Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-05-28 / 22. szám

‘Evangélikus Éltó

EVANGÉLIKUS ÉLET

2006. május 28.

3

„Mennyei randevú”

► Még az időjárás is kegyes volt Sand község lakóihoz a múlt vasárnap, május 21-én: alábbhagyott az eső, így az itt élő evangélikusok valóban derűs hálaadásra gyűlhettek össze templomuk felépítésének kétszázadik évfordulója alkalmából.

Egy küldetés - két hangra

Ünnepkavalkád

Egyházmegyei vezetők iktatása és jubileumi megemlékezés Orosházán

► Ha valakinek eddig kétségei voltak is afelől, hogy az orosházi evangélikus gyülekezet mindent túlszámyalóan képes ünnepelni, egy szempillantás alatt szertefoszlottak, ha május 20-án, szombaton részt vett a maratoni, közel nyolcórás gyülekezeti rendezvénysorozaton. Ez alkalommal az újraválasztott esperes és egyházmegyei felügyelő beiktatását, valamint az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium újraindulásának tizedik évfordulóját ünnepelték közösen. A Nyugat-Békési Egyházmegye lelkészeivel, az iskola diákjaival, gyülekezeti tagokkal, valamint jeles vendégekkel színükig megtelt templom híven illusztrálta, milyen nagyszabású volt az esemény és az ünneplés.

Az ünnepi közgyűlésen Deméné Smidéliusz Katalin helyi lelkész ismertette az egyházközség történetét. A kis Zala megyei faluban már a templomépítés előtt is éltek evangélikusok. A török hódoltság idején viszont teljesen elnéptelenedett a falu, sőt pusztaként tartották számon. 1743-tól négy vend evangélikus telepescsalád költözött ide a mai szlovéniai Hodos (Orihodos) területéről. Egy ideig a vendek apostolaként emlegetett Kuzmics István gondozta őket a közeli Surd- ról. Később Iharosberénybe jártak át istentiszteletre; 1799-ben a beré- nyi gyülekezet filiája lett az itt élő evangélikusság. Kezdetben pajtákban tartottak istentiszteleteket,

majd 1806 adventjének első vasárnapján szentelték fel a ma kétszáz éves templomot. Első saját lelkészük 1868-ban a híres énekköltő, Sántha Károly lett.

2002-ben adhattunk hírt arról, hogy renoválták a hajlékot. Erre utalt Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, amikor iKir 8,27-30

alapján tartott igehirdetésében hangsúlyozta, hogy a sandiak templomán nem látszik a kora. De nem pusztán a templom állapota az, ami hálaadásra indíthat bennünket. Ha belegondolunk, hogy hány közösség él a világban templom nélkül, akkor adhatunk igazán hálát azért, hogy nekünk van saját templomunk, amelynek harangjai mennyei randevúra hívnak, ahol találkozunk Jézussal. E találkozás örömét pedig senki és semmi nem lophatja el a szívünkből. „Ha megosztottad örömödet a sandi testvérekkel, vidd haza a templom szeretetét!” - zárta igehirdetését a püspök, megszólítva a jelen lévő vendégeket is.

Erre az alkalomra Tóth János asztalosmester adományként ambót és hirdetőtáblát készített a bicen- tenáriumát ünneplő templomba.

A köszöntések sorában kedves jelenet volt, amikor a hodosi küldöttség - ajándékát átadva - magyarul köszöntötte az ünneplő gyülekezetét.

■ Menyes Gyula

► A rákoskeresztúri templomban május 21-én került sor a Pesti Egyházmegye új felügyelőjének, dr. Léránt Istvánnak a beiktatására, valamint Győri Gábor újraválasztott esperes szolgálatban való megerősítésére. Az iktatást Gáncs Péter püspök és Kása László helyi lelkész végezte.

A püspök igehirdetésében eliga- zítónak nevezte az új elnökség által választott, a meghívón is

szereplő igét. Lk 10,1-2 alapján kiemelte, hogy Jézus párosával küldte ki tanítványait a szolgálatba, ezért a teológiai és egyetemi végzettségű szolgálattevők duettje, azaz egybehangzó bizonyságtétele és közös munkája reménység szerint áldására lesz az egyházmegyének. Ez azonban csak az Úr erejével lehetséges. (Erről tanúskodott a déli kerület zenei pályázatán különdíjat nyert „Hozzád jövünk, Urunk” kezdetű énekkel a pestszentlőrinci Új Teremtés együttes is.)

„Elnöktársam, akarsz-e »Krisztus bolondja« lenni velem együtt ennek az egyházmegyének a szolgálatában?” - szólította meg a régi-új esperes dr. Léránt Istvánt iKor 4,10-re utalva az ünnepi közgyűlésen, majd három fontos feladatra mutatott rá. Először is

szükség van a kegyelemben való megerősödésre; másodszor arra, hogy az egyes generációk és szolgálati szintek megosszák egymással a tudásukat, tapasztalataikat, illetve hogy a különböző nemzedékek találkozzanak, közösségben legyenek egymással; harmadikként pedig a Krisztusért fölvállalt harc szükségességét emelte ki Győri Gábor. Az új felügyelő a „3M” programját, azaz a megőrzés, a megújulás és a misszió feladatát hangsúlyozta. A jelenlévőket is meghívta ebbe a munkába: „Induljanak el Önök is kettesével az Úr aratásába!”

Ezután dr. Keiy Lajos, a tisztségéből távozó egyházmegyei felügyelő egyházkerületi hűségérmet vett át a püspöktől.

Köszöntő szavakat mondott Szemerei Zoltán egyházkerületi felügyelő, Szabó Vilmos Béla esperes, valamint Herczog Ferenc, a helyi gyülekezet jegyzője. Szót kért továbbá a szlovák gyülekezet képviseletében Pálmainé Pápai Márta, aki egy kétnyelvű Újszövetséget nyújtott át Győri Gábornak azzal a biztatással, hogy az esperes - családi hagyományait ápolva - elmélyedhessen a szlovák nyelvben. Dr. Léránt István pedig egy énekeskönyvet kapott ajándékba, hogy amikor ellátogat majd a szlovák istentiszteletre, együtt tudjon énekelni a kis közösség tagjaival.

■ Hulej Enikő

Az ünnepi eseménysorozatot az orosházi evangélikus templomban tartott hálaadó istentisztelet nyitotta meg, ahol Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke Péld 9,10 alapján - „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme...” - hirdette Isten igéjét. Igehirdetésében egészen új megvilágításba helyezte Reményik Sándor Templom és iskola című klasszikus versét, amikor a hangsúlyt az és kötőszóra téve kifejtette, menynyire fontos lenne, hogy ez az és szócska tartalommal telítődjön meg. A püspök hangsúlyozta, hogy ebből a szempontból milyen egyedülálló az orosházi anyagyülekezet és az evangélikus iskola közötti szoros kapcsolat: az egymásért való élés egész egyházunkra nézve péjda- értékű módon valósul meg. Beszédében többek között utalt arra is, hogy maga Jézus sem választotta szét soha az evangéliumot a tanításától, és ezáltal számunkra is kijelölte a feladatot,

hogy szolgálatunkban a kettő minél jobban kapcsolódjon össze. Egy egyházi oktatási intézmény esetében pedig egyértelmű, hogy „az ige jelenti azt a centrumot, amely köré minden elrendeződhet”, mert - Pál apostol szavaival élve - Krisztusban „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve" (Kol 2,3).

A gondolatmenetet folytatva az újraválasztott egyházmegyei vezetők - Ribdr János esperes és Koszorús Oszkár felügyelő - iktatásakor is az és szócskára hívta föl a figyelmet Gáncs Péter. Kiemelte, hogy ennél a párosnál „nem pusztán formalitás a paritás, a világi és az egyházi vezetés egyensúlya”, hiszen immár harmadszori újraválasztásuk titka is a közösen vállalt és megosztott szolgálatban és felelősségben rejlik. Az igehirdetést a megválasztott vezetők iktatása zárta, az egyházmegye lelkészei pedig együtt énekelték a szenthá- romsági áldást, a confirmát.

Folytatás az 5. oldalon

Koszorús Oszkár felügyelő és Ribár jános esperes

Győri Gábor esperes és dr. Léránt István felügyelő

Elnézés helyett bocsánat - hogy ne legyünk maszatos egyház

ÉGTÁJOLÓ

D

ietrich Bonhoeffer Etikájának egy markáns fejezete A bűnbánat címet viseli. A mindig eszméltető üzenetet megfogalmazó mártír teológus a következőket írja: „Megtérés csak a Krisztus ellen elkövetett vétek felismerésének útján lehetséges. (...) Az egyház megvallja, hogy számtalan ember pusztulásában, akiknek életét rágalmazással, denunciálással, becsületbe gázolással tönkretették, vétkessé vált. (...) Azáltal, hogy az egyház bűnvallást tesz, nem mentesíti az embereket saját bűnvallásuk alól, hanem hívogatja őket a bűnvallás közösségébe.”

A május 19-i országos közgyűlésen felvillant annak lehetősége, hogy evangélikus egyházunk képes e bonhoefferi mérce szerint szólni és cselekedni, vagyis őszintén szembesülni a múltjával. Nem a szennyesnek a némely kívülálló által szorgalmazott kíméletlen kiteregetésével, hanem a közös ügyért vállalt felelősséggel. Az egy évvel ezelőtt megválasztott munkacsoport tagjait az igazságot szeretetben alapelve vezette, amikor tényfeltáró munkájuk eddigi eredményeit jelentésben összegezték. Bármennyire is igyekeztek tapintatosan eljárni, a levéltári kutatások eredményét olykor nevesített formában kellett közreadniuk. A bizottság tagjai fontosnak tartották annak kiemelését, hogy „az ügynöki tevékenység szinte minden személy esetében eltérő indíttatású és másmás jellegű volt. Eltérő a jelentések gyakorisága, azok témái, állambiztonsági operatív szempontból értékes volta, mások sorsát befolyásoló jellege.”

Ezek a megjegyzések arra figyelmeztetnek, hogy korántsem szabad minden érintettet egy kalap alá venni. Sejteni lehet, hogy voltak olyanok, akik tudatosan ártottak egyes embereknek és az egyház egészének, mások meg - talán félelemből vagy más emberi gyengeségből fakadóan - egyszerűen csak együttműködtek az állambiztonsággal. A jelentés közöl negyvenhat olyan fedőnevet is, amelyek mögött valószínűleg az evangélikus egyházhoz kapcsolható ügynökök rejlenek.

A sorsok bizonyára nagyon különbözőek. Biztosra vehető, hogy sokan, bár aláírtak, igyekeztek senkinek sem ártani, és a jövő egyházának féltése vezette őket. Tisztességtelen cselekedetekre, szégyenletes megnyilvánulásokra pedig nem csak ügynöki tevékenység keretében kerülhetett sor. Éppen ezért indokolt a múlt alapos, korántsem csak a fedőnevek dekódolására irányuló feltárása. Példaértékű, hogy az evangélikus egyház önként vállalta múltjának ilyen feltárását. Önkritikus

elemzések mellett természetesen vizsgálni kell a rendszer működtetőinek és haszonélvezőinek fokozott felelősségét is.

Nemrégiben valaki fanyar iróniával „történelmi féltmúltnak" nevezte az immár magunk mögött hagyott korszakot. A jézusi „ne féljetek” azt is jelenti, hogy nem kell tovább örökös rettegésben élnünk, hanem gyógyító beszélgetések keretében megszabadulhatunk a múlt máig kísértő árnyaitól.

Az isteni gondviselés jelének látom, hogy a fájdalmasságában is szükséges jelentést meghallgató és elfogadó közgyűlés napjának a bibliaolvasó Útmutató szerinti egyik igéje így hangzott;

.....bocsásd

me

g vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." (Mt 6,12) Jézus, mint mindig, pontosan fogalmaz. O bocsánatkérésről beszél. Mi viszont gyakran csak ezt mondjuk: „Elnézést kérek!” A kettő között ég és föld a különbség.

Ha elnézést kérek valamiért, akkor azt sugallom: ne nézz oda, ne vedd észre! Söpörjük a piszkot a szőnyeg alá. Borítsunk rá fátylat. Hiszen tudjuk: kéz kezet mos.

Igen ám, de egyszer egy cipő orra beleakadhat a szőnyegbe, és máris megmutatkozik a alatta rejtegetett szenny. Egy váratlan szélfuvallat magával ragadhatja azt a bizonyos fátylat, és akkor ország-világ előtt feltárul az, amit el akartunk takarni. A „kéz kezet mos” gyakorlata során pedig kiderülhet, hogy bizony mind a két kéz piszkos, így egyre csak egymást szennyezik.

Mindennapjaink sekélyes kapcsolataiban gyakran mondjuk és írjuk: „Elnézést a zavarásért!”; „Szíves elnézésedet kérem, hogy csak most válaszolok!” Sajnos a súlyos dolgokban is szeretnénk megmaradni ezen a szinten. A Miatyánkban azonban nem így hangzik: „Elnézésedet kérjük, mint ahogy mi is elnézzük egymás apró-cseprő hibáit.” Jézus nem az „elnézés” súlytalan, hanem a „bocsánat” súlyos szavát akarja nekünk megtanítani. Affektáló becézgetésnek sincs helye itt, hiszen Istennek nem mondhatjuk, hogy „bocs”, „bocsika”, „bocsesz”.

Súlyos szó a bocsánat, súlyos tett a megbocsátás. A mementóként romosán hagyott coventryi székesegyház oltárán szívből jövő sikolyként olvasható a „Father, forgive!” („Atyánk, bocsáss meg!”) felirat. Jézus szavának is súlya van, amikor azt mondja:.....megbocsáttattak a te

bűneid” (Lk 5,20), vagy ezt: .Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23,34) így fogalmazza meg a bűnös népért közbenjáró imáját Mózes is: „Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!" (2MÓZ 32,32)

Isten színe előtt nem elnézést kérünk, hanem bocsánatot. Az előbbi felszínes, az utóbbi mély. Az első alkudozik, a második megadja magát.

Pilinszky jános Könyörgés a csalókért című prózai írása szemléletesen fogalmazza meg az elnézést, illetve a bocsánatot kérő ember közötti különbséget: „Mély

részvétet érzek a hamiskártyások iránt, azokkal szemben, akik sose tudnak szembesülni önmagukkal és tetteikkel. (...) A kis csaló, a kis manipuláns, nevén vagy többnyire álnéven, megússza a dolgot. Élve zümmöghet tovább a légyfogón. A nagy bűnök tisztítóak, akár a villamosszék. De a bűnös, aki még bűnét is kis-óvatosan követi el, miben remélhet? Az élet szenvedéseit talán megússza, de megfosztja magát annak minden szenzációjától. Mi, bukottak, legalább tüdőre szívhatjuk halálunkat, de ő? Mi szennyesek vagyunk. O maszatos. Egyszóval: lompos. Mit kívánhatnék neki? Hogy vagy legyen forró. Vagy legyen hideg. De ő hozzászokott a langyossághoz.”

Nem kell maszatos egyháznak lennünk. Sorsunk nem az, hogy élve zümmögjünk tovább a légyfogón. Olyan légkört teremthetünk egyházunkban, amelyben ki lehet mondani: bocsánatot kérek, és amelyben emberi és isteni szóként is elhangozhat: megbocsátok.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület