Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-25 / 26. szám

i 2 2006. június 25. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletéB SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - Lk 14,15-24 Senki a meghívottak közül ÉLŐ VÍZ Fáradtság Fáradtság - ez az érzés egyikünk előtt- sem ismeretlen. Már a kisiskolás roska­dozik a hátizsákja alatt, amelyben köny­veit, iskolaszereit cipeli. De az anyák, fe­leségek is rendszerint mind a két kezük­ben táskát, reklámszatyrot visznek. Még jó, ha néha le tudnak ülni a buszon, a metrón. De mindannyiunknak ismerős a férfi is, aki munkája végeztével rohan a másodállásba... Sokan talán irigylik az öregeket, gondolva, milyen jó nekik. Pe­dig legtöbbször betegség vagy álmatlan­ság miatt azzal kelnek fel: „Jaj, de fáradt vagyok...” A fáradtság nem más, mint erőtlenség. De akkor mit lehet tenni? Erőforrás után kell nézni! Jézus ezzel a szelíd szóval hív: „Jöj­jetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradta­tok...” (Mt 11,28) Éppen ezt az erőforrást kínálja! Sokan tapasztalták már, hogy Jé­zussal járva megtanuljuk csendesen hor­dozni a terheket, tudva, hogy nem a „sors” üldöz minket, hogy Isten nem próbál meg bennünket erőnkön felül, hanem azt akarja, hogy gondjainkkal, bajainkkal őhozzá forduljunk. De menjünk mélyebbre. Jézus ezzel a hí­vással azokra is gondol, akiket utolértek bűneik, akik rádöbbentek a bűn szolgasá­gára, vagyis arra, hogy nem a jót teszik - amit akarnak tenni -, hanem a rosszat... Akik szabadulni akarnak egy-egy olyan „rossz szokástól”, amely megkeseríti éle­tüket, emberi kapcsolataikat. Akik komo­lyan igyekeznek új életre, de mindig elbuknak, vergődnek. Akik tehát nem akármibe fá­radtak bele, hanem a bűnnel való harcba. Biztos, hogy sok terhűnk van, de a legnagyobb teher: a saját romlott szívünk, természetünk. Nézzünk például egy kutyát, amelyet három méter hosszú láncon tartanak. Az állat talán meg is szokja, hogy ennyi a mozgástere. De ha el akar szabadulni, egyszerre érzi a lánc szorítását. Nem megy ne­ki. Vagyis: minél komolyabban akarsz megváltozni, valami rossz szokást el­hagyni, annál-inkább átéled tehetetlen­ségedet. Ez az igazán nagy teher, és ebbe fáradtak bele azok, akiket Jézus hív... Bár sokan vennék komolyan: Jézus nemcsak hív, de ígér is - és ad is nyugal­mat, erőt! Gondoljunk bele, milyen más lenne a világ körülöttünk, ha mi, keresz­tények elfogadnánk Jézus hívását és ajándékait, a nyugalmat és az erőt! Ha ezt tudnánk sugározni környezetünkre a sóhajtozás és panasz helyett! Ha „kívá­natos” lenne az életünk a világ előtt! A Római levél 8,19 szerint: ....a teremtett világ só várogva várja az Isten fiainak megjelenését." ■ Gáncs Aladár Háló Gyula A példázat csattanója Jézusnak a törté­net végén elhangzó kijelentése: „Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacso­rámat." Kiknek szól ez az elutasítás? Lukács elmondja, hogy Jézus egy fa­rizeus házába tért be ebédelni egy szombati napon. Az asztaltársaságot ellenségei alkotják, akik figyelik. Ab­ban reménykednek, hogy tesz vagy mond valamit, aminek alapján vádat emelhetnek ellene, Gondoskodnak is róla, hogy egy vízkóros beteg Jézus elé kerüljön. Jézus tisztában van a kelepcé­vel, mégis - a szombat ellenére - vég- hezviszi a gyógyítást. Ezután meglec­kézteti a mindig főhelyre pályázókat, majd elmondja a nagy vendégség pél­dázatát. A farizeusok Isten országa asz­talának első számú meghívottai között tartják számon magukat. Értik, hogy nekik szól:....azok közül, akiket meghív­ta m, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” Nem azért, mert hétköznapi, e világi te­endőkre hivatkozva kimentik magukat - ez csak képes beszéd, amely szó sze­rint nem is illik a farizeusokra, akik mindig készséggel elmennek, és a főhe­lyeket válogatják... Ellenben az illik rá­juk, amit a kimentés - mint kép - kife­jez: megvetik a meghívó személyét. Érdemes komolyan venni mindazt, amit az írásmagyarázók a korabeli vendégeskedés szabályairól monda­nak. Volt első meghívás, és volt máso­dik. Az első meghívásra, amelyet he­tekkel korábban kaptak a meghívot­tak, nem volt sértő nemet mondani. A vendéglátó ilyenkor mérte föl, hogy kikre számíthat. A második meghívás - közvetlenül a lakoma előtt - már csak emlékeztető volt, hogy a meghí­vottnak ne legyen kétsége: a házigazda nem felejtette el, hogy meghívta, és számít rá. Ilyenkor - vis majortól elte­kintve - kimentést kérni a legnagyobb arcátlanságnak minősült, s a meghívó személyének semmibevételét jelentet­te. Nem véletlen, hogy a példázatban senki sem váratlan akadályra hivatko­zik. A földet máskor is meg lehet néz­ni, az ökröket később is ki lehet pró­bálni, a házasságkötés időpontját pe­dig már az első meghíváskor tudni le­hetett, erre hivatkozva akkor illett vol­na kimentést kérni. A meghívottak utolsó pillanatban való mentegetőzése arról árulkodik, hogy szívük mélyén megvetik és semmibe veszik azt, akitől a meghívást kapták. A képes beszédet félretéve: a farize­usok Isten országára és minden aján­dékára igényt tartottak, mint ami jár nekik, sőt csak nekik jár, de Istent még­is megvetették. Egy Isten nélküli Isten országára vágytak, ahol ők az urak... Ám ilyen nincs! Ez fából vaskarika! Is­ten országának Isten az Ura! Ott egye­dül ő uralkodik! O szabja a normákat, ő írja a szabályokat. A VASÁRNAP IGÉJE És hogy érezzük, nem egy kétezer év­vel ezelőtti történetről van szó: Isten or­szága Isten királysága, nem pedig de­mokratikus köztársaság, ahol a közaka­rat a rend és a törvény forrása. Ha be akarunk jutni Isten országába, el kell fe­lejtenünk úgy kérdezni, hogy valami tet­szik-e nekem, és meg kell tanulnunk így föltenni a kérdést: „Tetszik-e Istennek?” A választ Istentől kell várnunk, és akkor is el kell fogadnunk, ha nem egyezik az ízlésünkkel. Mert Isten országa az Istent szeretőké, nem pedig az Istent megvető- ké. Aki pedig valóban szereti Istent, az szereti azt is, amit parancsol, és öröm­mel azonosul akaratával. Ezért mond­hatja Jézus a farizeusokkal való vitái so­rán: „...aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves." (Jn 8,29) És ezért figyelmeztet János apostol: „...az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő paran­csolatai pedig nem nehezek." (íjn 5,3) Hiába kaptunk meghívást Isten or­szágába, ha elviselhetetlennek érezzük, amit parancsol, ha csak kényszeredet­ten vagy egyáltalán nem teljesítjük aka­ratát. Más szóval: ha gondolkodásunk, akaratunk és cselekvésünk nincs össz­hangban Istenével, akkor országának eljövetele, ahol minden kétséget kizáró­an egyedül ő uralkodik, és ahol csakis az ő akarata érvényesül, számunkra elvi­selhetetlen gyötrelem forrása lesz. Meg­hökkentő, de akkor számunkra az lesz a pokol, amikor Isten akarata ellenkezést és ellenállást nem ismerve azonnal megvalósul mindenben, ahogy minden­napi imádságunkban, a Miatyánkban kérjük: „.. .jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod...” Hiába vagyunk kereszt- ségünk óta meghívottak, ha megvetjük a meghívót, és szenvedésként éljük meg, amikor nem a mi akaratunk telje­sül, hanem az övé. Csak akkor lehet ré­szünk örök boldogságban, ha Isten aka­ratával mindenkor és minden feltétel nélkül azonosulunk. Lutherrel együtt kell vallanunk: Is­tent a magunk erejéből nem tudjuk sze­retni. De ha segítségünkre siet ő maga, és kiönti szívünkbe szeretetének Lel­két, akkor tapasztalni fogjuk, hogy az ő parancsolatai valóban nem nehezek, uralmának igája pedig könnyű és gyö­nyörűséges. H Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és kívánjuk, amit ígérsz, és örvendezzünk, amikor teljesül szent akara­tod, Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Urunk, Istenünk, hálát adunk neked, hogy szent igédben szólsz hozzánk, és a veled való közös­ségre hívogatsz minket. Hűségedben bizakodunk most is, amikor hozzád fordulunk imádságunkban. [Lektor:] Könyörgünk egyházadért és gyülekeze­tünkért. Tégy bennünket nyitottá, hogy örömmel és szeretettel fogadjuk azokat, akik keresik a veled és a népeddel való közösséget! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk az igehirdetőkért és mind­azokért, akik szereteted követei az emberek között. Tedd hatékonnyá szolgálatukat, és támogasd őket, hogy örömmel végezzék munkájukat! Azokért is imádkozunk, akik még nem hallották üdvözítő ke­gyelmed hírét. Add, hogy hozzájuk is eljusson evan­géliumod, és megnyerje őket országodnak! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik a hétköznapok rohanásában elveszítették életük célját és értelmét. Add, hogy rád találjanak, és benned életük újra értel­met nyerjen! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk beteg és megfáradt testvére­inkért. Adj a betegeknek gyógyulást, a megfáradtak­nak új erőt, a szomorkodóknak vigasztalást! Áldd meg azokat, akik közöttük a szeretet cselekedeteivel tanúskodnak rólad! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a teremtett világért. Kérünk, tedd hatékonnyá egyházad missziói szolgálatát, hogy szent evangéliumod a világon mindenhová eljusson! Add, hogy igéd magvetése mindenütt bő termést hozzon! Segíts, hogy a bűnbocsánat és az üdvösség reménysége békességet szerezzen a szívekben és az emberi közösségekben egyaránt! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg, Urunk, és mutasd meg raj­tunk szereteted hatalmát a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 3. A reformáció korának énekei - Luther kortársai Üres pad Nincs ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak. A bíró a vádlott padjára mutat: a pad üresen áll. Az előbb még rajta ült, most nincs sehol a vádlott. És nem lesz meg soha. SEMPER REFORMANDA „így esik meg aztán, hogy némelyik ember három-négy éven át is hall­gatja a prédikációkat, s mégsem ta­nul meg annyit, hogy a hitnek csak egy tételére is feleletet tudna adni, amint azt naponként tapasztalom. Elég minden meg van írva a köny­vekben, de még nem ment át min­den a szívekbe.” H Luther Márton: A német mise és az istentisztelet rendje (Paulik János fordítása) ► A múlt heti számban Luther Márton, Johann Walter és Nikolaus Decius ének­költői munkájáról olvashattunk. A jelen cikk olyan személyekre irányítja a figyelmet, akik bár nem Luther közvetlen környezetében működtek, mégis kapcsolatban álltak vele. A lutheri nemzedék énekköltői nem szakadtak el elődeik énekköltési ha­gyományától, nem valami merőben új repertoár kialakítására, hanem a már meglevő kincsek megőrzésére töre­kedtek. Ez egyrészt a már létrejött „protestáns” énekek gyűjteményekbe rendezését, másrészt egy csak szám­ban, nem pedig stílus- és formavilág­ban új énekanyag megalkotását jelen­tette. Az énekek szerzői, a lutheri hitre áttért prédikátorok felismerték, hogy az új tanok gyors terjesztéséhez új is­tentiszteleti rendekre, agendákra és azokhoz kapcsolódó énekeskönyvekre van szükség. így született meg az a számtalan német gyűjtemény, amely­ből egy-egy ének a magyarországi ha­gyományba is bekerült. Nem is gondolnánk, hogy egy ének közvetlen eszköze lehet a reformációs tanok elfogadásának. Pedig számos vá­ros mellett Heidelbergben Paul Speratus éneke által jutott győzelemre a lutheri reformáció, amikor egy vasárnapi mi­sén (!) a nép egyszer csak az Eljött hoz­zánk az üdvösség kezdetűt (EÉ 320) kezdte énekelni. Luther olyannyira nagyra ér­tékelte Speratust, hogy a Formula missaé- ben (1523) az ő fordítására támaszkodott, egy évvel későbbi Achtliederbuchjában pe­dig mindhárom énekét szerepeltette. Speratus - Brandenburgi Albert königs- bergi herceg udvari prédikátoraként - részt vett az új keletporosz egyházi rend kidolgozásában, s egy éven belül elké­szült az első olyan énekeskönyv is, mely német énekeket tartalmazott az egyházi évre lebontva. A königsbergi herceg hozzáértése az énekalkotásban is meg­mutatkozott; szövege, a Mit Isten akar énvelem (EÉ 332) Claudin de Sermisy francia zeneszerző világi (sanzon) dallamával vált ismertté. Johann Gramann Speratus utódaként folytatta a reformátori munkát. A her­ceg kérésére megírta az első protestáns dicsőítő éneket, az Én lelkem, áldva áldjad (EÉ 45) kezdetű zsoltárparafrázist, melyhez Elans Kugelmann, az udvari „Kapellmeister” - többszólamú Concen- tus növi (1540) ciklusában - egy korábbi világi dallamot társított. Az egyházi rendek megreformálása minden esetben kihatott a templomok­hoz kapcsolódó iskolákra is. Nikolaus Herman törekvése, hogy a prédikációk tartalmát a gyermekek számára is köz­érthető formába öntse, a Sonntagsevange- liában (1560) jutott kifejezésre. Mivel a napi perikópák tartalma az iskolai is­meretek részét képezte - és a zene me­morizálást segítő hatása köztudott volt -, Herman egy, az egész egyházi évre ki­terjedő énekgyűjteményt készített. Az egyházi év teljes tanítását a legegysze­rűbb nyelvi eszközökkel fejezte ki, pél­da erre a karácsony (Jöjj, Isten népe, áldjuk őt - EÉ 156) és a húsvét (Felvirradt áldott, szép napunk - EÉ 217) mélységeire bibli­kus kijelentésekkel rávilágító egy-egy éneke. A latin, gregorián ének tradíciójának továbbvitelén munkálkodott a Lüne- burgban működő Lucas Lossius is; 1553- ban kiadott Psalmodiája a templomok­ban agendaként, a latin iskolákban tan­anyagként szerepelt. A régi repertoáron csak abban az esetben változtatott, ha az CANTATE ÍCnfVfíí bfirg ifi vtífcr <?5ofr ellentmondott a lutheri reformáció ta­nainak. Ebből a gyűjteményből ismerjük a Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199) nagyheti éneket, melyen felismerhető a régi tónusgondolkodás továbbélése. A korszak egyik legnagyobb hatású énekeskönyvét Michael Weiße készítette (1531). Ez a cseh testvérek német ágának, a Brüderunitátnek az első énekeskönyve, mely az egyházi év szerinti szerkesztés és a középkorból átvett sokféle forma (himnuszok, antifónák, leisék, lamentá- ció- és tropusátdolgozások) tekinteté­ben egyedülálló alkotás. Énekei közül (EÉ 135, 204, 216, 498) a weißei gondol­kodást leginkább tükröző Dicsőség néked, Istenünk (EÉ 216) emelendő ki. Ahogy ez a több mint ötszáz éves ér­tékes énekanyag a mai nemzedékek szá­mára átörökítődött, úgy adjuk mi is to­vább, hogy újabb fél évezred múlva is létezzenek éneklés által hitre ébredő gyülekezetek! ■ Győri Noémi LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW. EVE LET. HU CÍMEN.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents