Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-10 / 37. szám
„(...) így lesz ez nálunk is, a Budapesti Történeti Múzeum királypincéjében, ahol az Evangélikus Országos Múzeum rendezésében a magyarországi reformációt készülünk bemutatni a vándorkiállításhoz csatolva. ” Luther Budavárban - 5. oldal „Ezen a szolgálati területen ugyanis ő az első, aki teljességgel eleget tesz a fent említett zsinati törvény rendelkezéseinek: megállta a paró- kusi alkalmassági vizsgálatot, és teljes munkaidőben csak iskolalelké- szi teendőinek ellátásával foglalkozik, gyülekezeti lelkészként emellett már nem szolgál.” Fókuszban az iskolalelkészek - 7. oldal „»Térdre akartok minket kényszeríteni?!« - emelte fel a hangját Dezséry. »Nem, csak azt szeretnénk, ha együtt tudnánk letérdelni az egyház Ura előtt!« - felelte Laborczi Zoltán. Négy nap múlva kitört a forradalom.” 1^. ’56-os ébredés - 8. oldal Újra szól „a hősök harangja” ^ 3. oldal Tampere templomában ^ 4. oldal Roger testvér halála: miért? 4. oldal Édenkerti üzenetek 5. oldal Táncolni a romokon ^ 5. oldal Némaságom áldásai 9. oldal Jubileumi tanévnyitó Nyíregyházán Hallom, szólít a történelem ► Kétszáz éves a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium. A jubileumi tanév ünnepségsorozata hálaadó istentisztelettel kezdődött a Nagytemplomban, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök igehirdetésével. Az évforduló jegyében rendezett tanévnyitót - egyebek mellett - a hajdan volt diákok világtalálkozója tette emlékezetesebbé. A Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium fennállása kétszázadik évfordulójának a tiszteletére szeptember i-jén emléktáblát állítottak a Luther-ház falán, ezen a helyen kezdte meg ugyanis működését az egykori professzori iskola, melynek indításáról 1806-ban határozott a nyíregyházi evangélikus gyülekezet presbitériuma. Hogy a két évszázados történelem milyen fordulatokat hozott, arról azzal a zenés játékkal emlékeztek meg, amely a nyíregyháziak előtt jól ismert Tapolczai Zoltán - Császár Zoltán szerzőpáros nevéhez kötődik. A Kos- suth-szobrot „játszóhelyként” használva a gimnázium mai tanulói adták elő az alkalomra született művet. Ugyancsak a Kossuth téren méltatta a gimnáziumnak a város életében betöltött szerepét, jelentőségét Csabai Lászlóné polgármester, aki - „szerepéből kilépve” - beszéde végén édesanyaként mondott köszönetét az iskolának, hogy mindkét gyermekét boldog, elégedett emberré segítette nevelni az intézmény. Kossuth Lajos szobrát a legidősebb jelen lévő egykori diák, az 1937-ben érettségizett ár. Margócsy József, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola egykori főigazgatója, valamint a legifjabbak képviseletében a tanulmányait most kezdő kislány, Pásztor Anna koszorúzta meg. Délután a gimnázium épületében osztálytalálkozókkal, majd a felújított iskolai könyvtár átadásával folytatódott a rendezvény. Az ezt követő tudományos emlékülésen az alkalomra kibocsátott arany- és ezüstérmekkel köszönték meg azok áldozatos munkáját, akik a legutóbbi fordulópont - az iskola egyházi fenntartásúvá válása - óta a legtöbbet tették. A tudományos emlékülésen azok a Kossuth-diákok tartottak előadásokat, akik az elmúlt évtizedekben valamely szakterület, tudományág jeles képviselői, művelői lettek. Szombaton tudományos konferenciával és a gimnázium volt igazgatóinak és tanárainak a találkozójával folytatódott az eseménysor, melynek ár. Fabíny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke is résztvevője volt. Az alkalomra jubileumi évkönyvet is kibocsátott a megye legnagyobb múltú középiskolája. ■ Veszprémi Erzsébet A nyíregyházi Kossuth téren diákok sorfala mutat utat a templomból érkező sok százfős sokaságnak, majd egyre szőkébb kört alkotunk, s lassan világossá válik, hogy nem a látványos, nagy színpadot fogjuk körbe, mely az este kezdődő Vidor fesztiválnak épülhetett - mi a Kossuth-szobor felé fordulunk. A szoborhoz, amelyről tudni kell, hogy minden Nyíregyházán nevelkedő gyerek megmászta már. A szobor is, de még az egészen rigorózus, tiszteletpárti felnőttek is türelemmel tűrik, hogy a főtéri rendezvények alkalmával csintalan gyerek gyakorolják magukat rajta; tán csak a kalapján nem ültek még, erről itt valami kimondatlan közmegegyezés van hatályban. De olyanra nemigen emlékeznek Nyíregyházán, hogy ünnepi műsor játszóhelyévé tegyék a jelképpé magasztosult köztéri alkotást, amely - ha már itt tartunk, most megválthatjuk - szobornak éppen nem a legkiválóbb, de hát a protokoll, az mégiscsak számít. Pedig de jó, hogy ez most eszébe jutott a Tapolczai Zoltán - Császár Zoltán szerzőpárosnak, a „Hallom, szólít a történelem" című zenés emlékjáték alkotóinak! Ahogy felkapaszkodnak rá az iskola mai diákjai, olyan magától értetődő minden mozdulatuk, hiszen csak azt teszik, amit itt Nyíregyházán mindig is tesznek, amint alkalom mutatkozik: birtokba veszik az örökséget. A téren a sok Kossuth-diák alkata, habitusa szerint vagy sír, vagy nevet...- Ez most azért volt nehéz, mert hogyan lehet egy iskoláról színdarabot írni - kezdi Tapolczai Zoltán, a szövegíró, akinek pedig megelőlegezzük a feladat egyszerű voltát, ha már olyan sikeres lett a városalapítók honfoglalását színpadra vivő, Hitből és homokból című korábbi darab. - Aztán kaptuk a lehetőséget, hogy a hit, a tudás és a szeretet hármasát álmodjuk valamiképpen a gyerekek ajkára. Azt az életérzést ragadtuk meg tehát, hogy itt a szeretett iskola, amelyen végigzúgott a történelem. Komolyan, egy éjszaka alatt megszülettek a versek, és olyan sorok is vannak bennük, amelyek megtalálásáért azóta is hálás vagyok. Ahogy a város története, úgy az iskola múltja is megérintett. A történelmet és a történelmi személyiségeket: Szilágyit, Dan- dost idézi föl ötvenhatból ez az iskola, vagy korábbról Zsolnai Vilmost, aki a gettóból hozta ki a diákokat, hogy leérettségizhessenek; osztályok tűntek el a háború alatt. Kossuth a nevét adja! Vagy Vietórisz József, aki a templom mögötti kátyúkon élcelődik - tessék csak oda menni, most is ott van, lehet árendába venni halnak, nádasnak, ahogy Jósa András, a kórházalapító replikázott annak idején. Ez az iskola egyszerre hagyománytisztelő és liberális. t^Riport-összeállítás a 6-7. oldalon „Mikor fogunk már összefogni?” Az Ady Endre által feltett kérdés - ezen írás címe - egyre gyakrabban jut eszembe az utóbbi hetekben, amikor a magyarok elleni politikai izgatásról s az annak indítására bekövetkezett erőszakról szóló híreket hallom Szlovákiából. A negatív fordulathoz, amelyet várni lehetett a nemrég bekövetkezett pozsonyi kormányváltástól, most felsorakoznak az előző - magyar politikai erőkkel együttműködő - koalíció szlovák pártjai is a korábbi miniszterelnök vezetésével. Miközben szlovák fiatalok és értelmiségiek együtt tüntetnek az utcán az ellenségeskedés ellen, Magyarországon ostoba provokációk jelennek meg a köztereken, a lelátón. A nemzetközi nyilvánosságtól tart a pozsonyi kormány, miközben Budapest gyakran szemérmes udvariassággal igyekszik elkerülni a helyzet elmérgesedését. Az elmúlt százötven év történelme sok-sok egymás ellen feszülés után mintha nem igazolná Ady szavait: „Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.” (Magyar jakobinus dala) A konfliktus gyökerei valóban visszanyúlnak a 19. század derekáig, a nemzeti öntudatra ébredések nagy korszakáig a Kárpát-medencében élő népek körében. A szabadságharc idején a Kossuth-kormányzat ütközött össze élesen a horvát Jellasics katonai akciójával szimpatizáló szlovák mozgolódással, s a kölcsönös bizalmatlanság a későbbiekben csak tovább mélyült az egyre fokozódó szlovák önállósulási törekvések nyomán. Ezek mélyen érintették evangélikus egyházunkat is, amelyben önálló egyházkerület létrehozásán fáradoztak a mintegy egyharmados arányt képviselő szlovákok. A Trianon idejére már Prága gravitációjába sodródott szlovák elszakadást véglegesítette a politikai szempontok szerint meghúzott Duna menti határvonal, melynek revíziója a bécsi döntések nyomán sajnos inkább az európai háborús logika, mintsem a közös megegyezés alapján valósult meg - ezt az ingatag alapot aztán el is sodorta a történelem. A kollektív bűnösség elvét hirdető, nyíltan magyarellenes Benes-dekrétumok aztán megpróbáltak egyértelmű helyzetet teremteni a határ túloldalán. A történelmi áttekintés után azonban a közelmúltra is érdemes figyelmet fordítani. 1968 világosan mutatta, hogy Prága és Pozsony törekvései számos ponton eltértek egymástól, és számosán elérkezettnek látták az alkalmat arra, hogy a „prágai tavasz” átmeneti enyhülését Szlovákia autonómiájának megteremtésére használják fel. Amikor a kádári Magyarország - hosszas vajúdás után - csatlakozott a Varsói Szerződés „rendteremtő” katonai beavatkozásához, akarva-akaratla- nul is keresztezte ezeket a szándékokat. A szovjet rendszer összeomlása után megvalósult önállóság sem csökkentette a feszültséget, hanem széles körben tette politikai pártprogrammá Szlovákiában a magyarellenes hangulatkeltést. A nehézkes kapcsolatokat jelezte az is, hogy a Szlovák Köztársaság hosszú éveken át nem küldött nagykövetet Budapestre, holott a kapcsolatok szintje ezt megkövetelte volna, és Magyarország ezen a szinten képviseltette magát Pozsonyban. Végül 2004. december 5. politikai szomorújátéka kétségessé tette azt is, hogy Magyarország mennyire hajlandó magára vállalni a határon túli magyarság nemzetközi érdekvédelmét. Sajnos az egyházi kapcsolatok is megszenvedték a történelmi viharokat, az egymás ellen feszülő érdekek harcát. Az evangélikus egyházban, a lelkészek és az értelmiségiek között különösen is nagy volt a szlovák nemzeti öntudatra ébredés hatása - ezt azonban gyakran nem gazdagodásként, hanem provokatív ellenszegülésként értékelték az elmúlt másfél évszázad folyamán. A politikai ellentétek lecsapódtak az egyházi kapcsolatokban is, és nyíltan meg kell mondani, hogy a szlovák-magyar evangélikus kapcsolatok sajnos a mai napig is messze elmaradnak a lehetségestől és kívánatostól. Az utóbbi hetekben saját bőrünkön érezhetjük, hogy mindez sajnos nemcsak a múlt, hanem a jelen gondja is. A sokszor kölcsönös, nem ritkán rasszizmusba hajló előítéletek a politika pillanatnyi érdekeinek szolgálatába kerültek mind a szlovák és a magyar, mind a politikai jobb- és baloldalon. Evangélikus kereszténységünk súlyos felelőssége, hogy ne hagyjuk magunkat a politika - legyen az nacionalizmus, liberalizmus vagy baloldaliság - játékszerévé tenni, és ne nézzük tétlenül, amikor alantas indulatok kerekednek nem csupán az emberség és a józan ész, hanem még sokszor a Krisztusban megvalósuló testvériség fölé is. Átütő sikerre talán mi sem számíthatunk, ahogyan a magyar és a szlovák katolikus püspöki kar közelmúltbeli találkozója és közös fellépése sem akadályozhatta meg a mostani bajokat. Nagy reménységgel tekintünk azonban az újonnan választott szlovák evangélikus püspökök szolgálata elé, és bízunk benne, hogy egyházainknak sikerülhet - másoknak is példát adva - „már összefogni”. ■ Dr. Korányi András Ünnep istentisztelettel kezdte meg új tanévét szeptember 2-án a Nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola is. Az ünnepi eseményen dr. Fabiny Tamásnak, az Északi Egyházkerület püspökének az igehirdetése után az első osztályba lépő kisdiákokat és az iskolába újonnan érkezőket kézrátétellel áldotta meg Bozo- rády Zoltán, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye esperese és Sztan- kó Gyöngyi, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. A több mint ezerfős gyülekezet előtt került sor Kocsis- né Sárossy Emőke eddigi igazgatóhelyettes igazgatói tisztségébe való beiktatására is. Az iskola és a gyülekezet méltó módon búcsúzott Takács Ferenc nyugalomba vonuló igazgatótól, aki tíz éven át példásan vezette az intézményt. A tanintézet négyszáznégy diákkal és harminchat pedagógussal kezdi meg a 2006-2007-es tanévet. ■ Horváth-Hegyi Olivér felvétele Épületszint-szentelés - egyenes adásban Beszámoló a 3. oldalon
