Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-17 / 51. szám
6 -41 2006. december 17. MELLÉKLET Evangélikus Eiet3 A Kórházi Lelkigondo2 az önkéntes segítők számára 2006. október 6-7. között C A szeretet megváltoztat Mennyivel könnyebb az élet, ha érezzük, hogy szeretnek és elfogadnak bennünket! Ha nem érzünk magunk körül rosszindulatot, áskálódást; ha nem látunk magunk körül olyan embereket, akik folyton csak a hibáinkra emlékeztetnek minket. Mennyire makacsak és önfejűek tudunk lenni, ha szeretetlen légkör vesz minket körül; olyan emberek, akik csupán „hidegen” akarnak segíteni. Milyen jó ellenben megmelegedni olyan emberek társaságában, akik sugározzák a szereteted Hirtelen mi is őszintébbek leszünk magunkhoz és másokhoz is. Egyedül a szeretet képes megnyitni és megváltoztatni egy embert. Jézus tudta ezt a titkot. Tanuljuk el tőle mi is, hiszen csak a szeretet, az elfogadás által tudjuk magunkat és a reánk bízottakat gyógyítani. Anthony de Mellő így vall erről tanmeséjében: „Évekig neurotikus voltam. Ideges voltam, depressziós és önző. Mindenki azt hajtogatta, hogy milyen neurotikus vagyok. Én persze nehezteltem rájuk, bár beláttam, hogy igazuk van, és meg akartam változni. De sehogy sem sikerült, bármennyire is akartam. Leginkább az fájt, hogy a legjobb barátom is azt hajtogatta, hogy milyen neurotikus vagyok. És ő is állandóan arra kért, hogy változzam meg. Vele is egyetértettem, bár rá nem tudtam neheztelni. Erőtlennek és csapdába zártnak éreztem magam. Egyszer azonban így szólt hozzám a barátom: »Ne változz meg! Maradj olyan, amilyen vagy! Igazán nem számít, hogy megváltozol-e, vagy sem. Én úgy szeretlek, amilyen vagy; nem tudlak nem szeretni.« Olyanok voltak ezek a szavak a fülemnek, mint a legkedvesebb muzsikaszó! »Ne változz! Ne változz!... Szeretlek.« Görcseim fellazultak. Életre keltem. És, igen, csodák csodája, megváltoztam! Most már tudom, hogy addig nem tudtam volna megváltozni, amíg nem találok valakit, aki szeret engem, függetlenül attól, hogy megválto- zom-e, vagy sem. Te is így szeretsz engem, Istenem!” ■ Lukovits Eszter Belső erőforrásokat mozgósítva Interjú Frívaldszkyné Jung Csilla klinikai szakpszichológussal- Ma Magyarországon egyre többen szenvednek depresszióban. Ön szerint mi ennek az oka?- Valóban, a klinikai gyakorlatban észrevehetően megnőtt a depressziósok száma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte évente mintegy százmillió (!) embernél alakul ki depresszió. 2020-ra a betegek számát tekintve feltehetően ez a betegség foglalja majd el az első helyet. A felmérések szerint életük során az emberek 12-19 százaléka esik át legalább egy súlyos depressziós epizódon. A pszichésen egészségesnek mondható, kiegyensúlyozott, harmóniában élő emberek élettörténetében is előfordul átlagban egy olyan életszakasz, amikor az öngyilkosság késztetése komolyan megjelenik valamely trauma, veszteség következményeként. Ez még nem jelent betegséget. A tartósan fennálló depressziós állapot azonban kezelést igényel. Annak, hogy a betegség ilyen gyakori, több okát látom. Az egyik az, hogy egyre többen úgy érzik, a korábbinál sokkal nagyobb a felelősségük saját sorsuk alakításában - lásd például az egyéni vállalkozói létet -; ezenkívül keresztény gyökereink elvesztésével az élet átfogó, végső értelme háttérbe szorul; és persze az okok közé tartozik a növekvő munkanélküliség, a családban élés előnyeinek társadalmi bagatellizálása, és így tovább.- Hogyan derül ki, hogy az Önhöz fordulók közül ki a depressziós, és ki az, aki inkább csak lehangoltsággal küzd? Melyek a depresszió legjellemzőbb tünetei?- A pszichoterápiás szempontból beavatkozásért kiáltó depresszió tünetei a következők: állandósult szomorúság, a szorongás vagy az „üresség" érzése; túl sok vagy túl kevés alvás, éjszakai vagy túl korai ébredés; csökkent étvágy és súlycsökkenés vagy étvágyfokozódás és súlynövekedés; az érdeklődés elvesztése olyan dolgok iránt, amelyek régen örömöt okoztak, beleértve a szexuális életet; ingerlékenység, nyugtalanság; állandósult testi tünet, amely nem reagál a kezelésekre, például krónikus fájdalom vagy emésztési zavarok; koncentrálási, emlékezési zavarok, döntésképtelenség; kimerültség; a bűnösség, illetve értéktelenség érzése, reménytelenség és pesszimizmus; önsértések, öngyilkos- sági gondolatok. Természetesen nem jelentkezik minden tünet mindenkinél, de ha ezek közül legalább öt igen hangsúlyos, akkor már depresszióra kell gyanakodnunk.- Tudjuk, hogy ma már vannak jó gyógyszerek erre a betegségre, de léteznek más segítő módszerek is. Meggyőződésem, hogy több olyan lehetőség rejlik az emberben magában, amellyel elősegítheti saját gyógyulását. Mit gondol erről? Mit javasol azoknak, akik „belső erőből” is akarnak küzdeni a gyógyulásukért?- Pszichológusként szakmailag azt az elvet vallom, hogy abban az esetben kell feltétlenül gyógyszerhez folyamodni a kezelés során, ha a beteg mély krízisben, életveszélyben van, például súlyos öngyilkossági gondolatokkal és késztetésekkel küzd. Hiszen az emberi élet védelme feltétlen feladatunk. Másrészt úgy látom, abban az esetben is segít a gyógyszer, amikor a beteg a depressziója miatt nem tud kimozdulni a lakásából, ezáltal nem tud eljutni a pszichoterápiára, a segítő beszélgetésre sem. Ugyanakkor minden olyan esetben, amikor ezen problémák nem állnak fenn, a gyógyszer nélküli küzdelem az, ami képes arra, hogy nagyon mély belső erőforrásokat, „megküzdő” stratégiákat mozgósítson a páciensben. Mindezeket a gyógyszerszedés - mint „kényelmes” eljárás - nem hívja elő. De más szempontból is igen hasznos, ha nem alkalmazunk gyógyszert: ez esetben az eredményt, az első lélektani sikereket is önmagának, saját eredményes pszichés hadviselésének tulajdoníthatja a beteg, nem pedig a kemikáliák erejének. Így a javulás is maradandóbb. Ha valaki önerőből is kíván küzdeni a depressziója ellen, nagyon fontos hozzáállásnak tartom a következőt: a betegséggel mint önálló entitással küzdjön, megszemélyesítve azt - tehát ne azonosítsa önmagát a depressziójával -, ő ugyanis nem beteg, hanem van egy betegsége, amelyet le kell küzdenie. Magában kell valamit elpusztítania, nem pedig önmagát.- Milyen gyakorlati segítséget vehet igénybe, aki otthonában lehangoltsággal, enyhébb depresszióval küzd?- Enyhe depresszió esetén javaslom például az orbáncfűtea - amelynek az úgynevezett hypericum a hatóanyaga - fogyasztását, ami tudományosan, kísérletileg bizonyítottan hangulatjavító. Általában az enyhe alvásmegvonás is jótékony hatású a depresszióra. A napirendírás nagyon sokat tud segíteni abban, hogy legyen rendszer az életünkben, átlássuk a ránk szabott feladatokat, szerepünket a saját és családunk életében. Ez könnyebben elkészíthető, ha valaki segít az összeállításában. Kritikus időszakokban nagy segítséget jelent, ha kérdéseinkkel, fájdalmainkkal feltárcsázzuk valamelyik telefonos lelkisegély-szolgálat számát. Képzett munkatársaikkal bármiről beszélgethetünk, olyasmiről is, amiről esetleg más kapcsolatainkban nem tudunk. Érdemes könyveket is fellapozni e témakörben. Kitűnő, az öngyógyítást jól segítő műnek tartom például a Kiút a depresszióból címűt, Sue Atkinson művét, amely magyarul is megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában 1996-ban. Ebben a szerző saját küzdelmét veti hűen papírra, és számos gyakorlati tanácsot, feladatot ad. Ha mindezek nem segítenek, nem javul az állapotunk, akkor feltétlenül pszichológus vagy más segítő foglalkozású szakember felkeresését javaslom, mert ők számtalan további segítő technika birtokában vannak, olyanokéban, amelyeket egyedül nem lehet gyakorolni. Alkalmazhatnak például bizonyos kognitív terápiás elemeket, de ide tartozik a szeretetnyelvek beazonosítása, az értelem-érzékelés tréning - logoterápiás technika -, továbbá az álmokkal való foglalkozás vagy az én- közlésék megtanítása is. És elengedhetetlen a hozzátartozók tájékoztatása arról, hogy miként tudnak segíteni a betegnek a depresszió leküzdésében. Például a „Próbáld összeszedni magad!” típusú mondatok elfelejtésével... Ugyanis ennél hasznavehetetlenebb tanácsot nem lehet adni egy depressziós embernek. Nagyon fontos a betegség kezelése, ugyanis a kezeletlen depresszió vagy kóros „öngyógyításhoz” vezet - mint az agresszív viselkedés, alkoholizmus, drogok használata, játékszenvedély -, vagy legvégső esetben öngyilkossághoz, az emberi élet értelmébe vetett hit teljes elvesztéséhez. ■ -HONTIMi értelme az életnek...? Alapvetően fontos kérdése ez ma az embernek. A gondolkodó ember keresi a választ erre a kérdésre, és ez egy egészséges keresés. Ma azonban egyre többen vannak, akik kételkednek életük értelmében, és inkább azt a kijelentést fogalmazzák meg, hogy nincs is értelme az életnek. Dr. Schajfhauser Ferenc egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Neveléselméleti Tanszékének vezetője előadásában arra világított rá, hogy az életnek minden körülmények között értelme van. Azért is fontos ez a gondolat, mert ma egyre többen vannak, akik elherdálják az idejüket a semmire, és ezáltal azt élik meg, hogy nincs feladatuk. Innen egyenes út vezet a kétségbeesésbe, a kínzó ürességbe, a depresszióba. Az előadásban elhangzott válasz erre a problémára az, hogy az embernek mindig van kiért és miért élnie, és éppen ez ad értelmet életének. Mindenkinek a saját feladata, hogy rátaláljon arra a válaszra, hogy kiért és miért érdemes élnie az életét. Az élet értelmének megkérdőjelezése élesebben merül fel szenvedések, veszteségek esetén, amikor például gyásszal, betegséggel kell megküzdenünk. Ilyenkor könnyen bele lehet csúszni a depresszióba - sok példa van erre. Az előadó mindenkit, aki nehéz helyzetben van, aki a veszteségei közepette keresi élete értelmét, arra bátorított, hogy igenis lehetséges a helytállás, és a nehézségek ellenére megőrizhetjük belső tartásunkat. Legyen bátorító és vigasztaló valamennyiünk számára, hogy a nehéz helyzetek közepette sem válhatunk gyámoltalan áldozattá. Igenis képesek vagyunk arra, hogy minden helyzetben megőrizzük belső tartásunkat, méltóságunkat. Hiszen van bennünk egy isteni erő, amely képes arra, hogy felvegye a küzdelmet, és megmutassa, hogy Isten segítségével minden elviselhető. Kétezer éve Isten választott embere így fogalmazta meg ezt röviden és szépen: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fii 4,13) ■ H.I.
