Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-12-03 / 49. szám

„Várok türelmetlenül toporogva, egyre csak az órát lesve (mintha legalábbis siettethetném a perceket)... Látszólag sztoikus nyugalommal, de belül őrlődve (bármennyire is próbálom palástolni az érzelmeimet, a végtelenségig nem titkolhatom el őket)...”

„Sokan barátaiknál, ismerőseiknél szálltak meg, ám voltak olyanok, akik először jutottak el Lappföldre.”

!► Testvérek a Mikulás földjén - 4. oldal

„Talán kevesen tudják, hogy Bajorországból származó hittestvérünk a legnehezebb élethelyzetekben is - fokozatos megvakulás, teljes vagyonvesztés, a család kitelepítése - imádságos lélekkel vallotta meg hitét.”

!► Kisböjt Gundel-életrecepttel - 3. oldal

A Luther Kiadó

adventi

könyvvására

6-7. oldal

mrimmim

Adventi gyertyagyújtás Finnországban - a Kotimaa evangélikus hetilap szerkesztőségének ajándék fotója

Letette esküjét a kilencedik zsinat

► Egy zsinati alakuló ülés a kívülálló számára mindig unalmas. Tisztségviselők és testületi tagok választása végtelen sorban. Mindenki a végeredményt várja. Az ez évi alakuló ülés különösen hosszúnak ígérkezett: ezúttal a zsinat a saját tisztségviselőin kívül - az új törvények értelmében - az országos tisztségeket betöltőket is megválasztotta.

November 24-én, pénteken 14 órakor kezdődött, és másnap 11 órakor fejeződött be a kilencedik budapesti zsinat alakuló ülésszaka. Hét és fél óra alatt - mert az éjszaka a pihenésé volt - tizennyolc egyéni és hat listás választást sikerült végigvinni. Felsorolni is nehéz a tisztségeket, hát még végigcsinálni - vagy akár csak végigülni - a választási procedúrákat. De sikerült, és immár nagyobb vitáktól mentes, jóleső fáradtsággal végződött ülésszak áll mögöttünk.

Az elnök-püspök ittzés János lett, helyetteséül Gáncs Pétert választotta meg a testület. A választók úgy döntöttek, hogy az országos felügyelőnek - első ízben - női helyettese lesz Radosné Lengyel Anna személyében. A zsinat új tisztikara

(Smidéliusz Zoltán, Muntag András, dr. Korányi András, dr. Gimesi Szabolcs, Bárdossy Tamás és Sztruhár András) pedig már az új feladatok számbavételével törődhet. A zsinat és a közgyűlés feladatainak összevonása új kihívás.

A kétnapos tanácskozás szombaton ünnepi úrvacsorás istentisztelettel zárult. A fasori evangélikus templomban a

gyülekezet lelkésze, Aradi György köszöntötte a most megalakult zsinat tagjait. Az igehirdetést Lk 9,55 alapján Bali- cza Iván budavári lelkipásztor tartotta. A zsinat lelkészi korelnöke prédikációjában kifejtette: életünk során gyakorta viselünk álarcokat, hogy szebbnek, jobbnak mutassuk magunkat annál, mint amilyenek vagyunk. Egyházi emberekként azonban tudnunk kell: Isten azt akarja, hogy őszinték és nyíltak, igaz lel- kűek legyünk - emelte ki Balicza Iván. „Ennél szebb célt a zsinat számára sem tudok elképzelni. Segítsen ez a testület tanúságot tenni Isten kegyelméről: ne legyenek ki nem mondott problémák, kényes kérdések; az őszinteség nem presztízsveszteséghez, hanem megújuláshoz vezet” - mondotta az igehirdető. Az újonnan megválasztott tisztségviselők a szószéki beszéd után tették le esküjüket (képünkön).

Egy új kezdetet mindig a múlt hagyatékának összegyűjtése, illetve a feladatok számbavétele jellemez. A tábori lelkészi szolgálatról szóló egyezmény törvénybe iktatásán vagy az Evangélikus Országos Gyűjtemények megalapításán kívül sok feladat vár a zsinatra az elkövetkező években. Sok munkára, türelmes együttműködésre és építő beszélgetésekre számítunk.

■ M. A.

A zsinat által megválasztott országos és zsinati tisztségviselők listája a 3. oldalon

Normatívák és isteni normák

► Csak úgy záporoztak a kérdések a kerületi elnökségek tagjaira vasárnap este, egyházunk oktatásiintézmény-vezetőinek révfülöpi tanácskozásán. A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztálya által szervezett és lapzártánkkor is tartó háromnapos konferencia nyitánya tartogatott azért ünnepibb perceket is: Ittzés János elnök-püspök ezen az estén nyújtotta át egyházunk Péterfy Sándorról elnevezett oktatási díját az idei esztendőben erre érdemesített dr. Roncz Bélának (képünkön), az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma igazgatójának.

► Folytatás a 3. oldalon

Adventi látogatás

Csak akkor van esélyünk arra, hogy adventét éljünk, ha képesek vagyunk megszabadulni a győzelem, a hatalom mámorától vagy egyedül jónak ítélt, önző akaratunk érvényesítésétől.

Energiáinkat most kizárólag arra érdemes fordítanunk, hogy rányissuk az ajtót másokra, és tudjunk örülni azoknak is, akik hozzánk érkeznek. Éljük át újra a látogatás élményét! A kopogtatás, a zörgetés és a váratlan csengetés nélkülözhetetlen „kellékei” az adventi napoknak. Erre figyelmeztetnek a fenyővel feldíszített kopogtatók, a kivilágított bejáratok, kapuk és erkélyek is.

Hihetetlenül fontos része életünknek az, ha megérkezünk másokhoz, vagy ha ajtót nyitnak ránk.

Kevés olyan gyógyító tevékenység létezik, mint a küszöbök átlépése. Micsoda ajándék a mostani szürke, ködös napokban, ha szemtől szemben állva elmondhatjuk egymásnak az elmúlt időszak élményeit, sikereit vagy akár kudarcait! Gyógyulni és újat kezdeni akkor lehetséges, ha figyelem és érdeklődés kíséri munkánkat, személyünket és életünket egyaránt. Ez a pozitív és természetes gesztus elveszőben van adventbe induló közösségeinkben. A jóízű kommunikáció hiányában élünk ma.

Éppen itt az ideje annak, hogy fordítsunk ezen a tendencián. Érdemes számba vennünk azokat az ismerőseinket vagy hozzátartozóinkat, akiknek igazi fénysugarat jelentene, ha ajtót nyitnánk rájuk, és a beszélgetés közben egyszer sem néznénk nyugtalanul az óránk számlapjára, hanem türelmes hallgatással ajándékoznánk meg őket.

Sajnos a régi korok szép szokásai egyre távolabb vannak tőlünk. A legtöbbször már csak hamis és elüzletiese- dett formában jelennek meg adventi vásárainkon azok a néphagyományok és ünnepi szokások is, amelyek az előttünk élt nemzedékek életének még nagyon is fontos részei voltak. Az énekek ismerete hiányos; a bibliai történetek naponkénti olvasása, de maga az adventi imádkozás is elmarad. A legtöbb családban talán csak annyi történik, hogy gyertya és koszorú kerül az asztalra; ezek legalább jelzik, hogy ebben az időszakban mindent egy kicsit másképpen kellene megélnünk.

Nagyon elevenen élnek bennem gyerekkorom adventjei. Friss házi sütemény azért kell, mert ilyenkor bárki jöhet; az újborból is elöl kell tartani egy kicsit, mert nagy öröm megkínálni a vendéget belőle... De a friss sütőtök illatát sem lehet nélkülözni; hozzátartozik az egyre karácsony felé közeledő napokhoz, a hosszú téli estékhez. Az idei dió, mák vagy a zsineggel felkötözött szőlő is finom adventi csemegék. Talán nem is annyira az önellátás biztosítása volt a cél, hanem az, hogy meg tudjuk kínálni a váratlan vendéget. A tudat, hogy bármikor látogató érkezhet hozzánk, meghatározta számunkra az adventi időszakot.

Csak akkor van esélyünk arra, hogy adventét éljünk, ha megkeressük a mi mai életritmusunknak megfelelő adventi szokásokat. Ne idegenkedjünk a csendesebb élettől, ha ezt szeretnénk mostanában megtapasztalni. Ne maradjunk távol egymástól, ha egyértelműen közelségre vágyunk. Ne szégyelljük kimondani a köszönet, a hála vagy az öröm szavait, ha körülöttünk már régóta sokan nélkülözik őket.

Adventben ápolnunk kell a saját lelkünket is. Ehhez az időszakhoz hozzátartozik a zenehallgatás és a versolvasás - önmagunk gyönyörűségére. De hozzátartoznak a közös programok is, amelyek életerőt ajándékozhatnak másoknak. A zajos és nyugtalan környezetben béketeremtők és nyugalmat árasztó társak lehetünk. Magatartásunkkal tudatosan felléphetünk az ellen a ma hódító létforma ellen, amelynek képviselője kizárólag önmagával és a saját érdekeivel törődik. A durva, indulatos szavak terjedését megakadályozhatja finom és halk szavunk, türelmünk és figyelmességünk. Miért ne tehetnénk adventi programunkká mindezt?

A személyes adventi ünneplés a legkisebb dolgok terén hat a legeredményesebben. A hangos és nagy szavak mögötti üresség legalább olyan fájdalmas, mint az üres ígérgetés és a felszínes bőbeszédűség mögött meghúzódó lelki sivárság. Mai advent lehet az is, ha rászánjuk végre magunkat egy olyan telefonhívás lebonyolítására vagy egy olyan e-mail megírására, amelyre már hónapokkal ezelőtt sort kellett volna kerítenünk.

De a látogatás eredeti ízét csak a személyes ajtónyitás és a közvetlen találkozás alkalmával tapasztalhatjuk meg. Csak akkor van esélyünk átélni az adventi időt, ha magunk is felfedezzük a látogatás alkalmának különlegességét. A Zakariás énekében (Lk 1,68-79) felcsendülő adventi dallam és üzenet ma is bátorít minket; engedjük, hogy bennünket is meglátogassanak a nagy ünnepi időszak előtt! Jézus érkezése éppen azt hozza el számunkra, amire a leginkább szükségünk van a mai korra jellemző, felfokozott tempójú és ezer feszültségtől terhes életvitel mellett. Kivezető utak lázas keresése, beboruló ég az életünk felett, egymásnak feszülő indulatok, a jövőtől való egzisztenciális félelmek - mindre csak ez a gyógyító látogatás kínál megoldást.

Adventben nem a saját erőnk és képességünk hangsúlyozása és védelme a fontos, hanem a hozzánk érkezőé. Az egyházban sem szabad öncélú csatákat vívnunk vagy egyedül a számunkra kedvező lehetőségekért és rövid távú érdekekért elkeseredett küzdelmet folytatnunk. Komolyan kellene vennünk advent üzenetét.

A lényeges tartalom most az egyetlen igazi látogatás. Valójában csak meg kellene hallanunk és el kellene fogadnunk, hogy Jézus pontosan azt nyújtja nekünk, amit mi magunk képtelenek vagyunk elérni. Meglátogat minket. Látogatása kizárólag szeretetből történik. Úgy jön, mint a felkelő nap fénye a kilátástalan sötétbe. Bevilágítja az utat, amelyen járnunk kell. És távoli fényt is gyújt. Olyan fényt, amely szembeszáll a végső sötétséggel. Látogatása belső békét teremt bennünk, és ezáltal képessé tesz a béke megteremtésére környezetünkben is. Ez a látogatás pontosan úgy történik, ahogyan az ősi ének tanítja nekünk: „Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból; hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1,78-79)

■ Szabó Lajos