Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-30 / 31. szám
2 «H 2006. július 30. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 7. VASÁRNAP - Rom 6,19-23 Élni Reggel még nem gondoltam semmi rosszra. Korán ébredtem. Szép fényes vasárnap volt, fényes volt a kedvem is. Egészen addig, míg az istentiszteletre indulás előtt gyorsan le nem ültem a számítógép elé. És még ott is minden a legnagyobb rendben volt addig, amíg be nem kapcsoltam a komputert, és le nem töltöttem a leveleket. Ekkor olvastam az üzenetet: „Nem látom semmi értelmét az életnek. Nem akarok élni. Meg akarok halni. Csak gondoltam, előtte szólok Neked, hogy legalább tudj róla, kiszállok. Riadtan vettem kézbe a telefont, és hívtam a levél feladóját. „Halló...” - szólt a telefonba a barátom, hála Istennek sokkal inkább' álmos, semmint kétségbeesett, amolyan „síron túli” hangon. „Mi ez a levél, amit küldtél nekem?” - kérdeztem, alig bírván leplezni az aggódást és az izgalmat. „Ja, csak egy kicsit ki voltam akadva. De most már jobb. Legalábbis nem olyan rossz, mint amikor írtam. Majd elmondom. Találkozzunk délután négykor a szokott helyen, jó?” - és letette. „Jó..— dadogtam, és én is letettem a kagylót. „Mit mondjak neki, mit mondjak?” - kezdett el járni az agyam. „Az élet szép, tenéked magyarázzam?” - ugrott be az első gondolat. Nem, ez biztos nem lesz elég. O nem az a fajta, akit egy szállóigé-' vé vált Heltai Jenő-idézet megnyugtatna. Főleg akkor nem, ha tényleg komolyan gondolta ezt az őrültséget az öngyilkossággal. Eddig jutottam elmélkedésemben, és közben már oda is értem a templomhoz. Mint mindig, sajnos most is kevesen voltak az istentiszteleten, de ez most a legkevésbé sem zavart. Ki voltam éhezve az igére, és reméltem, hogy választ kapok a kínzó kérdésre: „Mit felelhetnék a barátomnak?” A lelkész felment a szószékre, és felolvasta az igehirdetés alapigéjét: Péter apostol első levelének harmadik fejezetéből a nyolcadiktól a tizenötödik versig terjedő részt. Azután beszélni kezdett... Még az istentisztelet végén is visszhangoztak bennem a szavai: „Isten életörömre teremtett benneteket. Ezt a mindennapokban a békesség és a szentségre törekvés teremtheti meg. Békéljetek meg önmagatokkal és-a mindnyájatokat szerető Istennel.” Az istentisztelet végén felnéztem az égre, és köszönetét mondtam. Boldog voltam. És ha ez nem lett volna elég, ha nem értettem volna meg, mit is kell majd mondanom a barátomnak aznap, ebéd után „véletlenül” épp Thomas Menőn néhai trappista szerzetes könyve, A csend szava akadt a kezembe. Fellapoztam, és ezt olvastam benne: „Akár önálló személynek tekintjük magunkat, akár egy zaklatott, küszködő faj tagjának, életünk azzal a kézenfekvő ténnyel szembesít bennünket, hogy feltétlenül van értelme. Sohasem tudjuk egészen feltárni, mégis az a célunk, hogy ezt az értelmet fölfedezzük, és szerinte éljünk. Van tehát valami, amiért élünk. Hogy mi ez a valami, arra fokozatosan ébredünk rá életünk folyamán, növekedésünk és személyiséggé válásunk során.” Ha eddig nem is, most már egészen pontosan tudtam, mit fogok délután mondani. Hálás voltam, mert megértettem, mi az az üzenet, ami rám bízatott. ■ Gazdag Zsuzsanna SEMPER REFORMANDA „Ez a hit a legszükségesebb, mert az minden vigasznak az alapja. Akinek ez nincs meg, annak kétségbe kell esnie bűneiben. Mert a keresztség után visszamaradt bűn azt eredményezi, hogy a jó cselekedetek Isten előtt mégsem tiszták. Ezért tartsa magát az ember merészen és szabadon a keresztséghez, állítsa azt szembe minden bűnnel és a lelkiismeret minden rettegésével...” M Luther Márton: A keresztség szentségéről (Gáncs Aladár és Muntag Andor fordítása) A római világban a katona olyan élő fegyver volt, aki az önmaga és élete fölötti rendelkezés jogát zsoldért eladta a császárnak, aki mint imperátor a birodalom összes légiójának a főparancsnoka volt. Hatalma ezen alapult. Hadsereg nélkül a császár tehetetlen. Ha a légiók elpártolnak tőle, akaratát se Rómában, se a meghódított tartományokban nem tudja érvényesíteni. Pál apostol - érthető okból - nem mondja ki, de a kortárs olvasók enélkül is értik a párhuzamot: ahogy a hadsereg nélkül maradó császár hatalma semmivé válik, úgy lenne semmivé a földön a transzcendens gonosz hatalma is, ha nem lennének emberek, akik a zsoldjába szegődve vagy kényszerülve eladnák neki az önmaguk fölötti rendelkezés jogát, és élő fegyverként bocsátanák rendelkezésére testüket és minden tagjukat, önmagukat és egész életüket. A transzcendens gonosz zsoldjában állni pedig annyi, mint a testben lakó bűn parancsát követve tisztátalanságban és törvénytelenségben élni. A Római levél egészéből kitűnik, hogy Pál a gonosz zsoldjába szegődést - Ádám bukása óta - minden ember veleszületett belső késztetésének tulajdonítja. Az ember - amíg csupán a maga erejére támaszkodik - nem tud nem engedni a tagjaiban tapasztalt kényszernek. Ezért nincs kivétel: mindannyian rászolgálunk a bűn zsoldjára, amely a halál. Ez mindannyiunk törvény által szavatolt fizetsége. Zsold és A császár hatalma a hadseregben testesült meg. Istennek nem kell hadsereget tartania ahhoz, hogy érvényesítse hatalmát a teremtett világban. A gonosz hatalma a földön a zsoldjába szegődő emberek nélkül csak fikció lenne. Isten hatalma emberi közreműködés nélkül is valóság. Isten hatalmának letéteményese nem zsoldoshadsereg, hanem a Lélek. A Lélek fegyvere pedig az igazság. Az igazság nem toboroz zsoldos légiókat. Nem várja, hogy bárki eladja magát neki, lemondva az önmaga és élete fölötti rendelkezés jogáról. Az igazság eszköze a tanítás. Krisztus evangéliumának tanítása. A tanítás módszere nem agymosás, nem is az akarat megtörése, hanem a Lélek erejével történő meggyőzés. Az igazságnak ezért nem zsoldosai vannak, hanem követői. Szabad emberek, akik nem kényszernek engedve, hanem szabadon engedelmeskednek az igazságnak. Ez Isten gyermekeinek dicsőséges szabadsága - ahogyan Pál mondja (lásd Róm 8,21). Mert „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság"! (2Kor 3,17) Isten gyermekei - szabadon engedelmeskedve a Lélek indításának - nem tudnak tétlenek maradni korábbi rabtartójukkal, a gonosszal szemben, hanem most már Isten oldalán bocsátkoznak küzdelembe. Ez a harc azonban más természetű. Pál így vall róla: „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." (Ef 6,12) Ez a harc az ajándék A VASÁRNAP IGÉJE igazság diadaláért folyik minden hazugsággal szemben, a világosság győzelméért a sötétség fölött. Ez a küzdelem is egész embert igényel. Isten gyermekei minden tagjukat átadják ennek a küzdelemnek. E harc szolgálatába állítják a lábukat: de nem szöges talpú csizmát húznak rá, hogy a harctér véres sarába tapossák ellenségeiket, hanem a vándorok saruját csatolják fel, mert a földkerekség végső határáig kell eljuttatniuk az evangéliumot. Szolgálatba állítják a kezüket, de nem azért, hogy bárkitől bármit is elvegyenek, hanem hogy mindenkinek adjanak: és semmiképpen sem azért, hogy kardot ragadva vagdalkozzanak maguk körül, hanem hogy jót tegyenek még ellenségeikkel és üldözőikkel is, akikkel szemben kezüket sosem ütésre, hanem mindig áldásra emelik. És szolgálatba állítják a szájukat: de nem azért, hogy bárki fölött is ítélkezzenek, vagy bárkit is gyalázzanak, hanem hogy továbbadják az örömhírt, hogy Isten országának eljövetelét hirdetve megtérésre hívják a bűnösöket, Isten bocsánatát hirdessék a bűnbánóknak, és az örök élet beszédével vigasztalják a halállal tusako- dókat. Szolgálatba állítják értelmüket is: hiszen az evangélium értelmes beszéd, még ha tartalma felül is múlja az emberi értelmet. És szolgálatba állítják a szívüket, hogy Isten ajándékba kapott szere- tetét személyválogatás nélkül sugározza testvér és ellenség felé. Az igazság követéséért nem jár fizetség, hiszen az igazság megismerése és nyomában az istengyermekség már önmagában is ajándék. De Isten még gazdagabb ajándékot tartogat azoknak, akik Lelke indítását követve harcolnak az igazság diadaláért: és ez az örök élet. Ez az ajándék nem mentesít a haláltól - bár valljuk meg, mi így szeretnénk -, hanem szabaddá tesz tőle. A zsold jár. Ez törvény. Földi életük során Isten gyermekei is mind rászolgálnak a bűn zsoldjára. Számukra is eljön a zsold kiosztásának órája: meg kell halniuk, de sem addig nem kell a halálfélelem rabjaként élniük, sem akkor nem esnek a halál fogságába. Hiszen Isten kegyelmi ajándéka mérhetetlenül nagyobb a bűn zsoldjánál. Akik részesülnek benne, tapasztalni fogják, hogy halálukat elnyeli az el nem múló örök élet. ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, te jól látod, hogy a magunk erejével nem tudunk kiszabadulni a bűn szolgaságából. Kérünk, szánj meg minket, és áraszd ránk szabadító Lelkedet, hogy gyermekeidként az igazságot követve éljünk, és végül elnyerjük ajándékodat, az örök élet koronáját. Ámen. Oratio cecumenica [Lelkész:] Mindenható Istenünk, aki meghallgatod azokat, akik szent Fiad nevében imádkoznak, növeld hitünket, hogy reménységgel forduljunk hozzád könyörgésünkkel! [Lektor:] Könyörgünk, szent igédet tedd életünkben teremtő hatalommá! Elevenítsd meg hitünket az örök élet beszédével, és újítsd meg irántad való engedelmességünket! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk egyházunkért, gyülekezetünkért, minden hittestvérünkért. Nap mint nap tarts meg bennünket a hit harcában, és vezess győzelemre, hogy mindenkor gyermekeidre ismerhess bennünk! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a hitben erőtlenné vált testvéreinkért. Azokért is, akiket mi magunk riasztottunk el szeretetlenül, türelmetlenül. Bocsásd meg vétkünket, eltávolodott testvéreinket pedig Szentlelked vezesse vissza gyülekezetünk közösségébe! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk minden embertársunkért. Add, hogy mindenki hűségesen töltse be hivatását, lelkiismeretesen végezze munkáját, és előítéleteit legyőzve testvért lásson minden embertársában. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a világért. Őrizd rendjét, és növeld békéjét! Védelmezd a természetet a bűn rontó hatalmától! Ébressz felelősséget minden emberben a háborúk és természeti katasztrófák áldozatai iránt! A jólétben élőknek helyezd a szívükre a szegények és az ínségben élők sorsát! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, mert tebenned reménykedünk. Teljesítsd kéréseinket szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. ZSOLTÁROK 4. Mindig személyesen neked szól! ► Mai cikkünk „ráadás” a zsoltárokról szóló sorozatunkhoz. Az alábbiakban egy szombathelyi egyházzenész vallomását olvashatják arról, hogy számára mit jelentett zsoltá- ros istentiszteleten együtt imádkozni, vesperát énekelni. (E. Zs.) A zsoltárénekléssel való első találkozásom még egyházzenész főiskolás koromban történt; különös élmény volt. A próbákon nagy koncentrációval dolgoztunk, hiszen egy teljes esti zsoltáros istentiszteletet, vesperát kellett végigénekelnünk, és ez mindenkinek új volt. Bár egy szólamot énekeltünk, és a zsoltárok „dallamai” nem nehezek, mégsem volt egyszerű egységesen megszólalni. Egymást hallgatva, egymáshoz igazodva kellett énekelnünk, hogy a zsoltárok úgy szóljanak, mintha egyetlen ember énekelné őket. Mondhatom, hogy izgultam, az istentiszteleten mégis nyugalom volt bennem. A zsoltárversek keresztülfolytak rajtam, úgy éreztem, megtisztítanak, az éneklés felemel, új értelmet nyer. Advent volt. A templomban hideg volt, éneklés közben látszott a leheletünk, a kezünk pirosra fagyott, belül mégis, melegséget, Isten közelségét éreztem. Sokáig forogtak a gondolataimban a zsoltárversek, s a himnuszt dúdolgattam. Lelkemben az ünnepre való készülődés is megváltozott: megéreztem, hogy igazi belső felkészülés nélkül nincs ünnep, ahogyan a pontot is csak egy már leírt i betűre tudjuk feltenni. Múltak az évek, minden böjtben és adventben énekeltünk vesperát. Természetes része lett az ünnepköröknek, a kórus tagjai is várták, és egyre nagyobb gyakorlattal énekeltek. Várandós lettem, és Mária éneke, a Magnificat sorai csak nekem szóltak: „Magasztalja az én lelkem az Urat, / És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. / Mert reá tekintett az őszolgáló leányának alázatos állapotjára; / mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek" (Lk 1,46-48: Ká- roli-fordítás) Azóta is mindig megállítanak ezek a sorok, időt követelve maguknak túlzsúfolt életemben: adj hálát az életért! A vespera kiszakít egy órára a rohanásból, burkot képez körém, a versek nekem szólnak, megtisztítanak. Néhány év múlva az én feladatom lett a kórus munkájának az irányítása. Az ökumenikus imahét keretén belül egy ökumenikus vesperát szerveztünk templomunkban. A ferences templom gyülekezetének tagjai vállalták a közös éneklést. Vezetőjükkel, az egyházzenész Asztrik atyával egyeztettem az istentisztelet menetét. Hosszan beszélgettünk a zsoltározásról, elmeséltem neki a zsoltárénekléssel kapcsolatos érzéseimet, ő pedig megerősített abban, hogy ezek az élmények csak túlságosan racionális életünkben tűnnek misztikusnak, valójában működnek, mindezzel nem vagyok egyedül. Az istentiszteleten a személyes élményen kívül megélhettük azt az egységet, amelyet minden keresztény óhajt: Jézusban egyek vagyunk, bármely felekezet- hez tartozunk is. Isten igéje összekötött minket - szétválaszthatatlanul. Gyülekezetünket büszkeséggel töltötte el, hogy katolikus testvéreinknek nemcsak szellemileg, hanem zeneileg is élményt jelentett a közös éneklés. „Ha igazán szép gregoriánt akarok hallani, az evangélikus templomba kell jönnöm” - mondták többen. Egyetértettünk abban, hogy ha azt keressük, ami összeköt, gazdagabbak lehetünk, hiszen erőt, hitet meríthetünk egymásból, és ez nem veCANTATE ítin ff|!i btirg i(KnifeKilőtt szélyezteti hitünk alapjait. A zsoltározás személyes élménye így vált igazi közösségi élménnyé, a communio megélésének egyik lehetőségévé. Gyülekezetünk megszokta már, hogy a nagy ünnepkörökben lehetősége van ilyen istentiszteleten részt venni, énekelve együtt imádkozni. Talán elmondhatjuk, hogy van egy réteg, amely már megtapasztalta a zsoltározás áldásait, és nemcsak tudomásul veszi, hogy létezik ilyen, hanem számít is rá, várja. Minden gyülekezetnek ajánlom az esti istentisztelet eme formáját (amely megtalálható az új Gyülekezeti liturgikus könyvben), hiszen a vespera gazdagsága is minket gazdagít, tisztasága minket tisztít. Minden zsoltáros istentiszteleten megtaláljuk magunknak azt a néhány sort, amely személyesen nekünk szól, bennünket figyelmeztet, segít, gyógyít. ■ Kajzinger Ildikó I LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN.
