Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-11-05 / 45. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. november 5. 3 Az MEE új országos felügyelőjének beiktatása civil- és vallásügyi bizottságának elnöke köszöntötte az újonnan beiktatott országos felügyelőt. Balog Zoltán háláját fejezte ki, amiért nem a politikából ismeri Prőhle Gergelyt, és olyan embernek festette le, akit egyfelől homo poli- ticusként ismernek az egyházban, másfelől az államigazgatásban olyan vezetőként tartanak számon, akinek van érzéke a lelki szempontok finomságaihoz is, s aki felismeri az Istentől rendelt alkalmas pillanatot, és nem halogatja a döntést. Egyházunk új felügyelője zárszavában azt kérte vezetőtársaitól és hittestvéreitől, hogy Isten segítségében bízva álljanak mellette. Az előrejutáshoz nem a problémák szőnyeg alá söprésére, hanem világos és egyenes beszédre lesz szükség a jövőben. A közös munka során csak az őszinteség jegyében megélt testvéri közösség és szeretet nyithatja meg az új távlatokat, és biztosíthatja a Magyarországi Evangélikus Egyház jövőjét. B Petri Gábor Frenkl Róbert leköszönő' országos felügyelő átadja tisztét Prőhle Gergelynek ezért egyértelműen ki kell mondanunk: nem tekinthetünk el a hívek nagyobb anyagi szerepvállalásától. Hangsúlyozta továbbá, hogy az evangélikus gondolkodás alapeleme a progresszió, a haladás, ezért ha az állammal folytatott párbeszéd során - a támogatásokkal kapcsolatos vitákon túl - az egyházvezetés korszerű szóhasználattal azt is el tudja az LVSZ munkájában betöltött jelentős szerepéért, s hogy ünnepelje az MEE jövőjét, amely Isten ajándéka. Az ’56-os forradalom évfordulója kapcsán rámutatott, hogy a magyarok élen járnak a szabadság iránti elkötelezettségben, majd áldást kért az új országos felügyelő szolgálatára. A búcsúzó országos felügyelő, ár. Frenkl Róbert közvetlen, meleg hangon Egy képaláírást nem igénylő felvétel... 41 Folytatás az 1. oldalról Prőhle Gergely személyében olyan vezető kerül egyházunk világi kormányzásának élére, aki közéleti, kormányzati, államigazgatási és diplomáciai tapasztalatokkal egyaránt rendelkezik. ’98-tól az újonnan alakult Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának közigazgatási államtitkári posztját töltötte be, majd hazánk berlini, később berni nagykövetének nevezték ki. Jelenleg gazdasági tanácsadóként dolgozik. Az ünnepi közgyűlést Hafenscher Károly, az Országos Egyházi Iroda igazgatója nyitotta meg, majd köszöntötte az ünnepen megjelent magas rangú állami tisztségviselőket, a testvéregyházak lelkész! és világi vezetőit, valamint Mark S. Hanson püspököt, a. Lutheránus Világ- szövetség (LVSZ) elnökét. Az új országos felügyelő székfoglaló beszédében kiemelte, hogy az egyik legfontosabb feladat az egyházban a költségvetési tervezhetőség növelése annak érdekében, hogy pontos felméréseken alapuló vagyongazdálkodás és pénzügyi átláthatóság tegye világossá, mivel rendelkezik az egyház, és hogy a vagyona milyen állapotban van. A közeljövőben aligha lesz több anyagi forrás az egyházak és intézményeik finanszírozására, mondani, hogy kik vagyunk, és mit akarunk, akkor nem fogják anakronisztikus maradisággal vádolni az egyházat. Csak belső állapotunk minősége hitelesíti mondanivalónkat a társadalomban, mondotta Prőhle Gergely (a székfoglaló szövege teljes terjedelmében lapunk 8. oldalán). Az ünnepi köszöntések sorát Mark S. fejezte ki abbéli bizonyosságát, hogy Prőhle Gergely a vezetéshez szükséges minden lényeges tudásnak a birtokában van, hiszen széles körű tapasztalatai mellett ennek az egyháznak a közösségében nőtt fel, és egész életében e felekezethez tartozott. „Szeretünk, bízunk benned, és reménységgel tekinA „kibocsátó” kelenföldi gyülekezet egykori és mai lelkészei a Deák téri templomban Hanson püspök nyitotta meg, akinek ez volt az első hivatalos látogatása Európában, s útja során elsőként Magyarországra jött, hogy hálát adjon egyházunknak tünk szolgálatod elé” - köszöntötte utódját Frenkl Róbert. A továbbiakban dr. Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, /tízes András, a Buda- pest-Kelenföldi Evangélikus Egyház- község felügyelője, valamint Balog Zoltán. a parlament emberi jogi, kisebbségi, Ittzés János A Prőhle Gergely országos felügyelő beiktatásán elmondott igehirdetés zárómondata - textus: )n 8,12 Egy rövid mondat a világosságról Hol világosság van - ott világosság van, nemcsak a fejekben és a dolgozószobákban, de világosság van a szívekben és a prédikációkban, a csendekben és a megformált mondatokban, a soha nem kétszínű bizalomban, az őszinte szavakban és a testvért elérő gesztusokban, a közösségben, a zsinatokban, az ünnepekben és a hétköznapokban- és te is fáklyaláng vagy a hosszú sorban, mert hol világosság van, ott világosság van, mert a világ Világossága hatalmon van. Ámen. i-f. A „puzzle” széttörik? ► Az első evangélikus magyar világtalálkozót beharangozó írásom címében hangot adtam reményemnek, hogy talán Orosházán - a Magyar Evangélikus Konferencia lógójának megfelelően - végre összeáll a „puzzle”: a széttöredezett magyarság újra egymásra talál. Pár héttel a többek által történelmi jelentőségűnek mondott „zászlóbontás” ünnepi hangulata után eljött az ideje a higgadt értékelésnek: merre tovább, van-e tovább, Maek? Vajon újra széthul- lik-e, ami olyan ígéretesen összeilleszkedni látszott azon a két szép őszi napon, az orosházi templomban és iskolában? S vajon mindezt, az egész magyar-magyar közeledést hogyan, mennyiben befolyásolja a könnygázos október 23-a? Az őszinte válaszkeresésben segíthet az a két szemléltető ábra, amellyel Gémes István stuttgarti lelkész illusztrálta a Maek záróáhítatát az egykori zsinagóga nagytermében Orosházán. Az első képen a glóbusz legkülönbözőbb pontjaira szétforgácsolódoít piros-fehér- zöld darabkák jelezték a magyarság szóródását a világban. Az igehirdető, aki maga is fél évszázada, az ’56-os forradalmat követően emigrált - egészen Brazíliáig jutott -, hangsúlyozta, hogy ezt a földrajzi szétszórtságot egyetlen szervezet se képes megszüntetni. Honfitársaink, hittestvéréink tömege talált új hazára az öt kontinensen. Hamis illúzió lenne azt hinnünk, hogy az anyaország, az „anyaegyház” szeretete véglegesen visszahozná, hazavonzaná őket. Lehet persze álmodozni egy nagy újraegyesülésről, de az ilyen vágyálmokból való ébredés szükségszerűen kijózanító. A Maek küldetése nem valamiféle szervezeti, földrajzi egység restaurálása, hanem annak a spirituális közösségnek a megélése és erősítése, amelyet a második ábra szimbolizált. Ezen a prédikáló képen a nemzetiszínű részecskék a kereszt jele köré rendeződtek, akárcsak a szétszórt vasreszelék az őket vonzó mágnes köré. S hogy ez a modell valóban működőképes, azt személyes élményként élhettem át pár nappal az orosházi találkozót követően. Meghívást kaptam ugyanis a stuttgarti magyar protestáns gyülekezet ’56-os ünnepségére. Az erről szóló beszámolót lapunk előző számában olvashattuk Mindenütt Isten tenyerén - sokatmondó - címmel. Éppen huszonhat éve, 1980 őszén még ösztöndíjasként járhattam először ÉGTÁJOLÓ Stuttgartban. Már akkor megdöbbentett, hogy egy kis „darab” Magyarországot fedezhettem fel a Gémes-parókia cserkészpincéjében és az eleven magyar protestáns közösségekben. Örömömre ez a gyülekezet jó negyed évszázad múltán, 2006-ban is vonzó, nyitott, életképes közösségként fogadott. Az ’56-os forradalmi eseményekről tartott színvonalas megemlékezésük példa- és modellértékű volt. A több száz fős, minden tekintetben - életkor, vallás, nemzetiség, politikai beállítottság és így tovább - vegyes összetételű közösség tudott méltóságteljesen, hiteles áhítattal, együtt (!) ünnepelni. Szomorú, de úgy tűnik, mindehhez jó nyolcszáz kilométeres „védőtávolság” kell a felzaklatott óhazától, amelynek lakói egymásra vicsorognak... Drámai volt a kontraszt, hiszen éppen 23-án, késő délután érkeztem haza a stuttgarti békés „Kis-Magyarországból” a szinte háborús lázban vergődő Budapestre. Már az is kérdés volt, hogy haza tudok-e jutni a repülőtérről belvárosi lakásunkba. Ez végül metróval még sikerült. Hamarosan csengett a telefon, Gémes Pista bácsi hívott Stuttgartból, jelezve, hogy őszintén aggódnak értünk, mert ijesztőek a budapesti hírek, képek... Mi is fél éjszakán át néztük döbbenten a tévé haditudósításait a szomszéd utcákból, miközben a zárt ablakon át is beszivárgott a könnygázgránátok eddig ismeretlen szaga... Bizony, jó lenne folytatni a határokon átívelő, magyar-magyar közösségépítést. Felhasználni az információcsere megannyi lehetőségét a kommunikáció és a kommunió, az összetartozás tudatának erősítésére. Ezt szolgálhatná az éppen Gémes István által szerkesztett, Útitars című magyar evangéliumi lap, amely immár fél évszázada köti össze öt kontinens szórványát, és kész helyet adni Maek-hí- reknek is. Nyilvánvaló, hogy az internet, a világháló használata, egy friss honlap is szorosabbra fűzhetné közösségünket... Csakhogy mindehhez az kell, hogy először mi itt, az óhazában, az anyaországban próbáljunk újra szót érteni egymással, ha már állítólag közös az anyanyelvűnk. Legalább kíséreljük meg elviselni, elhordozni a másikat, még akkor is, ha netán ő valóban „egy-más”, egy másik, egy másként gondolkodó ember... Igaz lenne, hogy mi, magyarok csak ideiglenesen, egy közös külső ellenséggel szemben vagyunk képesek összefogni? Csak átmenetileg kötünk egymással fegyverszünetet, s amint múlik a külső veszély, újra ellenséget látunk egymásban? Vajon összeállhat-e így, ilyen, már önmagukban is repedezett, hasadt darabokból az a bizonyos magyar „puzzle”? A fájdalmas önvizsgálatot követelő válaszkeresésben hátborzongatóan aktuális a Mester két évezredes figyelmeztetése: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik.” (Lk 11,17) Ilyen önpusztító, önemésztő nép akarunk maradni?! A választ erre a sorskérdésünkre nem Moszkvában, New Yorkban vagy Brüsszelben találjuk, hanem itt nálunk, Budapesten és szerte a hazában... Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület
