Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-22 / 4. szám
4 20o6. január 22. KERESZTUTAK "Evangélikus Éltó 127 egyház részesül a NKÖM által átutalt felajánlásokból A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 14,2 milliárd forintot utalt át az egyházaknak a múlt héten - tudatta a tárca a múlt csütörtökön az MTI-vel. Az összegből 12,2 milliárd forint a személyi jövedelemadóból az egyházak javára felajánlott egyszázalékos járulék és az ezt kiegészítő állami támogatás - olvasható a közleményben. Ezt a hozzájárulást a Magyarországon bejegyzett és az APEH-nál technikai számmal rendelkező egyházak kaphatják meg. Az idén 127 egyház részesült ebből az összegből - áll a kulturális minisztérium kommünikéjében. A minisztérium közlése szerint az átutalt összeg másik része az a kétmilliárd forintos járadék, melyet a vissza nem kért, mintegy 1900 volt egyházi ingatlan után fizet a tárca. A 14,2 milliárd forintos összeget az egyházak szabadon, minden megkötés nélkül használhatják fel - írják. M MTI Doni áldozatokra emlékeztek A Don melletti harcokban 63 évvel ezelőtt hősi halált halt katonák emléke előtt tisztelegtek, az elhunytak lelki üdvéért imádkoztak múlt csütörtökön a szombathelyi kálváriatemplomban. Az ökumenikus istentisztelet igehirdetője Szabó Tamás katolikus tábori püspök volt, de imát mondtak az evangélikus és a református egyház képviselői is. „Az ország több pontján zajló megemlékezéseknek kettős céljuk van: tiszteletadás az elődöknek és okulás az utódok számára” - hangsúlyozta szentbeszédében Szabó Tamás. Szavai szerint ismernünk kell történelmünk eseményeit, „dicsőket és kevésbé dicsőket” egyaránt. Tovább kell adnunk az elődök tiszteletét, a megemlékezésekkel pedig évről évre közelebb jutunk a válaszhoz, s a kellő történelmi távlatból talán megértjük majd, hogy miért kellett annyi veszteséget elszenvednünk a Donnál. A szombathelyi ökumenikus szertartásnak több száz résztvevője volt, köztük a doni harcok túlélői és hozzátartozóik, továbbá a város vezetői, illetve a fegyveres testületek, honvéd hagyományőrző egyesületek helyi képviselői. M MTI Vissza a Julianus-naptárhoz? Oroszország visszatérhet a Julianus-naptárhoz, ha a törvényhozás elfogadja az egyik párt javaslatát. Oroszország a bolsevik forradalom után, 1918-ban tért át a Gergely-nap- tárra, amelynek alapján tizenhárom nappal „módosult” az időszámítás, az ortodox egyház viszont mind a mai napig a Julianus-naptár szerint tartja a vallási ünnepeket. A Haza tömb, amely a képviselői helyek 9,02 százalékával rendelkezik az orosz törvényhozás alsóházában, az állami dumában, szeretné, ha az ország „a bolsevikok előtti” időszámításhoz térne vissza, mégpedig már 2007. január elsejével. Szergej Baburinnak, a Haza tömb elnökének az álláspontja szerint a karácsonynak meg kell előznie az újesztendőt, ám míg az óévbúcsúztatót az oroszok jelenleg a Ger- gely-naptár szerint december 31-én tartják, a karácsony számukra január hatodikán köszönt be. A képviselő meggyőződése szerint a Julianus-naptárhoz való esetleges visszatérés nem befolyásolja majd hátrányosan Oroszország külföldi megítélését. M MTI Múlt év végi ökumenikus hírszőttes A vallás lett a fő kérdés Jacques Chirac francia államfő december 15-én találkozott a francia keresztény egyházak, a zsidóság és az iszlám képviselőivel. Leszögezte, hogy a száz évvel ezelőtt (1905. december 9-én) elfogadott törvény, mely élesen elválasztja az egyházakat az államtól, nem szorul megváltoztatásra, mert az „a francia államrend egyik tartóoszlopa, a szekuláris köztársaság alapköve, sőt a laicizmus 1958 óta a francia alkotmány része”. Ezzel szemben a szakértők rámutatnak arra, hogy „az éles és merev törvényeket már különböző rendeletek kilyukasztották”, és arra is figyelmeztetnek, hogy „a vallás soknak a közéletből való kizárása nem keverendő össze a világnézeti semlegességgel". „Nem kell eltúlozni a laicizmust - mondják -, és bizonyos nyitottságot kell mutatni a hit kérdéseiben." A franciaországi szélsőségesen radikális baloldali szervezetek (trockisták, anarchisták) december 10-én Párizsban demonstrációt szerveztek, de kezdeményezésük nagymértékű megosztottságuk miatt kudarcba fulladt. Nyilvánvalóvá lett, hogy míg 1905-ben a római katolikus egyházat tekintették főellenségnek, most az iszlámot tartják annak, illetve a törvény megváltoztatását javasló Nicolas Sarkozy belügyminisztert. Franciaország akadályozta meg azt is, hogy az Európai Unió alkotmánytervezetében bővebb helyet kapjon a vallások képviselőivel, különösen az egyházakkal folytatandó dialógus ügye. Jelenleg az új alkotmány- tervezet 52. paragrafusában szerepel a vallásokkal folytatandó dialógus, de a keresztény egyházaknak az Európai Unióban betöltött szerepe még nem része a továbbra is vitatott szövegnek. Az ausztriai egyházak és az EU-elnökség Az osztrák keresztény egyházak vezetőit december közepén fogadta Ursula Plassnik külügyminiszter asszony Bécs- ben. „Az osztrák egyházak aktívan akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy 2006 első felében Bécs az Európai Unió elnökségét ellássa. Az osztrák bíboros érsek, az ortodox egyházfő és az evangélikus püspök egyértelműen világossá tette, hogy segíteni kívánja az Európai Unió elnöki tisztét ellátó kormányt. Mint fogalmaztak, „kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a menedékjogot kérők, a letelepülni óhajtók és a bevándorlók ügyének”. Az egyházak úgy kívánják támogatni az EU-elnökség működését, hogy „különösen a társadalmilag gyengék problémáját és minden ember méltóságát hangsúlyozzák”. Ezért az EU alkotmányának 52. pontjában megfogalmazott dialógust tovább akarják bővíteni. Plassnik külügyminiszter asszony kijelentette, hogy „az egyházakkal folytatandó dialógus rendkívül fontos ügy Európa számára”. Arra kéri az egyházakat, hogy „vállalják ezt a feladatot Ausztria EU-el- nöksége idején. Ezt egy sajátos európai identitás felmutatásával tehetik meg úgy, ahogyan az európai életmódot már kifejezésre juttatja az európai alkotmány tervezete.” Katolikus-ortodox lépés 2006-ban újra megkezdi munkáját az 1980-ban megalakult római katolikusortodox teológiai bizottság. „A dialógus új fázisának ezen egyházak teljes közösségét kell létrehoznia. A római katolikus egyház ezt önmagában nem tudja helyreállítani” - hangoztatta XVI. Benedek pápa. A közös bizottság legutóbbi tanácskozását 2000-ben az USA-ban tartotta. Azóta azért szünetel a tevékenysége, mert ebben a romániai és az ukrajnai görögkeleti egyházak megakadályozták. A soron következő találkozó központi kérdése a „primátus”, azaz a pápaság intézménye lesz. Amerikai felmérés Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Államok lakosságának túlnyomó többsége hisz Istenben. A Gallup Intézet azt mutatta ki, hogy az amerikaiak 94%-a istenhívő. A megkérdezettek 4%-a úgy véli, hogy „valószínűleg van Isten”, és csak i%-uk hangoztatja azt a meggyőződését, hogy „Isten nincs”. A hívők között a nők és a politikailag konzervatívak vannak többségben - tudatja a közlemény. Ökumenikus képviseletek Hongkongban Huszonhárom egyházi és ökumenikus szervezet vett részt azon a rendezvényen Hongkongban, melyet a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) ülésével párhuzamosan tartottak. Különösen az Egyházak Világtanácsa (EVT), a Lutheránus Világszövetség (LVSZ), valamint a Református Világszövetség volt tevékeny, mert ezek a szervezetek már évek óta hivatalosan „az igazságosabb világkereskedelem ügye mellé állottak”. Az EVT képviselője kijelentette: „Az afrikai országokat arra kényszeríti a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, hogy liberalizálják piacukat, míg a fejlett országok védik az övéket kereskedelmi korlátozásokkal.” A keresztény és más vallási szervezetek azt követelték, hogy „a kereskedelem mindenki javát szolgálja, ne csak a gazdagokét és a hatalmasokét". Adatok világunkról 2005 végén annyi ember élt a Földön, mint soha korábban. Jelenleg 6 milliárd 517 millióan vagyunk. Az utóbbi hat évben több mint félmilliárddal nőtt bolygónk lakosainak száma. „Új ember születik minden második másodpercben - minden héten másfél millió, évenként pedig 80 millió.” Egy német közvélemény-kutató intézet beszámolt arról, hogy a fegyveres konfliktusok száma tavaly 39 volt. A háborús események 90%-a a világ szegény országaiban tört ki: Ázsiában tizenöt, Afrikában tizenegy, Közel-Keleten tíz, Dél- Amerikában három véres esemény folyt. H Forrás: ÖTK A Camino szemekben ragyogó titka ► Forgalmas manapság Szent Jakab útja. Shirley Maclaine, Paolo Coelho és most már Tolvaly Ferenc is járta a Caminót, az utat, ahogy a spanyolok nevezik. Tolvaly Ferencre sokan talán médiavállalkozóként, a TV2 volt vezérigazgatójaként emlékeznek. De ismerhetik őt számos regény írójaként és filmrendezőként is. 2004-ben járt először Santiago de Compostelában, Szent Jakab sírjánál, gyalog téve meg a több mint nyolcszáz kilométeres utat, az idén tavasszal pedig kamerával tért vissza, hogy filmet készítsen zarándoklatáról. El Camino -Az út című regénye hetek óta vezeti a sikerlistákat. Amikor először láttamfilmen, azt hittem, nyugati üzletember, aki ráérő idejében úri passzióból, merő divatból járja a Caminót. Rózsadombi irodájában beszélgetve már sokkal inkább egy Márai-féle polgárt láttam benne, aki értékeket őriz, nagypolgári eleganciával szalonéletet teremt, befelé és kifelé egyforma igényességgel él. Lassan oldódik a beszélgetés alatt, nem az a kitárulkozó típus. Amikor magáról beszél, akkor is inkább az általánosító „ember” szót használja.- Mién indult el a Caminón?- Mindenkivel előfordul, hogy egyszer csak már nem érzi jól magát a bőrében. Úgy tűnik, mintha összeomlana minden, amit felépített, nem érti, hogy mit mondanak körülötte az emberek. Nem értettem már, hogy mit miért teszek, mintha már nem értettem volna a szavakat, csak jelként használtam volna őket. Rájöttem, hogy már csak projektekben tudok gondolkodni, elvesztek az értékek. Mindez testi tünetekkel is járt. Mivel az orvosok szervi bajt nem találtak, elkezdtem azon gondolkodni, hogy talán a lelkemmel van baj. Úgy éreztem, hogy túl sok körülöttem és bennem a zaj, és el kell mennem jó messzire, ahol legalább a külső zaj megszűnik. Amikor egy spanyol társaságban erről beszéltem, valaki halkan megszólalt: „El Camino” - és megcsillant valami a szemében. A társaság mintha elcsendesedett volna. Majd mesélni kezdtek az Ibériaifélsziget északi részén húzódó Szent Jakab útról. Hazafelé jövet Münchenben kezembe került egy német magazin, amely II. János Pál pápa nyilatkozatát közölte: Santiago de Compostela az újraegyesülő Európa spirituális fővárosa. Akkor már tudtam, hogy el kell mennem, hátha ott újra megtalálom egykori énemet, azt a kamaszt, aki tizenhét évesen elhagyta Erdélyt.- Megtalálta?-Az első napokban azt éreztem, hogy a hátizsákomban minden fölösleges kiló csak plusz teher. Rájöttem, hogy átvitt értelemben milyen sok hiábavaló kacat- tal, tárggyal vettem körül magam. Hogy tárgyközpontú világban élek. Később aztán elindult bennem az út, és talán még nem is vettem észre, hogy befelé járom. Sokszor úgy éreztem, mintha lebegnék a föld fölött. Majd rájöttem, hogy Szent Jakab útja nem a lábakról szól. Elkezdtem érezni a szeretetet úgy, ahogy eddig még soha. Korábban nehezen mondtam ki azt, hogy „szeretlek”, mert nem akartam magam sebezhetővé tenni. Megpróbáltam elfojtani ezt az érzést. Ott rájöttem, hogy a szeretet nem a kiszolgáltatottság érzését, hanem a belső egyensúly biztonságát nyújtja. A sze- reteten keresztül közelebb kerültem az imához, az imádságon keresztül Istenhez, és Istenen keresztül önmagamhoz. Azt hiszem, hogy ha valaki önmagát keresi, óhatatlanul eljut Istenhez. Megtapasztaltam, hogy mekkora szerepe van a léleknek az önmagunk és a világ közti egyensúly létrehozásában és fenntartásában. Ekkor értettem meg igazán, amit Dante ír: „A lélek szeretetből áll; ha megszűnik a szeretet, szétesik az ember és a világ egysége.”- Úgy tudom, egyházi iskolába ján Németországban. ..- Igen, a kastli magyar gimnáziumba. Sokat köszönhetek tanáraimnak, az atyáknak és a kedvesnővéreknek. Azóta is a hit határozza meg az életemet. Regényem főhőse más pontról indul. Kezdetben azt vallja, hogy „gondolkodom, teTolvaly Ferenc hát vagyok”, érkezéskor pedig eljut a „hiszek, tehát vagyok”-ig.- Mién fikcióként írta meg a tapasztalatait?- Sokkal több lehetőséget adott. Ma már nem hír, hogy valaki hívőként elindul, és megtapasztalja a gondviselést. A dramaturgia azt kívánja, hogy nem hívő induljon el, és hívő érkezzen meg. Természetesen a film és a regény alapja is egy nagyon személyes napló volt. Az első utamon rögzítőt szereltem a galléromra, és vittem egy kamerát is. Mindent elmondtam hangosan, ami útközben eszembe jutott, mert tudtam, ha este kell leírnom, akkor már elfelejtek néhány dolgot, vagy másképp emlékszem, esetleg fáradt leszek leírni. Itthon ezt a naplót hitvallásként megmutattam néhány barátomnak. Köztük volt a német közszolgálati tévé igazgatója, aki megrendelt egy háromrészes sorozatot, és jelen volt a Kortárs Kiadó vezetője, aki azt mondta, hogy ha már úgyis készül egy forgatókönyv, írjak regényt is. Sokat gondolkodtam, mert nem akartam ilyen mély gondolatokat, érzéseket kiadni. Végül idén tavasszal elindultam újra, és rögzítettem a látottakat.- A regényben leírt látomások is fiktívek?- Legtöbbjüket tapasztaltam az úton. Néha olyan állapotba kerültem, hogy már nem is éreztem a valóság és a látomás közti határvonalat. A böjt időszaka volt, ilyenkor az ember fogékonyabb, nyitottabb. Útközben misztikusokat, Aviíai Szent Teréz, Bingeni Hildegard, Szent Ágoston műveit olvastam, ami felkészített arra, hogy ezeket a látomásokat megéljem. Mindehhez hozzájárult még az út is: műemlékekben gazdag tájon jártam, ahol minden kőnek története van, ahol az emberek úgy élnek, ahogy pár száz évvel ezelőtt. Ebben a felfokozott állapotban ősi rítusokba, ünnepekbe csöppentem bele. Tehát mindez együtt eredményezte, hogy valóság és látomás összemosódott. Amit a regényben leírtam, az tényleg megtörtént velem.- A regény utolsó lapjainak nagy kérdése: mi lesz, ha hazatérek? Hogyan fogok visszailleszkedni az életembe? Változott valami azóta?- O, sok minden! Ha bennünk változik valami, akkor a környezetünk is megváltozik. Sok barátság, amelyet én korábban annak hittem, megszűnt. Nem érdekelte őket az a mélység, amelyet megpróbáltam elérni. Ám jó néhány barátságom még mélyebbé vált. Azt is megtanultam, hogy az anyagi jólét az a talentum, amelyet a szolga azért kap az Úrtól, hogy a közösségnek kamatoztassa.- Adakozást, jótékonykodást ért ezen?- Azt is. A jótékonyságot korábban is fontosnak tartottam, de nem összpontosítottam rá. Saját jövedelmemből támogattam a kultúrát, és több templomot is felújítottam. Most az egész Kárpát-medencének szeretnék adni valamit, különösen a kistelepüléseknek.- Mivel magyarázza, hogy a zarándoklatok során történik valami az emberben?- Távol kerül a hétköznapjaitól, és csak rajta múlik, hogy megteszi-e az adott távot. Nem függ összeköttetésektől, iskolázottságtól. Csak ő van és az út. A Camino során ezernyolcszáz műemlékkel találkozhat. Önmagában ennyi már elegendő ahhoz, hogy megváltozzon az ember. De ha valaki nyílt, találkozhat a helyiekkel, s láthatja, mit jelent együtt élni a hittel. Sokan azért tartanak a kereszténységtől, mert azt hiszik, hogy valami kényszer, amely az életüket szűk mederbe tereli. Aki részt vesz a helyiek szertartásain, tapasztalhatja, hogy minden kényszer nélkül tartozik hozzájuk a hit, és ez boldoggá, kiegyensúlyozottá teszi őket. Aztán találkozhat zarándokokkal, akik a világ legkülönfélébb tájairól jöttek, és észreveheti azt az ezernyi szálat, amely a nemzeteket és vallásokat összeköti. Rengeteg csodálatos emberrel találkoztam útközben. A szemükben ott csillogott az a titok, amelyet elindulásom előtt annak a spanyol barátomnak a szemében is láttam, aki felhívta a figyelmemet a Szent Jakab útra. Belefúrom a tekintetem a barna szempárba, és lesem a titkot. Ott van. Érzem, hogy amit elmondott, csak töredéke annak, amit még mesélhetne. Amikor elköszönök, azt gondolom, hogy az igazi beszélgetés most kezdődhetne. ■ Jánosi Valéria
