Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-12-03 / 49. szám
2 41 2006. december 3. FORRÁS ‘Evangélikus Elet3 ÉLŐ VÍZ ADVENT 1. VASÁRNAPJA - Róm 13,11-14 Csak légy kissé áldott csendben A rendszerváltás után sokszor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy értékválság van. Nem vigasztaló, hogy nem csak nálunk. Az egyik legkifejezőbb jele ennek (ha nem a legnagyobb...) a csend hiánya. Nem tudunk csendben lenni. Sokszor emlegetjük a divatos kifogást: „A mai korban, a mai tempó mellett képtelenség időnként csendben maradni.” Nem könnyű, valóban, de nem is lehetetlen, és mindenekfelett: szükséges. Ez elsősorban ránk, keresztényekre vonatkozik! Áldott a csönd, amikor lehetőséget adunk Istennek arra, hogy szóljon hozzánk. Áldott a csönd, amikor nem reagálunk rögtön, nagy okosan valamire. Áldott a csönd, amikor nem aszerint választunk, és nem aszerint sugalmazunk, hogy ki támogatja az egyházat, és ki nem. A választóvonal szerintem sokkal inkább ott húzódik, hogy bízunk-e Istenben; lásd Evangélikus énekeskönyvünk 254., illetve 256. énekének 4. versét: „Mienk a menny örökre!”; „Miénk marad az Ország.” Hisszük-e ezt, amikor énekeljük? Félreértés ne essék: ez semmiképpen nem a ránk bízottakkal szembeni felelőtlenséget jelenti, hanem az Istenben való bizodalmát. (Ugye, ez nincs válságban nálunk?) Ez az én vélekedésem, amely már hosszú idő óta formálódott bennem. Természetesen nem kell mindenkinek ezt így elfogadnia. De talán el lehet rajta gondolkodni. Kívánok mindnyájunknak több áldott csendet! Erős vár a mi Istenünk! (Ugye, erős vár?!) ■ Görög Zoltán Volt egyszer egy bölcs asszony, aki egy hegyi patakban talált egy drágakövet. Másnap egy éhes vándorral találkozott. Amikor kinyitotta a zsákját, hogy megossza az idegennel az ételét, a vándor meglátta benne a drágakövet. Megkérdezte az asszonyt, hogy megkaphatná-e, és ő gondolkodás nélkül átnyújtotta neki a követ. A vándor szerencséjének örvendezve ment tovább. De néhány nap múlva visszatért az asszonyhoz, és így szólt: „Gondolkoztam. Tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom neked abban a reményben, hogy valami olyat tudsz nekem adni, ami ennél is értékesebb. Szeretném, ha azt adnád nekem, ami benned van, és ami képessé tett arra, hogy nekem add ezt a követ!” (Ismeretlen eredetű példabeszéd) SEMPER REFORMANDA „Mert csak egy örömhír van; az, hogy Krisztus megfizetett bűneinkéit, s szenvedésével megváltott az örök haláltól. Az ő országa és tiszte az, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdesse. Ezekhez jött, nem pedig a gőgös »szentekéhez, akik nem tartják magukat bűnösnek, s úgy érzik, hogy evangéliumra nem szorulnak.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) mvw.evelet.hu Mint ismeretes, az Evangélikus Életben megjelenő írások egy hét késleltetéssel kerülnek az EvElet on-line adatbázisába. A nyomtatott szám második oldalának rovatai azonban a megjelenéssel egyidejűleg teljes terjedelmükben elolvashatok, illetőleg letölthetők. Fel kell ébrednetek! Sercen a gyufa, ahogy meggyújtom az első gyertyát. A sötétség vattaszerűen veszi körül a szobát. Ugyan mire elég ez a fény? Körben az alvók. Szuszogásuk keveredő ritmusa hangosan-halkan betölti az éjszakát. Senki nem mozdul. A kicsiny fény nem zavar senkit. Alszik minden. Jó lenne belepillantani mások álmába? Mennyi titokzatos kép! Szörnyek rohannak felénk. Hatalmas szájukkal elnyelni készülnek, de aztán eltűnnek hirtelen.. . Megyünk a mezőn, kézen fogva, nem a mező, nem a kéz, csak az érintés... Iskola. Az egyik teremben az élők, a másikban azok, akik már nem élnek. Köztünk csak egy ajtó van, egy kilincs, és újra együtt vagyunk... Minden álmom én vagyok. Minden álmod te vagy. Van-e valóság egyáltalán? Álmokat álmodunk. Ébren is ragaszkodunk hozzájuk. Nem merünk felébredni. A két világ összekeveredett. Álom és valóság. Mi akartuk ezt így. A riasztó valóságból menekülve folytatni szeretnénk álmainkat. Félünk az ébrenlét magányától. A névtelen rettenet mint valami távoli, fekete felhőket tornyozó, vad vihar fenyeget. Mi módon menekülhetnénk szörnyeink elől másképp? Mi módon maradhatna kezünkben az érintés? Mi módon léphetnénk át könnyedén, a kilincs lenyomásával az élők szobájából a holtakéba? Körültáncolnak. Hallom a zenét is, de inkább csak a ritmus a fontos, és a tánc. Hatalmas köpenyüket széttárják, nem engedik, hogy a mögöttük levő világból bármit is lássak. Ismerem őket többé-ke- vésbé. Egyiket így, másikat úgy. Az első a szellem álma, Látvány. Kavargó, gyorsan változó képeket látok, ha ránézek. Filmek peregnek, színes tűzijátékok röppennek a magasba, szédületes víziók ragadnak el. Szépen lassan lépdel, tudja, hogy nem lehet könnyen kikerülni, előbb-utóbb elér mindenkit. Kék köpenyének fénye tükröződik az arcomon. Elvarázsol, elkápráztat. Rettegek attól, hogy egyszer csak hirtelen vége lesz, kialszik, és én itt maradok képek, látványok, színek nélkül. A második a test álma, Mámor. Illatok, ízek, érintések, kábulat. Csak ne álljon meg, csak ne szűnjön meg, csak kezdődjön elölről, újra és újra! Hadd jöjjön az a forróság, az a fájdalom és szenvedés nélküli születés. Nélküle unalmas, szürke minden. A vörös köpeny szétterülve pörög. Csak az az üres unalom, szürkeség, az ne érjen el soha! A tánc forog, a köpeny mindent eltakar. A harmadik a lélek álma, Vallás. Gyertyafény és orgonazúgás. Harangok kon- dulása és szép beszédek. Üres szavak, gondolat nélküli mondatok. Vigasz, igazi vigasztalás nélkül. Öröm, igazi öröm nélkül. Hitetés, élő hit nélkül. Nyugalom, pedig tudom, hogy nem igaz. Elringat, pedig szinte csak áll, fehér köpenye széttárva, nem látok mögé. Ezek az álmaink. Csak hárman vannak, mégis láthatatlanná teszik a valóságot. Ha ugyan van valóság egyáltalán, és nem ez, amit itt látok, ez maga a valóság. Van-e valami a köpenyek mögött? Emberi szó szólal. Nem durván, de nem is dédelgetve. A zene elhallgat. A tánc megáll. A köpenyek leereszkednek. Hunyorgó szemmel keresem, hol is vagyok, vagyok-e egyáltalán itt, ebben a hirtelen rám törő, álomtalan világban. Az asztalon a gyertya. Félig leégve már. Az első adventi gyertya. Én voltam a gyertyagyújtó, most engem is ébreszteni kell? A szó újra szólít. „Ébresztő! Reggel van.” Mintha a gyertya hozná elő, lassan dereng. A Szólító kezéből árad a fény. Mi egymásra nézünk. Gémberedett tagjaink nehezen szokják a valóságot. A VASÁRNAP IGÉJE Szemünk még álomképek után kutat. Nehezen indulunk. A Szólító mosolyogva nézi reggellel való küszködésünket. „Mérgezett álmaitok helyett valódit adok. Igazi szabadulást, igazi érintést, igazi feltámadást. Tiszta álmokat. Valódi álmokat.” Indulunk. Advent van. Reggel van. Valódi advent, és valódi reggel. Atyánk! Te azt ígérted, hogy országod a valódi valóság országa lesz. Álmaink és vágyaink benne megtisztulnak, a valódi élet elemeivé válnak. Nélküled minden bizonnyal az egész élet, minden mozdulat, szó, gondolat, érzés önáltatássá, hazugsággá válik. Ezek szülik boldogtalanságunkat. Ahol azonban megjelensz, ott tőled és miattad minden valódi lesz, élettel teli, életet adó és boldog. Mutasd meg nekünk országod titkát itt, és egykor odaát! Ámen. ■ Koczor Tamás Oratio oecumenica [Lelkész:] Istenünk, köszönjük, hogy te mindig úton vagy felénk. Add, hogy most is érezzük jelenlétedet, amikor könyörgésünkkel hozzád fordulunk! [Lektor:] Urunk, add, hogy hálaadással fogadjuk ajándékaidat, amelyekkel hitünket erősíted, és reménységünket táplálod! Teremts szívünkben vágyakozást legdrágább ajándékod, Jézus Krisztus után! Add, hogy neki tetsző módon készüljünk születésének közelgő ünnepéré, hogy amikor újra eljön dicsőségedben, kegyelmet találjunk előtte, és üdvösségre jussunk! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, irgalmadba ajánljuk egyházunkat, gyülekezetünket. Őrizd meg közösségeinket az új egyházi esztendőben is minden bajtól és veszedelemtől! Áldd meg az ige hirdetését, hogy meg ne inogjunk hitünkben, és el ne veszítsük reménységünket, hanem csüggedés nélkül készüljünk Üdvözítőnk eljövetelére! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, áldásodat kérjük hazánkra, nemzetünkre, városunkra és minden városra, településre. Áldd meg azokat, akik a kormányzás felelősségét viselik, hogy egyetértésben és békességben éljünk! Add, hogy a munkában állók becsülettel teljesítsék minden feladatukat, a gondoskodásra szorulók pedig együtt érző és segítő testvérre találjanak azokban, akikre ellátásukat bíztad! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, szent Fiad eljövetelének ígérete arra indít minket, hogy az egész világról megemlékezzünk előtted. Áldd meg a népeket és vezetőiket, hogy békességben éljünk! Adj még kegyelmi időt a világnak, és segítsd meg követeidet, hogy evangéliumod a föld minden lakójához eljusson, és senkit ne érjen készületlenül a számadás napja! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, maradj velünk kegyelmeddel és jóságoddal, szent igéddel és Lelked minden áldásával, hogy amikor utunk véget ér a múlandó világban, befogadhass örök országodba, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. ÜNNEPEINK Veni redemptor gentium - adventi énekeink ► Sorozatunk mostani részében énekeskönyvünk adventi énekeit mutatjuk be. Az ünnepekhez kapcsolódó énekek feladata a hit legfontosabb alapelveinek, az ünnep teológiai tartalmának közvetítése. Mindamellett, hogy „szánkba adják” az ünnep tanítását, kitűnnek Isten-dicséret voltukban is. (E. Zs.) Az Ür eljövetelének, az adventnek (adven- tus Domini) az ünneplése a 4-5. századra vezethető vissza, amikor karácsony megünneplése túlragyogta a megelőző századokban uralkodóvá vált vízkeresztét. így a korábban az epifániát előkészítő időszak a megtestesülés ünneplése elé került. Az ünnep megszilárdulása együtt járt az ünnep liturgiájának, azaz az istentiszteleten elhangzott bibliai olvasmányok és énekek rendjének rögzülésével. Mivel az ünnep tanításának egyetlen fóruma maga az istentisztelet volt, magukba az ott felhangzó énekekbe kellett belesűríteni mindazt, „amit az adventról tudni kell”. Melyek is az adventi időszakban hangsúlyozott gondolatok? „E napok betöltét / Régtől jövendölték / Prófétabeszédek / Az emberiségnek...” (EÉ 134,2) - A prófétákra (akik már előre megjövendölték Krisztus eljövetelét) való visszaemlékezés ebben az időben nyeri el az egész egyházi évben egyedülálló helyét. „Megtört az ősi átok...” (EÉ 140,1) „A Megváltó jön el. / Bűn átkát, erejét / Megtöri vérével...” (EÉ 132,3) - Ezen énekeink Jézus megváltó voltát hangsúlyozzák. Ő megmenti az emberiséget a gonosz hatalmától, és „ördögnek fejét ta- podja sarkával” (ahogy az a 132. ének ősében, a gregorián szekvencia szövegében áll). „Az egész világ megreng, / Ég és föld elmúlnak...” (EÉ 146,4) „Eljön újra: megítél / Élőket, holtakat.” (EÉ 141,6) „Ébren kell fogadnunk...” (EÉ 134,3) „Készítsd el szívünket / Józan vigyázásra...” (EÉ 136,6) - Az Ür jelenben történő eljövetele egyben a világvégi, második eljövetel előkészítése, ezért kaphat helyet a virrasztás az előkészületi időben. A legtöbb énekünkben mindhárom előbb említett gondolatelem megtalálható. A középkori kanciók, azaz a srofi- kus vallásos énekek legfőbb sajátsága, hogy az ünnep tartalmát röviden és tömören foglalják össze. Egy ilyen típusú himnusz nyomait őrzi az Istennek szent Fia (EÉ 136). Emellett vannak olyan énekeink, amelyek specifikusan egy-egy meghatározott adventi vasárnaphoz kötődnek. Paul Gerhardt „Mint fogadjalak téged...” kezdetű korálja (EÉ 141) Krisztus Jeruzsálembe való bevonulását (advent 1. vasárnapjának evangéliuma) idézi, és ezzel lehetőséget ad az ének kiemelten e napon történő alkalmazására. A pálmaágmotívum átvitt értelemben előkerül Georg Weissel dicsőítő énekében is: Jer, tárjunk ajtót még ma mind! (EÉ 137) Ez az ajtónyitás mint szívünk kinyitása a zsidó hagyományra utal, amelyben a szövetség ládájának templomba való bevonulását, tehát Izrael Istenének népe közötti megjelenését az „Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!” (Zsolt 24,7) szavakkal ünnepelték. Ahogy ott a zsoltár a hétkezdő reggeli imádság éneke, úgy válhat számunkra ez az ének advent kapujává. A Jöjj, népek Megváltója! (EÉ 131) talán mindenhol az 1. vasárnap nyitányává vált. Érdekes, hogy éppen ez az ének volt az, amely eredetében nem adventhez, hanem karácsonyhoz kapcsolódott. A Veni redemptor gentium - a himnuszköltészet atyjának, Szent Ambrusnak az alkotása - a karácsony teljes tartalmát összeCANTATE bnrg tfívufaCScet foglalta. Luther ebből a gregorián énekből készítette el az általunk is ismert - sajnos énekeskönyvünkben nem teljességében közölt - koráit. Valentin Thilo „Várj, ember szíve, készen...” kezdetű éneke (EÉ 140) szorosan kapcsolódik advent utolsó vasárnapjához. (Az ének Ézs 40,3-4-ből vett idézete visszaköszön a vasárnap Keresztelő Jánosról szóló evangéliumi szakaszában.) Eredetében szintén advent utolsó napjaihoz kapcsolódik az 0, jöjj, ó, jöjj, Immánuel (EÉ 133). December 17. és 23. között a ve- sperás Magnificatjának keretdallamaként hangoztak fel az ó betűvel bevezetett „Ó- antifónák”, minden napra egy-egy újabb, Krisztusra vonatkoztatott bibliai képpel. Megváltó Urunk eljövetelére való várakozásunkban váljanak énekeink ebben az adventi időben is napi fohászunkká: „Ádventi vendég, végy szállást minálunk, / Szívünkben állíts trónt, örök Királyunk.” (EÉ 145,5) ■ Győri Noémi LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN.
