - hangsúlyozta, hogy a ku­tatás nem szolgálhatja a szenzációéhes sajtó érdekeit; a múltat csak szisztemati­kus munkával lehet feltárni. A német gyökerekkel is rendelkező rákoskeresztúri gyülekezetből mintegy nyolcvan embert vittek Szibériába. Az első csoportot 1945 januárjában indítot­ták a koncentrációs táborokba. Tizen- ketten nem térhettek vissza. A mártírok­ról az előadást követően gyertyagyújtás­sal emlékezett meg a közösség. ■ L. J. Cs. Felsőoktatási nap a líceumban A felsőoktatásban életbe lépő változásokról, illetve az egyetemi életről szóló tájékoz­tatót tartottak a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kol­légium színháztermében február 3-án, pénteken. A Líceumi Diákszövetség által szer­vezett programon - melyre az 5-7. órában került sor - az iskola 11. és 12. évfolyamos diákjai, tanárok, illetve harmincöt egyetemista, főiskolás vett részt. Tölíi Balázs igazgató köszöntő szavai után a szervezők előadásai következtek. E so­rok írója (2003-ban érettségizett öregdiák) röviden ismertette a nemrégiben megala­kult Országos Líceumi Felsőoktatási Hálózat működését és céljait. A hálózat tagjai je­lenleg felsőoktatási intézményben tanuló vagy már végzett, szakmájukban sikerrel tevékenykedő egykori licisták, akikhez bátran fordulhatnak segítségért a gimnázium mostani diákjai, illetve a felsőoktatásba frissen bekerülő berzsenyisták. Mindezt a ta­gok elérhetőségeit tartalmazó, nyilvánosan is elérhető adatbázis segíti. Ezután Poór Péter (szintén három éve végzett öregdiák) tartott egy rendkívül informa­tív és hasznos előadást a felsőoktatás alapfogalmairól, a kétszintű képzéssel kapcsolatos változásokról, valamint az egyetemisták mindennapi életében felmerülő problémákról. A program második felében tizenkét egyetem, illetve főiskola különböző karairól, szakjairól érkező öregdiákok vezetésével kiscsoportos beszélgetésekre került sor. A szervezők reményei szerint a jövőben sok hasonló programot sikerül megvalósítani, va­lamint az Országos Líceumi Felsőoktatási Hálózat folyamatos bővülése révén egyre szo­rosabb kapcsolat alakul ki a Líceumi Diákszövetség és a gimnázium diáksága között. ■ Szalai Tamás, a Líceumi Diákszövetség választmányi tagja ISTENTISZTELETI REND / 2006.február 12. Hetvened vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekríó: iKor 9,24-27; Jer 9,22-23. Alapige: Mt 20,1-16. Énekek: 320., 363. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Madocsai Miklós; 11., Modori u. 6. de. 3/411. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv., kantátazenés) Gáncs Péter; du. 5. (asztali beszélgetés dr. Fabiny Tamással); VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél ii. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. ii. (úrv.) Fülöp Attila; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Petri Gábor; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Zsugyel Koméi; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XTV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Bátovszky Gábor Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Szabados Regina; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél n. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (családi) Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa In memóriám Danhauser László Száz éve, 1906. február 10-én Budapes­ten született a budahegyvidéki gyüleke­zet alapító lelkésze, a sokak által szere­tett „Laci bácsi”. Danhauser László óbudai polgári csa­lád sarja volt. Érettségi után szülei ösz­tönzésére egy évig építészmérnök-hall­gató volt, de az aktív óbudai gyülekezeti életnek, a helyi lelkésznek és a cserkész- csapat hívő vezetőinek a hatására meg­érett benne a döntés: lelkész szeretne lenni, hogy másoknak is hirdethesse a megtalált üdvösségről szóló örömhírt és a Krisztustól megkapott boldog életet. A teológiai tanulmányok elvégzése után 1929. szeptember 12-én a Deák téri templomban dr. Raffay Sándor püspök avatta lelkésszé. Az avatáskor elhang­zott ige - Jézus szavai János evangéliumá­nak a 21,15-19 verséből: „...szeretsz-e en­gem?” - egész életére meghatározó volt; erről többször örömmel beszélt. Először esperesi segédlelkészként szolgált, majd Németországban, Tübin- genben tanult ösztöndíjasként. Hazatér­ve a bányakerület missziós lelkésze lett, miközben művészettörténészi végzett­séget szerzett. 1932-től vallástanárként dolgozott. Az ifjúsági mozgalom aktív résztve­vőjeként a fiatalokat mozgósítaná tu­dó, jó szervező, életvidám ember volt. Vezető szerepet töltött be a Magyaror­szági Keresztyén Ifjúsági Egyesületben (KIÉ), a Pro Christ mozgalomban, vala­mint a Magyarországi Luther Szövet­ségben. Tagja volt a Baráti Mozgalom­nak és a Magyarhoni Ágostai Hitvallá­sú Evangélikus Missziói Egyesületnek is; ez utóbbinak titkára, később elnöke is volt. 1933-ban házasságot kötött korábbi lelkésze lányával, Mohr Éva tanárnővel. Házasságuk negyvenöt évig, felesége ha­láláig tartott; négy gyermekük született. 1942 decemberében a Budavári Evan­gélikus Egyházközség budahegyvidéki lelkészi körének parókus lelkészévé vá­lasztották. Beiktatását Kemény Lajos espe­res végezte 1943 januárjában a Bécsi ka­pu téri templomban iKir 5,5 alapján. Igen nagy aktivitással vetette magát a gyülekezetszervezés munkájába. Egy I906-I99O kis lakásban indult a közösség élete. Itt délelőttönként hivatalos órákat, dél­utánonként pedig bibliaórákat, ifjúsági alkalmakat, cserkész-összejöveteleket, énekkari próbát, vasárnapi iskolai elő­készítőt és összejöveteleket, bibliais­kolát és konfirmációi előkészítőt tar­tottak. Az istentiszteleteket kezdetben a Bö­szörményi úti polgári iskola tornater­mében tartották, de különböző okok miatt nyolc alkalommal kellett másho­vá költözniük a sok munkával kialakí­tott istentiszteletei helyekről. Végül az 1949-ben megvásárolt és 1951. szeptem­ber 2-án felszentelt Tartsay Vilmos utcai épületben - egy lakásban kialakított ká­polnában - a gyülekezet hosszú időre otthonra talált. A lelkész fáradhatatlanul kereste és gyűjtögette a nyájat. Rendszeres család- látogatásaival és a megalakított őrálló mozgalom segítségével elérte, hogy a kápolna vasárnaponként háromszor megtelt, és a gyülekezet egyéb alkalmait is sokan látogatták. A háború befejezése után megindí­totta az evangélizációk sorát; ezeknek aktív igehirdetője volt nemcsak Buda- hegyvidéken, hanem az országban több helyütt is. Ebben az időben a gyülekeze­ti élet is megelevenedett. Isten kegyel­méből hívő munkáscsapatok alakultak a felnőttek és az ifjúság köréből; tartal­mas életet élő, missziói kisugárzású, szolgáló gyülekezet vált Budahegyvi- dékből. 1951-52-ben személyesen láto­gatta a gyülekezet kitelepített tagjait, élelmiszerrel támogatva és a vigasztalás igéjével erősítve őket. 1953. január 11-én, tíz év munkája után Budahegyvidék levált Budavárról, és megalakult az önálló Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség. 1953 szep­temberétől a hűvösvölgyi szeretetintéz- mények pásztorolását is Danhauser Lászlóra bízták, így az ő feladata lett, hogy a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület által megkezdett templomépí­tést befejezze. Bár az anyagyülekezetnek nem volt temploma, Pesthidegkúton 1955. június 19-én templomszentelésre került sor. A budahegyvidéki templom­építés vágya végigkísérte Danhauser László tevékenységét; sokat fáradozott érte, de nem adatott meg neki a megva­lósítás lehetősége. 1957 áprilisában a Budai Egyházme­gye esperesévé választották. Danhauser Lászlónak az ötvenes évek egyházi ese­ményeiben tanúsított magatartása nem felelt meg az egyházi hitéleti munka el­len küzdő Állami Egyházügyi Hivatal­nak. Nem nézték jó szemmel az élő, te­vékeny, ifjúsággal rendelkező gyüleke­zetét és lelkészének az eltávolított püs­pökhöz, Ordas Lajoshoz fűződő hűséges barátságát. Az esperességről 1957. de­cember 6-án lemondatták, 1959 elejétől „egyházi közérdekből” arra kényszerí­tették, hogy távozzon el szeretett gyüle­kezetéből. 1959. május 15-én Bakonycsernyére került, miközben családja Budapesten maradt. Egy szektából szabadult, szét­eső gyülekezetbe küldték, ahol ellensé­ges érzülettel fogadták, de Isten jóra for­dította az eseményeket. Húszéves szol­gálata alatt élő gyülekezet alakult ki Ba- konycsemyén, amely sok fiatallal, új papiakkal, megújult templommal és or­gonával gazdagodott. „Békés helyem volt itt, nyugalom, csend, Urammal va­ló közösség, és a szolgálat betöltötte életemet” - nyilatkozta. Innen ment nyugdíjba 1979. május i-jén. Visszatért Budapestre. Rövid ideig az Evangélikus Országos Múzeumban dolgozott, de Káldy Zoltán püspök innen is eltávolít­tatta. Felesége 1979-ben meghalt; ezután gyermekeinek, unokáinak élt, és nyug­díj-kiegészítésként a Főtávnál végzett adminisztratív munkát. 1989. február 5-én a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetősége megkö­vette Danhauser Lászlót az őt ért igaz­ságtalanságokért. 1990. november 5-én, nyolcvannégy éves korában Ura magá­hoz szólította. Február 19-én a budahegyvidéki temp­lomban (Budapest XII. kerület, Kék Go­lyó u. 17.) emléktáblát avatunk születése századik évfordulójának alkalmából a 10 órakor kezdődő istentisztelet keretében. Legyen emléke áldott! ■ Kerekes Tituszné 1 4 4 v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents