Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-30 / 31. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. július 30. !► 3 Tíz év, hat találkozó Váralja, 1996 Bodajk, 1998 Debrecen, 2000 1996 és 2006. Akárhogy is nézzük, ez tíz év! Felnőttünk, legalábbis ezt mondják. Többen is lettünk, hiszen ezt akartuk! A Váralján még tapasztalatlan kezdeti lépések egyre bátrabbakká és erőteljesebbekké váltak. A tíz év alatt hol zsákutcába kerültünk, hol hidat kellett vernünk, hol sírtunk - örömtől vagy szomorúságtól -, sokszor nevettünk: magunkon, másokon, egymáson. Váralján tényleg még csak kerestünk, „Kit kerestek?” És szerintem sokan mondhatjuk, hogy megtaláltuk. Aztán Bodajkon, mint aki nagyon tudja, hogy mit is akar, vallottuk, hogy „nem a meghátrálás emberei vagyunk”, dacoltunk porral, hajnali tejeskocsival, feszítettük a hálót hal helyett. Nem hátráltunk meg. Annyira fellelkesített a résztvevők öröme és csillogó tekintete, hogy nem is volt kérdés, lesz-e következő. Debrecenben a bátrak határozottságával az „Itt vagyok, engem küldj!” természetes volt. Csak jöttek és jöttek, bármilyen messze is voltunk. Kerékpárral, gyalog, busszal. Akkor már mindannyian sejtettük, hogy valami elindult, és ha nem lenne, hiányozna. Bekerültünk a köztudatba. Újabb és újabb arcok, újabb és újabb kihívások. A mobiltelefon is elterjedt, és ötletadó lett: „Hívásod van!" Kismarosra hívtak. Nem csak telefonon és nem csak akkor. Együtt átélni, együtt hallgatni, elmondani a másiknak, megtapasztalni, hogy mások is hallják. A találkozás öröme, a játékok, az elcsen- desedések, akár félhomályban, sötétségben, akár világosságban. Mert valljuk be: biztonságosabb a fény. „Te is tudod, mert ott voltál, hogy elég egy parányi gyertya fénye a mindent elborító vak sötétségben...” ,A világ világossága" Tatán. Aki tovább lendíthet, feltölthet. Hozzásegített ahhoz, hogy rádöbbenj, igen, szükség van rád. És ha nem hiszed, hát tudd meg, hogy ezt mondta: „Tenyerembe véstelek". Tud rólad és rólam. Ülj le, pihenj kicsit, fújd ki magad, és készülj fel a találkozásra! Tíz év, több ezer arc. Mindannyian, akik ott voltunk, benne voltunk akár résztvevőként, akár szervezőként, mondjuk együtt: boldog születésnapot, Szélrózsa! Az ünnepelt sok lehetőséget adott már nekünk - és vannak még tartalékai. ■ Csoszánszky Márta (Forrás: Szélrózsa információs fizet) Képünk jobb szélén a szerző segédkezik a születésnapi torta osztásában Szolnokon Szegedről Szolnokra Mi már kedden útra keltünk, mert a százötven kilométeres Szeged-Szolnok távolságot még a legfittebbek sem akarták egyben legyűrni. A kerékpárokra kitűzött fehér szélrózsás zászlók színük ellenére azt hirdették, hogy mi sem vagyunk a meghátrálás emberei. Az első napon nyolcvan kilométert tekertünk, a másodikon hetvenet, mindvégig autós kísérettel. „Hívásod van!" - szólt valaki a sorból, de nem vettük fel, elég mobilak voltunk addig is. Meg aztán a mi hívásunk már induláskor megvolt. Menet közben egyre- másra gyűltek az élmények. Az ópusztaszeri tölgyes, amelyben gyakorlatilag csak tölgy nem volt; Ámor nyilai a határban; „szegem-szeged” a biciklibelsőben; a csongrádi pontonhíd (gyakorlatilag minden ponton); a csépai templomok; a máig sem tudjuk, hogy miért kiabáló néni, aki belőlünk az „itt vagyok, engem küldj" közösségi érzést váltotta ki... „Kit kerestek?” - kérdezték tőlünk a szelevényiek, ahol a szállásunk volt, és ahol még nem is olyan régen majdnem a part szakadt. A plébánia udvarán pompás kis tüzet raktunk a szalonnasütéshez. Ilyenkor csak arra kell figyelni, hogy a nyárs markolatának a mérete megegyezzen a biciklikormányéval. Ha nagyobb, akkor nem fér bele a markunkba, ha kisebb, akkor meg kiesik belőle. Egy áttekert nap után ugyanis az ember keze rágyógyul a kormányra. A bensőséges kapcsolat alapján tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy tenyerembe véstelek. Szerdán érkeztünk meg Szolnokra, ahogy mások. Mögöttünk a biztosító kocsi, középen a tizenkét zarándok, előttünk a világ világossága. Jó kis csapat. ■ Makoviczky Gyula A Szélrózsa Mártái Beszélgetés Marton Tamással, az ifjúsági találkozó egyik főszervezőjével ► „Itt a Marton” - szól bele a telefonjába, ha keresik, és a hívó fél ilyenkor általában örömmel nyugtázza: ettől kezdve már csak egy kevés idő kell ahhoz, hogy megoldódjon a hirtelen előállt nehézség. Sokan már valószínűleg nem is tudják, hogy a szerényen inkább háttérben maradó Marton Tamás mint ifjúsági referens volt az egyik szülőatyja a tíz éve elindult Szélrózsa ifjúsági találkozónak. A kezdetekről, a tíz évről, a tapasztalatokról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk vele a szolnoki helyszín egy viszonylag csendes zugában.- Egyházunk Ifjúsági Osztályán dolgozva számtalanszor kellett megélnem azt a nehéz pillanatot, amikor az országos ifjúsági táborok jelentkezőit hely hiányában vissza kellett utasítanunk - kezdi Tamás felidézni a ’90-es évek közepét. - A németországi Kirchentagról hazatérve azonban az Ifjúsági Bizottság néhány tagjával egyetemben elhatároztuk, hogy szervezünk egy olyan országos találkozót, amely korlátlan létszámban tudja fogadni a szélrózsa minden irányából odaérkező fiatalokat. Az álmodok közül Ocsai Zoltán akkori váraljai lelkész vállalta a házigazdaságot - így került 1996-ban a Mecsek tövébe az első találkozó.-Ez a maga nemében igen merész ötlet volt, hiszen ilyen méretű és jellegű országos találkozóknak még nem volt előzményük.- Mielőtt megérkeztek a résztvevők, feszült várakozás volt bennünk, szervezőkben, hiszen nem volt - mint ahogyan, kivéve az idei évet, a többi találkozónál sem - előzetes jelentkezés. így nem tudtuk, hogy kik fogják meghallani a hívó szót, hányán fognak eljönni. Amikor azonban begördült a váraljai állomásra a különvonat, és közel négyszáz hátizsákos fiatal özönlött le róla, hihetetlen megkönnyebbülés és öröm volt a számunkra. A találkozó végére hét- nyolcszáz között volt a szélrózsások száma, és a mai napig sokat jelent az a bensőséges hangulat, amely az egész együtt- létet jellemezte. Ehhez nagyban hozzájárult a helyszín varázsa is.- Tehát beigazolódott, hogy van igény egy ilyen jellegű országos rendezvényre, és így kerülhettek a Váralján készült és azóta minden helyszínre elvándorló Szélrózsa-haranglábra újabb és újabb feliratok Bodajk, 1998. július 22-25.; Debrecen, 2000. július 26-29.; Kismaros, 2002. július 24-28., Tata, 2004. július 21-25. és Szolnok, 2006. július 19-23.- A találkozóról találkozóra egyre növekvő létszám azt igazolja, hogy a Szélrózsa még „nem fulladt ki”, de nem szabad, hogy emiatt elbízzuk magunkat. Az újabb alkalom megszervezését csak akkor szabad elkezdeni, ha megvan bennünk az elszántság: még többet akarunk adni, mint az előző találkozón. Szembetűnő változás, hogy egy újabb és életkor tekintetében fiatalabb generáció lépett a megmaradt régiek mellé, ami bennünket, szervezőket arra ösztönöz, hogy ezt próbáljuk minél jobban kihasználni. A szolnoki találkozó előkészítésénél ezzel kapcsolatban két célt tűztünk magunk elé: éljünk a korszerű internetes lehetőségekkel (például a találkozóra való előregisztráció); középiskolai intézményeink diákjait pedig ne csupán hívjuk a Szélrózsára, de adjunk számukra egymás közti megmérettetési lehetőségeket is. Sajnos egyik célt sem tudtuk maradéktalanul megvalósítani, de bízunk benne, hogy 2008-ban ez is sikerülni fog.- Feltétlenül elismerés illeti azt a nagy létszámú stábot, amely nélkül egy találkozó sem jöhetne létre. Tapasztalatod szerint egy-egy Szélrózsa-segítőre milyen hatással van az itt zajló munka?- Számtalanszor átéltem azt, hogy egy korábbi résztvevő bejelentkezett: legközelebb ő is szeretne valamelyik területen segíteni. Ezáltal - még ha esetleg nem is volt előtte szorosabb kapcsolata az egyházzal - bekerült a sodrásba, és a két Szélrózsa közötti időszakban más evangélikus alkalmakon is részt vett.- Mi a fizetségük a stáb tagjainak?- Itt mindenki ingyen áldozza a szabadidejét. A találkozó idején megkapják szélrózsás munkapólójukat, kapnak ingyen ásványvizet, illetve - ha nagyon elfáradnak - egy-egy Sport csokiszeletet. Mint minden ilyen jellegű találkozónál, a Szélrózsán is vannak Máriák és Márták. Tudomásul kell venni, hogy aki felvállalja Márta szerepét, bizony sok programból kimarad, nem tud részt venni az áhítatokon, előadásokon. Ez bizony nem mindig könnyű, de a találkozó Mártái ennek ellenére mindig arra törekszenek, hogy a résztvevők minél közelebb kerülhessenek Jézushoz. Fontos lenne, hogy se a Máriák, se a Márták ne kicsinyeljék le a másik helyzetét, se pedig ne becsüljék túl a magukét, hiszen a cél közös. Jó látni azt, hogy az idei Szélrózsán mindhárom püspökünk itt van, részt vesz a programokon, és mindig megszólítható egy-egy beszélgetésre, felkérhető szolgálatra vagy bevonható akár valamelyik játékba is. Szebik Imre, aki eddig minden Szélrózsán jelen volt, idei nyugdíjazása után is fontosnak tartotta a részvételt.- A regisztrációkor megkapott programfüzetben kérdőív is található, amelynek az egyik kérdése így hangzik: „Ha Erdélyben tartanánk a Szélrózsát, eljönnél?"- Egy-egy találkozó helyszínének a kiválasztásakor sok szempontot kell figyelembe venni. Az egyik fontos elv az volt, hogy az ország különböző régióit mozdítsuk meg alkalomról alkalomra. Ha megnézzük Magyarország térképét, ez alatt a tíz év alatt szinte körbejártuk hazánkat. A finn és német csoportokon kívül idén is jöttek testvéreink Erdélyből. Jó lenne egyszer nekünk is átlépni a határt, de a 2008-as helyszín kiválasztása még folyamatban van. Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a korábbi, dunántúli táborhelyek közül választunk egyet, ám nem volt szándék nélküli a programfüzetben megfogalmazott kérdés sem. ■ Boda Zsuzsa
