Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-24 / 52. szám
i8 -4t 2006. december 24-31. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS A legégetőbb szegénység „Aki szegény, az a legszegényebb” - mind közül azonban a gyermekek szegénysége hordozza a legsúlyosabb egyéni és társadalmi veszélyeket. Nagyon nehéz a szegénységről általánosságban írni. Nem azért, mert annyira összetett kérdés, hanem azért, mert általánosságban már alig hordoz információt, érdekességet. Lehet vitatkozni a szegények számáról, a szegénység tartósságáról vagy átmeneti állapotáról, s egyáltalán arról, hogy mi is számít egyéni (szubjektív) vagy kormányzati (objektív) szinten szegénységnek. Érezhető, hogy bárhonnan is közelítjük meg a kérdést, különböző válaszokat kapnánk arra, hogy ki és milyen mértékben szegény ma Magyarországon. A sok lehetséges szegmens közül a szerintem legdrámaibbat választottam ki: a gyermekek szegénységét. Peter Townsend szerint: „Egyénekről, családokról vagy a népesség bizonyos csoportjairól csak akkor állítható, hogy szegénységben élnek, ha nem rendelkeznek elég erőforrással ahhoz, hogy úgy táplálkozzanak, olyan társadalmi gyakorlatokban vegyenek részt, és olyan körülmények, illetőleg felszereltség mellett éljenek, ami szokásos vagy legalábbis széles körűen elfogadott és helyesnek tartott abban a társadalomban, amelyben élnek.” Egy 2001-es kutatás kifejezetten a ma- gyar gyermekek szegénységére fókuszál, de mivel szubjektív elemeket tartalmaz a felmérés, nem alkalmas országok közötti összehasonlításra, viszont sokkal közelebb áll a mindennapokhoz, az „átlag” állampolgár által megélt, látott szegénységi állapothoz. Alapvető emberi szükséglet az egészség és az autonómia. Annak a háztartásnak az általános jellemzői, ahova a gyermek beleszületik, a lakhatási feltételek, a jövedelmi helyzet mind-mind jelentős hatással bírnak. Nem részesülhet például megfelelő oktatásban az a gyermek, akinek hiányos az iskolai felszerelése, aki nem tud részt venni az iskolai programokban, és az a gyermek sem, akinek semmilyen rendszeres, a kötelező iskolai órákat meghaladó elfoglaltsága nincs. A gyermekek megfelelő fejlődéséhez a fizikai bajok elkerülése mellett a mentális egészségük is nélkülözhetetlen. A gyermekkor nem valamiféle próbaidő a felnőtté válás előtt, a gyermeket is megilleti az emberi jogok és az emberi méltóság teljessége. 2001-ben a gyermekek egyharmada olyan családban nevelkedett, amelyben egyáltalán nincs aktív kereső, a szegény gyermekek több mint negyede kizárólag valamifajta szociális juttatásból él. Ezek a családok nem számíthatnak a munkahely adta kapcsolati tőkére, és hiányzik a gyermek számára a rendszeres munkával rendelkező felnőtt mintája. Olyan függőségi helyzetbe nő bele a gyermek, ahol a mintát adó, rendszeres ellátásban részesülő felnőtt alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben van. Csak összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy a 2001-ben az alsó jövedelmi harmadban élő gyermekek háztartásaiban az egy főre jutó átlagjövedelem 14 500 forint volt havonta. A hivatalosan mért átlagjövedelem havi 39 167 forint volt ekkor; a KSH által számított létminimum - két felnőttből és két gyermekből álló háztartás esetén - 28 500 forint volt havonta, az öregségi nyugdíjminimum pedig abban az évben 18 600 forint volt. A gyermekek háztartásainak jelentős részében (55-78%) az egy főre jutó átlagos jövedelem elképesztően alacsony a hivatalosan megállapított minimumokhoz képest! A felmérés szerint a szegény családok gyermekeinek 30%-a szegényes lakókörnyezetben él (nyirkos, nedves, huzatos lakás, nem biztonságos lakókörnyezet, zsúfoltság). Az ilyen háztartásokban élő gyermekek alapvető szükségleteinek kielégítése is veszélyeztetett: 33%-uknál a naponkénti gyümölcsfogyasztás, 7,1%-uk számára a napi háromszori étkezés, 10,6%-uk esetében a meleg téli ruha sem biztosított. Ilyen körülmények között igen nehéz elvárni, hogy teljesítsenek az iskolában, tiszta ruhában járjanak. 1992-ben a csecsemőkornak 16%-a, 1997-ben több mint 30%-a élt szegény családban. Az óvodáskorúaknái 14%-ról 26%-ra, az általános iskolás korúaknái 12%-ról 22%-ra nőtt a szegény gyermekek részaránya, s ezek az arányok 2001- re sem csökkentek. Gondot okoz az alapszükségletek (élelem, lakás, ruházkodás) biztosítása, olykor a heti egyszeri húsfogyasztás is. Ritkán van lehetőség családi ünnepek megtartására, a karácsony és egyéb nagyobb ünnepek sokszor ajándékozás nélkül telnek el. A gyermekek jövedelmi helyzete, életminősége nem választható el az őket nevelő családokétól, s a hiányok halmozódása minden életkorban kritikus helyzetet hozhat létre. Egy gyermeknek nincs ideje kivárni a feltételek javulását. A szegénységben felnövekvő gyermekek azonban gyakran olyan tartós hátrányokat szenvednek el, amelyek alapvetően meghatározzák és behatárolják későbbi lehetőségeiket is. Szociálpolitikai evidencia az, hogy az egy háztartásban élő gyermekek számának emelkedésével nő a szegénység kockázata. Szociálpolitikai eszközökkel (pénzbeli támogatásokkal és szolgáltatásokkal) és a foglalkoztatáspolitika család- és gyermekbarát jellegének erősítésével ez a kockázat csökkenthető. Láthatóan csak azok az országok képesek eredményt elérni a gyermekszegénység elleni küzdelemben, amelyek a foglalkoztatás, a munkabérek és a szociálpolitikai eszközök megfelelő és összehangolt együttesét alkalmazzák A társadalmi felelősségvállalás azonban nemcsak a kormányzat feladata, hanem ki kell, hogy egészítse mindezt az egyéni, állampolgári szerepvállalás is. Keresztény emberként - lehetőségeinkhez mérten - meg kell adnunk a megfelelő segítséget, meg kell ragadnunk a kínálkozó alkalmat a segítségnyújtásra, legyen az bármily jelentéktelennek tűnő is, mert „amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg". (Mt 25,40) ■ Pataki Gergely A szociálpolitikus szerzőnek a Pesti Evangélikus Egyház Deák Téri Gyülekezet Adventi levelében megjelent írása Akiknél a jószolgálat egész éves program Látogatás a sóskúti Habsburg-házban ► A sóskúti IV. Károly király úton fölkanyarodunk a messziről látható, sárgára festett házhoz. A szokatlanul enyhe télelőn a lovarda előtt szénát lapátolnak, lovak legelnek, egy barátságos labrador szalad elénk. Csengő nincs, a Habs- burg-címeres kopogtatóval jelezzük, hogy megérkeztünk. Középkorú hölgy nyit ajtót, a nappaliban hellyel kínál. A berendezés még nyomokban sem emlékeztet a bécsi Hofburgra, egyszerű bútorok, semmi luxus. A falon két festmény, az egyiken Ferenc József császár, magyar király, a másikon a felesége, Erzsébet királyné. Habsburg Györggyel és feleségével, Eilikával otthonukban beszélgettünk.- Minden családban őriznek hagyományokat. Egy történelmi családban, gondolom, még inkább. Hogy ünnepelték gyermekkorukban a karácsonyt? Habsburg György: Gyerekként a telet mindig Dél-Spanyolországban töltöttük, ezért soha nem volt fehér karácsonyunk. Szüléink mindig próbálták hangsúlyozni, hogy ebben az ünnepben nem az ajándék a fontos, habár ezt mi nehezen értettük. Adventi estéken a karácsony vallási hátteréről, Jézus Krisztus születéséről meséltek, sokat énekeltünk. A forgatókönyv minden évben ugyanaz volt. Délután hat órakor mentünk a szentmisére, mivel az éjféli túl későn lett volna. Az idősebbek, akik az éjféli misén vettek részt - heten vagyunk testvérek - ezalatt otthon előkészítették az ünnep kellékeit. A díszítés mindig valamelyik gyerek dolga volt, egy másik testvérünk a betlehemi jászolt rendezte be a régi, a- Édesapja, ár. Habsburg Ottó is el szokott jönni?- O Németországban él, de azért rendszeresen jön Magyarországra. Több testvérem Spanyolországban él, édesapám és a testvéreim oda utaznak inkább. A testvéreimmel rendszeresen találkozunk, de nem karácsonykor. Mindenkinek sok gyereke van, bonyolult összehozni. Inkább Eilika testvérei látogatnak meg minket, és néha a szülei is.- Milyenek a hétköznapok egy Habsburg famíliában? Csörög a vekker reggelente?- Minden nap egy kicsit más. Ritkán tudunk együtt reggelizni. Zsófia már iskolás, Budaörsre jár, feleségemmel, Eilikával felváltva visszük reggelente. Nagyon gyakran utazom, olyankor már hajnalban indulnom kell, s akkor egyáltalán nem látom a gyerekeket. A rendszeresség sajnos hiányzik az életünkből. A vekker azonban mindig csöng. És mindig túl korán.- És a hétvége?- A hétvége még rosszabb, mert akkor rendezik a legtöbb eseményt, és nagyon sok meghívást kapok. A család, a Vöröskereszt, egyéb társadalmi kötelezettségek várnak ilyenkor. A program nélküli hétvége nagyon ritka. De ha itthon vagyok, igyekszem a lehető legtöbb időt a gyerekekkel tölteni.- Milyen nyelven beszélnek a kicsikkel?- A gyerekekkel csak németül beszélünk. Nem szeretnénk, ha a mi magyar hibáinkat követnék, és azt sem, hogy mástól tanuljanak németül. A gyerekekkel itthon mindenki más magyarul beszél; e nyelvet ők tökéletesen elsajátították.- Régi arisztokrata családokban szokás volt, hogy karácsonykor megajándékozták a rászorulókat. Önöknél is hagyomány ez? Habsburg György, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Magyar Vöröskereszt elnöke feleségével, Eilika von Oldenburggal és három gyermekükkel családban öröklődő figurákkal. Mivel minden évben másra került a sor, mindig kicsit másként nézett ki az egész. A mise után, amikor hazaértünk, édesapám felolvasta a Bibliából Jézus születésének történetét, és elénekeltünk három-négy karácsonyi éneket, a végén a Stille Nachtot. Mi persze alig tudtuk kivárni, hogy végre megkapjuk az ajándékokat. Mindig hideg vacsorát kaptunk, hiszen ezt az estét mindenki, a személyzet is a saját családjával akarta tölteni, nem pazaroltuk főzésre az időt.- 2000 óta a Budapest melletti Sóskút on élnek. Hogyan ünnepli a karácsonyt Magyar- országon, a saját családjában?- Mi is a hagyományokat követjük. Ha el is utazunk, mindig csak karácsony után. Délután családi misére megyünk Budapestre. A német katolikusok, reformátusok és evangélikusok ökumenikus istentiszteleten, együtt ünnepelnek. Amikor hazajövünk, olvasunk egy kicsit a Bibliából, énekelünk, és utána következhet az ajándékozás.- Úgy vélem, nem lenne jó a segítség- nyújtást a karácsonyra szűkíteni. Márciusban, júniusban ugyanúgy segíteni kell. Ez a „karácsony van, adjunk már valamit” szemlélet szerintem nagyon szomorú. A Vöröskereszt, amelynek elnöke vagyok, egész évben próbál segíteni a rászorulókon.- Sajnos, egyre többen vannak Már október utolsó hetében négy hajléktalan hűlt halálra a pesti utcákon...- A Vöröskereszt kezelésében több mint nyolcvan szociális intézmény van, hajléktalanotthonok is. De sokszor sajnos az a helyzet, hogy a hajléktalan ember nem akar bejönni a menhelyre, mivel jobban szereti a saját függetlenségét. Ilyenkor nehéz segíteni. Erőszakkal nem vihetjük be őket.- Valamikor természetes volt, hogy a leggazdagabbak vagyonuk egy részét az elesetteknek adták Ma mi a szokás?- A Vöröskeresztnek vannak rendszeres támogatói, nagyvállalatok és magán- személyek egyaránt, nélkülük nem tudnánk dolgozni. De nagyon sokszor épp azok segítenek, akiknek maguknak is alig van valamijük. Őket tisztelem igazán. A cunami idején megható volt látni, milyen sok nyugdíjas hozta el a kis pénzét. De az a szponzorációs kultúra, ami például Amerikában jellemző, ahol a legjobban működik, vagy amely Nyu- gat-Európában szokás, nálunk még gyerekcipőben jár. Az Európai Parlament sokat foglalkozik mostanában a vállalatok társadalmi felelősségével. Van még mit javítani ezen a téren. * * * Az ajtón belép Habsburg Eilika. Magas, karcsú nő, lovaglónadrágban és csizmában.- Es ist so kalt... Annyira hideg van - vált azonnal magyarra, és dörzsölgeti, lehelgeti átfagyott kezét. - Csütörtökön reggel nyolctól tízig van ugróedzés- magyarázza, és belekortyol a forró kávéba.- A Habsburg Eilika Alapítvány 1998 óta foglalkozik sérült gyermekek rehabilitációjával, gyógylovaglással, itt Sóskúton. Miben tudnak segíteni? Habsburg Eilika: A gyógylovaglás- nak három ága van: az egyik a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna. Ezt gyógypedagógus végezheti. Például au- tistáknak segíthet, illetve a beszédfejlődés elmaradása esetén és a nehezebben, lassabban tanulóknál eredményes. Másik ága a hippoterápia vagy lovas fizikoterápia. Ennek az a célja, hogy a mozgás- sérülteket, illetve azokat, akik baleset következtében nem tudnak járni, segítse. Végül létezik a mozgássérültek lovassportja, a parasport, amit én csinálok. Ez utóbbi nem terápia, minden lovasoktató foglalkozhat vele, aki továbbképzésre járt, és tanfolyamot végzett.- Gondolom, egy alapítvány ügyes-bajos dolgaival van munka...- Naponta ötven levelet, e-mailt kapok a világ különböző részeiből. Az alapítványunk az elmúlt négy évben részben Németországból származó adományokkal segítette például a balassagyarmati kórházat eszközökkel, ágyakkal, röntgengépekkel. Most pedig a Szent István Kórházat szeretnénk támogatni. Azt hiszem, egy életen át tartó munka lesz. Aztán van három ösztöndíjasunk is. Mindhárman vakok. Az egyik kislány zenélni tanul, a másik németet, a harmadik angolt. Nem könnyű ez a munka. Csak példaként mondom: a személyi jövedelemadóból márciusban befizetett egy százalékok még nem érkeztek meg az alapítványhoz... Nyílik az ajtó, három tejfölszőke hajú- kisgyerek dugja be a fejét: az ötéves Zsófia, a négyéves Ildikó és a kétéves Karl- Konstantin. Két másodpercig kicsit elfo- gódottak, aztán már ugranak is a papájuk ölébe, nyakába, hátára. Eilika leállítja a dolgot, de mivel elég reménytelen, inkább leveszi a cipőjüket. így már ugrálhatnak...- Eljön az idő, amikor majd elbeszélgetnek a gyerekeikkel, hogy megtudják milyen családba születtek? Habsburg György: Nem hiszem, hogy szükséges lenne. Nekem sem mondta soha az édesapám: „Fiam, te egy Habsburg vagy.” Sokan kérdezik, milyen érzés Habsburgnak lenni. Nem tudom megmondani. Mindig az voltam, az lenne a meglepetés, ha valami más lennék. A gyerekek is ebben nőnek fel. Zsófia ötéves, most már szeretném, ha néha elkísérne egy-egy rendezvényre. Két hete elvittem magammal, nem nagyon tetszett szegénynek, nagyon sokan voltak, sajtó, kamerák, reflektorok- hozzá kell szoknia. ■ Jásdi Beáta A Magyar Lovasterápia-szövetség 1997-ben alakult, egyik alelnöke Eilika Habsburg, Habsburg György felesége. Az alapítvány telefonszáma: 1/475-7018.
