Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-10-01 / 40. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. október 1. 3 Büki elődök méltó utódaként a szolgálatban Beiktatták Simon Réka lelkészt Megújulás kívül és belül Hálaadás a felújított imaházért Csabacsüdön ► A büki evangélikus gyülekezet Simon Rékát hívta meg megüresedett lelkészi állásába. Az új lelkipásztort a múlt szombaton, szeptember 23-án délután a büki evangélikus templomban tartott istentiszteleten iktatta be hivatalába Rostá- né Piri Magda, a Vasi Egyházmegye esperese. Erdélyi Réka 2003-ban végzett hittudományi egyetemünkön. A győr-nádorvárosi templomban ordinálta őt Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke; ezután Sikátorba került segédlelkésznek, ekkortájt vette fel férje vezetéknevét. 2005-ben tett lelkészvizsgát, fél évvel később pedig meghívta lelkipásztorának a büki gyülekezet. Az igehirdetés szolgálatát Ittzés jános püspök végezte Jn 10,29-30 alapján. Hangsúlyozta, hogy Jézus kijelöli a lelki- pásztorok dolgát, amely nem más, mint róla bizonyságot tenni. Manapság sok mindent elvárnak a lelkésztől, igényeket támasztanak vele szemben; a püspök azonban kérte a jelenlévőket, hogy ne várjanak el a lelkésznőtől olyat, ami nem az ő sajátos feladata. Majd a beiktatandó szolgatárshoz fordulva szívére helyezte, hogy a felelős szeretet elkötelező és drága indulata legyen meg benne. Akkor minden rendben lesz. „Mert nem magunknak kell a lelkeket megnyerni, hanem Jézusnak” - fejezte be igehirdetését Ittzés János. Simon Réka a beiktatás liturgiája után iKor 3,5-7 szavaival lépett az ősi templom szószékére. A templomkert szépségét felidézve elmondta, hogy a kert az elődeinek, az itteni Apollósoknak és Pá- loknak a keze nyomát is őrzi, s hogy ő is tett már hozzá valamit. Ám nemcsak a kertet, hanem a lelkeket is gondozták elődei. Majd hangsúlyozta, hogy az utóbbi időben széttagolódott a gyülekezet, de ez a beiktatási ünnepség örömteli lehetőség a közös újraindulásra. Viszont „nem ez az alkalom és a közös indulás egyesít bennünket, hanem Jézus”- fejtette ki. Végül azt kívánta a gyülekezet tagjainak, hogy ne a lelkész személyéhez, hanem Jézushoz kötődjenek. Az ünnepi istentiszteletet a hittanos gyerekek és az énekkar szolgálata tette színesebbé. Az ezt követő közgyűlésen a köszöntők sorában szót kért Gaál József kántor is. Az orgona mellől leszólva kijelentette; a tisztelendő asszony nem érezteti senkivel „felsőbbrendűen”, hogy ő Isten szolgája. „Ha ez így marad, sokáig lesz közöttünk...” - tette hozzá. ■ Menyes Gyula HATVANKÉT ÉV PAROKIÁLIS SZOLGÁLAT Takács János kilencvenöt éves A Déli Egyházkerület elnökségének tagjai - Gáncs Péter püspök és Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő - Deák László hódmezővásárhelyi lelkész kíséretében szeptember 24-én látogatást tettek Takács János nyugalmazott lelkész otthonában, aki október 3-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját. Gáncs Péter és Lengyel Anna ebből az alkalomból köszöntötte a Déli Egyházkerület lelkészi karának második legidősebb tagját, aki 1941-ben kezdte meg parókusi szolgálatát Hódmezővásárhelyen, és egészen 2003-ig (!) volt a gyülekezet lelkésze. A Luther- és zsoltárfordításairól híres idős pásztor lebilincselő stílusban és sziporkázó szellemi frissességgel elevenítette fel életútjának legjelentősebb időszakait és eseményeit. A meghitt, családias együttléten Gáncs Péter János bácsi saját zsoltárfordításait olvasta fel, és az azok alapján mondott igei gondolatokkal köszöntötte egyházunk leghosszabb ideig szolgáló lelkészét. ■ — TRI — ► Az idei aratási hálaadó ünnepet örömteli esemény tette emlékezetessé a csabacsüdi gyülekezet tagjai számára. Nagy becsben tartott imaházuk felújítása már régóta esedékes volt, így a cél érdekében összefogtak, hogy megfelelő körülmények között tarthassák gyülekezeti alkalmaikat. Erőfeszítéseiket végül siker koronázta: szeptember 24-én, vasárnap délután Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Ribár Jánosnak, a Nyugat- Békési Egyházmegye esperesének és Láng Pál helyi lelkésznek a segédletével felszentelte a felújított csabacsüdi imaházat. Két évvel ezelőtt súlyos károk keletkeztek a régi épületben, amikor több alkalommal is jégeső pusztított a térségben. A templomkertben álló imaházat sűrűn használják a csabacsüdi evangélikusok, mivel az épület nemcsak a gyülekezeti alkalmak színhelyéül szolgál, hanem a téli időszakban - a könnyebb fűthetőség miatt - vasárnapi istentiszteleteiket is ott tartják. Az összefogás eredményeképpen ez év áprilisában kezdődhettek meg a renoválási munkálatok, s az aratási hálaadó istentisztelet napjára már ki is tűzhették a szentelés időpontját. Gáncs Péter püspök Zsolt 136,1 alapján hirdette az igét; prédikációjában az öröm és a hála érzésének közösségformáló erejére irányította hallgatóinak a figyelmét. Rámutatott arra, hogy az épületeken található repedések, egyenetlenségek kijavításának, tehát a külső megújulásnak akkor van igazán értelme és haszna, ha a közösség képes „tatarozni” és „renoválni” belső szakadásait, azaz lelkiekben is képes megújulni. Ugyancsak erre az ünnepi alkalomra készült el Egri György képzőművész alkotása, egy Luther-rózsát ábrázoló gipszplakett, amelyet az oltár melletti templomfalon helyeztek el. Gáncs Péter igehirdetése végén ezt a műalkotást is felavatta. A hálaadó istentisztelet ünnepi közgyűléssel folytatódott, amelyen Láng Pál lelkész és Tóth Pálné, az egyházközség felügyelője köszöntötte a gyülekezet vendégeit. Az eseményen fellépett a csabacsüdi hagyományőrző népdalkor, valamint az Égi Láng ijjúsági kórus. Az ünnepi alkalmon köszöntőt mondott Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője, Ribár János esperes, Koszorús Oszkár egyházmegyei felügyelő, valamint Frankó János, Csabacsüd polgármestere. A közgyűlés végén Egri György röviden összefoglalta a Luther-rózsa keletkezésének történetét, valamint a szimbólum jelentéstartalmát, és hozzátette, hogy a plakett jelenleg azért színtelen, mert az egyházközség vezetősége elhatározta: a Luther-rózsára akkor kerülnek fel a színek, ha sikerül megvalósítaniuk az egyre rosszabb állapotban lévő templom felújítását is. Az ünnepi esemény után szeretetven- dégségre hívták a résztvevőket a község iskolájának ebédlőjébe. ■ P.G. . .közöttetek ne így legyen” ÉGTÁJOLÓ Magyarország új A választási lázban ég, forrong a társadalom, hangos a sajtó, a kampányszennyezés már régen túllépte a megengedett határértéket, ígéretekkel pedig tele a padlás. Mondhatná valaki: mi sem természetesebb egy jól működő demokráciában, egy normális társadalomban, mint az, hogy szabad választásokat tartanak. Elvileg ez rendben is van - gyakorlatilag azonban ellentmond a normalitásnak mindaz, amit a kampányról és az egész túlfűtött, ideges választási hangulatról a médiából megtudunk, vagy amit magam is megtapasztaltam székesfővárosunkban járva. Az már nem kétséges, hogy Magyar- országon ma mély morális válság van, és ennek mindenképpen szólásra kell késztetnie az egyházakat, a felelősen élő, gondolkodó keresztény embereket. Bizonyos dolgokról nem lehet, nem szabad hallgatni a semlegesség, pártatlanság álcájába bújva, maga a helyzet tarthatatlansága kötelez minket szólásra. Mindaz, ami az utóbbi hetek kampányhajrájában történt, történik, amit írásban és képben közöl a média, írásra késztetett. Többek között írásra késztetett Frenkl Róbertnek, illetve ár. Pungur Józsefiek a szeptember 17-ei Evangélikus Életben megjelent cikke is. Visszatérve a kampányeseményekre, számomra az képsor volt a legelszomo- rítóbb, amelyet Gyurcsány miniszterelnök egyik rendezvényén rögzített a köz- szolgálati televízió egy vidéki kisváros főterén. Javában folyik az elhangzó kampánybeszéd - a miniszterelnöktől megszokott módon. Az még rendben volna, hogy egyesek éljenezve, tapsolva fejezik ki tetszésüket az elhangzó ígéret- özönre, az is rendjén van, hogy mások tiltakoznak, hangoskodva adnak hangot nemtetszésüknek. Ami azonban egyáltalán nincs rendben, az a mély gyűlölet, amely szembeállítja, megosztja az embereket. Megdöbbentő a megosztottság mélysége, a türelmetlenség, a fokozódó, a tettlegességbe átcsapó agresszivitás. Szomorú volt látni a kisváros főterén az egymásra acsarkodó „választókat”, ahogyan nemcsak szavakkal, de tettlegesen is egymásnak estek. Megértem, hogy kinek-kinek más az értékrendje, más-más politikai oldalt érez magához közel állónak; ahogy mondani szoktuk, „ízlések és pofonok”... De számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy egyes politikusok vélt igazságát némelyek ököllel „védelmezik”. Egy biztos: bűnös az a politikus és az a politikusi magatartás, aki és amely agresszivitást, gyűlöletet, mély szakadást idéz elő. Tragikus, ahogy a politikai szereplők, egyes médiumok többé-kevésbé tudatos manipulációval előidézik ezt a helyzetet. És még elszomorítóbb az, hogy mennyire vevők erre a provokációra, manipulációra a társadalom különböző csoportjai. Eszme, hatalom, érzelem című cikkében jogosan jegyzi meg Frenkl Róbert: „Nem lesz könnyű, és valójában ez a legfőbb tanulság a társadalom és az egyház számára is: ha mindent átjár és meghatároz a politika, akkor elvész az eszmeiség, és sérülnek a civil szervezetekben jelentős motivációt nyújtó érzelmek. Marad a hatalom olykor szinte mágikus szolgálata. Eszméink, érzelmeink - lehet, hogy észre sem vesszük - torzulnak, kicserélődnek politikai szimpátiáinkkal; vallási buzgalommal védjük őket, és támadjuk a más né: zeteket vallókat.” Ebben a súlyos helyzetben, ahol a hallgatás vétkes cinkosságot jelent, mit tehet az egyház? Mit tehet a felelősen élő és gondolkodó keresztény ember? Meggyőződésem, hogy küldetésénél és hivatásánál fogva tennie, cselekednie kell! Dr. Pungur József kijelentésével („A Magyar Katolikus Egyház most boldogot avat; a Magyarországi Református Egyház most tartja a VI. világtalálkozóját Erdélyben Bocskaira emlékezve; a Magyarországi Evangélikus Egyház volt ügynökeit keresi. Mindegyik mintegy pótcselekvésként a múltba néz - a jelen és a jövő helyett”) nem tudok egyetérteni. A Bocskai-meg- emlékezést, a boldoggá avatást, az erkölcsi megtisztulást semmiképpen sem lehet valamiféle pótcselekvésnek nevezni. Ezek szerves eseményei egyházi közéletünknek, de távolról sem jelentik az egyház szolgálatának teljességét. Gondoljunk csak arra, hogy aránylag nehéz történelmi körülmények között az igehirdetés szolgálata mellett mi mindent tesz egyházunk az oktatás, a szeretetszolgálat, a misszió, az ifjúsági és gyerekmunka, a kultúra, sőt az infrastruktúrafejlesztés területén! Kétségtelen, hogy bátrabban és határozottabban kellene néha a hangunkat hallatnunk - gondoljunk csak a prófétai vagy reformátori magatartásra -, mivel a hazugsággal, a képmutatással, a sötétség cselekedeteivel semmilyen körülmények között nem lehet, nem szabad kompromisszumot kötni. Azonban soha nem lehet feladatunk a hatalmi vagy a pártpolitika kiszolgálása. Ahogy látjuk, míg a politikum számára a legfontosabb a hatalom, a pénz megszerzése, megőrzése, átmentése - ha kell, hazugság és korrupció árán is -, addig Jézus tanítása radikálisan mást állít elénk morális életcélként: „De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok... ” (Mt 20,26) Ez az a törvény, magatartásforma, eszmény, amelyet fel kell mutatnunk a világban, amelyet hitelesen kell megélnünk, amelyet a mai kedvezőtlen helyzetben is vállalnunk kell. Ebben áll lutheri értelemben is a keresztény ember igazi szabadsága, a Krisztus váltságából táplálkozó új lét. Isten parancsa az, hogy járjunk világosságban, és ezt vállalnia kell a ma egyházának is. Kétségtelen, hogy ez nagy kockázattal jár ebben a korrupt világban. Legyen mégis kellő bátorságunk leleplezni a sötétséget, a bűnt, az aljasságot, a hazugságot, a képmutatást, és kezdjük el ezt saját életünkben. Kétségtelen, hogy békétlenkedő világunkban nagy bátorság kell hitelesen felvállalni az evangéliumi értékeket, a jé- zusi magatartást. Bátorság kell nyíltan vállalni önmagunkat és a föntebb említett más magatartásformát. Ez biztosan nem pótcselekvés, múltba menekülés. Egy másik érv amellett, hogy evangélikus egyházunk nem rekedt meg a múltban, a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) megalapítása. Ez azt tanúsítja, hogy töretlen reménységgel, élő eszkatológiai hittel, Isten Lelkének erejében bízva építjük a jövőt. Azonban mindig szem előtt tartva azt a reménységre jogosító igazságot, hogy holnapunk végül is Isten kezében van - és ott van a legjobb helyen. Adorjánt Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
