Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-17 / 38. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. szeptember 17. 3 Volt kapacitás Farádon Mohácsi hálaadás ► Miközben a második világháború pusztítása söpört végig a világon, a mohácsi gyülekezet 1942-ben nagy meglepetést okozó vállalkozásba kezdett. Sokan kérdezgették akkoriban, hogy a nemrég alakult kis közösség miként mert és tudott belevágni egy lelki hajlék építésébe. A nem éppen zökkenő- mentes templomépítés a háborús viszonyok dacára végül sikeresen fejeződött be. Szeptember 10-én a gyülekezet ünnepi istentiszteleten adott hálát a mohácsi templom felszentelésének a hatvanadik évfordulója alkalmából. A hálaadás igehirdetője Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke volt Németh Pál és Némethné Tóth Ildikó mohácsi lelkészek liturgiái szolgálatával. ► A farád szót hallva e sorok írójának hosszú éveken keresztül az elektromos kapacitás mértékegysége jutott először az eszébe. Pedig Farád egy Csorna melletti község neve, ahol a templomukat a közelmúltban felújító evangélikusok élnek. A lutheri reformáció közvetlen hatására alakult meg a farádi evangélikus gyülekezet, majd 1714-től a vadosfai artikulá- ris templomba jártak át a hívek istentiszteletre. A türelmi rendelet megjelenése után négy évvel, 1785-ben építették fel saját templomukat. A késő barokk stílusban, klasszicista homlokzattal készült épület ma is a kor és az ediktum Ünnepi közgyűlés a felújított templomban építészeti jellemzőit és előírásait hordozza magán. Szószékoltára, kétoldali karzata van; az épület muzeális értékeket rejt. Az utóbbi évtizedekben állapota Templommá ► A jobaházi gyülekezet múltja hasonló ahhoz a Dunántúlon élő többtucatnyi kis evangélikus közösségéhez, amely mára szórványhelyzetbe került. Az egykor épült felekezeti elemi iskolák vasárnaponként az imaház szerepét töltik be. Jobaházán egy ilyen épületben ünnepelték a helybéli evangélikusok hajlékuk megújulását szeptember 10-én, vasárnap délután. A Farádhoz tartozó kis, hatszáz lelkes településen élő evangélikusok közel két évtizeddel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a temető mellett álló haranglábon lévő két harangjukat az imaházukhoz épített toronyban helyezik el. Ezzel az elhatározásukkal régi iskolájukat, pontosabban imaházukat templommá léptették elő. Nemrégiben a gyülekezet eladta a annyira megromlott, hogy a gyülekezet vezetősége 2001-ben úgy döntött, felújításba kezdenek. Abban az évben adta át a településen a millenniumi zászlót dr. Nagy Andor miniszterelnöki kabinetfőnök. Az ő felajánlott segítsége nyomán ötmillió forintot kapott a gyülekezet, amelyhez gyűjtéssel, pályázatokkal, egyházi támogatásokkal szereztek még anyagi forrásokat. Mivel évente jött a segítség, évekig tartott az építkezés is. A több mint huszonegymillió forintos beruházás Szabó György jelenlegi egyházkerületi felügyelő szakmai tanácsai és ellenőrzése alatt zajlott. Mindezt a gyülekezet közelmúltban nyugalomba vonult lelkésze, Szűcs Kálmán mondta el szeptember 10-én a megújulásért tartott hálaadó istentisztelet utáni közgyűlésen; a lelki- pásztor harmincegy évnyi farádi szolgálat után adta át a stafétabotot Gombor Krisztián beosztott lelkésznek. településen álló lakóházát. Az érte kapott összegből felújították a templomot, valamint új padokat vásároltak, és a közeljövőben a gázfűtést is be szeretnék vezetni. A hálaadó ünnepi istentisztelet igehirdetői szolgálatára itt zés Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét kérték fel, aki Lk 10,37 Az alkalom igehirdetői szolgálatát Ittzés János püspök végezte. A100. zsoltár szavai alapján elmondta, hogy nem azért tették rendbe templomukat a farádiak, hogy jól érezzék magunkat itt, hanem magáért a templomért. Az Úr szolgálata ad okot a valódi örömre, nem csupán a felújítás. Itt nincs más dolgunk, mint megnyitni szívünket előtte. Hiszen Isten beszéde nem kódolt, hanem egyértelmű üzenet. Legyen tehát ez a hely megbecsült, drága és szent - zárta igehirdetését Ittzés János. A közgyűlés után a püspök az egyház- kerület emlékérmét adta át Szűcs Kálmán lelkésznek, megköszönve hosszú évtizedeken át végzett hűséges szolgálatát. ■ Menyes Gyula alapján tartott prédikációjában elmondta, hogy a maroknyi jobaházi gyülekezet méltó helyet teremtett Isten igéjének a hirdetéséhez. „De csupán a komfortérzet miatt még nem vagyunk otthon a templomban. Csak akkor leszünk, ha benne Jézus köré telepedünk, és a napi sok apró kérdésünk egy kérdéssé összpontosul: vajon kire hallgatunk a világ zajában? Kérdezzétek a Mestert, hallgassátok itt az igét, hogy legyen mit megtartanotok!” - zárta igehirdetését a püspök. Az istentisztelet utáni közgyűlésen és a liturgiában részt vett Gombor Krisztián farádi beosztott lelkész. A közgyűlésen felszólalt Szűcs Kálmán nyugalmazott lel- < kész, aki a felújítás menete alatt még > pásztorolta a jobaházi evangélikusokat, 2 valamint köszöntőt mondott Szabó György egyházkerületi felügyelő és Gab- nai Sándor esperes is. ■ M. Gy. Az akkor még messziről is látszó, dunántúli jellegű templom fehér falai 1943 őszén már álltak - a környékbeliek nagy ámulatára. Mohács és környéke már akkor is egyházunk egyik legnagyobb szórványterülete volt, és a magyarbólyi gyülekezethez tartozott. A nagy távolság megnehezítette a rendszeres lelkigondozást és az istentiszteletek tartását, ezért már a ’20-as évek elejétől felmerült egy saját templom építésének gondolata a várossá fejlődő Mohácson. 1937-ben - amikor már Ormos Elek, lelkészi karunk jelenlegi legidősebb tagja volt a terület missziói lelkésze - indult meg az éveken át tartó helyi és országos gyűjtési akció, amely végül lehetővé tette a templom építésének elkezdését a város szívében. A mohácsiak már templomuk felszentelésének időpontját tervezték, amikor az 1944-ben zajlott drámai események a dél-dunántúli térséget is elérték; ennek következtében hatalmas csapás érte a nagy áldozatokat meghozó kis gyülekezetét. A még fel sem avatott templom súlyosan megrongálódott a harcokban. A mohácsiak és a szórványban élők hite, bátorsága és kitartása azonban megingathatatlan maradt. Két évbe telt, mire megkérhették D. Kapi Béla püspököt a templom felszentelésére, amelyre 1946. szeptember 15-én került sor. Gáncs Péter Lk 10,25-37, az irgalmas samaritánus példázata alapján tartott igehirdetésében - a háborús állapotokra emlékeztetve - feltette a kérdést: milyen úton jutott el a gyülekezet a hálaadásig? Kifejtette, hogy ezen az úton ma is sokszor számolhatunk útonállókkal, úton fekvőkkel, úton járókkal vagy az útról elmenekülőkkel. A világháború alatt és után a mohácsi híveknek volt bátorságuk és lelki erejük ahhoz, hogy az akkori viharos élet országútján ne menjenek el az útszélen fekvők mellett, hanem megálljának, és a példázatbeli samaritá- nushoz hasonlóan oltalmat és biztonságot nyújtó lelki hajlékot építsenek a kifosztottak és szenvedők számára. Ennek a krisztusi indulatnak és irgalomnak kell vezérelnie a gyülekezetét ma is, hogy olyan helyet tudjanak biztosítani a megfáradtaknak és a védelmet keresőknek, ahol meg lehet pihenni, ahol gyógyulni lehet, s ahol azokat is hozzásegíthetik a gyógyuláshoz, akikkel az élet útjain találkoznak, akiket az útszélen találnak - emelte ki végül a püspök. Az istentisztelet utáni ünnepi közgyűlésen személyes hangvételű visszaemlékezéseket hallhattak a mohácsiak a templomépítő lelkész, Ormos Elek családtagjaitól, valamint a gyülekezet fiatalabb és idősebb tisztségviselői mondtak köszöntéseket a jubileum alkalmából. ■ P. G. „előléptetett” jobaházi imaház Nam B. L. vietnami származású építészmérnöknek az évfordulóra készített akvarellje a templomról Elindultak, de nem érkéznek meg soha többé... Fekete hétvége az országutakon ÉGTÁJOLÓ Szíven ütött a hír, amelyet éppen most hallottam a rádióban. Olyan erővel, hogy e publicisztikába szánt, formálódó gondolataimat, tervezett mondataimat is egy csapásra módosította. Arra készültem ugyanis, hogy egyházkerületünk gyülekezeti elnökségeinek hétvégi konferenciájáról írok, de most mégis egészen más téma foglalkoztat kényszerítő erővel. Megdöbbentő volt a híradás, amely tragikus rekordról tudósított a vasárnapi esti krónikában: huszonnégyen haltak meg a hétvégén az ország útjain. Mint egy tömegszerencsétlenségben, amelynek híre percek alatt körbeszáguld a világban. És most, amikor ezen az árnyékokat elmélyítő alkonyi órán e sorokat írom, elképzelem, hogy huszonnégy családban, huszonnégy településen, huszonnégy - kisebb-nagyobb - közösségben futótűzként terjed a hír: hallottad, hallottátok? Ismeretlenül is megrendültén, részvéttel gondolok azokra, akiknek életében ez az egyébként olyan csodálatos, napsütéses késő nyári hétvége a legsötétebb napok listájára került fel. És megjelennek majd a gyászjelentések, a híradások az újságok e célra szolgáló rovataiban, és mindegyikben a visszatérő kifejezés - „tragikus hirtelenséggel..." Valami nagyon nincs rendben! És erről újra és újra beszélni kell! Nem intézhető el ez a gyötrelmes kérdés azzal, amit egyébként minden gépkocsi-vezetői tanfolyamon számtalanszor elmondtak, elmondanak az oktatók: a gépjármű veszélyes üzem. Aki már látott motorkerékpárja, gépkocsija lóerőitől megszédült, felelőtlenül száguldozó, szabályokra, másokra fittyet hányó országúti brigantit - esetleg éppen csak megúszta az ilyen ámokfutókkal való találkozást -, az pontosan tudja, hogy ezeket a tragédiákat nem kivédhetetlen sorscsapás okozza. A szombati diszkókból mámorosán - s ma már nem ritkán bedrogoz- va - hazainduló fiataljaink egyre gyakoribb baleseteiért sem a kikerülhetetlen végzetet kell felelőssé tenni. Meggyőződésem, hogy a legtöbb esetben a legfőbb felelősség nem is az áldozattá lett fiatalokat terheli, hanem azokat a felnőtteket, politikusokat, akik ostoba, felelőtlen engedékenységgel - akár elismerik, akár nem - közvetve okozói ezeknek a tragédiáknak. Intenünk és a rájuk leselkedő veszélyektől óvnunk kellene fiataljainkat, és főleg okosan és jobban kellene szeretnünk őket. Az igazi szeretet elképzelhetetlen felelősség nélkül! Eszembe jut az a modem fotókkal illusztrált Újszövetség, amelynek egyik fényképén egy száguldó Mercedes sportkocsi látható. A vezető láthatólag mindenről és mindenkiről elfeledkezve markolja a kormányt, és a sebesség mámora ül ki arcára. A képhez tartozó ige Mt 5,21-ben így olvasható: „Ne ölj!" Ugye, kedves olvasó, nem kell ehhez külön kommentárt fűznöm!? A híradások hangsúlyozták, hogy a balesetek nem azokon az útszakaszokon történtek, ahol a rendőrség megerősített ellenőrzést tartott. Engem ez nem nyugtat meg, inkább elszomorít. Ebből ugyanis kiderül az is, hogy csak a büntetéstől, a lebukástól való félelem fegyelmez bennünket. Ha ilyen veszélytől nem kell tartani, akkor szabad a vásár - gondolják sokan. És ez még nem is minden! Az ittasan volánhoz ülő, a közlekedési szabályokkal nem törődő, frusztrált lelkiállapotát országúti száguldással kompenzálni akaró vezetők egyre növekvő száma mélyebben meghúzódó gondokra figyelmeztet. A lelkek mélyén felgyülemlő feszültség, a túlhajszoltság, a napi gondok, a bizonytalanság, a holnaptól való félelem minden bizonnyal nem csak az európai átlagnál sokkal rosszabb betegségi és halálozási statisztikáinkért okolhatók. Általános morális és lelkiállapotunk romlása is összefügg ezzel, de minden olyan helyzet is, amelyben elveszítjük önkontrol- lunkat, s ha kellő mennyiségű lóerő kerül alánk, akár még ön- és közveszélyessé is válhatunk. Ezekét a folyamatokat, összefüggéseket a legtöbb esetben nem képesek feltárni a rendőrségi vizsgálatok, a közlekedési szakértők aprólékos elemzései sem. Ennek ellenére aligha kétséges, hogy a veszély valós, a helyzet komoly, és gyors segítségre lenne szükségünk. Lehet, természetesen lehet számtalan jó tanácsot adni, szükség is van rájuk. A közlekedési szabályok betartása, az egymás iránti felelősség olyan alapkövetelmények, amelyek teljesítése nélkül lassacskán akár ki se merészkedjünk az utcára. De miért is hallgatnánk el, hogy a jé- zusi aranyszabály megtartása itt is áttörést hozhatna, hiszen Lk 6,31-ben azt mondja a Mester: ...amint szeretnétek, ho gy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük." S a fekete hétvégére gondolva hozzáteszem - még az országúton is. Hogy egyre kevesebben legyenek, akik elindulnak, de nem érkeznek meg soha többé... # Hfc Itt zés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
