Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-24 / 52. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 71. évfolyam, 52. szám - 2006. december 24. - Advent 4. vasárnapja / Karácsonyi-újévi dupla szám Ára: 165 Ft „A csillogó karácsonyfa csak egy ideig van nálunk. A családi együttlét kellemes hangulata nem tart soká. A díszeket leszedjük, a karácsonyfák kikerülnek az utcára... Mi jön az ünnep utánT A végtelen forrás - 2. oldal „1906. november i-jére készült el a Szentkirályi utcai és az udvari részen az új, korszerű épület, illetve ekkorra fejeződtek be az Üllői úti épület szükséges átalakításai.” Százéves az Üllői úti országos székház -12-13. oldal „Milyen kapcsolat létezhet a hit, a vallás, a spiritualitás és a humor között? Luthertől egyszer megkérdezte egyik tanítványa, hogy Isten vajon mit csinált azelőtt, mielőtt megteremtette a világot. Luther erre azt válaszolta, hogy Isten a pokol megteremtésével foglalatoskodott, hogy odaküldhesse mindazokat, akik ilyen ostoba kérdéseket tesznek fel." Luther hitből fakadó humora - 21. oldal Az egyház veteményeskenje 9. oldal A karácsonyfa) környéke 12. oldal Presbitereknél vendégségben & 17. oldal Nemzetiségi oldalak 10. és 14. oldal Jószolgálat a Habsburg-házban 18. oldal Idei fonákságok 1^ 22. oldal Minden olvasónknak áldott karácsonyi ünnepeket és új esztendőt kívánunk! SEMPER REFORMANDA „Tudnunk kell, hogy Isten egyszülött fiát küldte nekünk, hogy higgyünk benne; hogy aki bízik benne, megszabaduljon a bűntől, és Isten gyermekévé legyen. Ahogy János, evangéliumának első fejezetében mondja: »Felhatalmazta őket, hogy Isten gyermekei legyenek, mindazokat, akik hiszen az ő nevében.« (Jn 1,12)” M Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció (Szebik Zsófia fordítása) Adventi gyertyagyújtás Németországban - a Gemeinsame Redaktion Mitteldeutscher Kirchenzeitungen hetilap ajándék fotója A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK KARÁCSONYI ÜZENETE „Az evangélikus egyházak közösségében élő testvéreimnek széles e világon” „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ődicsőségét..." (Jn 1,14) - Olyan világban élünk, amelyet valaki meglátogatott. Azon a bizonyos kétezer évvel ezelőtti éjszakán a betlehemi csodában Isten maga jött el a világba. Akit Mária azon a éjjelen átkarolt, maga volt a minden embernek szóló, állhatatos, határtalan szeretet. Jézus születése mutatta meg számunkra Isten üdvözítő akaratát és örök kívánságát, hogy nekünk kiengesztelést és békességet hozzon. Advent idején újra találkozunk Jézussal, akit Isten üdvösségünk érdekében küldött. Az ige hirdetésekor, történjék ez akár egyszerű otthonokban, akár csodálatos katedrálisokban, jó hírt hallunk Istennek Krisztus Jézusban az egész embervilágnak szóló szeretetéről. A ke- resztségben tanúskodunk az újjászületés csodájáról, és örülünk a hívők közössége gyarapodásának. Az úrvacsorában a kenyér megtörésekor és a bor vételekor Krisztus valóságos közöttünk való jelenlétéért adunk hálát. Urunk születésének ünnepére gyülekezünk össze az egész egyházzal együtt. Halljuk azonban a világ hangzavarát is. Várjuk a segítséget, amikor a minket elválasztó falak viszályt szítanak; amikor sokan a túlélésért folytatnak küzdelmet; természeti katasztrófák, éhség és szegénység, heves járványok, az AIDS terjedése, a háború és a már atomfegyverekkel is történő háborús fenyegetések közepette; amikor a felbomlott életű családi otthonokban, társadalmakban és országokban ellenségeskedés tapasztalható... Vágyakozunk a Békesség Fejedelmének kegyelmes, üdvözítő és megbékélést hozó szava után.. Halljuk az angyali szót: „Ne féljetek!” Ebből a bátorító üzenetből érthetjük meg, hogy mint hívők sohasem vagyunk egyedül. Isten a maga számára hívott el és tett a hit népének tagjaivá minket. Megújult reménységgel emeljük fel hangunkat a Lutheránus Világszövetség közösségében, és csatlakozunk a dicsőítő himnuszhoz: „Örvendj, világ, érkezik az Úr! Fogadd királyodat!” Isten kegyelmével: ■ Mark S. Hanson püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke (Fordította D. dr. Harmati Béla) Az adventi üzenethez csatolták Dániel Wubis- het tizenkét éves etiópiai iskolás Jézus Krisztus Betlehemben című rajzát amharic nyelvű felírással. A The Ethiopian Evangelical Church Mekane Yesus (Mekane Yesus Etiópiai Evangélikus Egyház) vasárnapi iskolása az addisz- abebai gyülekezet tagja. Romok- és mégis karácsony Az emigráció keserű kenyerén tengődő híres kassai polgár, Márai Sándor 1956 karácsonyán New Yorkban írt megrázó verse így kezdődik: „Mennyből az angyal, menj sietve / Az üszkös, fagyos Budapestre. / Oda, ahol az orosz tankok / Között hallgatnak a harangok. / Ahol nem csillog a karácsony, / Nincsen aranydió a fákon, / Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. / Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. / Szólj hangosan az éjszakából: / Angyal, vigyél hírt a csodáról.” S a költemény versszakai nyugtalanító parafrázissá lesznek, amikor a dúsan egymásba örvénylő képekben Márai felidézi karácsony misztériumát és a forradalom - saját maga és sok-sok millió magyar számára - csodát jelentő eseményét. A nemzet számára szomorú volt az a karácsony. A csalódás, a vereség ideje, a remények porba hullásának keserű időszaka, az elmenekült százezreknek pedig a száműzetés első fájdalmas karácsonya. Szétlőtt házak, szétzilált családok és életek, félelem, bizonytalanság. Romok kívül és belül... Akik átélték és emlékezetükben megőrizték azokat a napokat, most, az ötvenedik évfordulón idézzék fel magukban azt a szomorú karácsonyt! Tanúsíthatják: mégis karácsony volt! Ordass Lajos püspök az ünnep első napján a Deák téri templomban így fejezte be a jól ismert karácsonyi történet alapján tartott igehirdetését: „Kint a világban tülekedés, szívtelenség, ijesztő árnyak és sok minden más akadály ellenére is karácsony van. Itt a templomban csüggedésünk, sok szorongásunk és kétségeskedésünk ellenére is - karácsony van. Mert ahol megszólal a karácsonyi evangélium, ott a zengő szó mögött felénk dobog Isten szerető szíve. És ez a karácsony. Örvendezzünk hát minden hívővel mennyei Megváltónk születésén!” 2006 karácsonya egészen más. Fényárban úszó városok, csillogó-villogó üzletek; százezrek tülekednek a plázákban, minden előzetes számítást meghaladó mértékben tombol a vásárlási láz. Pedig korábban még pesszimista prognózisok nyugtalanították a kereskedőket. Ezekkel a jóslatokkal szemben - ahogy a híradások már előre sejtetik - minden bizonnyal új rekordok születnek. Már lassan készülnek az összegző üzleti jelentések. Soha ennyien, soha ilyen sokat még nem költöttek, ennyi áruhitelt még nem vettek igénybe a magyarok. Teljes lesz a siker, fényesek a kilátások, nincs semmi akadálya annak, hogy megint igazi nagy, páratlan karácsonya legyen a népnek! Ettől? Ettől lesz igazi karácsonyunk? Mintha a vásári talmi csillogás egyre jobban elvenné az eszünket. A fényárban nemhogy nem tisztul a látásunk, hanem mintha átok ülne rajtunk, elvakultan loholunk a reklámszövegek kijelölte utakon. Döbbenetes és számomra teljességgel érthetetlen ez az egész. Jogos aggodalom az egyik oldalon: növekvő energiaárak és közüzemi díjak, vizitdíj és növekvő infláció, a másik oldalon pedig ez az esztelen költekezés, akár az elhordozhatatlan és teljesíthetetlen kötelezettségeket jelentő hitelfelvételek árán is. A bankok győzik, és dörzsölik a markukat - de amikor majd törleszteni kell... Ki vette el az eszünket? Ki hitette el velünk, hogy csak így ünnep az ünnep? Ez a karácsony? És akkor még nem is szóltam a romokról. Mert romok bizony vannak, ha nem is olyanok, mint az ötven évvel ezelőtti Budapesten. Az persze jó, hogy falvaink- ban és városainkban sok újonnan felhúzott épület látható, és a régiek is - úgy- ahogy - állnak még. Másrészt viszont a lepusztult bérházak, évtizedek óta elhanyagolt épületek, riasztóan elcsúfított aluljárók, pályaudvarok, agyonszemetelt közterületek időnként akár sajátos romleltárba is felvehetők lennének. És ezenfelül még mindaz, ami így nem is látható. Akinek van érzéke hozzá, az pontosan tudja, hogy ez az egész olyan, mint egy tájkép csata után. A kisebb-nagyobb közösségekben, a családokban és a lelkek mélyén is szerteszéjjel felhalmozódott romhalmazok. A csalódások keserűsége, a be nem tartott ígéretek, a könnyelmű döntések okozta indulatok, a széthullott családok fájdalma vagy éppen az ezt kompenzálni akaró felelőtlen nemtörődömség vásári ricsaja uralja a morális éjszakát. És még itt sem állhatunk meg, mert bőven van mit söpörnünk saját portánk előtt is. Nem hiszem, hogy akkor szolgálom egyházunk, gyülekezeteink javát, ha az ünnepi hangulatra tekintettel minderről nem szólok. Sőt éppen úgy érzem, most van itt az ideje az intésnek, a figyelmeztetésnek, mert talán még nem túl késő. Ne áltassuk magunkat és egymást! A helyzet - annak ellenére, hogy vannak tiszteletet érdemlő kivételek - bizony csüggesztő. Ezt hallom gyakran lelkészeinktől, gyülekezeti vezetőktől, de egyházunk tagjaitól is. Romok itt is, ott is, vagy - jobb esetben, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni - a cifra nyomorúság uralja a látképet. Csillogó felszín, üres szív. így talál ránk a kedves ünnep, és így indulunk az új esztendő felé. Nem tagadom, bizonyos értelemben nehezebbnek látom állapotunkat 2006 karácsonyán, mint amilyen 1956-ban volt. A mai, szíveket és lelkeket beborító romok eltakarítása emberi erővel nem lehetséges. S ráadásul az is közös tapasztalatunk, hogy nagyon sokan nem is veszik észre, hogy milyen nagy a baj. Hogy mondta Ordass püspök?.. .ahol megszólal a karácsonyi evangélium... S az evangélium sosem a valós helyzet felelőtlen letagadását, a diagnózis meghamisítását jelenti. Az nem lenne evangélium, azaz örömhír. Az ugyanolyan hazugság lenne, mint amilyenben bőséggel volt részünk mostanában. Csak növelnénk, ha elfednénk a bajt. A szívszorító eredménnyel járó elemzés után, a csüggedés éjszakájában mégis felhangzik a karácsony örömhír: „Neféljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10-11) Ezért - de csak ezért! - mégsem esünk kétségbe. Jézus tanítványainak realitás- érzékével őszintén és becsülettel számolunk valóságos helyzetünk nehézségeivel, terheivel, de megalapozott bizalommal számítunk őrá - akiben „megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek" (Tit 2,11). Az inkarnációnak, az Isten Fia testté léteiének ünnepét mégis abban a bizonyosságban ülhetjük meg, hogy a mentőcsapat megérkezett - és nem kell szörnyű halált halnunk a romok alatt. ■ Ittzés János
