Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-07-30 / 31. szám

8 -m 2006. július 30. SZÉLRÓZSA-SZIRMOK ‘Evangélikus ÉletS Milyennek kellene lennie egyházunknak? Fórumbeszélgetés a MEE püspökeivel Hogy mind a három egyházkerületnek, illetőleg - ha így jobban tetszik - az egy­házvezetésnek fontos a Szélrózsa és az ifjúsági munka, annak kézzelfogható je­le volt, hogy a szolnoki találkozón szin­te mindvégig jelen voltak egyházunk püspökei, sőt az év elején nyugalomba vonult elnök-püspök is. így mindenki­nek lehetősége nyílt arra, hogy akár négyszemközt kérdezze őket, csütörtö­kön pedig az egyházkerületek lelkészi vezetői nyilvános fórumbeszélgetés ke­lémia során a fiatalok elsősorban a vi­lágháló kínálta lehetőségeket hangsú­lyozták, de nem maradtak meg a virtuá­lis világban, elmélkedtek a „való élet­ről”, a gyülekezetben végzendő - ha­gyományos értelemben vett - ifjúsági munkáról is. Ezzel kapcsolatban az egyik felszólaló hangsúlyozta: ez nem csupán a lelkész feladata kellene, hogy legyen. „Munkatársak kerestetnek” - re- zonált erre összegzésében dr. hab Íny Ta­más püspök. Az asztalnál (balról jobbra) Itt zés János elnök-püspök, Németh Zoltán lelkész, moderátor, valamint Gáncs Péter és Fabiny Tamás püspökök rétében gondolkodtak együtt a jelenlé­vőkkel arról, hogy milyennek kellene lennie egyházunknak. A kissé nehézkesen induló beszélge­tés elején a részt vevő fiatalok egy in­kább teológiai jellegű kérdésre keresték a választ, nevezetesen arra, hogy mitől jó egy igehirdetés. Az ifjabb generáció tagjai ezután Gáncs Péterrel együtt töprengtek a püspök által feltett kérdésen: „Van-e élet a Szél­rózsa után?” A találkozó utóéletéről folytatott po­A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerü­let lelkészi vezetője, Ittzés János - aki a fórum kezdetén arról beszélt, hogy egyházunk szórványhelyzetben van, ezért sokkal intenzívebben kellene gondolni a kisközösségekben élőkre - a beszélgetés végeztével arról szólt, hogy bár a felmerült javaslatok között számos olyan akadt, amelyet jó lenne megvalósítani, ám mindenkor reálisan kell felmérni, hogy mire van elegendő ember, pénz és energia. ■ G. Zs. Akik a vérüket adták... ► A két évvel ezelőtti Szélrózsához hasonlóan az idei találkozó prog­ramjában is szerepelt a véradás. A részletekről az elsősegély munka­ági felelősét, Dobos Viktort - vagy ahogyan a táborlakók ismerik: La- joskát - kérdeztük. „Hatvanegyen adtak vért, közülük har- mincketten első véradók voltak. Össze­sen kilencvenötén jelentkeztek donor­nak, de - tekintettel a negyvenfokos hő­ségre - a megyei vérellátó központ s'zi- gorú feltételeket szabott, például 90 Hgmm alatti vérnyomással nem lehetett vért adni. Emiatt a jelentkezők egyhar- madát elutasították.” Összességében a két évvel ezelőttihez képest kevesebben adtak vért, viszont a vérellátó is kisebb létszámmal és kevesebb felszereléssel vonult ki, mint Tatán. „Örömteli, hogy a találkozó honlapján előzetesen is sokan érdeklődtek erről a lehetőségről. Jó lenne, ha a Szélrózsát mi­nél többen kötnék össze a véradással” - fogalmazta meg kívánságát Dobos Viktor. Lajoska nemcsak az akció megszerve­zéséért, hanem az apróbb balesetek és enyhébb betegségek kezeléséért is felelt. Lajoska, alias Dobos Viktor „A legtöbb gondot a szúnyogok és a kul­lancsok okozták. Utóbbiakból a tábor egy bizonyos pontján rengeteg volt, a szúnyogcsípés pedig többeknél allergiás reakciókat okozott” - fejtette ki. Egy többnapos rendezvényen óhatat­lanul is előfordulhatnak komolyabb bal­esetek. „Kórházi ellátásra ketten szorul­tak. Egy lány röplabdázás közben boka- .szalag-szakadást szenvedett; fekvőgip­szet kapott, de remekül közlekedett vele a táborban. Egy mozgássérült barátunk pe­dig valahogyan kiesett a tolókocsijából, az arcát pár öltéssel varrták össze. Az ő sebe is szépen gyógyul. Ezeknél nagyobb probléma - hála Istennek - nem volt.” ■ V.J. Zöld sziget a Tiszaligetben ► Újszerű kezdeményezés volt, és si­keresnek bizonyult egy zöld szi­get, pontosabban „ökoliget” kiala­kítása a tábor egyik legfrekventál­tabb helyén. A cél egyértelmű volt: felhívni a természet, a teremtett világ védelmének fontosságára a témára fogékony tizen- és huszon­éves korosztály figyelmét. A Szélrózsa-ligetet feltételezések szerint minden második táborlakó felkereste, ha másért nem, egy csésze - méltányos kereskedelemből származó - kávé meg- kóstolása végett. (Erről jelen lapszámunk­ban az Ararát című ökológiai rovatban olvas­hatnak. - A szeri1) A szervezők célja az volt - árulta el az Evangélikus Életnek Kodácsy-Simon Eszter hogy őszintén beszéljenek a fiatalok előtt a teremtéssel kapcsolatos kérdésekről. Hogy éreztessék: az élhető világ fenntartá­sában, az ismeretterjesztésben az egyház­nak szerepe, az egyes személyeknek, így a keresztényeknek pedig felelősségük van. Attól függően, hogy ki-ki mennyi időt szánt az ökoligetre, eldönthette, hogy el- olvassa-e az ismeretterjesztő plakátokat, vagy megtekint-e néhány saját készítésű kisfilmet a természetről, a világról, ben­ne az emberekről; esetleg elhelyezke­dik-e a meditációs vagy az olvasósarok­ban némi szakirodalom kíséretében. Aki végigment az életmód-labirintuson, hasznos tanácsokkal lett gazdagabb. A táborban szelektív hulladékgyűjtő szigeteket alakított ki egy szolnoki sze­métszállító vállalkozás, és mivel nagyon örültek annak, hogy egy egyház kereste meg őket ezzel az ötlettel, díjmentesen biztosították a szolgáltatást a tiszaligeti üdülőközpontban, ahol egyébként nincs szelektív hulladékgyűjtés. A Szélrózsa-liget segítői a tábor szá­mos pontján helyeztek el a természetvé­delemmel, a teremtett világ értékeivel kapcsolatos idézeteket. Ezek közül né­hány mosolyt csalt az olvasók arcára, mások a felelősségérzetet voltak hivatva erősíteni. Kodácsy-Simon Eszter szerint a Szélrózsa törzsközösségéhez tartozó korosztályban erős a tenni akarás, ehhez kívántak útmutatást adni olyan elvihető (természetesen újrapapírra, azaz újra­hasznosított papírra nyomott) szóró­anyagokkal, amelyek egyebek mellett azt írták le, hogy mit tehet egy gyüleke­zet a teremtett világért. Előadónak a téma iránt elkötelezett személyeket hívtak meg. A fogyasztói társadalom és a kereszténység kapcsola­táról élénk beszélgetést folytattak a részt­vevők Jávor Benedekkel, a Védegylet szóvi­vőjével és Csanády András Richárd minisz­tériumi főtanácsadóval. Előadás szólt a kömyezettudatosság és a vallások kap­csolatáról, valamint a Tisza mentén megvalósítható ökológiai felelősségvál­lalásról. Igen sikeresnek bizonyul! az ökológi­ai játszóház, ahol többek között ószö­vetségi történetekben vagy Jézus példá­zataiban szereplő növényeket és állato­kat lehetett közelebbről megismerni. ■ Sz.K. SZELROZSA-PALYAZATOK A Szélrózsa-találkozón az Evangélikus Élet szerkesztősége több pályázatot is meghirdetett. A táborozok hétfői lapzártánkig küldhették el maximum három, általuk legjobbnak ítélt fotójukat, illetve „szélrózsás epizódokat” rögzítő írásaikat, személyes gondolataikat. Alább a szerkesztőségünk zsűrije által kiválasztott nyertes írást és fotót közöljük. Szélrózsa - egy másfél éves fiúcska szemével Ma szerda van, és apa mégsem ment dolgozni. Hurrá! De az autó tele van holmikkal, játékokkal, elemózsiával. És én? Én hova férek? Aha, az ülésem is bent van. Indulás. Az útra nem emlékszem, valahogy kimaradt. Ám itt, itt nagyon sok az ember, mindenki mosolyog köszönget, integet, nézegeti, hogy milyen nagy vagyok már, meg hogy milyen régen nem látott, pedig még csak tizenkilenc hónapos vagyok. Apa és anya mindenkivel beszélget, mindenkinek nagyon örül. És én? Hahó, én is itt vagyok! Na, akkor körülnézek Felpattanok a motoromra, és megnézegetem eze­ket a fiira kuckókat. Otthon én is ilyenben játszom, most meg egy csomó felnőtt bujkál ilyenekben. Vicces látvány. Bemászom egy-kettőbe, hasonlít az otthonira. Ajjaj, anya szól. Akkor elbújok Karszalag ez nagyon idegesít; minek ez? Addig babrálom, míg le nem esik Ohó, ott egy kislány az anyukájával. Flóra, nagyon szép. Egy puszit ajándékba. Sok itt a gyerek talán nekem is akad társaság. Megyünk egy nagy rétre. ..hú, de sokan vagyunk! Mindenki énekel. Az jó, mert azt én is szere­tek Ámen. Ezt én is tudom már, hát jó hangosan mondom, ámen! Ma egy nagyon varázslatos helyre megyünk anya azt mondta, hogy óvoda a neve. Sok gyerek sok játék és nagyon kedves felnőttek Még háromkerekű bicajuk is van! Lehet a földre krétával raj­zolni, papírra festeni, homokozni, hintázni és, és, és minden! Anyáék elmentek, de én itt maradhat­tam, és még almát is kaptam, meg egy pólót, ami pont olyan, mint a többi gyereken. Erre nagyon büszke vagyok! Mint a nagyok! Apa elvitt egy vicces koncertre, ahol mezítláb zenéltek én is legszívesebben ledobtam volna a szandim, de nem ment egyedül. Sok itt a madzag, jól megszerelném őket, de valaki mindig rám szól, hogy nem szabad. Itt mindenki annyira figyel mindenkire... Végre eszünk is. Itt sorba kell állni, hogy enni kapjak Na, ilyen otthon nincs. Ott csak úgy az asztalon van. De elégedett vagyok Finomat adtak, és eleget. Még inni is kaptam. Csak ne lenne olyan meleg! Csurog a pelusomban is az izzadság. Most voltunk a Létrameséken. Hát nagyon jó volt. Még életemben nem ültem ennyit egy helyen! Három mese is volt. Mindegyiken lehetett nevetni és izgulni is. Nem mindent értettem, de azt csi­náltam, amit a többiek: kacagtam, tapsoltam, kiabáltam, hogy neeee. Aztán készítettünk bábot, és festettünk egy szütyőt. Kaptam egy kígyólufit, de nem bírta a ha­rapásomat, és durrant egyet. Meghallgattam a Kalákát, őket már jól ismerem, otthon is mindig az megy. így hangosban jobb volt. Aztán jött egy nagy felhő, és sötét lett. Annyi víz esett az égből, hogy a sátrak is beáztak. Sokan szomorkodtak emiatt. De apa is segített, akinek tudott, hogy minden jó helyre kerüljön. Na de ak­kor lett ám jó idő. Akkor kellett először zoknit vennem. Aztán a nagy körben állás. Mindenki fogta a másik kezét, én meg bujkáltam alatta. Énekeltünk, én azért táncoltam is. Anya és apa kaptak valamit a szájukba, és még ittak is. Én ebből nem kap­tam. Majd ha nagy leszek! Ennél is nagyobb? Már 86 centi vagyok! Na, a torta. Én életemben nem láttam még ekkora sütit. És ebből három volt! Egy kicsit meg­nyaltam a szélét, mert csak azt értem el. Aztán kaptam is belőle, nagyon finom volt... Most meg újra itthon. De hogy kerültünk haza, azt ne kérdezzétek, mert én nem emlékszem! De a pólót hazahoztam, emlékbe! ■ Deák Levente, 19 hónap, 86 cm („Lejegyezte" anyukája: Deák Ildikó) Dr. Száraz Csenge Gitta: A Szélrózsát felfrissítő égi áldás Jeligés vers- és novellaíró pályázat Az Evangélikus Élet nem csupán kétévente fog­lalkozik fiatalokat érintő témákkal, és az idei Szélrózsát sem akarjuk „letudni” ezzel a lap­számmal. Akikben lassabban ülepednek le az él­mények, érlelődnek a gondolatok, azok általá­ban nem újságírói, hanem irodalmi műfajokban szeretik kifejezni magukat. Részükre hirdetjük meg jeligés vers- és novellaíró pályázatunkat. Ezeket a pályaműveket azonban postán kér­jük beküldeni, külön lezárt borítékban mellékel­ve a pályázó nevét, életkorát, postai vagy e-mail címét, valamint telefonos elérhetőségét. (Azt azért köszönettel vesszük, ha a verset vagy novel­lát tartalmazó borítékban a kinyomtatott pálya­munka ,eredetije” lemezen is megtalálható.) A jeligével aláírt pályaművek terjedelme nem haladhatja meg az 5 oldalt, azaz - szókö­zökkel együtt -a 9 ezer karaktert. A vers- és novellaíró pályázat anyagainak postára adási határideje: 2006. szeptember 6. Címünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. (A borítékra, kérjük, ír­ják rá: „Szélrózsa”.) A beérkezett művek elbírálására külső szak­emberekből álló zsűrit kérünk fel. A szokásos honoráriumon kívül az első há­rom helyezést elérő pályázót a Luther Kiadó ér­tékes könyvcsomaggal is jutalmazza. A díja­zottak nevét az Evangélikus Élet októberi első lapszámában közöljük

Next

/
Thumbnails
Contents