Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-17 / 51. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. december 17. 3 Megrendezték a Mevét idei konferenciáját Folytatás az 1. oldalról A keresztény emberek közéletisége - szerep vagy feladat? című előadásában dr. Korányi András, az EHE adjunktusa reális és esz- méltető képet festett az egyházi értelmiség közéletben való jelenlétének súlyáról és jelentőségéről. Szociológiai adatok bizonyítják, hogy a történelmi egyházak a társadalom 14 százalékát képesek elérni, és a gyülekezetek mindennapi valósága ennél is szerényebb adatokat mutat. Ebben a rendkívül szűk mozgástérben az elmúlt másfél évtizedben az evangélikus egyház nem tudott közéletet teremteni: ennek hiánya érezteti hatását az egyházvezetésben, a zsinati munkában, az egyházi állásfoglalásokban. Mivel nincsenek szellemi műhelyek és szakmai megbeszélések, ezért nem működik az értelmiségieknek az egyház életébe való bevonása, s e nélkül nincs az egyháznak közéleti közösségteremtő ereje - fejtette ki. Az egyházon kívüli közéleti szerep- vállalással kapcsolatban Korányi András rámutatott, hogy az egyházi értékeket sokkal bátrabban kellene felvállalni a külvilágban, társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekben, ehhez azonban egy alternatív értéktudatra lenne szükség. A keresztény értelmiség hiteles megnyilvánulásait akadályozza az a legtöbb esetben kedvezőbbnek ítélt lobbi- és PR- tevékenység, amely sok esetben összeütközésbe kerülhet a társadalmi szolidaritással és konstruktivitással. A biztos alapokra helyezett és következetesen vállalt keresztény értéktudat kialakítása a legégetőbb feladat a protestáns értelmiség számára. A délelőtti program zárásaként Mihályi Zoltán villamosmérnök számolt be a Mevét eddigi tevékenységéről, és a társaság jelen lévő tagjainak szavazataival véglegesítették az ideiglenes intézőbizottság tagjainak tisztségeit. Profile Gergely országos felügyelő a keresztény értelmiség előtt álló új feladatokról és kihívásokról osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Mivel a rendszerváltozás óta az egyházak karanténban tartása lényegét tekintve nem változott, és az egyház sem tett meg mindent azért, hogy kilépjen ebből az ideológiai zárlatból - mondotta -, nyitásra van szükség a közéleti szerepvállalásban. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy az egyház is magas színvonalon alkalmazza a modern kommunikáció eszközeit. Az országos felügyelő négy pontban foglalta össze a protestáns értelmiség legfontosabb feladatait: a társadalmi és közéleti megjelenés során megszülető állásfoglalásokban értékek és elvek mentén kell megmutatnunk, kik vagyunk, és mit képviselünk - „azt kell adnunk, mi lényegünk”. Kiemelten fontos feladatként jelölte meg, hogy az egyháznak növelnie kell saját gazdasági erejét híveinek nagyobb anyagi áldozathozatala révén, és csökkentenie kell az államtól való függőségét. A közéleti megnyilvánulások során közérthető stílusra és modern nyelvhasználatra kell törekedniük azoknak, akik megfogalmazzák az egyház álláspontját. Végül rámutatott az időbeliség szempontjára is, amely az aktuális társadalmi kérdésekre való gyors és közérthető reagálásokat és az egyházi állás- foglalások közzétételét jelenti. Tükröződik-e a keresztények közéleti szerepvállalása a világi médiumokban? - tette fel az előadásának címében szereplő kérdést Radosné Lengyel Anna szerkesztő-riporter, egyházkerületi felügyelő. A média mai értékrendje alapján a kereszténység mondanivalójának nincs hírértéke, ezért nagyon nehéz megtalálni azokat a világi médián belüli fórumokat, ahol az egyházi értelmiség megfelelő módon szólhat a nyilvánossághoz. Lengyel Anna a saját munkája során szerzett tapasztalatai közül hozott olyan érzékletes példákat, amelyek megmutatják, mire kell figyelniük és törekedniük a keresztény értelmiségieknek a médiaszereplések alkalmával, hogy az a mondanivaló és értékrend, amelyet ők képviselnek, hitelesen szólalhasson meg a média nyilvánossága előtt. A konferencia végén, az Ötletbörze címet viselő fórumbeszélgetés keretein belül lehetőség nyílt arra, hogy a hallgatóság tagjai hozzászóljanak az előadásokban elhangzott gondolatokhoz, témákhoz, és megvitassák a felmerülő kérdéseket. A beszélgetés moderátora dr. Orosz Gábor Viktor, az MTA-EHE Szociál- etikai és Ökumenikus Kutatócsoportjának tudományos munkatársa volt. A konferencia Gáncs Péter püspök áhítatával zárult. ■ Petri Gábor Vendégségben a Luther Kiadó Adventi szeretetvendégség keretében látta vendégül a Mezőberény I. kerületi evangélikus gyülekezet a Luther Kiadó munkatársait december második vasár- ' napján. Az érdeklődők délután először Kendeh K. Péter igazgatóval tekinthették át a Luther Kiadó könyvkínálatát, majd Boda Zsuzsa szerkesztőségvezetővel az Evangélikus Életet „lapozhatták át”. A belső rendezettség reménysége Megújult gyülekezeti ház Kiskunhalason ► Bár önálló egyházközség, a kiskun- halasi evangélikus gyülekezetnek nincs temploma. A halasi evangélikusok egy gyülekezeti imaházban tartják alkalmaikat, amely lelkészlakást is magában foglal - lelkész azonban régóta nem lakik benne. Az épület állapota miatt az utóbbi években elkerülhetetlenné vált a külső felújítás. Ennek befejeztével került sor december 10-én, advent második vasárnapján arra a hálaadó istentiszteletre, amelyre Gáncs Pétert, a Déli Egyházkerület püspökét hívták meg igehirdetőnek. A püspök Róm 15,4-13 alapján tartott prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy advent második vasárnapján egy új fogalom kerül a középpontba: a reménység. Az igeszakasz a reménység Istenéről szól, akiről könnyen elfeledkezünk - arról a hozzánk érkező Úrról, aki maga a megtestesült reménység, aki nem ismert egyetlen elveszett, reménytelen helyzetet sem. Advent az újrakezdés reményét hozza el nekünk, s azt üzeni, hogy Isten valami újat akar kezdeni ott is, ahol mi már feladtuk. A reményteljes lelkületnek ki kellene áradnia az egyházból a világba, mert Isten új utakra, új kezdetekre akar hívni minket. Hogy egy gyülekezet hívogató jellé válhasson a világban, a közösség tagjainak nyitottá kell válniuk egymás befogadására - hangsúlyozta a püspök. Az épületek jó állapota fontos eszköz, de az igazi kérdés az, hogy az épületen belül, a közösségben, a hívek szívében is tapasztal- ható-e ez a rendezettség: egymáshoz il- leszkednek-e az élő kövek, olyan vonzó lelki otthont alkotva, amelyben szeretet, elfogadás és békesség uralkodik? Gáncs Péter ezekkel a kérdésekkel utalt arra, hogy van remény a gyülekezeten belüli ellentétek, generációs feszültségek elsimítására és az egyházközség lelki vezetését érintő gondok megoldására, ha a gyülekezet tagjai egyetértésben törekednek a közös célok megvalósítására. Az istentisztelet ünnepi közgyűléssel folytatódott, amelyen elsőként Hegyi Emőke gyülekezeti munkatárs tartott beszámolót az egyházközség jelenlegi helyzetéről. Andriska Pál, a Kiskunhalasi Evangélikus Egyházközség felügyelője a gyülekezeti ház felújításának történetét foglalta össze, és tételesen ismertette a több mint két és fél millió forintos beruházás támogatóit és pénzösszegeit. A BáCs-Kiskun Egyházmegye nevében ár. Ambrus András egyházmegyei felügyelő köszöntötte az ünneplő gyülekezetét, és az egyházközségnek a jövőben nyújtható anyagi segítség lehetőségeiről is szólt. A közgyűlés ezek után olyan „fórum- beszélgetéssé" alakult át, amelyen a közösség tagjai őszintén és nyíltan megbeszélhették a gyülekezeti élet problémáit a kerület püspökével. A kiskunhalasiak régi problémája, hogy nincs helyben lakó parókus lelkészük, ezért fontos szolgálati területek ellátása - látogatások, lelkigondozás, gyülekezetépítés stb. - nincs megfelelően biztosítva. Gáncs Péter elmondta, hogy egyik legaktuálisabb feladatának tekinti egyházkerületében a kiskunhalasi parókusi állás feltételeinek megteremtését, amely - éppúgy, mint a többi feladat megoldása is - csakis csapatmunka eredményeképpen valósulhat meg. ■ P.G. M, mint misszió és é, mint értelmiség ÉGTÁJOLÓ Jó két évtizede már, hogy M, mint misszió címmel cikket írtam az Evangélikus Életbe. Egy Berekfürdőn megrendezett ökumenikus konferenciáról tudósítottam nagy lelkesen, amelyen egyebek mellett az iszákosok, a cigányok és a kallódó fiatalok körében végzendő missziói munka lehetőségeiről gondolkoztunk közösen. Egy bekezdésemet „Csak nem gondolod) hogy ez lejöhet!” felkiáltással kihúzta a lap akkori szerkesztője. Nem gondolom, hogy e lényegében cenzori beavatkozás korszakos jelentőségű mondatoktól fosztotta volna meg a kor teológiai publicisztikáját, ám a Magyar Evangélikus Értelmiségi Társaság (Mevét) december 9-én megrendezett fórumán a húsz évvel ezelőtti felvetéssel kezdtem előadásomat: „A missziói munka egyik kulcsfontosságú területét az egyik résztvevő szellemesen »kallódó értelmiség«-nek nevezte. A protestáns egyházaknak különösen is szép hagyományaik vannak az értelmiség bevonása terén. Ezért számukra végzetes lehet, ha elveszítik a tanárokat, jogászokat, orvosokat, a műszaki értelmiséget. Szükség van a lelkészek magasabb képzettségére, szélesebb körű ismeretére, de arra is, hogy az értelmiség körében partnereket találjanak a gyülekezetek körében. A lelkész merje bevallani, hogy bizonyos kérdésekhez nem ő ért a legjobban. A világiak bevonása nem elsősorban a lelkészek helyetteseiként szükséges, hanem abból kiindulva, hogy az egyházi szempontból »laikusok« a maguk területén szakemberek, akiknek ismereteire az egyházban is szükség van.” E fenti néhány mondattól aligha dőlt volna meg a létező szocializmus. Azonban talán nem véletlen, hogy éppen ezeket a gondolatokat nyisszantotta el a túlbuzgó szerkesztői olló. Az akkori hatalom ugyanis kénytelen-kelletlen elfogadta, hogy az egyházak mutatnak némi életjelenséget, de kínosan törekedett arra, hogy a lelkészeket elszigetelje. Egy alapjában papos, sőt hierarchikusan felépülő egyházat ugyanis sokkal jobban kordában tarthatónak vélt. Ezzel pedig kialakult az úgynevezett sekrestyekereszténység modellje: amíg az egyház papjai a templom vastag falai között teszik a dolgukat, addig nem kell beavatkozni, ám a legkisebb nyitási kísérletnél már résen kell lenni. Nagyot fordult a történelem kereke, de alighanem az egyházra is érvényes Bill Lomax angol történész elhíresült mondása: „A szocializmusban az a legrosszabb, ami utána következik.” Hiába volt rendszerváltozás, talán ma sem túlzás kallódó értelmiségről beszélni. Nem volt ez mindig így. Antall József, aki kiváló orvostörténészből lett miniszterelnök, 1987-ben ezt írta nekem: „Nagyon fontosnak éreztem az evangélikusok szerepét Magyarországon, ahol változó időben (4-7%-os országos arány mellett) milyen fontos és nagy embereket adtak általában. Nem kell elsorolnom (Kossuth, Görgey stb.). De érdekes a szakértelmiség (Balassa, Mark- usovszky, Lumniczer stb.) kiemelkedő számaránya. Volt idő, amikor a magyar gyógyszerészek 40%-a evangélikus volt a XIX. században.” Nem kívánván azt a látszatot kelteni, hogy a későbbi kormányfővel rendszeresen leveleztem volna, a rend kedvéért leírom: kőbányai beiktatásom alkalmából írt nekem, az addigi siófoki és kötcsei segédlelkésznek. Önironikusan ezért ezt is írta: „Mint »kötcsei birtokos« fájdalommal veszem tudomásul a gyülekezet veszteségét”, majd a levél végén „kötcsei barátsággal” köszöntött... Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy katolikus történész ennyire számon tartotta az evangélikus szakértelmiség hajdani társadalmi szerepvállalását. Ne álmodozzunk negyven százalékról, de józanul gondolkozzunk el azon, miként találhatna magára az evangélikus értelmiség! Először is a lelkészek munkatársai lehetnének. Mert a lelkipásztor oly köny- nyen elmagányosodik! Szükség van ama sokat emlegetett civil kontrollra és társszolgálatra. Némely lelkészben könnyen kifejlődik a diktátort hajlam, hiszen hamar megszokja, hogy minden lényegi kérdésben neki kell döntenie. Ha azonban szellemi és lelki társként ott van mellette valaki, akkor még időben hangozhat el egy higgadt érv. Hosszan lehetne sorolni, mi mindent tehetnének gyülekezeteinkben és egyházunk egészében jogászok, mérnökök, tanárok, pénzügyi szakemberek, orvosok, újságírók - és még sokféle hivatás képviselői. Félreértés ne essék: „értelmiségi” nem attól lesz valaki, hogy diplomája van! Gazdálkodók és munkások is igazi munkatársai lehetnek a lelkésznek. Ellenpéldaként Albert Schweitzer Életem és gondolataim című könyvéből idézhetünk egy epizódot. Közismert, hogy ő a gaboni őserdőben kétkezi munkával épített kórházat. Amikor egy hatalmas gerendát nem bírt egyedül megemelni, megkért egy éppen arra járó, hófehér ruhás feketét - aki beteg rokonát jött meglátogatni -, hogy segítsen neki. Ám az öntudatosan így felelt: „Én értelmiségi vagyok!” Erre Schweitzer így szólt magában: „Szerencsés flótás vagy! Én is mindig az akartam lenni, de sohasem sikerült...” Másodszor az egyház kifelé irányuló szolgálatában tehet sokat a hívő értelmiségi. Találóan fogalmaznak katolikus testvéreink: a laikusok az egyház reprezentánsai a világban. Őket végképp nem érheti az a rosszindulatú vád, hogy azért szólnak vagy tesznek az egyház érdekében, mert ez a foglalkozásuk. Érdemes volna az eddigieknél tudatosabban támaszkodni arra a híveinkből álló valóságos hálózatra, amely átszövi a társadalom szinte minden rétegét. Ehhez persze a tudatos felkészítésükre,, bizonyos teológiai felvértezésükre is szükség van. Harmadszor az értelmiségiek segítségével az egyház jobban részt tud vállalni a közéletben. Első körben a tudományos és művészeti közéletre gondolok. Fontos, hogy egyházként folyamatos szellemi kihívások között éljünk; ennek érdekében részt kell vennünk tudományos társaságokban, jelen kell lennünk szellemi fórumokon, otthonosan kell mozognunk a művészetek vagy éppen a média világában. Attól sem fosztható meg az egyház, hogy - példának okáért evangélikus polgármestereken vagy akar hívő pártpolitikusokon keresztül - jelen legyen a helyi vagy az országos politika színpadán. Ne hagyjuk, hogy az egyház elszigetelődjön, és más nyelvet beszéljen, mint a körülötte levő világ! Hiszen akkor nemcsak mi állunk értetlenül más hivatások képviselői előtt, de bennünket sem értenek meg mások, vagyis missziói munkánk veszti el hatékonyságát. Ezzel pedig visszakanyarodtunk egy jó húsz évvel ezelőtti cikkhez: M, mint misszió... Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
