Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-26 / 48. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP „Örök élet ünnepén mi, akiket már megcsapott a múlandóság szele, nézzünk szembe önmagunkkal, fordítsuk tekintetünket az örökkévalóság felé, s ünnepeljünk az Örökkévalóval!” (► Happy end?! - 2. oldal „Az Államokban tapasztalható politikai megosztottság (ötven-ötven százalék körül mozog mindkét tábor támogatottsága) döbbenetesen hasonlít a magyarországira, azzal a különbséggel, hogy az Egyesült Államokban hónapokig azért nem mennek az utcára az emberek, mert ha így tennének, a jóléti állam igencsak hamar felborulna.” I* A hitbuzgó jobboldalisággöröngyös amerikai útjai - 4. oldalon „Ebben a súlyos, néha reménytelennek látszó, az ország szíveként dobogó várost, a protestáns hitet védő harcban bizony sérültek a jellemek páncéljai is.” !► Szent Bertalan nappala - 5. oldal A „világ végén” is Isten tenyerén !► 3. oldal Nemcsak a jó pap... !► 3. oldal Novemberi nyár ► 9. oldal Hatvanéves fájdalom !► 10. oldal In memóriám Roszík Mihály !► 10. oldal Thököly, a,szlovák" király? !► 11. oldal Ülésezett az országos presbitérium Az MEE Országos Elnökségének nyilatkozata Egyetértve a Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségének néhány nappal ezelőtti nyilatkozatával, egyházunk is kénytelen a nyilvánossághoz fordulni azokkal a tényekkel, amelyek károsak, érthetetlenek és elfogadhatatlanok egy magát jogállamnak nevező demokratikus rendben. Egyházunk történelmi hagyományai közé tartozik a társadalomban való konstruktív és kreatív magatartás, ennek egyik alapvető megnyilvánulási formája a jogkövető magatartás és a társadalmi feladatvállalás komolyan vétele. A Magyarországi Evangélikus Egyház azonban követ- hetetlennek és ezért méltatlannak tartja azt az eljárást, amelynek során az állam képviselői egyoldalúan, látszategyeztetésekkel döntenek a mindkét felet érintő ügyekről - éppen azon a területen, amely az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú. Az elmúlt hetek információ-visszatartása és az így nélkülünk meghozott döntések nyomán kialakult helyzet még az önkormányzati iskoláknál is jobban ellehetetleníti az egyházak igényes oktatási munkáját. Megdöbbentőnek tartjuk a pénzügyminiszter reagálását a zárszámadási törvény meghozatala előtt az egyházi oktatási intézményekkel kapcsolatban feltett őszinte kérdésekre. Nem megalapozatlan egyházi igények teljesítését várjuk, hanem a törvényes rend betartását, a kötelezettségek érdemi felvállalását. Egyházunk egésze együtt vállalja a nehéz anyagi helyzetben lévő ország terheit az egész társadalommal. Azt azonban visszautasítja, hogy hátrányos helyzetet teremtve méltatlan módon járjanak el vele akkor, amikor társadalmi feladatokat vállal át. Kéri a kormányzatot, vizsgálja felül ez ügyben hozott döntéseit, valamint az eddigi eljárási módot, és a kormány és az egyházak közti érvényes szerződésben foglaltaknak megfelelően érdemben tájékoztassa az egyházi feleket, és valósítsa meg a szektorsemleges finanszírozást. Reméljük, hogy kérésünk teljesítésével az átláthatóság, mint minden demokratikus jogállam működésének alapfeltétele, az eddigieknél jobban érvényre juthat. Budapest, 2006. november 15. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége ► Az általános választások utolsó fordulóját éljük egyházunkban. Leköszönnek az eddig működő testületek, s már alakulnak is az új grémiumok. A múlt hét péntekén a régi országos presbitérium tartotta utolsó tanácskozását, december 8-án pedig már az új testület tagjai gyűlnek össze alakuló ülésükre. Mi kerüljön napirendre a hatéves ciklus utolsó ülésén? - fogalmazta meg a kérdést az előkészületek során a testületet vezető Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő. Az elmúlt hat év értékelése, az „utókorra” hagyható örökség és ajánlások megfogalmazása? És tárgyal- hat-e még ez a közösség a jövő kérdéseiről, vagy az már az új presbitérium dolga? Az utolsó találkozás feladata természetesen a visszatekintés, a lezárás, de a felgyorsult élet egymás után sorjázó eseményei nem engedik a megtorpanást, a múltba révedést. Ezért a ciklus lezárása mellett aktuális feladatok sora is szerepelt a presbitérium utolsó találkozásán. Nyitóáhítatában Koczor Tamás esperes az Istenhez menekülő emberről és egyházról szólt az Útmutató napi igéje alapján: „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek" (Zsolt 5,12a) Egyházunk leköszönő országos felügyelője, dr. Frenkl Róbert jelentésében mérlegre tette az elmúlt évben és az elmúlt ciklusban történteket. Számba vette a sikereket, az eredményeket, és őszintén, önkritikusan beszélt arról is, mely esetekben kísérték kudarcok saját felügyelői munkáját, illetve az országos vezetés tevékenységét, illetőleg melyekben voltak Szebik Attila egyházzenész, a gyülekezet kántora lapunknak elmondta, hogy a homlokzati sípok nem véletlenül hiányoznak az orgonából, hiszen egyértelcsak részben sikeresek. A jelentést követő hozzászólásokban a köszönet szavai és kritikus hangok egyaránt megszólaltak. Egyházunk 2007. évi költségvetését Csorba Gábor gazdasági osztályvezető terjesztette a presbitérium elé. Az országos iroda - s különösen is a gazdasági osztály - munkatársai nem kis munkát végeztek, hiszen úgy kellett költségvetést készíteniük, hogy nem tudják pontosan, milyen bevételekkel lehet számolni jövőre. S bár voltak, akik az újonnan alakuló zsinatra bízták volna a költségvetés-tervezet elkészítését, mégis megtörtént a dokumentum végszavazása, ugyanis a kialakult többségi vélemény szerint az első negyedév gazdálkodását lehetetlenné tenné a márciusig való halasztás (az új zsinat valószínűleg akkor tudna érdemben foglalkozni a kérdéssel). Az oktatási osztály vezetője, Mihályi Zoltánná számos, a presbitérium kompetenciájába tartozó indítványt terjesztett elő. Mivel intézményeink fenntartójának szerepét az egyház országos presbitériuma látja el, a létszámmódosítások, alapítóokirat-változások, vezetői pályázatok ügyében is e testületnek kellett döntenie. Dr. Hidas János országos ügyész az ügyészi ügyviteli szabályzatot tárta a presbitérium elé. Ezt a testület egyhangúlag jóváhagyta. Emberek cserélődnek, de az ügy megy tovább, s az egyház Ura változatlan. Az ő szolgálatában állt a most leköszönő országos presbitérium, s az ő szolgálatába készül a hamarosan megalakuló új testület is. ■ H. K. A leköszönt országos felügyelő jelentéséből részletek a 8. oldalon műén láthatóvá akarták tenni, hogy még nem végeztek a munkával. ►Folytatás a 3. oldalon Egy nem teljesen kész orgona szentelése Székesfehérváron ► Másfél évvel ezelőtt a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség közgyűlése arról határozott, hogy felállít egy bizottságot, amely megvizsgálja egy új orgona megépítésének lehetőségét. Az elmúlt vasárnap zajlott ünnepi alkalom kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a vizsgálódás nem bizonyult fölöslegesnek: Ittzés János püspök ekkor szentelte fel az új hangszert. Paragrafusoktól féltem egyházunkat Gondolatok az új zsinat megalakulása előtt Talán nem értenek félre az evangélikus jogászok, s nem haragszanak meg azért, mert én komolyan féltem egyházunkat a paragrafusoktól... Egyházunk zsinata az elmúlt hatéves periódusban részben kiegészítette, részben pedig átalakította az 1997. évi törvényeket. Tisztelem, becsülöm az elvégzett munkát, nagyra értékelem az igyekezetét, örülök annak, hogy a testület egy apró lépést megtett az egyszerűsítés felé. A lépés azonban nemcsak apró, de bátortalan is, és az új ciklus kezdetén olyan egyházszervezettel és olyan törvényi keretekkel indulunk, hogy elmondható: a jogi szemlélet, a paragrafusok „hatalma”, az élet mozgásterét beszűkítő túlszabályozottság béklyóba köti a jövőt. S közben észrevétlenül kialakult egy olyan szemlélet, amelyben mindennek az alapja előírásaink gyűjteménye. November végén megalakuló új zsinatunk (mely a törvényhozási, döntéshozatali és képviseleti feladatot egy testületben látja el) első ülését ká napig tartja. Az eredetileg egynapos ülést azért kellett hosz- szabbra terveznünk, mert két napon keresztül (!) csak választások zajlanak Elnököket, alelnököket, bizottsági elnököket, mindenféle vezetőket, ellenőröket, testületi tagokat választunk. Mindezt végtelen jogi procedúrával, bonyolult ügyrenddel. Az érdemi munka majd csak később jöhet szóba - talán kora tavasszal. S bár a gyülekezeti szinttől az országos szintig néhány testületet sikerült összevonni, még mindig nagyon sok a testület, végeláthatatlan az ülések sora, bonyolult a rendszer. Néha úgy érzem, a hatalmas gépezet lomhaságával, látszatdemokratizált gyakorlatával, bonyolult szavazási eljárásaival egy túlméretezett, egyházunk valóságos méretén messze túlnőtt rendszerré vált, amely akadálya lehet egy - a szó legszentebb értelmében - „mozgalmi egyháznak”. Az új zsinat nagy kihívása az, hogy tud-e, akar-e életközeli, életszerű lenni. Az ügyeket bonyolítani vagy egyszerűsíteni akarja? A nagy rendszert tovább akarja építeni, avagy szerényebbé, de hatékonyabbá akarja formálni? Minden bántó szándék nélkül írom le: a „játsz- szunk nagy egyházat” társasjáték részesei vagyunk, amelyben a törvények, paragrafusok s a demokrácia elnyomják az életet; becsapnak, amikor a valóságot meg kell ítélni. Itt is igaz a régi mondás: a kevesebb több lenne. Tudom, jó rendre szükség van. Tisztában vagyok vele: fontos, hogy az adminisztráció, a papírforma jól működjön (nekem munkaköri leírás szabályozta kötelességem is egyben ennek biztosítása). Isten nem a zűrzavar, hanem a rend Istene, aki jó rendet teremtett a világba, s akinek népében is szükséges, hogy minden ékesen és jó rendben történjék (iKor 14,40). Az sem kérdés számomra, hogy a törvényességnek nincs alternatívája az egyházban sem. De mi dominál: a jog vagy a krisztusi magatartás? Mi a fontos, a paragrafusok vagy a rendnek önmagát alávető, de az élet kreativitásában gondolkodó cselekvő szeretet? Nem vagyok rajongó. Számomra is egyértelmű, hogy hibáink, bűneink miatt szükség van olyan „játékszabályokra”, amelyek segítenek fenntartani a rendet. Ha azonban a rend fenntartása nem a belső, evangéliumi lelkületből fakad, hanem előírások és törvények által van kikényszerítve, akkor az mélyebb bajra utal. Akkor érdemes a jog fenntartotta rend színfalai mögé néznünk. Itt is felelevenítendő a jézusi kérdés: a szombat van az emberért, vagy az ember a szombatért? Közismert, hogy a belső egyházi törvények végrehajtását nem követelheti meg sem állami szerv, sem más hatóság. Egyházunk törvényei közmegegyezésen alapulnak. Magunk alkotta életmederről, saját készítésű játékszabályokról van szó. De „mire megy ki a játék”? Egyházunk megújulásra vár. A megújulást azonban csak a Szentlélek adhatja meg. Őt nem lehet „megrendelni”. De kérni érkezését, könyörögni ajándékaiért - nem csupán az egyház nagy lehetősége, hanem kötelező napi feladata is. S az imádság közben érdemes feltenni magunknak a kérdést: mivel segíthetjük a Lélek áradását? Milyen utat készítünk, avagy milyen - gazzal benőtt - utat tisztítunk meg? Meg vagyok győződve arról, hogy a Szentlélek útja nem paragrafusokkal, jogszabályokkal, rendeletekkel, szervezeti és működési szabályokkal van kirakva. Ezek ugyan fontosak, de nem öncélúak, hanem a háttér biztosítására hivatottak. Nem véletlen, hogy az Ágostai hitvallásban egyszerű, életszerű, tág ölelésű egyházfogalom szerepel: „Az egyház pedig a szentek gyülekezete, amelyben az evangéliumot tisztán tanítják, és a szentségeket helyesen szolgáltatják ki.” (CA [azaz Confessio Augustana] VIE; 1. az Evangélikus Elet 2006/44. számában.) A szentek gyülekezetének igazi össze- tartója nem a szabályzat, hanem az evangélium ereje. Nincs ebben a definícióban semmiféle részletezés, csupán a hangsúly megadása: igehirdetés és szentségek. E kettő köré gyűlik Krisztus népe. Ez a fontos, minden ebből fakad, minden más e mögé sorolódik. Kulcskérdés a jövő számára, hogy tudunk-e rangsorolni. Sok minden fog azon múlni - az előttünk álló hatéves ciklusban éppen úgy, mint nagyobb távlatban -, hogy belülről fakadó alázattal vetjük-e alá magunkat a jó rendnek, de mindenekelőtt hogy engedjük-e az élet áradását. Ha törvényeinket csupán eszköznek tekintjük, s betartásukat nem maximális programnak, hanem természetesnek vesszük, akkor van reménységünk arra, hogy energiáink nem a bizalom hiányából fakadó törvényeskedésre, nem a testvéri megoldásokat helyettesítő tanácskozásokra mennek el, hanem az egyház sokféle küldetésére fordítódnak. Kevesebb ülés, több beszélgetés. Kevesebb tanácskozás, több családlátogatás. Kevesebb testület, több imádkozó közösség. Kevesebb tisztség, több testvéri szolgálat. Kevesebb jogi procedúra, több evangéliumhirdetés. Ilyen gondolatok járnak a fejemben. A sor folytatható. Az egyház nem a jogból él. Az egyház kegyelemből él, és a kegyelem helye e világban. Szeretem az egyházamat. Nagyon szeretem. Ezért féltem a paragrafusoktól. Talán megértik olvasóim. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Keresztyénként politizálni... ► A protestáns újságírók találkozójáról, illetve a VI. Evangélikus Médiaműhelyről összeállításunk a 6-7. oldalon
