Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-22 / 4. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 71. évfolyam, 4. szám - 2006. január 22. - Vízkereszt ünnepe után 3. vasárnap Ára: 165 Ft „Rájöttem, hogy átvitt értelemben milyen sok hiábavaló kacattal, tárggyal vettem körül magam. Hogy tárgyközpontú világban élek. Később aztán elindult bennem az út, és talán még nem is vettem észre, hogy befelé járom.” !► A Camino szemekben ragyogó titka - 4. oldal „A lányok tegnap este imádkoztak a kőműves bácsikért, és azok ma reggel meg is jelentek. Végre halad a munka. Eddig csak bontás volt, most már omlás is. Az ajtók, ablakok fölötti boltívek zuhogtak le sorban. Ahol nem, ott nagyot fohászkodtunk.” I* Tengelicen innen, felújításon túl -10. oldal Közös hit, közös gondolkodás & 3. oldal Kisfám egy evangélikus faluról 5. oldal Betonba mintázva 5. oldal A magyar kultúra napja & 6-7. oldal Milyen újat szeretnél? ^ 9. oldal Angyalok pedig vannak ^ 9. oldal Közösségben Krisztussal és egymással Az ökumenikus imahét megnyitó istentisztelete a Szent István-bazilikában ► Hatalmas gyülekezet várta az ökumenikus imahét megnyitó istentiszteletének szolgálattevőit január 15- én, vasárnap este a budapesti bazilika padsoraiban. E sorok írója tizenöt éve vesz részt e hét alkalmain, így tapasztalatból mondhatja: eleinte még az ünnepi megnyitókon is alig telt meg a templomok egyharmada. így most öröm volt látni, hogy tele voltak a padsorok. Évről évre egyre többen keresik a keresztény közösséget, az imádkozás ezen alkalmait, amelyek összegyűjtik valamennyi keresztény felekezet tagjait. A bejáratnál kézbe kapott istentiszteleti rend azt bizonyította, hogy ide nem csupán hallgatásra, szemlélődésre gyűltek össze az emberek, hanem gazdag liturgiában is részt vehetnek. Több alkalom van arra, hogy énekeljen a gyülekezet. Litániák, könyörgések, hálaadó és közbenjáró imádságok segítik, hogy aktívan kapcsolódhasson bele mindenki az istentiszteletbe. Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát a Keresztény Egység Pápai Tanácsa és az Egyházak Világtanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága több mint három évtizede közösen állíttatja össze. A múlt vasárnappal kezdődött hét bibliai mottója: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük." (Mt 18,20) Az első nap témájában kettősség tűnik ki. Az igehirdetésekben egyrészt kirajzolódik, hogy a megkereszteltek egységben keresik a Krisztushoz és rajta keresztül az egymáshoz tartozás közösségét. Másrészt megszólal a bizonyságtétel arról, hogy milyen nagy ereje van a közös imádságnak. A bazilikában a magyarországi megnyitónak tekinthető múlt vasárnapi alkalom során először D. Szebik Imre püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke prédikált arról, hogy - amint Luther mondta - Isten imádság által tartja meg a világot, különben már rég elpusztult volna. Isten szeretete átjár bennünket, ezért érzünk felelősséget a teremtettségért; az életünket kezében tartja, ezért van jövője, távlata világunknak. Római katolikus testvéreink a 2006. évet a népünk lelki megújulásáért való imádkozás esztendejének szentelik, és ebben mi testvérek vagyunk. Az „egy Úr, egy hit, egy kereszténység” megvallásá- val mi ugyanannak az Úrnak a szolgálatában állunk, benne hiszünk mindannyian, akik hallgatjuk igéjét - fejtette ki az evangélikus elnök-püspök. Paganiniről feljegyeztek egy történetet. Egy zenekari hangversenyen egyszer csak kialudtak a lámpák, és a zenészek sorban elhallgattak. Ő játszott tovább. Közben húrok pattantak le a hegedűjéről, de ő egy húron is végigjátszotta, befejezte a zeneművet, és teljes sikert aratott. Nehéz történelmi időkben az egyház is ezen az egy húron, „az evangélium húrján” játszhat. Ma több húron is játszhatunk: talán az oktatás és nevelés, talán a művészetek húrjain is, de az az egy húr - az evangélium húrja - nem szakadhat el, mert a posztmodem ember is keresi és várja azt a fogantyút, mely az élet értelmét adhatja, a család védelmét segítheti, tartalmat adhat életünknek, hogy emberséggel, hittel és szeretettel élhessünk - hangsúlyozta Szebik Imre. * Folytatás a 8. oldalon Az ökumenikus imahét hivatalos záróalkalmaként tartandó ifjúsági istentisztelet január 22-én, vasárnap 17 órakor a Magyar Szentek templomában lesz (Budapest XI., Magyar tudósok körútja 1.). Az ünnepi istentiszteletet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizottsága és az Ökumenikus Ifjúsági Iroda közösen szervezi. Az igei szolgálatot Kodácsy Tamás, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi lelkésze végzi. (A szertartáson egyházaink fiataljai is közreműködnek.) Sztárvallomások hitkérdésekről „Pontok és felkiáltójelek az egyik oldalon, kérdőjelek a másikon” - az egyik vendég így jellemezte találóan a meghívottak - Eperjes Károly és Rudolf Péter színművészek - közötti különbséget az Angyalfa Alapítvány által szervezett, a hit kérdéseivel foglalkozó beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmán. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében múlt pénteken összegyűlt hallgatóság először a hitben járó Eperjes Károly előadását hallgathatta meg, aki az öntörvényű profánnal az Isten törvényén alapuló-szakralitást állította szembe, majd Rudolf Péter osztotta meg a hit dolgában még kereső ember belső vívódásoktól sem mentes problémafelvetéseit a közönséggel. A személyes vallomásokat komoly teológiai kérdéseket feszegető beszélgetés követte. ■ BZs Eperjes Károly és Rudolf Péter Imaheti visszapillantás Mindig szívesen várom az év eleji ökumenikus imahetet. Alkalom ez a más felekezetek lelkészeivel és híveivel való találkozásra. Esély arra, hogy túllássunk saját gyülekezetünk olykor szűkre szabott határain, a magunk egyházának kerítésén. Lelkészek mondhatják el egymásnak gondjaikat, új kezdeményezések tapasztalatait, régi alkalmak új tartalommal való megtöltésének kísérleteit. Sok esetben közös rendezvények megtervezésére is sor kerülhet. Egyik gyülekezetünkben például közös kirándulást szerveztek, míg az ifjúság a labdarúgásban mérte össze erejét. Fővárosunk egyik kerületében közös családi tanácsadó és szociális támogató központot hívtak életre. Összefogással, együtt többre lehetünk képesek, mint külön-külön, felekezetenként. Egy-egy községben a közösen rendezett farsangi összejövetel jó példa lehet a kulturált szórakozásra is. Ha a különböző felekezetek tagjai együtt imádkoztak, miért ne kapcsolódhatnának ki a megszokott formákon túl ugyancsak közösen? Napjaink gyakran észlelt jelensége a szekularizáció, más szóval az elvilágiasodás. Ez az egyháztól való elfordulásban, a keresztény életforma elutasításában, a vallásos tradíció semmibevételében érhető tetten. Szülők nem kereszteltetik meg gyermeküket, fiatalok nem igénylik a templomi esküvő ünnepélyes áldást hordozó istentiszteletét, a megkonfirmáltak is inkább az egyházból kikonfirmáltként értelmezik önmagukat. Ha a sötéten látás borongós hangulatával közelítünk e jelenséghez, könnyen elfelejtjük a száz éve született Bonhoeffer véleményét. Ő úgy látta, a világ e jelenségeiben azzá lesz, ami lényege szerint: jelesül világgá. Ez fájdalmas élmény lehet egy lelkipásztor részére, de fel kell tennie a kérdést: mit kellene másként cselekednie ahhoz, hogy a folyamat megváltozzék? Más szóval inkább kihívásként kell értenünk az elvilágiasodás erősödő szellemi-lelki jelenségét, mint keseregnünk felette. A megkeseredés vize másokat is szomorúvá tesz, mi pedig az örvendező kereszténység követei vagyunk ebben a világban. Az ökumené arra is tanítgat bennünket, hogy - túllátva a saját gyülekezetünk-egyházunk határain - felfedezzük a testvéregyházak kezdeményező próbálkozásait, s magunk is új ösvények járhatóvá tételébe kezdjünk, új tartalommal, új módszerekkel s több imádsággal. Protestáns veszély a magunk egyházának leértékelése. Amíg katolikus testvéreink minden alkalommal imádságban említik, hogy az Úr tekintsen egyháza hitére, segítse küldetésének jobb betöltésében, addig protestánsokként gyakran hallunk - okkal, ok nélkül - rosszindulatú megjegyzést vagy egyenesen becsmérlő kritikát még saját híveinktől is. Tudom, hogy olyan világban élünk, ahol könnyebb a szálkát észrevenni a másik szemében, mint a sajátunkban a gerendát, más szóval szívesen kritizáljuk a másikat. De ehelyett jobbat ajánlok. Tegyük fel a kérdést magunknak: mit tehetek én a gyülekezetemért, egyházamért, hogy jobb, igazabb legyen a róla alkotott vélemény? Aktivizálni kívánom a kedves Olvasót az imahét után. Legyen kezdeményező, tettre kész annak érdekében, hogy többen részt vegyenek a gyülekezeti alkalmakon, hogy meghittebbek legyenek a bibliaórák, s áldozatkészebbek a gyülekezeti tagok. Hadd jusson a rászorulónak, a többgyermekes családnak... Max Weber, az ismert szociológus-közgazdász írja egy alkalommal, hogy aki a lehetségesei meg akarja valósítani, annak olykor a lehetetlenre kell vállalkoznia. Lehetséges, hogy jobb híre legyen egyházunknak, nagyobb vonzása gyülekezetünknek, ha nem visszavonulunk a semmittevés tétlenségébe, és a rosszhír-keltés ádáz ellenséges ruhájába öltöztetjük magunkat, hanem azt kérdezzük magunktól, lelkészünktől: mit tehetek a gyülekezetért, végső soron az evangéliumért? Az egyháznak ugyanis az a rendkívüli megbízatása és méltósága, hogy az isteni örömhírt terjesztheti a világban. Helyette ezt senki más nem végzi. Ezért illeti meg tisztesség egyedül. Az ökumenikus imahét alkalom volt arra is, hogy az egyház végiggondolja, mit szóljon a kortárs szolidáris, de mégis kritikus hangján. A posztmodem ember is vágyik fogódzóra, keresi a kapaszkodót, amikor szembetalálja magát a sors kiszámíthatatlan eseményeivel, saját sorsa fenyegető rémeivel, mint a munkanélküliség, a hirtelen ránk törő betegség vagy az elmúlás sötét éjszakájának közeledte. Ajánljuk az Isten igéjében és ígéreteiben bízó biztos menedéket, erős fogódzót! Elfelejtettünk ünnepelni. Isten nélkül kiüresedik az ünnep tartalma. Kellemes vendéglátás, jóízű beszélgetés kerekedik belőle. Valaki azt mondta, nem vagyok vallásos, de mindig eljöttem az ön igehirdetéseit meghallgatni, szükségem volt rájuk... Túlértékelt az anyagiak szerepe. Nagy a kínálat. A reklámok is egyre elégedetlenebbé tesznek bennünket. Túlságosan szélesre nyílt az olló a szegények és gazdagok között. Akinek több adatik, annak nagyobbra kell nyitnia a pénztárcáját az elesettek és rászorulók felemelése érdekében. A család intézményét jobban meg kell becsülnünk és védelmeznünk! Itt válnak gyermekeink s unokáink nyílt, őszinte, kiegyensúlyozott - vagy sérült, saját érdeküket hajhászó, betegesen elégedetlen emberekké. Itt tanulják az alapvető emberi értékek megbecsülését vagy semmibevételét. A változó érzelmek kihűlt tűzhelyei mellett didergő gyermekek sorsa nemcsak saját életüket megrontó tapasztalat lehet, de a nemzet jövőjét is meghatározza. Végül el kell mondanunk Petőfivel: a jognak asztalánál mindenki egyaránt foglaljon helyet, mert ezt kívánja emberségünk és a sokat emlegetett jogrend, a demokrácia. Mi hozzátesszük: Isten-képűségünk megbecsülése is az egyenlő mérték és merítés alkalmazását teszi kötelezővé egyházban és társadalomban egyaránt. Hadd fejezzem be e rövid imaheti visszapillantást az elmúlt évben tragikus körülmények között elhunyt Roger Schütz atya gondolatával: „Amikor az egyház meghallgat, gyógyít, megbékít, olyankor válik azzá, ami a legragyogóbb aspektusa: a szeretet kristálytiszta tükröződésévé." Szent meggyőződéssel vallom, hogy a mostani ökumenikus imahét is segített sokunkat keresztényi és egyházi küldetésünk „kristálytiszta” megvalósításában ......ahol ke tten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük” - mondja s ígéri a mi közös Urunk, Jézus Krisztus. ■ D. Szebik Imre püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke
