Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-04 / 23. szám

‘Evangélikus ÉletB EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. június 4. !► 3 Az elődök nyomában Megbízottból megválasztott Mátrix, az egyház- megyei „lelki háló” ► Ritkán fordul elő egyhá­zunkban, hogy egy egyház­megyei elnökség mindkét tagja ugyanahhoz a gyüleke­zethez tartozik. Most a Bács- Kiskun Egyházmegyében be­következett ez a helyzet. Kiskőrösön május 28-án Gáncs Péter püspök és Kis Já­nos kerületi missziói lelkész beiktatta szolgálatába az új esperest, Lupták Györgyöt és az egyházmegye új felügye­lőjét, ár. Ambrus Andrást A confirmát huszonöt lelkipász­tor - a jelen lévő lelkészek, espe­resek, a teológia rektora, vala­mint egy református és egy kato­likus szolgatárs - együtt énekelte. Színfoltot jelentett, hogy az espe­res gyerekkorának színhelyét je­lentő Nyáregyházának, valamint a felügyelő szülőfalujának, Duna- tetétlennek a képviselői is részt vettek az ünnepi alkalmon. Gáncs Péter püspök a meghí­vó igéjére (iKor 3,11) utalva öröm­kodni, hogy sötét van.” Három szóban foglalta össze esperesi programját. Az első a folytonosság volt: figyelembe kell venni az előd munkásságát, márpedig a tizen­nyolc éven át hűségesen szolgáló Káposzta Lajos esperes, püspökhe­lyettes „igen magasra tette a lécet”. A második kulcsfogalom a mozgás volt: élénkíteni kell a gyülekeze­tek, az intézmények és az egyház­megyék közötti kapcsolatokat - országhatáron belül és kívül egy­aránt. Az esperes végül a merész­ségről beszélt: élni kell az új for­mákkal és eszközökkel. Kiemelte az ifjúsági munkát, valamint azt, hogy a mezőgazdaságban élőkre és az evangélikus vállalkozókra különösen is oda kell figyelni. Dr. Ambrus András Istennek adott hálát a hazahívó szóért, hi­szen bár Budapesten dolgozik, kiskőrösinek érzi magát. Egy­házmegyei szolgálatát négy állí­tással jellemezte, és személyes élményeivel illusztrálta őket. Nem szégyelli Krisztus evangéliu­mát; munkahelyén, az ELTE-n is jól ismerik hitbeli alapállását. Dr. Ambrus András felügyelő, Lupták György esperes, Kis János kerületi missziói lelkész és Gáncs Péter püspök mel nyugtázta, hogy az új elnök­ség krisztusi alapokon indul a szolgálatba., Az alapokra azon­ban építkezni is kell; ehhez adott építkezési programot 2Tim 1,7- tel, és kívánt jó utat az erő, a sze­retet és a józanság Leikével. Lupták György rendhagyó mó­don kezdte székfoglalóját: egy- egy gyertyát nyújtott át a megye lelkészeinek a következő mondat kíséretében: „Többet ér meggyúj­tani egy gyertyát, mint panasz­Ahogyan a pedagógusi munká­ban, úgy a felügyelői szolgálat­ban is a kölcsönös szeretet és tisztelet vezet csak eredményre. A fel­ügyelőség szolgálat, nem pozíció. Együttérzéssel kell odaállni azok mellé, akiknek erre szükségük van. „A déli kerület új csapatjáté­kosa jelentkezik szolgálatra!” - zárta beköszöntő szavait az új egyházmegyei felügyelő, aki dr. Eördögh Endre munkáját folytatja. ■ Hulej Enikő ► Másfél évvel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy Veczán Pálnak, a Borsod-Hevesi Egyházmegye esperesének halálát követően Sándor Frigyes lett a megbízott esperes. A két összevont zempléni közigazgatási megye tíz gyülekezetéből álló kö­zösség a tisztújítás során hat évre bizalmat szavazott Sándor Frigyesnek. Az immáron nem megbízott, ha­nem megválasztott esperes, vala­mint Gyuris Miklós egyházmegyei felügyelő iktatása május 27-én, az Északi Egyházkerület missziói napjának délutánján volt Miskol­con, a belvárosi evangélikus templomban. Az elnökség ikta­tását dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke végezte Balázs Tibor sajókazai és dr. Barcza Béla hatvani nyugalmazott lel­kész szolgálatával. A püspök Lukács evangéliuma 10. fejezetének a 2. és 17. verse alapján hirdette Isten igéjét. egyházközségben szolgálok. A szeretet himnusza előtt, az iKor 12,31-ben azt olvassuk: »Ezen fe­lül megmutatom nektek a legkivá­lóbb utat.« Én ezt: a szeretet útját kívánom járni esperesként is” - foglalta össze röviden eddigi pályáját és vezetői programját Sándor Frigyes. Az egyházmegyei elnökség másik tagja, Gyuris Miklós fel­ügyelő gépészmérnöki munkája mellett aktív szerepet vállal a miskolc-belvárosi gyülekezet­ben; tíz éve presbiter. Felszólalá­sából megtudhattuk, hogy az Sándor Frigyes esperes és Gyuris Miklós felügyelő „A gödöllői gyülekezetből in­dultam a lelkészi pályára. Eb­ben a kis közösségben megta­nultam értékelni a keveset és a kicsit. Lelkészként Nyíregyhá­zára, a kerület legnagyobb gyü­lekezetébe kerültem, majd Va- nyarcon töltöttem közel tíz évet feleségemmel, Povazsanyecz Gyöngyivel. Itt sokat tanultam a nógrádi ember nyitottságából. Jelenleg a miskolc-belvárosi egyházmegyében mindenek elé helyezi az ifjúsággal való törő­dést, a gyülekezeti életbe való in­tegrálásukat. A közeljövőben az esperessel együtt végig szeretnék látogatni a gyülekezeteket, hogy megismerkedjenek az egyház- községi elnökségekkel. „Először a legtávolabbi, hatvani gyüleke­zetbe megyünk" - tett ígéretet a felügyelő. ■ H. H. O. ► Sokaknak talán a néhány évvel ezelőtt vetített, világ­sikert aratott mozifilm jut eszükbe, ha meghallják ezt a szót: mátrix. A Dél-Pest Me­gyei Egyházmegye elnöksé­gének iktatásán - melyre május 28-án Dabason került sor - jelen lévők számára azonban mást is jelent. Mind az újonnan beiktatott espe­res, Koczor Tamás, mind pe­dig az egyházmegye fel­ügyelője, Bak Péter az egy­házmegye tizenöt gyüleke­zetét összefogó lelkiség, egy egyházmegyei mátrix, azaz kapcsolatháló képét vetítette a megjelentek elé székfoglaló beszédében. Az iktatási istentiszteleten dr. Fa­biny Tamás, az Északi Egyházke­rület püspöke - mennybemene­megye honlapján (http://delpesl- megye.lutheran.hu) is olvasható - vezérgondolatát. Ha a lelkiségre tekintünk, és azon keresztül szemléljük feladatainkat, akkor látókörünkben minden gazdasá­gi és szervezeti kérdés igazi szí­nében tűnik fel. A lelki élet építé­se, a lelkiség nem más, mint Is­tenről beszélni és gondolkodni. Ennek alapján tervezték az egy­házmegye lelki életének építését Bárdossy Tamás egykori egyház- megyei felügyelővel közösen. A paritás elve alapján beikta­tott Bak Péter - foglalkozását te­kintve kereskedő - székfoglaló­jában megfogalmazott „egyház- megyei mátrix” gondolatának je­gyében törekedni szeretne arra, hogy a presbitereket, kántoro­kat, gondnokokat, számvevőszé­ki tagokat, felügyelőket és tiszt­ségviselőket össze lehessen fog­ni, egy közösséggé kovácsolva őket. A budavári gyülekezetből Bak Péter felügyelő és Koczor Tamás esperes tel ünnepe és pünkösd között, Exaudi, vagyis Isten segítségül hí­vásának vasárnapján - a vigasz­talás szolgálatát emelte ki. „Jaj lenne nekünk, ha Isten kegyelme nélkül akarnánk munkába állni. Ezért ez a nap nem az emberi erő, hanem az Istenhez kiáltás napja. Fontos a beszélgető egy­ház, de legalább olyan fontos a vigasztaló egyházmegyék szol­gálata” - fogalmazta meg az Út­mutató aznapi igéjének, Ézs 66,13- nak az üzenetét a kerület lelkészi vezetője. Koczor Tamás, a mindössze tízéves egyházmegye első espe­rese újabb hat évre kapta mandá­tumát. Kérdésünkre válaszolva a következőképpen összegezte székfoglalója - mely az egyház­induló felügyelőt Madocsai Miklós nyugalmazott lelkész negyven éve konfirmálta. A szentendrei ferences gimnáziumi évek alatt nagy hatást gyakorolt rá a hatá­rozott keresztény szellemiség, a katolikus osztálytársak felekeze­ti toleranciája és a szerzetes taná­rok áldozatvállalása. Tíz évvel ezelőtt költözött családjával a Dabas melletti Kakucsra, négy éven keresztül egyházmegyei jegyző volt. Az ünnepi istentiszteleten be­iktatták az egyházmegyei presbi­térium és a tisztségviselők kö­zösségét. Az egyházmegyei mát­rix elkészült, a háló kivetésre kész. A nagy halfogásra pedig vá­runk... ■ Horváth-Hegyi Olivér . .ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” ÉGTÁJOLÓ N éhány évvel ezelőtt egy verőfé­nyes napon betértem egy művé­szeti galériába megtekinteni egy gazdagnak ígérkező fotókiállítást, mely­nek a szervezők az Ecce homo (íme, az ember) címet adták. Az emberi élet je­lentős vagy éppen banálisnak tűnő epi­zódjait, egy-egy mozzanatát kapta len­csevégre a művész. Mondanom sem kell talán, hogy csodálatos esztétikai, művé­szi érzékkel, mély intuícióval voltak megválogatva és csoportosítva a képek. Ahogy végigpásztáztam - szinte bű­nös gyorsasággal - a fotók sorát, tekinte­tem megakadt egy szerényen meghúzó­dó, szinte bocsánatkérően lapuló fekete­fehér fényképen. Hatása mai napig fogva tart, pedig első pillantásra nincs rajta semmi rendkívüli. Nem ábrázolt mást, mint egy két-három éves kisgyereket, pufók csöppséget; hogy kisfiút vagy kis­lányt, az nem is lényeges. Ott áll az an­gyalarcú, ártatlan gyerek, tágra nyílt, csodálkozó szemekkel néz valakire vagy valamire - de van ezen az arcon valami szinte leírhatatlanul furcsa kifejezés. Va­lami megmagyarázhatatlan elszántság, taszítás árad róla. Dacosan összeszorí­tott száj, a kis kezek ökölbe fogva; nya­kán, mellkasán pedig egy lepedő nagysá­gú, asztalkendőnek is beillő élőké - ahogy nálunk mondják: nyálazó -, rajta egy rövid felirat: „Nekem nem parancsol senki”. „Nekem nem parancsol senki” - mó­kás, jópofa fénykép. Sokan biztosan jót mosolyognának ezen a kis makacs em­berpalántán. Én úgy éreztem, miközben nézegettem a képet, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy humoros, gye­rekesen arcátlan pózról. A képnek halá­losan komoly mondanivalója van, mély üzenetet rejt. De térjünk csak vissza a tárlat címére: íme, az ember - Ecce homo. Munkácsy Krisz­tusán kívül egy másik kép is megjelenik a Bibliából a képzeletemben: az őstörté­netből az „édenkerti elbeszélés” egyik epizódja. Az a történet, amely prehistori- kus távlatba, mitikus miliőbe helyezi az ember emberré válásának történetét. Ez a történet mindenképpen túlmutat a mí­tosz elsődleges jelentésén, és azt a leg­alapvetőbb életérzést fejezi ki, amely bennünket, embereket egyetemesen jel­lemez. Olyan mély, meghatározó üzene­tet hordoz, amely - Paul Tillich protestáns teológus, filozófus szerint - szerves része az emberi egzisztenciának. Ez pedig nem más, mint az örök emberi, az örökös lá­zadás, az Istennel való szembefordulás. „Nekem senki sem parancsol - még Isten sem” - talán ezzel indul az emberi civili­záció pályafutása. Ez az életünket meg­határozó ösztönös, dacos és konok láza­dás velünk született életérzés. Ez az örök és öröklött emberi vonás megvan abban a beszélni, járni még alig tudó két-három éves gyermekben, de ott van Ádámban, Évában, Káinban, minden ősünkben és bennünk is - s meggyőződésem, hogy ott lesz utódainkban is. Azért nagyszerű a fénykép, mert ko­molyan, őszintén és roppant kifejezően rólunk szól. Az összeszorított ajkú kis­gyerek mi vagyunk. Bátran állíthatjuk, hogy az ember veleszületett ösztönös törekvése, hogy életét, sorsát önmaga irányítsa. Dolgait autonóm módon, sza­badon maga akarja intézni. Szabadnak születni, szabadon élni, cselekedni - mi mindent jelent ez? Az ember szabadnak teremtett lény - Isten képmása. Az em­ber előtt azonban válaszutak vannak, és neki mindig mérlegelnie, döntenie kell, de tragédiája az, hogy legtöbbször hibá­san dönt. Tillich írja: „...az ember az egyetlen szabad teremtmény. El kell azonban azt is mondani, hogy a szabadsága véges. (...) Szabad lény azáltal, hogy képes rákérdez­ni a világra, de lehet, hogy rossz kérdése­ket tesz fel. Szabad lény azáltal, hogy ké­pes dolgokat mérlegelni és képes dönteni, de nem feltétlenül van bátorsága arra, hogy valódi és igaz döntéseket hozzon. Szabad lény annyiban, amennyiben ké­pes az adott világon túl más világot te­remteni, de hiányozhat a teremtéshez szükséges ihlete és akaratereje.” Világos, hogy emberi eszmélődésünk- ben fontos a politikai, a társadalmi, a kol­lektív és az individuális szabadság esz­méje - a külső szabadság. Jézus azonban összetöri a külső, szekuláris szabadság il­lúzióját és az ehhez fűződő reménysé­günket. A Szentírás is bőven beszél sza­badságról, sőt azt is mondhatnám, hogy az egész Szentírást áthatja és alapvetően meghatározza a szabadságeszme. Egy­más mellé téve a biblikus, illetve a külső, politikai szabadságeszmét, megláthat­juk, hogy két, gyökerében eltérő szabad­ságfogalomról van szó. Az egyik az em­beri, a politikai, a szekuláris szabadság - a „minden szabad, ami nekem jó” elve, és a hangsúly azon van, „ami nekem jó”. A Szentírás azonban Krisztus szabadító szabadságáról szól, Krisztus szabadságá­ról. Ez lényegében más, mint a külső, po­litikai szabadság. Más a forrása, az értel­me, más a tartalma. Krisztus tanítványa, mint új teremt­mény, új életet él, új viszonyba kerül Is­tennel és embertársával. Ez a szabadság emberi egzisztenciánk gyökérkérdését érinti. Krisztus szabadsága a bűn és halál rabságából szabadít meg. A végesből az örökkévalóba tárja ki az emberi létet, megoldja és feloldja a végesség, a töredé­kesség és kétértelműség dilemmáját. A megváltott, megszabadított ember ki tudja mondani: Isten az én Atyám. Amikor Istent Atyának szólítjuk, a másik embert pedig testvérnek, nem a „szolgaság lel­két” kapjuk, hanem a szabadságét, a fiú­ságét. A fiúság státusára az jellemző, hogy szabad emberek vagyunk, Isten or­szágának örökösei. Luther azt írja A szol­gai akaratról című művében: „A keresz­tyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenkinek.” A keresz­tény ember úgy szabad, hogy hitben tel­jesen Krisztusé, és ez a hit mindenek fö­lé helyezi - teljes és tökéletes szabadság­ban. De ugyanakkor teljesen az ember­társáé is a szeretetben, amely alárendeli őt a teljes és elkötelezett szolgálatra. Ez a mi evangélikus, krisztusi szabadságesz­ményünk - szabadon, nyitottan élni Is­tennek és elkötelezetten szolgálni em­bert ársainknak. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület FOTO: HORVATH-HEGYI OLIVER

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents