Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-01-22 / 4. szám

6 Mt 2006. január 22. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletB Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be-a kézirat szerint - a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től kezdve január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. E napon ve­hetik át -1993 óta - kitüntetésüket a kiemelkedő munkát végző pedagógusok. A naptárban nem piros betűs ünnepnap - azaz idén mégis, de csak mert vasárnapra esik... azonban jó alkalom arra, hogy mindazokért az évszázadokon át felhalmozódott szellemi és tárgyi kulturális, művé­szeti kincsekért hálát adjunk, amelyek szebbé, tartalmasabbá, értékesebbé tették, teszik életünket. „Hamar értettem, szerettem és szenvedtem” ► Nyolcvanhét évvel ezelőtt, 1919. január 27-én, hosszú szenvedés után meg­halt minden idők egyik legnagyobb magyar költője: Ady Endre. Mindössze negyvenkét éves volt! Költészete, prózai művei - hiszen számos novellát is írt -, hírlapírói munkássága, ragyogó publicisztikái olyan kincsek, amelye­ket egy Isten által több talentummal megáldott elme alkotott. Mivel Ady so­kak kedves költője, és versei nemegyszer egyházi alkalmakon is elhangza­nak - egy-egy verssora akár prédikációban is hallható -, a magyar kultúra napja alkalmából most rá emlékezünk. Könyvtárnyi irodalom méltatja Adyt. Mi volt a titka? Ameddig leikébe - köl­teményei által - beengedett, és ekkép­pen megfejthető: ember volt, aki lá­zadt, harcolt, küzdött, szeretett, ölelt, Istenét kutatta-kereste, hitéért harcolt, s fájdalmasan fiatalon tért meg „halál­rokonához”. Hadd szóljon előbb ő maga. Szerkesz­tői kérésére ugyanis több ízben is írt életrajzot. Ezekből még egy - talán ke­vésbé ismert - erénye is kitűnik: remek humorérzéke, öniróniája. Kedves szerkesztő uram, ma már tudom: öt vagy hat esztendő óta attól koldulok, hogy az évek életrajzképes alakot formáltak belőlem. Csak egy év óta látom világosan, hogy a meg- öregedés irtózata hajszol szerelemből szerelem­be, dacból dacba, szanatóriumból szanatóri­umba. De kezdek már megbocsátani az élet­nek, igyekszem megbocsátani a magam életét, s kezeimet megmosván, küldöm azt a rövid életrajzot, amelyet kívántál. Már úgyse tagad­hatom, tehát 1877. november 22-én születtem a Szilágyságban, az Ermelléken, Ermindszent községben. A gyermekkoromról nem tudok ne­vezetesebbet mondani, mint hogy koraérett, makacs, rossz kölyök voltam, de úgynevezett is- kola-szemefénye. (...) Jogásznak mentem Debrecenbe, készülni az apám nagy álmának, a família újrafölemelésének beváltására, afő- szolgabíróságra, sőt talán alispánságra Debre­cenben. Pesten, még Nagyváradon is neki-ne- kirugaszkodtam a jog tudományának, a vége az lett, hogy fölcsaptam újságírónak. Nagyvá­radon már lapot szerkesztettem, de a versírás­ról akaratosan kezdtem leszokni, s nagy kár, hogy ez mégsem sikerült. Hétéves koromban ír­tam az első versemet, súlyos ijjúkori bűnöm volt a poézis, lakolnom kellett érette. Nagyvá­radról egyenesen Párizsba vitt a sorsom, s majdnem kilenc évig éltem éveimet megosztva a pesti redakáóm s a külföldi kóborlás között. (Pesti Futár, 1913. december 25.) * * * Anyai részről csupa pap, diákos, poétás ember az ősöm, a protestantizmus óta kálvinisták Anyai nagyapám pap volt abban a faluban, ahol szü­lettem. (...) Bolond érzékenységet, hamar jelent­kezőt, hoztam magammal, hamar értettem, sze­»ÁDÁM, HOL VAGY?« Oszlik lelkemnek barna gyásza: Nagy, fehér fényben jön az Isten, Hogy ellenségim leigázza. Az arcát még titkolja, rejti, De Nap-szemét nagy szánalommal Most már sokszor rajtam felejti. És hogyha néha-néha győzök, Ő járt, az Isten járt előttem, Kivonta kardját, megelőzött. Hallom, ahogy lelkemben lépked S az ő bús »Adám, hol vagy?«-ára Felelnek hangos szívverések. Szivemben már őt megtaláltam, Megtaláltam és megöleltem S egyek leszünk mi a halálban. rétiem és szenvedtem. (...) De azért verset már írtam akkor, amikor még a nagybetűket nem is­mertem: Lajos öcsém egy sárbaeséséről rövid, de pompás gúnyú balladát. Első verses könyvem Kisfaludy Sándor Regékje volt, egy fatális nagy- néném adta névnapi ajándékul nyolcéves korom­EGY KEVÉSNYI JÓSÁGÉRT Ha van még Jó bennem, óh, uram, Kérlek és nem is szomorúan, Oh, mentsd meg belőlem. Hiszen annyi jósággal jövék, Am lelkemnek szemérem-övét Letépte világod. Valamikor voltam örömöd, Ne hagyj itt ocsmány, bús végek között, Nagy gyalázatomban. Most, hogy Bűn és Idő elszaladt: Úgy menjek el, mint kiben maradt Egy kevésnyi Jóság. ban. (...) Jeles diák voltam, eminens, sőt első eminens, szomorú családi emlékek, dolgok tar­tottak féken. De panaszok így is voltak reám, s mikor mint debreceni jogász beálltam egy újság redakciójába, szegény mártír-anyámon kívül mindenki elmondta az elvégeztetettet. (...) Érez­tem, akartam, teljes egészében, hatványán, ezért a nagy, féktelen életakarásért vizsgálnak ma fej­csóválva az orvosaim. Mindent el akartam mon­dani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket. (...) (Nyugat, 1909. június 1.) * * * 1900. január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében, és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként. Nemsokára a Nagyváradi Napló szerkesztője lettem, sokat írtam, de kevés verset, dacból, ön­temetésből, mert hát költőnek lenni hóbortos és komikus dolog. Sors, furcsa és nem is kellemet­len véletlenek 1904-ben Párizshoz és Párizsba segítettek, s így gyerekes, nagy elégtételemre ki­kerülhettem Budapestet. (...) Azután hazajöt­tem, újságba írtam, mindent, politikát, kritikát, riportot, novellákat, verset. (...) írásaim, külö­nösen a versek, egyszerűen fölháborodást keltet­tek: voltam bolond, komédiás, értelmetlen, ma­gyartalan, hazaáruló, szóval elértem mindent, amit Magyarországon új poétának el lehetett érni, de nem haltam meg. Holott talán illen­dőbb lett volna félreértett lírikusként s jó korán megboldogulnom, újságírás-szerelmemmel véglegesen szakítani nem tudtam. (...) Sajnos gyakrabban kell egy-egy szanatóriumba be-be- vonulnom egészséget foltozni. Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset, többnyire Budapesten és a falumban élek, s természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is. (Az Érdekes Újság Dekameronja 1., 1913) * * * Egyelőre szeretnék az élettől még két-három- négy tűrhető esztendőt kizsarolni, s szeretném, ha aludni tudnék. (...) S ha Konried doktor úr a jövő héten már nyugodtabban, biztatóbban nézne reám, miután összevissza vizsgált. (Nyugat, 1909. június 1.) Végül idézzük-fel röviden a nagy költő utolsó napjait. A nagybeteg Ady utolsó, Emil Isaac által készített fényképe a legkü­lönbözőbb művészeket ihlette meg: pél­dául Melocco Miklóst, Juhász Ferencet, Cseh Tamást. Szeméig behúzott fekete kalapja karimája alól néz ki a költő, nyakig koc­kás szövetkabátjába bugyolálva. A halot­tak élén című, pádon ülő alakot megjele­nítő, Melocco Miklós által márványba ál­modott szobor a fotónak megfelelően az esendő, halálos beteg költőt jeleníti meg. „Fáj az istent roncsokban látni, / a koz- mosz-szívűt a művén merengni. / így nem pusztulhat el akárki, / kalapján her­vadó virággal” - írta Juhász Ferenc. Ady 1917 őszétől haláláig a budapesti Veres Pálné utcai lakásban élt, amely ma emlékmúzeum. Decemberben még el­ment a haladó írók Vörösmarty Akadémi­ájának alakuló gyűlésére - meg is válasz­tották az akadémia első elnökévé-, ott búcsúzott a nyilvánosságtól, az élettől. Az Adyról készült utolsó fényképfelvétel Utolsó versét a Nyugat számára, Igno­tus kérésére írta Üdvözlet a győzőnek cím­mel, a világháborúból vesztesként kike­rült népe nevében a győztes hatalmak­nak. Ady életének utolsó publikációja „nem nagyobb egy névjegynél” - emlé­kezett Ignotus -, de „a névjegy is óriás írás, ha óriásnak neve van aláírva”. S hogy Ady Endre a magyar és a világiro­dalom egyik legjelentékenyebb költője, tehetsége, óriása volt, akinek hatása múlhatatlan - ahhoz kétség nem fér. Látogatóit, barátait a Veres Pálné utcai otthonban fogadta. Sokan fölkeresték. 1918 nyarán megjelent, A halottak élén cí­mű verseskötetét már csak alig-alig tud­ta dedikálni. Ereje elfogyott. Csonttá so- ványodott, teljesen elgyengült, 39-40 fo­kos láz gyötörte. Feljegyezték, hogy nem sokkal halála előtt - valamikor október vagy november folyamán, egy keserves éjszakán - meg­semmisítette szeretett kis Bibliáját, amely mindig mindenhol vele volt, s első lapjára régen maga jegyezte fel: „Ady Endre vén diák kedves Bibliája”. Azon az éjszakán ezt írta fel kétségbeesésében a leszakított fedőlapra: „Eli, éli, lamá sabaktani.” 1919. január második hetében szállí­tották a városligeti Park, majd a szom­szédos Liget Szanatóriumba. Itt érte a ha­lál, 41 éves korában, a szanatóriumi ápo­lónő nyilatkozata szerint álmában, janu­ár 27-én, reggel negyed 9-kor. ■ írta és összeállította: Kőháti Dorottya Forrás http://ady.lap.hu és Borbély Sándor: így éli Ady Endre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budaiest, 1989 A MAGYAR ÖRÖKSÉG DÍJJAL KITÜNTETETT Evangélium Színház DUNA PALOTA Budapest V„ Zrínyi u. 5. Nyíró'József: A próféta Színmű két részben szereplők: A próféta, Keresztelő János O. Szabó István Jászai-díjas Heródes Antipas Körtvélyessy Zsolt Jászai-díjas Heródiás Iván Ildikó Salomé Juhász Mónika Moises ben Mochem Bitskey Tibor Kossuth-díjas, érdemes művész Sirach Léna'rt László Sadoch 1 Gyurin Zsolt Hümas J heródiánusok Mucsi Sándor Obed J Farkas Tamás Kereskedő Bor Viktor Achas, a kém és besúgó Rékai Nándor Kapitány Szabó Péter Rabszolganő Milka Julianna Őr MedgyessyPál Történik a palesztinai Macherus-erődben, Heródes Antipas palotájában Jézus nyilvános fellépésének kezdetén Zenei szerkesztő: Pacher Gréti Díszlet- és jelmeztervező: Hums Anna Mária Rendező: Udvaros Béla A nagy sikerre való tekintettel további két előadás! Január 28. -19 óra Január 29--16 óra Jegyárusítás mindennap az 1/250-5338 telefonon és hétfő, szerda, péntek délután 14-18 óra között a Duna Palota portáján (tel.: 1/235-5500). Helyárak: 1600,1200,1000 forint. Polgár Rózsa Himnusz című gobelinjének részlete I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents