Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-29 / 5. szám
2 H 2006. január 29. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP - Ézs 51,9-16 Kvízkérdés Egy televíziós vetélkedőn a következő kérdést intézték a nézőkhöz: „Melyik ünnephez fűződik a betlehemei játék? A lehetséges válaszok: pünkösd, húsvét, vízkereszt vagy karácsony." Meghökkentem. Ez is lehet kérdés? Vagy annyira könnyű erre válaszolni, hogy nagy tömegek jelentkezése várható, s ez anyagi hasznot jelent a televíziónak? Nem tudjuk, hányán válaszoltak, és milyen arányban tippeltek. Mindig akadnak olyan emberek, akik maguktól értetődő kérdésekre nem tudják a választ. A kérdésfeltevők nyilván arra is gondoltak, lesz, aki rosszul tippel. Vannak válaszok, amelyek nem lehetnek kérdésesek. „Mivel édesítünk? Sóval, paprikával, borssal vagy cukorral?” Ezen a kérdésen mindenki nevetne, azt hinné, viccelnek vele. A betlehemes játékkal kapcsolatos kérdés mindazonáltal valóban elgondolkoztató. Ennyire eltávolodtunk volna a népi vallásosságban gyökerező hagyományainktól? A karácsonyt évtizedeken át hivatalosan fenyőünnepként ünnepeltették. Voltak, akik szenteste fenyőfáról szóló dalokat énekeltek. Ezen a karácsonyon sokszor hallottam a „szeretet ünnepe” kifejezést. Kifejeztük családtagjaink, barátaink iránti szeretetünket. Mi, keresztények azonban egy magasabb rendű szeretetet kaptunk Istentől, aki Fiát küldte közénk, s mi Krisztus születését ünnepeljük karácsonykor, azét a Krisztusét, aki Betlehemben született. „Üdvözítő született ma nektek..." (Lk 2,11) Vízkereszt elmúlt már, közeledik a húsvét. S ha megkérdezik tőlünk, mit ünnepiünk húsvétkor, számunkra ez ne legyen kérdés: Jézus feltámadását! A hí- mes tojás, a locsolkodás csak szép néphagyomány - mint a betlehemezés. ■ Csaba Piroska Egy régi imádság 1700 éve született a legrégebbi ismert szír író „Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.” (Zsolt 139.8) - Titokzatosan igazgatsz te mindent, Urunk, és mindenhol el vagy rejtve. A magasban jelen vagy, és a magasság nem érez téged. A mélyben ott vagy, és lényedet az nem fogja körül. Csodálatos vagy te, akárhol is keresünk. Közel vagy, és mégis távol: ki ér föl hozzád? A kutató lélek minden érzésével sem képes erre! Csak a hit közelít meg téged, csak a szeretet, csak az imádás. Ámen. A szír származású Efrém, a legrégebbi szír író, a szír irodalom legjelentősebb alakja ezerhétszáz évvel ezelőtt, 306-ban a mai Törökország területén, Niszibisz- ben született. Szülei keresztények voltak, akik taníttatták tehetséges gyermeküket. Efrém tizennyolc éves korában megkeresztelkedett, és szülővárosának iskolájában tanított. Amikor a perzsák 363-ban elfoglalták Niszibiszt, elhagyta otthonát, és teljes visszavonultságban, imádkozva és elmélkedve remeteként élt egy sziklabarlangban. Később Edesszában (ma Urfa) újra nyilvánosság elé lépett. Elsőrendű feladatának tekintette a Szentírás kutatását és magyarázatát. Irodalmi munkássága kiemelkedő. Nagy hatásúak voltak polemikus beszédei, a hit titkait megragadó költeményei, dallamos himnuszai. Számos éneke ma is megtalálható a szír liturgiában. 373-ban Edesszában halt meg. Madocsai Miklós LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: ^ www.evelet.hu* „Isten nékem erőm, bizodalmám...” Fehér köpenyes orvos állt a katedránál, és azt mondta: „Nem szabad feladni a reményt, a remény hal meg utoljára.” Csupán fél füllel hallgatott mondat, amely megragadt bennem az esti híradóból. Napok óta minden róla, róluk szólt. Egy apáról és a kislányáról, aki súlyos heveny májbetegségben szenvedett. Az édesapa a bal májlebenyét adta, hogy megmentse gyermekét. Ez az élődono- ros beültetés nem járt sikerrel, de az orvoscsapát nem adta fel. Talán nem túlzás, hogy az egész ország velük és a szülőkkel együtt aggódott a négyéves kis beteg életéért. Amikor e sorokat írom, már tudni lehet, hogy a kislány életét - amelyért annyit küzdöttek - sajnos mégsem sikerült megmenteniük. Mi talán nem kerültünk még olyan kiélezett helyzetbe, mint e szegény beteg gyermek, Rebeka szülei. De mindannyiunknak vannak hozzátartozói, így bizonyára mindenki jól el tudja képzelni, milyen kínokat élne át hasonló szituációban. Én sem tudtam megállni, hogy fel ne tegyem magamnak a kérdést: „Vajon hogyan cselekednék hasonló helyzetben? Mit tennék, ha az én gyermekemről volna szó?” Képzeletbeli anyaként úgy vélem, először harag és szomorúság költözne a szívembe. „Miért engedi ezt Isten?" „Miért pont velünk történik mindez?" „Mit vétettünk?” - cikázna át az agyamon. A legmélyebb kétségbeesés• A VASÁRNAP IGÉJE ben aztán valószínűleg már „csupán” imádkozni akarnék és tudnék. Az Urat kérdőre vonó és vádló emberből kegyelmet és szabadulást kérő teremtménnyé válnék, és kiáltanék, mint a próféta: „Ébredj, ébredj, szedd össze erődet, ó Úrnak karja! Ébredj, mint hajdanában, az ősrégi nemzedékek idején!" (9. vers) Ézsaiás példája nyomán visszaemlékeznék arra a sok jóra, amelyet Isten cselekedett az életemben. Az ajándékokra, amelyeket ő adott. Szüleim és barátaim szeretetére, gyermekem mosolyára, korábban meghallgatott imádságokra, áldott csöndekre. Arra, hogy hányszor tettem úgy, mint a zsoltáros. Kiáltottam a mélységből, és reménykedtem abban, hogy az én Uram, az Úr meghallja hangomat. Reménység szerint emlékeztetném magamat arra, milyen sokszor vált megtapasztalt valósággá a „közhelyes” igazság: Isten soha nem hagy el, a legnagyobb bajban pedig végképp nem távolodik el attól, aki hozzá fordul panaszával. Ahogy a Szentírásban olvassuk: „Közel van az Úr mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja." (Zsolt 145,18) Isten szerető Isten. A mai vasárnap igéje is arra a - talán már unalomig ismételt és mégis elégszer el nem mondható - tényre emlékeztet, hogy az Úr a vigasztaló. Ha ő bátorít, ő, aki az eget és a földet alkotta, akkor nincs kitől vagy mitől félnünk, legyen bármilyen a gazdasági vagy a politikai helyzet, legyenek bármilyen magánéleti problémáink. Még a gyászban is ő tud csak igazán megvigasztalni bennünket és segíteni abban, hogy tudjunk és akarjunk is továbblépni. Arra nincs ígéretünk, hogy hitünk által elkerül minket minden baj és betegség. Mégis bizonyos, hogy Isten akkor is meghallgat bennünket, amikor nem az történik, amit szeretnénk. Ilyenkor sem az Úr karja bizonyul erőtlennek. Bár értelmünk nem talál magyarázatot, hitünk beéri Isten válaszával: „...amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál." (Ézs 55,9) „Ébredj, ébredj...!"- szólongatta Ézsaiás az Urat. Pedig nagyon is jól tudjuk, hogy nem neki, Istennek, hanem nekünk kell felébrednünk. A Teremtő soha nem alszik, mi vagyunk azok, akiknek ébredésre, azaz lelki-szellemi megújulásra, naponkénti megtérésre van szükségünk. Az ehhez vezető úton a mennyei Atya már meg is tette az első lépést. Fiát adta értünk, aki a kereszten halt meg bűneinkért. Mert Isten előbb szeretett minket, mint ahogy mi szerettük őt. ,Az én népem vagy!" - hangzott egykor a prófétai emlékeztető Izrael népének, és hangzik nekünk újra ma is, most is. Jézusért mi is Isten népének tagjai, a Teremtő gyermekei vagyunk. Bűnből megváltottak, szabadok a beteljesedett, élettel teli életre. Olyanok, akiknek nemcsak a múltjuk és a jelenük része Isten üdvtervének, hanem akiknek a jövőjük is az ő kezében van. Annak a kezében, aki azt mondja: „...újra kifeszítem az eget, és alapot vetek a földnek... ” (Ézs 51,16) Ezt az új eget és új földet várjuk az ő ígérete szerint. És addig? Amíg az új teremtés ideje elérkezik, várakozzunk. De ne legyünk tétlenek, hanem imával, odaszánt élettel szolgáljuk az Urat, példát mutatva egymásnak és a világnak. ■ Gazdag Zsuzsanna Imádkozzunk! „Isten nékem erőm, bizodalmám, / Nyugodalmam, / Sújtson bár sok fájdalmam. / Én hatalmában / Bízom s oltalmában / Éltem folytában. // Semmi engem tőle el nem választ, / Látom már azt, / Hogy rám jót csak ő áraszt. / Támogat engem / Erőtlenségemben / És ínségemben. // Mindenkoron azért csak őt áldom, / Őt imádom, I Míg élek e világon. / Szívemet intem: / Erős vár az Isten, / Más üdvöd nincsen!" Ámen. (EÉ 338,1.3-4) Oratio oecumenica [Lelkész:] Mindenható, örök Isten, mennyei Atyánk! Az egész világ a te alkotásod, te teremtettél harmóniát a káoszból. Könyörülő irgalmad tartja fenn továbbra is otthonunkként földünket. Mindenhatóságodban és végtelen szeretetedben bízva könyörgünk hozzád. [Lektor:] Könyörgünk a teremtett világért. Ne engedd, hogy felelőtlenségünkkel, csak gazdasági, gazda- godási szempontokat szem előtt tartva lakhatatlanná tegyük nekünk ajándékozott lakóhelyünket. Éleszd fel bennünk a vágyat arra a harmóniára, amely benned él, és teremtésedet átjárja. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik akár fizikailag, akár lelkileg nem találnak otthonra ebben a világban, akik idegenné válnak saját hazájukban, saját családjuk körében, akik mindenkitől kitaszítva, magányosan élnek közöttünk. Segítsd mindazok munkáját, akik enyhíthetnek a kitaszítottak szenvedésén. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk hazánkért és az itt élő emberekért, népekért. Add, Urunk, hogy tisztelni tudjuk országunk szépségeit, múltját. Add, hogy tisztelni tudjuk azok értékeit, akiknek a mindennapjait más kulturális háttér határozza meg, mint a miénket. Kérünk, te segíts elviselhetővé szelídítenünk a közöttünk lévő nézetkülönbségeket, vitákat. Add, Urunk, hogy megtaláljuk azokat a területeket, ahol csak közösen tehetjük szebbé, igazabbá, élhetőbbé hazánkat. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk egyházadért, gyülekezetünkért, amelyet azért hívtál el, hogy tanúskodjék rólad ebben a világban. Áldásod kísérje mindazok szolgálatát, akik meghallották hívásodat, és életükkel, szavaikkal követésedre indultak. Könyörgünk, te tedd egy testté egyházad közösségét. Add, hogy valósággá legyen közöttünk mindaz, amit igédben tudtunkra adtál az egyház közösségéről. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket. [Lektor:] Könyörgünk országód teljességre jutásáért. Köszönjük neked irgalmas türelmedet, amellyel arra vársz, hogy minden ember eljusson igazságod megismerésére. Köszönjük neked, hogy abban a reménységben élhetünk, hogy örökre bekötözöd e világ sebeit - azokat a sebeket, amelyeket mi ütünk rajta, azokat a sebeket, amelyeket a világ üt rajtunk, és azokat a sebeket is, amelyekkel egymás életét keserítjük meg. Köszönjük neked, hogy megromlott világunkat újra a békesség, a harmónia felé kormányzód Jézus Krisztus, a mi Urunk által. [Gyülekezet:] Ámen. VEGYÜK KÉZBE A LITURGIKUS KÖNYVET 3. Kereslet? Nem! Kínálat! ► Újra meg újra hangsúlyozzuk: az adventben megjelent Liturgikus könyv (LK) lehetőségeket kínál. Többről van azonban szó, mint a szerzők és szerkesztők által kínált gazdagabb liturgikus anyagról. A liturgia lényege szerint nem azon alapul, hogy mit várnak tőle, hogy mire van érdeklődés, kereslet. Az istentisztelet mindig az Úristen gazdag kínálata. O keres meg igéjével, szeretetével, neki van mondanivalója számunkra, neki van bőven áldása az áldatlan világban élő gyermekei számára. A Liturgikus könyv gazdagabb lehetőséget kínál az igeolvasásra. Az eddigi két olvasmány helyett alkalom nyílik arra, hogy három összefüggő bibliai szakasz csendüljön fel az igeliturgiában. Nem feledhetjük azt sem, hogy nem csak ez a két vagy három olvasmány szólaltat meg bibliai szövegeket az istentisztelet folyamán. A zsoltárban, a kegyelemhirdetésben, a Kyrie mondataiban, az áldó formulákban, a responzumokban, sőt egyes imádságokban is felhangzik szentírási idézet. Az összefüggő igeolvasás 'azonban más funkciót tölt be. Abban segít, arra indít, hogy el tudjunk mélyedni egy-egy bibliai szakasz gazdag tartalmában, belső összefüggéseiben. Tanítást ad, hogy életutunkat miként járhatjuk Isten tetszésére. Int azzal, hogy törvényében életünk visszásságaira mutat rá. Táplál úgy, hogy az élet kenyeréből nem csupán morzsákat, hanem egy nagy szeletet ad tányérunkra. Örömhírt közöl azáltal, hogy Isten drága szeretetét, mindennél értékesebb kegyelmét tárja elénk. Nem üres formalitás tehát, ha bibliai szakaszok az eddiginél is nagyobb számban kerülnek elénk. Tudom, hogy nem a mennyiség a döntő, mégis az a kereszténység évezredes tapasztalata, hogy jó, ha minél nagyobb mértékben kitesszük magunkat az ige hatásának. (A nap sugarai is akkor érik el az embert, ha kimegy az árnyékból, és kiteszi magát a sugárzásnak...) Hogy miként „működik” az ige, nem tudjuk. Ott és akkor, ahol és amikor Istennek tetszik, élővé teszi számunkra az írott és hallott szót, s megszólal benne. Igére van szükségünk. A legnagyobb büntetés, ha az Isten hallgat. Márta és Mária evangéliumi története, amelyben arról esik szó, hogy mi is az az egyetlen dolog, amely valójában szükséges (Lk 10,38-42), arra késztet bennünket, hogy mindén lehetőséget megragadjunk az ige olvasására és hallgatására. Fontosabb ez bármi másnál. Valójában csak erre az egyre van szükségünk. Az életet jelentő igére, az élet Igéjére. A LK céljának és feladatának érezLITURGIKUS SAROK te, hogy ehhez az istentisztelet medrének formálásával is hozzásegítsen. Egyben jelzés ez arra, hogy az ige egyházában egyre nagyobb súlya kell, hogy legyen az istentiszteleten is az ige hallgatásának. Tudom, hogy itt nem egyszerűen számokról van szó, mégis, a kétfókuszú liturgiában, ahol az ige és a szentség egységére építünk, nem mellékes, hogy az olvasott ige milyen súllyal jelenik meg. Evangélikusok számára fontos, hogy hitünk gyakorlásában, Istenre figyelésünkben a teljes Szentírást tartjuk a kezünkben. Amikor értelmezzük az igét, akkor is a teljes Szentírásra figyelünk. A liturgia világa mindig jelekben, jelzésekben mutatja meg ezeket a gondolatokat, magatartási alapokat. A LK három olvasmánya - vagyis hogy olvasunk az Ószövetségből, olvasunk az apostoli levelek egyikéből, és mindig olvasunk az evangéliumból - éppen ezt jelzi. A Szentírás önmagát magyarázza - tartották reformátor eleink. Ha nemcsak egy-egy mottót vagy önkényesen kiragadott szakaszt olvasunk, hanem a Szentírás több részletét is egymás mellé helyezzük, az értelme is könnyebben megnyílik előttünk. Ha az evangélium előtt megszólal az üdvösségtörténet ószövetségi háttere, ha a jézusi szavak és az evangéliumi történetek után megszólalnak az apostol konkrét következtetéseket és feladatokat megfogalmazó szavai, akkor nem csupán Isten mai szolgájának magyarázatai hangzanak el, hanem az igehirdetés, az élő igemegszólaltatás része az, hogy a Szentírás önmagát is magyarázza. Nem kötelező - hangzott a Liturgikus könyv sok részletével és egészével kapcsolatban. Ez itt is igaz. Lehetséges az eddigi gyakorlat követése is, az, hogy az istentiszteleten egy olvasmány és egy igehirdetési alapige hangzik. De lehetséges az is, hogy egy szakasszal (és egyben egy műfajjal) gazdagabb legyen az olvasmányok rendje. A fent felsorolt indokok talán biztatást adnak arra, hogy a kereszténység ősi gyakorlatába csatlakozva bőségesebb olvasmányrenddel tartsuk istentiszteleteinket. (Minden egyes kis lehetőséget kihasználva, hogy Isten „szóhoz jusson”.) Ott pedig, ahol az időkeretek vagy más szempontok arra késztetnek, hogy rövidebb rendet használjunk, tegyük ezt, természetes módon, hiszen szabadságunk erre is adva van. ■ Hafenscher Károly (ifj.) J ♦ % I I
