Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-10 / 37. szám
2 20o6. szeptember io. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - Lk 10,23-37 Sodródás Mostanában új szavakat kell megtanulnunk, vagyis a bőrünkön tapasztalnunk, hogy mit is jelent a cunami, a tájfun, a tornádó... Augusztus 20. Váratlan hirtelenséggel csapott le a szélvihar. Millió ember a Du- na-parton. Gyönyörű tűzijáték, tapsoló emberek - majd hirtelen sötétség, taps helyett kiabálás, jajgatás és szirénázó mentők. Hát ez a tornádó, ez a szélvihar. Sokan kérdik: miért engedte ezt Isten? El akarta rontani az örömöt? Ünneprontó akart lenni? Ne csodálkozzunk, ha azt mondom: Isten sem akart mást, mint tanítani. Ez a vihar is tanítani akart valamit. De ezen a ponton előre kell bocsátani egy kérdést: lehet-e minket tanítani? Sok mindent lehet tudni a viharról: például hogy a hideg levegő hirtelen betörése okozza, és hatalmas erők csapnak össze benne, vagy hogy miként keletkezik, és meddig tart... De sok olyan ember van, aki már „mindent tud” - és Isten mégis azt mondja róluk, hogy őket nem lehet tanítani. Sok mindent tanulhat az ember: matekot, biológiát, földrajzot... De Isten dolgaival kapcsolatban nem olyan egyszerű. Isten ugyanis csak azt tudja tanítani, aki már tanítható állapotba került. Először meg kell törni a szív Istennel szembeni keménységét és ellenállását. Össze kell törni énünk hamis biztonságérzetét, hamis önbizalmunkat. Össze kell törni azt a hamis képet, amelyet a modern, büszke ember önmagáról alkotott. Csak így nyílik meg fülünk és szívünk Isten üzenete számára. Ez az augusztus 20-ai vihar sok részletében is pont a mai embernek szólt. Elgondolkoztató például, hogy több hajó is a szélben sodródott. A szél eltépte a kötelet, a horgonyról levált hajó pedig azonnal sodródni kezdett a Dunán lefelé. Ez a sodródó hajó a mai ember helyzetére emlékeztet. Országunk, Európa, Amerika, de az egész világ is tele van sodródó emberekkel. A horgony nélkül csak hánykolódik a hajó. De az ember is. Mikor veszed már észre, hogy te is nélkülözöd, és családod is, barátaid is elvesztették a hit horgonyát? Mit jelent ez? Nincs hit, nincs tartás, nincs őrzés, nincs fék, de nincs igazi cél sem. A sodródó dunai hajók arra tanítanak: Isten nélkül csak sodródó élet van. Bűnbe, ürességbe, csődbe rohanó élet. A horgony nélküli hajók sodródnak, sokszor egymásnak ütköznek. Fel is borulnak. Amikor egyszer a kutyánkat sétáltattam, hirtelen elszakadt a póráz. És mi történt? A kutya nem szaladt el. Sőt megállt. És várt, várt, amíg rendbe hoztam. Nem akart a gazdája nélkül menni, sodródni. De újra kérdezem: lehet-e minket tanítani? Vagy már az ilyen leckét sem értjük - mikor halottak vannak, tombol, gyilkol a vihar? Mit tegyen még Isten, hogy ráébredjünk hatalmára? Most még csak figyelmeztet. Csak tanít. Nem játék az élet! Isten nem csúfolta- tik meg. Amit vet az ember, azt aratja is. Ne hagyd, hogy a magabiztos világ bölcsessége elsodorja életedet Isten közelségéből! ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Ha már elfogadtad Krisztust mint üdvösséged alapját és velejét, akkor következik a második pont, hogy példát végy róla, s úgy szenteld magad felebarátod szolgálatára, ahogyan - amint láttad - ő neked szentelte magát. Lásd, ettől kap erőre a hit és a szeretet, ezzel teljesedik be Isten parancsolata, ekkor tud az ember boldogan és félelem nélkül bármit megtenni és elviselni.” M Luther Márton: Mi az evangélium? (Csepregi Zoltán jordítása) Egy régi-új történet az út mentéről TV2 Napló, mai magyar valóság. 2006. augusztus 20., Budapest, budai alsó rakpart, este kilenc múlt néhány perccel. Egy fa rádőlt egy fiatal férfira. Összeesett. Az ütést követően súlyos gerincsérülést szenvedett, és erősen vérzett. Dokumentálják utólag: a férfi körülbelül negyvenöt percig feküdt átázott ruhában a járdán, a szakadó, hideg esőben, a tomboló viharban, mire a mentők megtalálták. Csoda, de túlélte a történteket. Körülötte százas-ezres nagyságrendű tömeg haladt el ez idő alatt. Senki nem mozdította meg. Nem dobott rá egy takarót. Nem próbálta enyhíteni a kínjait a lehetőségekhez képest. Egy volt közülük, az ünneplő tömegből, de az emberi közöny, önzés (?) a bajban azonnal kivetette a közösségből. Szegény. Hát nem volt egy felebarátja sem... Ahogy azoknak sem, akik a vihar elől elegáns szállodai hallókba, belvárosi üzletekbe menekültek - volna, ha a bent lévők kinyitják előttük az ajtót. De nem nyitották. Biztos jó okuk volt rá... (Vizes lett volna a kő, vagy ilyesmi.) Nem vagyunk felebarátai egymásnak. Az irgalmas samaritánus története az evangélium egyik szívdobbanása. A megelőző két versben Jézus boldognak mondja tanítványait, mert szem- és fültanúi lehettek működésének. Történeti, de nem üdvtörténeti szempontból különös a helyzetük, bár tudjuk, éppen ők, a tanúk sokszor milyen fájón hitetlenek, értetlenek voltak. Hitetlenség, értetlenség dolgában nekünk is van okunk önvizsgálatra... Magunkra nézve: az élet egy találkozássorozat. Mi, mai tanítványok hogyan állunk azzal a leckével, amelyet Jézus az őt nem tiszta szándékkal kérdező törvénytudó számára feladott? Aki eminens módjára tudja, mit ír a törvény betűje, önigazolás céljával mégis tovább faggatózik. Egy „út menti találkozásban” tudjuk-e, gyakoroljuk-e a hitből fakadó, egyedüli helyes, krisztusi magatartást - mi, akik adott esetben szintén korrektül „felmondjuk” a két nagy parancsolatot? Tehát hol is a szeretet határa? És ki a felebarát? Jézus korában Palesztinában Izrael népére vonatkozott a kifejezés. Gyűlölet, ellenségeskedés közegében pártok, csoportok között nem véletlenül hangzik el zsidó-samaritánus kontextusban e példázat, tekintettel az égig csapó gyűlöletre, mely a samáriaiakat érte a zsidók részéről. Egy ember, aki Jeruzsálem (Isten lakóhelye) és Jerikó (az „elátkozott város” - lásd Józs 6,26) között fekszik félhol- tan, reprezentálja, hogy hol a szeretet határa. Külsődleges parancsolat teljesítése közben a pap, a lévita - a templomi kultusz két szolgája - a mindennapi életben megmutatja: közel sem szereti úgy az ember embertársát, mint önmagát. A kultusz, a kőbe vésett törvény szempontjából lehetek korrekt, ám emberileg nullára vizsgázom, ha „csak” a szeretet, a legfontosabb hiányzik tetteimből! Emberi dolog határokat húzni ma is. A VASÁRNAP IGÉJE A samaritánusok zsidók általi gyűlölt megvetése is egy határ volt. Ma is számtalan korlát, sorompó választ el embert embertől, népet néptől. A krisztusi szó szétfeszíti a kereteket. A tett nem bűnt kiegyenlítő, üdvösséget és érdemeket szerző, hanem a hit, a hála természetéből fakad. Az ítéletnél az fog előkerülni, ahogy a másik, a nyomorúságban lévő emberhez viszonyultam. Ne legyen kétségünk afelől, hogy amit itt teszünk vagy elmulasztunk, odáig elkísér majd bennünket. Isten szolgálata nem a templomban, hanem az országúton végeztetett el- nem a templomi ember, hanem a samaritánus által. Idő, fáradság, pénz, erő, lelki-érzelmi támasz adatott: mert a törvény szíve az irgalom (lásd Mt 12,7). A rablók kezébe esettel azonosulva magunkat, beleélve magunkat a helyzetébe, mi is kapásból tudjuk a feleletet: az a felebarát, aki irgalmas hozzá(nk)- ez evidens. Na de én, én felebarát vagyok-e...? Isten országának polgára, megtérő bűnös: azonosítsuk magunkat az irgalmas samaritánussal! Hasonlítsunk hozzá! Jézus a szükséget szenvedő ember testvérévé tette magát, eggyé a legkisebbel. Irgalmas - ódivatú szó; érti-e korunk embere? Rajtunk is múlik, hogy meglátjuk-e Jézust a legkisebben! Hit szerinti helyes felismerés: meglátni Jézust a szenvedőben, s tragédiánk e felismerés elmaradása... Jézus a legszentebb jeruzsálemi templomi kultusz fölé helyezi az embert. A félholt ember ügyét! A zsidó nem csak a zsidóért felelős - s ki-ki maga tudja igazán folytatni a sort, hogy kinek nem akaródzik a felebarátjává lennie... Ami igazán megdöbbentő: ma, 2006 Magyarországán percnyi gondolkodás után valamennyien el tudnánk mondani egy ehhez hasonló, aktuális történetet. Be tudnánk helyettesíteni a szereplőket is társadalmi, szociális helyzetünktől, vallási, nemzetiségi hovatartozásunktól, pártszimpátiánktól stb. függően: „Ez pont olyan, mintha egy X. feküdne az úton, és elmenne mellette segítségnyújtás nélkül egy Y. és egy Z., és csak egy W. állna meg végül.” Mindez felrázó erejű kell, hogy legyen. Úgyhogy itt álljunk meg, és gondolkodjunk el. Mert ma is történik valahol valami, és valakit irgalmatlanul otthagynak. Vagy megszánnak és felsegítenek? 9 Kőháti Dorottya Imádkozzunk! Uram, add, hogy ne önzésem, közönyöm, hanem irántam való szereteted és belőled táplálkozó hitem győzzön! Legyek irgalmas, amint te irgalmas vagy hozzám, s szeressek, adjak, amint te szeretsz és adsz, nem latolgatva, nem méricskélve, hanem igaz hittel, szívvel és lélekkel. Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Urunk, Istenünk, magasztalunk kegyelmedért, türelmedért és jóságodért, és kérünk, ne vond meg tőlünk szeretetedet most sem, hanem Jézus Krisztusért hallgasd meg imádságunkat! [Lektor:] Könyörgünk mindazokért, akik az örök élet útját keresik. Vezesd őket szent Fiadhoz, hogy benne megtalálják! Imádkozunk azokért is, akik szeretnek téged, és ragaszkodnak hozzád: add, hogy a szeretet- ben és a hozzád való hűségben naponta erősödjenek! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk mindazokért, akiket szerete- tük arra indít, hogy az irgalmas samaritánus nyomába lépjenek, és magukra vegyék ínséget szenvedő embertársaik gondját-baját. Adj nekik kitartást, türelmet, erőt és lehetőséget, hogy szolgálatukat akaratod szerint töltsék be! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Urunk, őrizz meg mindnyájunkat attól, hogy cselekvés helyett csak beszéljünk a szeretetről! Add, hogy mindenkor felismerjük akaratodat, és megtegyük mindazt, amit tőlünk vársz! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk minden szenvedő, beteg testvérünkért, akiken szomorúság és erőtlenség lett úrrá. Szentlelkeddel vigasztald, erősítsd és bátorítsd őket! Rendelj melléjük őrző angyalokat és segítő embertársakat! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, Urunk, oltalmazd világodat a gonosz pusztító hatalma ellen. Őrizd meg bennünk a reményt, hogy végül az egész teremtést megszabadítod a bűn és a halál igájától, és ígéreted szerint elhozod örök országodat. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, és add meg mindazt, ami üdvösségünket szolgálja, hogy életünkben szüntelenül akaratodat cselekedjük, a halálon át pedig eljussunk a teljességre szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. ISTENTISZTELET ÉS ÉNEKLÉS 1. Állandóság a változásban - az ünnep és a hét éneke ► E heti cikkünk az istentiszteleti énekválasztás rejtelmeibe vezet be minket annak az egyházzenésznek a tollából, akinek énekjavaslatait - az istentiszteleti igerend mellett - hetilapunk évek óta közli, és aki diszszertációját is e témából írta. (E. Zs.) Az Evangélikus istentisztelet - Liturgikus könyv io. fejezetében egészében is megtalálhatjuk az év valamennyi ünnepére elkészített énekjavaslatot. Lássuk, mi a célja a heti énekrendnek! Az énekjavaslat egymás mellett szereplő két éneke nem azonos feladatot hivatott betölteni: az első énekszám javaslat arra, hogy mi legyen az istentisztelet „főéneke”, a második pedig mindig az előttünk álló hét alkalmaira kínál az egyházi év időszakához illő éneket. Az egyik az „ünnep éneke”, a másik a „hét éneke” nevet viselheti. Az „ünnep éneke” a vasárnap jellegéhez igazodik. Az igeolvasási rend (elsősorban az úgynevezett óegyházi perikópa), az ünnepre rendelt „rövid imádság” (a kollekta) és az istentisztelet elején felhangzó zsoltár (az introitus) jól körülhatárolják az adott ünnep legfontosabb gondolatait, belehelyezik azt az egyházi év egészébe. Ezek alapján határoztuk meg az első javasolt éneket, az „ünnep énekét”. A másik ének kiválasztásakor a bibliaolvasó Útmutató heti igéje volt az irányadó. Természetesen az Útmutató is követi az egyházi év ünnepeinek folyamatát, ezért a két választott ének legtöbbször igen közel áll egymáshoz, indokolt esetben a használatban egymást helyettesíthetik. Figyelemmel voltunk arra, hogy a választás tükrözze énekeskönyvünk gazdagságát: a német korálok mellett jelentős szerephez jussanak a magyar eredetű énekek is. A javaslatban elsőként szereplő ének, mint láttuk, az istentisztelet központi éneke lehet, amely a két igeolvasás között (mai gyakorlatunk szerint a hitvallás után) zendül fel. Jelentőségét kiemeli, ha igényes orgona-előjáték készít fel éneklésére; megszólaltatásába alkalmanként más hangszeresek vagy énekkar is bekapcsolódhatnak. Az előre rögzített énekrendnek éppen ez az egyik nagy előnye; a muzsikusok kellő időben kezdhetik felkészülésüket. Az énekrend évről évre ismétlődik, így fokozatosan kialakulhat az orgonista és a kórus számára egy olyan alaprepertoár, amelynek darabjait köny- nyen meg tudják szólaltatni. Az ismétlődésnek nagy jelentősége van a gyülekezet egészére nézve is. így remélhetjük, hogy a választott énekek mintegy „hozzánőve” ünnepükhöz, évek múltán képesek lesznek felidézni egy- egy ünnep összetett gondolatvilágát. (Itt jegyezzük meg, hogy az aktuális igehirdetés gondolataihoz kapcsolódó ének mai agendánk és énekeskönyvünk szerint is az igehirdetést követő ének kellene, hogy legyen. Ehelyett legtöbbször csak a Jézus, a te beszédedet énekeljük. Pedig milyen áldott lehetőséget szalasz- tunk el így!) Ha a javaslat második énekét is alkalmazni szeretnénk az istentiszteleten, énekelhetjük kezdő- vagy záróénekként. A „hét éneke” elsősorban mégis a hétközi bibliaórák és más alkalmak alapéneke, amelyet jól használhatunk az iskolai áhítatokon és - mivel általában dallamuk elég egyszerű - a gyermekmunkában is. Az énekrendben nem kaphatott helyet valamennyi fontos és értékes énekünk. CANTATE ittufulí bnrg ifJvufcriSoit Hála Istennek, az evangélikus énekkincs jóval gazdagabb. De liturgiánk számos alkalmat ad még a gyülekezeti éneklésre. Az énekrend használata mellett is fontos feladat marad tehát a körültekintő énekválasztás, amely kihasználja énekeskönyvünk gazdagságát. Mégis, egyszerű számolással megállapíthatjuk, hogy azokban a gyülekezetekben, ahol következetesen használják az énekrendet - és szükség esetén meg is tanítják a benne szereplő énekeket -, körülbelül százhúsz ének általánosan ismert lesz néhány év alatt. Ehhez hozzáadhatunk még vagy harminc dallamot (gondoljunk például a nagyünnepi ismert énekekre), amelyek természetüknél fogva népszerűek: így egy átlagos gyülekezetben már legalább százötven ismert dallam lesz, ami - ha nem is öleli fel az énekeskönyv egészét - biztos bázisa lehet a gyülekezeti éneklésnek. ■ Bence Gábor
