Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-02-05 / 6. szám
2 2006. február 5. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletB ÉLŐ VÍZ VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP - Mt 17,1-9 „Álljunk meg egy percre...” Csendesen sírdogált az idős asszony a januári hidegben, a közterületen elhelyezett nagy szemétgyűjtő mellett. Sorsbarázdált arcán rémület. Gyors léptekkel rótta az utat iskolája felé a tanár, már hallani vélte a csengőt, mely a tanóra kezdetét jelzi. Egymásra néztek, a lépés üteme lelassult, s kérdő tekintet bátorította a nénit a megszólalásra. „Nem tudja véletlenül, mikor jönnek a szemetesek a konténerért? Két napja várom őket. Véletlenül a szeméttel együtt a lakáskulcsom és a pénzem is beleesett. Azóta itt őrzöm, és lesem a szállítókat. Éjszakára a pályaudvarra mentem aludni, a kulcsaim nélkül nem tudok hazamenni.” Ilyen könnyen lehet valaki öregségére hajléktalan. Ezután már felgyorsultak az események. A konténer kiborítása, a kulcs, a pénz s a szintén elveszett befizetendő csekk visszaadása. Álljunk meg egy percre...! Vigyázzunk egymásra! Uram, kérlek, a szemem lásson is, ne csak nézzen; tudjak mást meghallani, s ne csak én beszéljek; lassítson a lábam, ne csak magamért siessek, szerető kezednek eszköze lehessek! ■ Sass Gáborné SEMPER REFORMANDA „Itt [az Apostoli hitvallás második hitágazatában] az Istenség második személyét ismerjük meg, hogy lássuk, mit kaptunk Istentől az előbbi múlandó javakon kívül, vagyis azt, hogy önmagát maradéktalanul megüresítette, és nem tartott vissza semmit, amit nem adott volna nekünk.” H Luther Marton; Nagy káté (Profile Károly fordítása) Ökumenikus püspökülés A három egyház életét 2006-ban várhatóan legnagyobb mértékben befolyásoló eseményekről és azok lehetséges hatásairól egyeztettek múlt csütörtökön a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsának tagjai, valamint a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei. Az MRE zsinatának kommunikációs szolgálata által kiadott tájékoztatás szerint az egyházi vezetők áttekintették az „egyház és az állam kapcsolatának megoldásra váró problémáit”, és részletesen elemezték az idei állami költségvetésnek az egyházak társadalmi szolgálatára gyakorolt hatásait. Elhatározták: közösen szólítják meg az adófizetőket, hogy rendelkezzenek személyi jövedelemadójuk 1 százalékáról. Ezzel a döntésükkel ugyanis nagymértékben hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az egyházak hatékonyabban és több embert elérve tudják végezni értékteremtő szolgálatukat. A 2006-os országgyűlési választások kapcsán a megbeszélés résztvevői arra biztatják az egyházukhoz tartozó hívő embereket, hogy most is éljenek állampolgári jogukkal: vegyenek részt a választásokon, és a választási programok értékeit megvizsgálva, felelősen hozzák meg döntésüket. A résztvevők nagyra értékelték a megelőző héten lezajlott ökumenikus imahét eseményeit; megosztották egymással élményeiket, tapasztalataikat a közös imádság erejéről - áll a megbeszélés után pénteken kiadott közleményben. M Forrás: MTI A dicsőséges Úr Bár egyik evangélista sem jelöli meg a helyszínt, az ősi hagyomány szerint a Tábór-hegyen történt, hogy Jézus isteni természetét láthatóvá tette a kiválasztott három tanítvány előtt. A leírhatatlan leírására az evangélista a metamorfó igét használja, amelynek főnevesült alakja a metamorfózis, latinul transfiguratio. Alakváltás - mondhatnánk magyarul -, de az eredeti kifejezés jelentése gazdagabb. A görög-hellén gondolkodás szerint a forma nem csupán hordozója a tartalomnak, hanem kifejezője is. A hegyen a három tanítvány előtt szemmel látható módon Isten nyilvánul meg, Isten fejezi ki magát az ember Jézusban. Péter, János és Jakab kézzelfogható bizonyítékot kap, hogy az ember Jézus nem választható el Istentől: ahol ő van, ott Isten és Isten mennyei világa akkor is jelen van, amikor az öt érzékszerv ebből semmit sem tapasztal. Az évszázadokkal korábban elhunyt Mózes és Illés Jézus dicsőségének fényéből lép elő, mintegy igazolva Pál apostolt, aki ezt írja: „...a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3,3.4) Luther is Krisztus megdicsőülésének történetét kommentálja, amikor azt állítja, hogy Isten mindenkori szentjei - az ószövetségiek és az újszövetségiek Krisztusban elrejtve élnek nemcsak földi életükben, de testi haláluk után is. Élnek, mert számukra Isten és Krisztus jelenléte valós életet jelent. Ez az élet nem hasonlítható a végítéletet váró szunnyadáshoz vagy álomhoz, mint 16. századi magyar reformátoraink némelyike vallja: „Dormiunt sancti” - „Alusznak a szentek”. A mindenkori szentek valóságosan részesei Krisztus isteni életének, és miként Illés és Mózes a három tanítvány szeme láttára tette, szüntelenül kommunikálnak vele. Miért kellett a három kiválasztott tanítványnak minderről ilyen közvetlen bizonyosságot nyernie? A kimondatlan feleletről nem hagy kétséget a történetnek az evangélium szerkezetében elfoglalt helye. Máté szerint Jézus ezután kezd nyíltan beszélni a rá váró szenvedésről és kereszthalálról. A tanítványoknak meg kellene érteniük, hogy amikor majd Mesterük szemük láttára vívja gyötrelmes haláltusáját a Gecsemáné kertjében, és arcát a félelemtől véres verejték borítja el, ugyanaz a Krisztus lesz előttük, akit a Tábor hegyén isteni dicsőségében szemléltek. Amikor majd a főpapok, Heródes, Pilátus és a római katonák gúnyt űznek belőle, őt akkor is ugyanúgy át fogja hatni Isten dicsőségének fénye, és ugyanúgy körülöleli őt Isten mennyei világa, mint ahogy a Tábór- hegyen látták, csak földi tekintet előtt A VASÁRNAP IGÉJE akkor ez nem lesz nyilvánvaló. És amikor hallani fogják, hogy a Golgota keresztjéről a 22. zsoltár szavával kiált Istenhez: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem”, tudniuk kell, hogy Isten válasza erre a kiáltásra akkor is ugyanaz a mennyei szózat, amit a Tábór-hegyen hallhattak, noha ott és akkor emberi fül a mennyei Atya Fia melletti tanúságtételét nem lesz képes meghallani. Ott és akkor, a kereszt gyötrelmei közt még maga Jézus sem hallja majd, bár ez a szózat ott is, akkor is zengeni fog, hiszen az Atya igéje időn kívüli, idő fölötti és örök: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!" És bár nagypénteken déltől három óráig emberi szem csak félelmetes sötétséget láthat a Golgota hegyén, ennek a sötétségnek a leple mögött akkor is ott ragyog a Tábór-hegyi dicsőség fénye, és ebben a fényben ott lesz Mózes és Illés is a többi szenttel és a tizenkét angyallégióval együtt, bár egyikük sem fog az eseményekbe avatkozni, mert az isteni terv szerint nem szabad, hogy látványos csoda történjen. Az nem a látványos csodák órája lesz. Ott és akkor, a Golgota hegyén a halott Krisztusban fogja kinyilatkoztatni magát az élő Isten. Ezáltal a kereszten függő halott Krisztus életforrás lesz mindazok számára, akik a Golgotáról mellüket verve, igaz bűnbánattal térnek haza, akiknek szíve a római százados hitvallását visszhangozza: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54) Mert az isteni terv szerint Krisztusnak meg kell halnia ahhoz, hogy a mennyei szózat földi emberek ajkán, halált és kárhozatot érdemlő bűnösök ajkán csendüljön fel, hogy végre közösségre lépjenek azzal, aki halálában is élő, sőt maga az Élet, akiről húsvét hajnalán ki fog derülni, hogy nincs helye a holtak között, nincs helye a sírban, aki meny- nyei trónusáról csak azért szállt le közénk, a holtak világába, hogy kiragadja a bűn halálából azokat, akiket az ő keresztje magához vonz, akik köré gyűlnek, hogy halálában mint Isten Fiát magasztalják. Ha belátjuk, hogy bűneink miatt halottak vagyunk, akkor ott és csak ott, a Golgota keresztje alatt beléphetünk az Életbe, és örök helyünk a holtában is élő Krisztus dicsőségének fénykörében lesz. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Jöjj, Urunk, Jézus: támaszd föl a holtakat, és kezdd rajtam! Amen. Oratio cecumenica [Lelkész:] Mindenható, örök Isten, mennyei Atyánk! Megismertetted magadat népeddel, Jézus Krisztusban minden embert meg szeretnél keresni és meg akarsz szólítani. Azt akarod, hogy mindannyian eljussunk az igazság megismerésére, a te ismeretedre. Köszönjük, hogy nemcsak te szólsz hozzánk, hanem mi is megszólíthatunk téged imádságunkban. [Lektor:] Könyörgünk azért, hogy minden ember felismerje valóságos arcodat Jézus Krisztusban, és eljusson a beléd vetett bizalom biztonságába. Kérünk azokért, akik szenvedésükben, szívük keménységében, lelki közönyükben nem tudják, nem akarják felismerni üdvözítő akaratodat. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Szeretett tanítványaid egykor láthatták Jézus Krisztus dicsőségét, és átélhették azt is, hogy a dicsőség útja a kereszten át vezetett az üres sír csodájáig. Könyörgünk egyházadért, tanítványaid mai közösségéért. Add, hogy megértsük, meglássuk, hogy milyen útra hívtál el minket ebben a világban, és add nekünk az elszánást, az erőt, hogy járni is tudjunk a követés útján. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk ezért az országért, amelyben élünk. Éleszd bennünk az elszánást arra, hogy ki-ki a maga helyén állva egy igazabb, tisztább, otthonosabb ország .építésén fáradozzon. Ne engedd, hogy a gyűlölet, a múlt sérelmei elvegyék az élhetőbb jövő lehetőségét. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Kérünk minden országért és nemzetért, ahol a gyűlölet, a meg nem értés, az emberi hatalomvágy és közöny az emberek életét veszélyeztető körülményeket szül. Könyörgünk mindazokért, akik el tudják téríteni emberek és közösségek életét a gyilkos utakról. Add a bölcsesség lelkét, a tisztesség iránti elköteleződést mindazoknak, akik a vezetés felelősségét hordozzák. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lelkész:] Könyörgünk azért, hogy dicsőséged, amely megjelent közöttünk, teljességre jusson, és megtapasztalhassuk a veled való teljes közösség örömét. Fogadd kegyelmesen magadhoz mindazokat, akik eltávoztak ebből a földi életből, és add nekünk, hogy életünk mindennapjait abban a bizonyosságban tudjuk élni, hogy Jézus Krisztus által helyet készítettél magadnál a mi számunkra is. [Gyülekezet:] Ámen. VEGYÜK KÉZBE A LITURGIKUS KÖNYVET 4. Kehely ► A liturgia lélektanához és dramaturgiájához hozzátartozik többek közt az állandóság és az ismétlés. Attól érzi magát otthonosan a benne részt vevő, hogy ismer bizonyos mindig visszatérő szövegeket, s amikor azok felcsendülnek, akkor az ismertségük egyfajta biztonságérzettel tölti el a szolgálat- tevőt éppúgy, mint a hallgató gyülekezeti tagot. A legismertebb szövegek közé tartozik az úrvacsora szerzési igéje. Egy szó azonban megváltozott benne. S ez sokaknak feltűnt. Többen megkerestek azzal a kérdéssel, és a Fraternet nevű levelezőlistán is téma volt, hogy miért használja a Liturgikus könyv a szerzési igében a megszokott pohár helyett a kehely szót. „Igyatok ebből mindnyájan, e kehely az új szövetség az én véremben.” Miért a változtatás, mi volt olyan fontos, hogy egy megszokott kifejezést lecseréljünk? A latin fordításban itt a calix szó szerepel; ez kelyhet jelent. De tényleg inkább ez felel meg az eredetinek, nem pedig a pohár? Fordítási lehetőségek kérdéséről lenne szó csupán? Természetesen a szövegen senki sem merne változtatni, hiszen a legszentebb szavakról van szó, Krisztus Urunk szavairól, aki az úrvacsora életet jelentő ajándékát kínálta nekünk. Ma is az ő hatalmas szava szólal meg a kenyér és a bor felett úgy, hogy reformátor eleinkkel és a bizonyságtevők fellegével együtt valljuk, hogy abban a kenyérben és borban maga Krisztus van jelen valóságosan. A megszokott magyar fordítás a pohár szót használja. Vette a poharat, hálát adott, tanítványainak adta... Érdemes azonban arra gondolni, hogy milyen vacsora volt ez, milyen étkezésen vettek részt a tanítványok. Ha egy hétköznapi vacsora lett volna, amely azután ünnepivé emelkedik, azt mondhatnánk, hogy helyes a pohár szó használata. A vacsorákon pohárból ittak. Itt azonban különleges vacsoráról van szó, a páskavacsorá- ról, amely az Ószövetség népének legszentebb ünnepéhez kapcsolódott. Ez az ünnep Isten szabadítására emlékeztetett, és azt tette újra élővé. Az emlékezés Isten egykori nagy tetteinek nem csupán felelevenítése, hanem megelevenítése, jelenvalóvá tétele. Azért ülték az ünnepet, hogy Isten népe újra meg újra átélje és hálaadással nyugtázza Isten nagy tetteit. (Lásd a bibliaolvasó Útmutató múlt heti igéjét: „Jenek és lássátok Isten tetteit!”) És ezen a vacsorán nem egy szokványos pohár került az asztalra, hanem az ünnepi kehely. A széderesti előkészületről így olvasunk az Omzsa Haggadában: „Az ünnepi asztalt még naplemente előtt megterítjük. Gyöngéd, gondos szeretettel csinosítjuk, díszítjük. Minden résztvevő elé boroskelyhet helyezünk. Az asztal közepén az ünnepi gyertyák között Élijáhu próféta jelképes serlege áll...” Minden valószínűség szerint Jézus ezt a serleget, Élijáhu (Illés) próféta serlegét adta körbe nagycsütörtök estéjén. Egy másik zsidó leírás szerint: „A pészachesti széder során négy pohár bort iszunk, amelyek a megváltás Tórában olvasható kifejezéseinek - »kivezetlek benneteket, megmentelek titeket..., megváltalak titeket..., népemmé fogadlak titeket« - felelnek meg. Mózes második könyve (6,6-7) a megváltás négy aspektusát írja le. A megváltás négy aspektusát magunkba kell inni..." Az úrvacsorái kehely számunkra is a megváltás kelyhe. Krisztus értünk kiontott vére, az Élet itala van benne. Nem a LITURGIKUS SAROK múlandó élet itala, azt nap mint nap megszokott poharunkból isszuk. Az úrvacsorában valami páratlan, valami különleges kerül az asztalunkra. A zsidó ember az Egyiptomból való szabadítást- szabadulást ünnepelte. Krisztusban és Krisztussal mi a bűnből és a halálból való szabadulást ünnepeljük. Pál apostolnak a méltó úrvacsoravételről szóló, sokat idézett szavai éppen erre utalnak: a gyülekezet, a hívő ember nem keverheti össze a hétköznapi étkezést Krisztus testének és vérének magához vételével. A különleges alkalmon ott van hát az Úr megterített asztalán a kehely. Megújult liturgiánk ezért használja ezt a kifejezést: „Igyatok ebből mindnyájan, e kehely az új szövetség az én véremben.” ■ Hafenscher Károly (ifj.) (Köszönet Vető' István esperes úrnak a háttéranyagén.)
