Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-05 / 45. szám
2 FORRÁS 2006. november 5. ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 21. VASÁRNAP - Jer 29,1-7.10-14 Nehéz utakon Vigasztaló, ha nehéz út előtt állva valaki mellénk áll, és elkísér bennünket. Vagy egy-egy nehéz útszakasz előtt időt szakít ránk, elbeszélget velünk. Valószínű, hogy két korosztály szorul leginkább a kísérésre, a támogató, áldott kezekre: a gyermekek és az idősek. Vitán felül áll, hogy a kisgyermekek számára az édesanyjuk jelenti a legbiztosabb kapaszkodót. Nem véletlen, hogy a kórházak gyermekosztályain lehetőséget biztosítanak a szülőknek - elsősorban az anyáknak - arra, hogy kezelésre szoruló gyermekük mellett lehessenek folyamatosan, még- éjszaka is. Fontos, hogy a szülők kellő empátiával felkészítsék kicsinyeiket az óvodára, iskolára, és kísérjék el őket az első útra, mert a kicsik ekkor igénylik leginkább a támogatást. A soproni gyülekezetben jó kezdeményezésnek bizonyult, hogy bevezettük azokat a „kibővített” gyermek-istentiszteleteket, melyekre a szülők vagy nagyszülők elkísérték még az óvodáskorú gyermekeket is. Nemcsak az első útra, hanem vasárnaponként rendszeresen, így válhatnak az első, nehéz utakból örömteli, együttes, áldott utak. Valószínű, hogy sokan azért félnek megtenni egy-egy nehéz utat, mert nincsen senki, aki mellettük lenne. így van ez a különféle betegségekkel is. Pedig nem kellene megvárni, hogy a szenvedés elhatalmasodjon, és csak akkor vállalni a gyermek vagy az idős hozzátartozó orvoshoz kísérését, amikor már késő... Nem így van-e a hitéletben is? Nem azért marad-e üresen egy-egy idős testvér helye a templomban, mert csupán küldte a gyermekét, de nem fogta kézen, és nem ment el vele együtt az istentiszteletre?! Komolyan kell venni a nehéz úttal járó félelmeket. Isten keze úgy oszlatja el őket, hogy megfogjuk gyermekünk, unokánk kezét, és együtt megyünk. Túrmezei Erzsébet Áldasz szüntelen című versében (Heinz Meyer után németből) ezt írja: „Szent szavad vigasztal sötét éjjelen. / Sok sebünk gyógyítod. Áldasz szüntelen. / Messze utainkon hű kezed vezet. / Áldásod elűzi a félelmeket.” Azután jön az öregkor, amikor ismét különösen rászorulunk a nehéz úton a kísérőre. Amikor a szervezet kopásával járó fájdalmak erőtlenné tesznek, és nem tudjuk egyedül intézni a dolgainkat. Füst Milán Öregség című versének első sorában ezt kérdezi: „Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?”, majd később így folytatja: „S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?” Aztán kéri az ifjúságot, hogy hallgasson rá. Beszél egy öreg görögről, aki az ifjúságot visszakövetelve aiszkhüloszi átkot mondott arra, „aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni”. Saját sírja előtt állt már, de még egyszer hangoztatni akarta igazát, mielőtt eltávozik. „S aztán hát elment persze, csend lett végül is e vidéken. / De a szívében is csupa csend volt már akkor.. ." Ez a döntő: a szívbeli csend, amely nehéz utak előtt fészket rakhat a hívő ember életében, a gyermeknek és az idős embernek a szívében - no meg a közbeeső generáció tagjainak a szívében is, mely korosztály elsőrendűen arra hivatott, hogy elkísérje a fiatalokat és az időseket a nehéz utakon. Ezért biztat Nean- der Joakim német énekköltő a 103. zsoltár alapján: „Áldjad őt, mert keze csodásán alkotott téged! / Utadon elkísér, tőle van testi épséged. / Sok baj között / Erőd volt és örömöd, / Szárnyával takarva védett.” (EÉ 57,3) Dóka Zoltán nem csupán felhívással fordul mások felé, hanem személyesen vall: „Áldlak, irgalmas Isten, / Hogy te őriztél híven. / Szent kezed óvott, áldott, / Rám szüntelen vigyázott.” (EÉ 463,1) Kedves nagyszülő, kedves kortárs testvérem! Ha kicsi unokádat nehéz úton kíséred, vagy nagyobb unokádat jó tanácsokkal látod el, adjál hálát, hogy megteheted, és hogy még igénylik. Ha pedig téged kísér nehéz úton gyermeked vagy unokád, a múltban tapasztalt áldásokra gondolva mondhatod:,Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2) ■ Szimon JÁNOS A következő nemzedék reménysége A babiloni fogságba hurcolt ószövetségi nép kezdetben remélte, hogy Isten haragja hamar elpárolog, és a fogság nem tart soká. Nem kell kőházakat építeniük, nem kell részt venniük a társadalmi életben ott, ahol a hódítók letelepítették őket. Elég, ha ideiglenes lakhelyül sátrat vernek, és túlélésre rendezkednek be. A próféta mindenekelőtt világossá teszi: a közeli szabadulás reménysége illúzió. A fogság - miként korábban is jövendölte - hetven esztendeig fog tartani. Addig a hazájából száműzött nép jóléte a befogadó városok jólététől függ. Ezért vegyenek részt ezek építésében, és munkálják az ott élő közösség jólétét. Mert bár van remény a szabadulásra, a reménység a következő nemzedéké. A Babilonba hurcolt generáció élete a fogságban fog véget érni. A hazatérés ígérete fiaiknak és unokáiknak szól. Ok már szabadok lesznek a múlt azon bűneitől, amelyek miatt Isten megengedte a babiloni királynak, hogy választott népét fogságba hurcolja. Nekik nem kell már osztozniuk az apák és nagyapák vétkét sújtó isteni ítéletben. A babiloni fogság a választott népet kollektiven sújtó ítélet volt. Jeremiás és a fogság előtt prédikáló többi próféta gyakran rámutatott arra a kollektív bűnre, amelyre Isten az elhurcoltatás kollektív ítéletével válaszolt. Tudom, ez nagyon idegen gondolat az egyén felelősségét hangsúlyozó korunkban. Úgy érezzük, joggal kérdezzük: „Miért bűnhődjek azért, amit nem én követtem el?" „Miért velem fizettetik ki már megint azt a számlát, amelyet nem én csináltam?” „Az ország vezetői miért az én családi kasszám terhére akarják kijavítani azt a hibát, amelyet ők követtek el?” (Az „el” igekötőhöz sokan drasztikusabb igét társítanak.) A babiloni fogsághoz annak idején az idegen népek isteneinek imádása, a bálványozás bűne vezetett. Ebben a fogság előtt élt királyok jártak élen - a velük szoros érdekszövetségben élő papsággal együtt. A nép ugyan mondhatta volna, hogy ha a király és a papság nem engedélyezi a pogány szentélyek felállítását, akkor mi sem jártunk volna oda áldozni. De odajártak... Az Úr szentélyét pedig elhanyagolták. A magas költségvetési hiány babiloni fogságában vergődő ország népe is mondhatja: a hiányzó pénzt nem mi költöttük el, és azt sem hisszük el, hogy ránk költötték. Ha így is van, a hiány ettől még nem szűnik meg, és következményei az egész népet sújtják. Van-e remény a csapdából való kitörésre? A Babilonba hurcolt nép annak idején azt hitte, nem kell kitöltenie a fogság hetven évét. Jeremiás figyelmeztette őket: ez illúzió. Szava közvetve minket is int: illúzió azt remélni, hogy az állam- adósság számlájának kiegyenlítése nélkül ki lehet törni a mostani helyzetből, és folytatódhat - vagy éppen fokozódhat - az életszínvonal évről évre való emelkedése. Bár az egyéni felelősséghez szokott értékrendünk szerint ez igazságtalan, mégis minden bizonnyal így van. Mert van kollektív felelősség is. És most nem arra gondolok, hogy közülünk senki sem utasította vissza a korábbi kormányok megfelelő források hiányában, felelőtlenül hozott jóléti intézkedéseit, a béremelést, a különféle kedvezményeket, a közterhek esetenkénti kisebb-nagyobb könnyítését. Még csak nem is arra célzok, hogy az adóelkerülő magatartás sem volt idegen tőlünk. Sokkal inkább arra gondolok, hogy vezetők és vezetettek együtt áldoztunk a rendszerváltás éveiben közösen alkotott bálványnak, amelyet a népnyelv így nevezett el: „ötről a hatra”. Más szóval: évről évre mindenkinek egy kicsivel jobban fog menni. Nem lehet megtorpanás, és pláne nem visszaesés. Még átmenetileg sem. Ha mégis, akkor el kell kergetni a vezetőket, mert rosszul végzik a dolgukat. Nem tudunk és nem akarunk szakítani az „ötről a hatra” bálványával. Keresztényként sem akarjuk belátni, hogy Isten teremtett világában a fejlődés rendje nem ez. Az írás gyakran használja a földművelés képét: először van a magvetés, amelynek sokáig nincs semmi látható eredménye. Aztán egyszer csak megjelenik a sarj. Aztán viszonylag gyorsan A VASÁRNAP IGÉJE szárba szökken, majd egy ideig mintha megint semmi sem történne. De egyszer csak ott a bimbó, majd kinyílik a virág. Aztán lehullanak a virág szirmai - aki nem ismeri a természet törvényszerűségeit, ezt visszafejlődésnek, pusztulásnak látja -, végül pedig megjelenik és beérik a termés. A fejlődés nem „ötről a hatra” történik. Ezzel a bálvánnyal szakítanunk kell. Miénk az ültetvény gondozása, ami munkát, erő és idő ráfordítását, csak később hasznosuló energiák befektetését igényli. A gyümölcstermés ígérete a következő nemzedéké. Nekünk be kell érnünk ezzel a reménnyel. A kérdés az, hogy alázattal elfogadjuk-e ezt, vagy lázadva kivágjuk a még csak szárba szökkent fát, tönkretéve fiaink és unokáink reménységét is. Jeremiás levele a helyes döntésben segíthet. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Kérünk, Urunk, rombold le bálványainkat, még ha ez fájdalmas is, hiszen csak így óvhatsz meg bennünket attól, hogy a jövő tőled kapott reménységét zúzzuk szét. Urunk, könyörülj rajtunk! Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, te, akinek gondviselő, irgalmas terved van velünk akkor is, amikor döntéseid értelme és célja, valódi szélessége és mélysége rejtve marad előttünk, hallgasd meg könyörgésünket. [Lektor:] Egykor szolgád által arra figyelmeztetted népedet, hogy fáradozzanak annak a városnak a békességén, ahova fogságba vitted őket. Megvalljuk, Urunk, hogy ott sem tudunk a békességen fáradozni, ahol nem kell fogságban élnünk. Tedd egyházadat, Krisztusban megváltott népedet és mindazokat, akiket követésedre hívtál, békességed eszközévé ebben az országban, ahol élünk. Ne engedd, hogy a békétlenség és ellenségeskedés lelkülete bennünket is magával ragadjon. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Békességért könyörgünk mindenütt az emberiségnek. Békességért ott, ahol háború van. Békességért ott, ahol emberek elnyomatásban élnek. Békességért ott, ahol a közéletet hazugságok, korrupció és cinizmus szennyezi be. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Békességért könyörgünk minden embernek, akiben békétlenség uralkodik azért, mert betegséget hordoz; azért, mert magányban él; azért, mert nem találja élete értelmét. Tudjuk, Urunk, hogy nyugtalan a szívünk addig, amíg meg nem nyugszik benned. Add meg mindenkinek azt a boldogságot, hogy megragadod életét, és megajándékozod a veled való közösség csodájával. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Békességért könyörgünk, Urunk, egyházadban is. Sok-sok különféle talentummal ajándékoztál meg bennünket, hogy egyházad építésére használjuk őket. Add meg nekünk, hogy észrevegyük testvérünkben a tőled kapott ajándékot, és engedjük, hogy éljen vele. Ne engedd, hogy gondolkodásmódunk, a lényegtelen dolgokban való különbözőségünk szembeállítson minket testvéreinkkel. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] A te békességedért könyörgünk, Urunk, amelyben élve a sokszor érthetetlen események, szenvedések és kísértések között is nyugalomra és biztonságra találhatunk, így lehetünk magunk is békességed eszközeivé. Hallgass meg minket a mi Urunkért, Jézus Krisztusért. Ámen. ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 13. „Új világosság jelenék” régi magyar dallamok II. ► Régi magyar énekeket bemutató sorozatunk befejezéséhez érkeztünk; ma a 16-17. századi dallamokról írott cikk második részét olvashatják. (E. Zs.) Régi énekeinket magyarul fogalmazott vagy magyar nyelvre fordított szövegük miatt jogosan tartjuk magyar énekeknek. Némileg párhuzamos jelenségre gondolhatunk a dallamokat tekintve is: van közöttük magyar, de olyan is, mely bár külföldi - lengyel, cseh - vagy esetleg gregorián eredetű, a hazai használatban idővel megmagyarosodott. A dallamok szerzőit ritkán ismerjük, hiszen az énekeknek mindig a szövegét tartották fontosabbnak. A keretezést, a dallamot járulékos elemnek tekintették, mely lehetővé teszi és szabályozza a szöveg együttes éneklését. A fennmaradt dallamok többsége egyszerű és könnyen énekelhető, alkalmas arra, hogy a gyülekezet gyorsan megtanulja. A jellegzetes dallamokhoz több szöveget is énekeltek, mint ahogyan ma is tesszük egy-egy tetszetős dallammal. Bár formáját tekintve kissé szokatlan, mégis kedvelt a dallama a Téged, Úristen kezdetű éneknek (EÉ 41). A széles körben elterjedt, öt rövid sorból álló dallam valószínűleg egy magyarországi Mária- himnuszbó! származik, és világi szövegekkel is énekelték. A magyar énekeknél szokatlan formát fedezhetünk fel két egymást követő énekünkben. Az 0, felséges Atya Isten (EÉ 91) kezdetű háromsoros ének dallama igen régi eredetű: ebben a formában valószínűleg a Felvidékről származik. Tranoscius énekeskönyvében jelent meg Lőcsén (1635), ugyanabban az évben pedig az Eperjesi graduálban is lejegyezték magyar nyelven. Nemzetközileg elterjedt és igen népszerű dallama volt a jézus Krisztus, szép fényes hajnal kezdetű éneknek is (EÉ 92). Gregorián himnuszból származó dallamát nemcsak egyházi, hanem hajnalhirdető énekként is használták. Az énekek sokfélesége természetesen abból is adódik, hogy a rendelkezésre álló nyolc-kilenc hangot különbözőképpen használják fel. Van, amikor a dallam alulról indul, és egy nagy ív bejárásával érkezik vissza a kiinduláshoz; ilyen a Krisztus Urunknak áldott születésén (EÉ 158). Van olyan dallam, amelyik középről indul, majd a felső régiót is igénybe véve onnan ereszkedik alá, mint a Jer, dicsérjük az Istennek Fiát (EÉ 363). Ez a szépen megformált dallam ugyancsak kedvelt volt, amit az is bizonyít, hogy sokféle szöveggel énekelték, nemcsak Batizi Andráséval. A jövel, Szentlélek Úristen (EÉ 229) pünkösdi ének fordításához a magyar protestáns egyházakban nem Luther dallamát használták fel. Helyette az Eperjesi graduálban lejegyzett dallam vilt népszerűvé, melynek kezdete az Úr jézus, hozzád kiáltok (EÉ 75) első sorát idézi. A Semmit ne bánkódjál (EÉ 261) dallama Hoffgrejf históriás gyűjteményében jelent meg 1556-ban Kolozsvárott a bibliai Ele- ázár történetével. A dallam igen meggyőzően példázza a 16. század zenei alkotásainak szólamvezetési igényét: ha a dallamban lépcsőzetes mozgás helyett ugrás következik, akkor az irányt visszafelé kell kiegyenlíteni. Másik históriás eredetű és a humanista metrikus ódák hatását mutató dallamunkra készült Pécseli Király Imre szövege a 17. században: Paradicsomnak te szép élőfája (EÉ 365). A dallam Tinódi Cronicájá- ban (Kolozsvár, 1554) Dávid és Góliát bibliai történetéhez kapcsolódik. Énekeskönyvünkbe a históriás dallam 18, századi változata került be. Érdekes az Új világosság jelenék (EÉ CANTATE ifin fait* bttrg ijlvíifaCTJofa 258) dallamának újkori története. Huszár Gál énekeskönyve szerint az ének középkorból származó, szépen díszített dallamához többféle reggelihim- nusz-szöveget illesztettek a 16. században. Majd a 17. századi graduálokban ugyanehhez a dallamhoz megjelent egy új szöveg, mely általában a liturgikus könyvek élére került: Új világosság jelenék. A következő évszázadban a dallam veszített eredeti szépségéből, dallamvezetése egyszerűsödött, hangjai ritmusba merevedtek, ezáltal azonban gyülekezeti éneklésre alkalmasabbá vált. így jelent meg a református énekeskönyvekben, s ezt vettük át mi is. A himnuszdallam, mely egykor Szent Erzsébet tiszteletére, majd reggeli dicséretekhez zengett, a 17. századtól napjainkig az igét életünk középpontjába állító új adventi-reformációs szövegtartalomnak vált ékes keretévé. ■ Ferenczi Ilona 1
