Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-02 / 27. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 71. évfolyam, 27. szám - 2006. július 2. - Szentháromság ünnepe után 3. vasárnap Ára: 165 Ft „Az országos egyház és a fenntartók segítségének, továbbá az intézmények takarékos gazdálkodásának köszönhetően azonban az intézmények a megnehezedett feltételek mellett is problémamentesen tudtak működni.” !► Iskolaügyek - 5. oldal „Joób Máté a pásztori tevékenység olyan területét dolgozta fel, amelyet már az őskeresztény gyülekezet is gyakorolt. Orosz Gábor Viktor disszertációjának témáját ötven éve meg se lehetett volna fogalmazni...” !► Beszélgetés új teológiai doktorainkkal - 8. oldal „Mi ebben az extrém? Az, hogy keresztényként teszi mindezt. Hogy tud mosolyogni, ha a boltban az eladó mogorván elévágja a kívánt holmit." ► Egyházi lapszemle június havából - 6-7. oldal Százhúsz éves a brassói magyar evangélikus-lutheránus egyházmegye ► 3. oldal „Láttam az Urat!” !► 4. oldal Október a reformáció hónapja 4. oldal Tihanyi textiltárlat !► 5. oldal Magyar evangélikusok Nyugaton !► 10. oldal SEMPER REFORMANDA ....az igazi alázat sohasem vesz tudomást a maga alázatosságáról, mert ha ennek tudatában volna, máris gőgössé lenne ennek a szép erénynek a meglátásától. Sőt ellenkezőleg, tekintete teljes szívvel és minden érzékével az egyszerű dolgokon csüng, ezek az ő eszményképei, amelyeket szüntelenül szem előtt tart, és ezekkel foglalkozik, és mivel ezekre néz, nem láthatja önmagát, sőt észre sem veszi magát, legkevésbé pedig a magas dolgokat.” N L uther Márton: Magnificat (Takács János fordítása) A fővárosban is felpezsdítette a kulturális életet június 24-én a múzeumok éjszakája nevű rendezvény. Az Evangélikus Országos Múzeum e napon ingyenesen volt látogatható. Épüljetek fel lelki házzá! Felújított templom Tolnanémedin ► A tolnanémedi evangélikus gyülekezet 2001-ben - az egyik iskolájáért és tanítólakásáért kapott kártérítést felhasználva - elkezdte 1936- ban épített második templomának a felújítását. A munkák - az anyagi lehetőségek engedte mértékben - a következő években is folytatódtak, és a Déli Egyházkerülettől a múlt év végén kapott támogatás segítségével most fejeződtek be. A munkálatok utolsó fázisában a falak külső szigetelését végezték el, belül „lélegző vakolatot” vittek fel, valamint felújították a templom belső terét. A június 25-i hálaadó istentiszteletre szóló meghívó nemcsak az evangélikusokat, hanem a református és a katolikus közösség tagjait, továbbá a községből elszármazott, de a helybeliékkel kapcsolatot tartó rokonokat, ismerősöket is hívogatta. így az eseményen mintegy száz- hetvenen-száznyolcvanan voltak jelen. Az istentiszteleten Gáncs Péter püspök az ünnepi alkalom meghívójára nyomtatott és a bejáratnál elhelyezett márványtáblába is bevésett apostoli felszólítást választotta igehirdetése alapigéjéül: „Ti magatok is mint éló'kövek épüljetek fel lelki házzá." (iPt 2,5) „A meghívó közös örömre és hálaadásra szólít bennünket” - mondta. „Van is rá okunk, hiszen szépen megújult a templomunk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy minden kész, nincs több dolgunk. Most rajtunk a sor, a mi felépülésünk ideje következik. A gyülekezetnek több mint kétszáz éves múltja van, amelyből ma megélni ugyan nem lehet, de amely hűségre kötelez, amely fogódzókat jelenthet, amelyre építeni lehet. Kevés az erőnk a feladathoz, de Isten akar velünk újat kezdeni, azt akarja, hogy a megújult templomban felépült, megújult gyülekezet legyen” - hangsúlyozta a püspök. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen köszöntötte a gyülekezetei Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő, Andorka Árpád egyházmegyei felügyelő, Lörinczi Károly református lelkész és Kecskeméti György nyugalmazott igazgató, a református gyülekezet presbitere. Többen küldtek írásbeli és szóbeli üdvözletét. Az ünnep után az egyik volt evangélikus iskolában terített asztal várta a megjelenteket. A legutóbbi népszámlálási adatok, de az egyházi felmérések is azt mutatják, hogy ma Magyarországon egyre több olyan csökkenő lélekszámú falu van, mint Tolnanémedi is, ahol egyik feleke- zetnek sincs helyben lakó lelkésze. A helyi evangélikus gyülekezet 1993 óta van ilyen helyzetben. A közösség köszönetét fejezi ki Honthegyi Zsolt Tamásiban lakó lelkésznek, aki több gyülekezetben végzett szolgálata mellett Tolnanémedi- re is átjár. Isten segítségével valamilyen megoldást kell találni arra, hogy az ilyen, emberi mértékkel mérve reménytelen helyzetben levő, még éppen csak élő gyülekezetek ne haljanak meg. ■ Dr. Győri József Nyilatkozat Az elmúlt hetekben az Evangélikus Élet és a világi sajtó hasábjain élénk, érzelmektől sem mentes vita bontakozott ki egyházunk tényfeltáró bizottságának a 2006. május 19-i országos közgyűlésen nyilvánosságra hozott jelentésével kapcsolatban. A szakmailag nem megkérdőjelezhető kutatások eredményeinek jó szándékú, de szükségképp töredékes nyilvánosságra hozatala okkal kavarta fel nemcsak az érintettek hozzátartozóit, hanem egyházunk közvéleményének jó részét is. A szükséges tanulságok levonása mellett leszögezzük, hogy továbbra is fontosnak tartjuk a tényfeltáró bizottság munkáját. A fentieket figyelembe véve szükségesnek látjuk a bizottság működését és kommunikációs tevékenységét érintő rövid és hosszú távú stratégia mielőbbi kidolgozását. A feltárt és a feltárandó dokumentumok csak részét képezik az igazságnak, ugyanakkor megismerésük lehetőséget teremthet a reménységünk szerinti kiengesztelődésre, mely a Lélek erejével egyházunkban valódi egységhez vezethet. Budapest, 2006. június 23. Dr. Fabiny Tamás, Gáncs Péter, Ittzés János püspökök Közlemény A Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottsága és a Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány kuratóriuma június 22-én Pannonhalmán Ittzés János elnökpüspök és Várszegi Asztrife főapát, kuratóriumi elnök vezetésével megbeszélést tartott. Tájékoztatták egymást a Magyarországi Evangélikus Egyház, illetve a Magyar Katolikus Egyház 1945 és 1990 közötti történetének feltárása területén eddig végzett munkájukról. A kutatómunka közös kiindulópontjának tekintették az egyházak üldözöttségének és kiszolgáltatottságának történeti tényét a kommunizmus időszakában. A megbeszélés résztvevői elhatározták, hogy a továbbiakban is találkoznak, és keresik az együttműködés lehetőségeit - beleértve a közös publikációkat is. // Őszintén az iszlámról Korunk egyik legfontosabb globális kihívása az iszlámmal való párbeszéd, pontosabban a leggyorsabban terjedő világvalláshoz való viszonyunk. A világ kereszténységének egyéni és közösségi értelemben egyaránt választ kell találnia bizonyos felvetésekre, amelyek immáron nem valamifajta néprajzi érdekességként, hanem a közvetlen környezetünkben, sőt európai országainkban élő tízmilliók hiteként láttatják velünk az iszlámot. Mindenekelőtt közkeletű tévedéseket kell eloszlatnunk. Az első szerint a Nyu- gat-Európában élő muszlimokkal kap-' csolatos kérdések számunkra nem elsőrendűen fontosak, hiszen nálunk még nem telepedtek le tömegesen, a migráció hatalmas hullámai elkerültek bennünket. Nyilvánvaló azonban, hogy átmeneti állapotról van szó. Akárcsak Németországban, Francia- országban, Nagy-Britanniában vagy éppen Svájcban és Ausztriában, a közeli jövőben Magyarországon is muszlimok százezrei telepedhetnek le. Egyszerűen belátható ügyről van szó: a harmadik világ éhes tízmilliói és az elöregedett, elké- nyelmesedett Európa közötti ordító különbségről, amely az elkövetkezendő évtizedekben tájainkra is muszlim emberek tömegeit sodorhatja. Miután az Európai Unióban nem létezik egységes bevándorláspolitika, s a nemzeti kormányok is mintha csak mostanában foglalkoznának érdemben a kérdéssel, bizonyos elkésettségről is feltétlenül meg kell emlékeznünk, ennek részletes kifejtése azonban meghaladná írásunk kereteit. Maradjunk annyiban, hogy húsz, de legkésőbb harminc éven belül Magyar- ország etnikai, vallási arculata is megváltozhat, és erre fel kell készülnünk. A muszlimokkal kapcsolatos másik közkeletű tévedés, hogy Mohamed hitéből egyenesen igazolhatóak bizonyos mai politikai események. Akik így gondolkodnak, azok a Koránból származó hosszas idézetekkel szokták bizonygatni az iszlám állítólag erőszakos voltát. Meggyőződésem szerint azonban az iszlám önmagában véve éppen annyira erőszakos vagy békére hajló, mint más világvallások. Ok-okozati összefüggésben vizsgálni Mohamedet és Oszama bin Ladent éppen olyan méltánytalan, mint a spanyol inkvizíciót, Pizarrót és Buffalo Bilit vagy éppen George Bush katonáit méricskélni a jézusi tanítás fényében. Az emberek rendszerint valamifajta médiaszemüvegen keresztül látják az iszlámot. Erőszakos természetről értekeznek, de nem ismerik magát a tanítást. Terrorista hajlamúnak sejtenek százmilliókat pusztán azért, mert évszázadok óta a zöld lobogót követik. Nemcsak az iszlám európai jelenlétét, de magát a vallást is ízekre szednék egyféle vélt felsőbbrendűség nevében. (Más lapra tartozik, hogy ugyanezen európaiak némi fájdalommal, de beletörődéssel szemlélik, hogy a kontinensünk évszázadait formáló kereszténységet kiszorítják az európai alkotmányból, befolyását tagadják, jelenlétét és történelmi szerepét re- lativizálják.) Pedig az iszlám világszerte tapasztalható előretörése inkább politikai, mint vallási természetű ügy. A gyarmatosítás utáni évtizedekben - és különösen napjainkban - azért gyarapodik oly látványosan a muszlim umma, azaz közösség, mert a fiatalabb nemzedékek Mohamed tanításában fedezik fel a maguk válaszát a globalizációs kihívásokra, az életükben megtapasztalható nyugati jelenlétre, szellemi, gazdasági, katonai befolyásra. A fenti jelenséget tehát nem Mohamed tanításaiból, hanem egy átfogó politikai-gazdasági elemzéssel lehetne eredményesen magyarázni. Miután követői számára az iszlám nem pusztán vallás, hanem mindenre kiterjedő életvezetés, könnyű belátni, hogy a hitélet, a szakralitás gyakran háttérbe szorul a politikai üzenetek közvetítése mögött. Erről azonban nem az iszlám alapítója tehet, hanem a mindkét oldalon fellelhető huntingtoni ember, aki folyamatos kulturális, civilizációs összecsapások terepének látja a földgolyót. Akadnak persze, akik embertársnak, nem pedig letiprásra érdemes, alacsonyabb rendű lénynek gondolják a tőlük különbözőt, de napjaink lázas, erőszakkal telt világában kétségkívül az ő hangjuk hallatszik kevésbé. Az iszlámban nem volt reneszánsz, nem volt reformáció, de még felvilágosodás sem. A hit lényegét jelentő prófétai kinyilatkoztatás nemigen változott a mögöttünk álló évszázadokban. Ha az ember kimondja, hogy nincs más istenség Allahon kívül, és Mohamed az ő prófétája, máris a közösség tagja lehet. Az iszlámban nincs egyházszervezet, nincs papság; saját vallását öröktől való hitnek tartja a muszlim hívő. Keretei - legalábbis a kereszténységhez képest - meglehetősen egyszerűek, és éppen ezért könnyen befogadhatóak. Mindez azonban nem jelenti - hogy egy újabb közkeletű tévedést említsünk - az iszlám uniformizáltságát. Széles földrajzi kiterjedése rendkívüli sokszínűséget kölcsönöz ennek a világvallásnak, szunniták, különböző síita felekezetek tarkítják az összképet. Fontos az is, hogy az iszlámon nem szabad számon kérni a saját értékeinket. Általában véve nem vezet jóra, ha mélyen gyökerező tradíciókat, földrajzi távolságokat kísérelünk áthidalni „magasabb rendű” kinyilatkoztatásokkal. Nem léteznek ugyanis univerzális értékek, hacsak a vallásokban nem. Ami ember és ember között származásától, hitétől függetlenül a jót közvetíti, a kereszténységben éppen úgy jelen van, mint az iszlámban. Az a tény, hogy mi, keresztények, Jézust követjük, nem elbizakodottságra, hanem éppen ellenkezőleg, megértésre és türelemre int bennünket. Hagyjuk meg a gyűlölködést azoknak, akik nem tudván szabadulni a maguk megrögzött- ségeitől, mindenáron konfliktusok sorozataként értékelik a történelmet, a népek együttélését, saját életüket! A valóság ennél egyszerűbb, amint arra Luther Márton is rámutat az Asztali beszélgetésekben: „Mivel minden ember sejti, sőt tudja, hogy élete múlandó, és meg kell halnia, mindegyik halhatatlanná kívánná tenni magát, hogy az emberek örökké rá gondoljanak. (...) Csak az Isten örök tiszteletére és örökkévalóságára nem ügyel senki. Micsoda szegény emberek vagyunk!” Pontosan erről van szó. Isten örök tisztelete és örökkévalósága helyett gyakran valamiféle szóbeli emlékműveket emelünk a saját hitünknek, vég nélkül bizonygatjuk a magunk kiválóságát, kimondva vagy kimondatlanul lefity- málóan nyilatkozunk kevéssé ismert dolgokról. Pedig jó szóval mindig köny- nyebben elérünk a másik ember szívéhez. Ha képesek vagyunk erre, keresztényként is teljesebb életet élhetünk. ■ Szentesi Zöldi László
