Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-05-28 / 22. szám

EVANGÉLIKUS HETILAP

71. évfolyam, 22. szám - 2006. május 28. - Húsvét ünnepe után 6. vasárnap (Exaudi)

Ára: 165 Ft

„A május 19-i országos közgyűlésen felvillant annak lehetősége, hogy evangélikus egyházunk képes e bonhoefferi mérce szerint szólni és cselekedni, vagyis őszintén szembesülni a múltjával. ”

Elnézés helyett bocsánat - hogy ne legyünk maszatos egyház - 3. oldal

.....egy szívtranszplantációra inkább »vevő« a média, mint arra, hogy kínkeserves munkával, hónapokon keresztül kicsit jobb állapotba hozunk egy agyvérzéses beteget...”

In

terjú az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatójával - 8. oldal

„Móron az évenként megrendezendő Zimmermann- napok keretében kultúrműsorral, tanulmányi és sport- vetélkedőkkel, valamint Zimmermann-emlékérem adományozásával emlékeznek a város szülöttjére, a példaképül választott hívő tudósemberre.”

& Legyen nekünk is példaképünk! -10. oldal

„Ebben a környezetben eltűnik az az éles és gyakran fájó határvonal, amely a mindennapi életben részben szükségképpen, részben a kissé torz életfelfogás miatt húzódik az „épek” és a „fogyatékosok" között.”

* Mevisz-melléklet - 6-7. oldal

SEMPER REFORMANDA

„Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket, Krisztust bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek, és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe (ApCsel 17,22).”

M Luther Márton: A 95 tétel (Zsigmondy Árpád fordítása)

Az országos bábversenyen a második helyezett büki csapat Gedeon elhívását jelenítette meg

„Bábuk, bábuk, sorakozzatok..

». A legenda szerint a Krisztus utáni 4-5. században élt Oszlopos Simeon volt az első bábozó: köntösének egyik darabját letépve textilfigurát készített, s így intézte beszédeit a köré sereglőkhöz. Május 20-án több mint száz ehhez hasonló bábu kelt életre az ezúttal Csömörön megrendezett ötödik országos evangélikus bábversenyen.

Annak, hogy az idei versenyt a korábban megszokottól eltérően májusban rendezték, egyrészt az a megfontolás húzódott a hátterében, hogy az esemény, illetve a rá való felkészülés ne ütközzön a márciusi országos hittanversennyel, másrészt kézenfekvőnek is tűnt ez az időpont, mivel ez évre a gyermekbizottság nem tervezett országos evangélikus gyermeknapi ünnepséget - tudtuk meg Mády Erzsébet gyermekreferenstől, a verseny szervezőjétől.

A versengésben ez alkalommal hét gyülekezeti és egy iskolai csapat vett

részt. A program e sorok írójának az áhítatával kezdődött, melyben egy kislányt formázó bábfigurának, Blankának a filctüskékkel borított zöld Süni mondta el, hogy ő milyennek látta Jézust, a szelíd, barátságos férfit - mint utóbb kiderült, Isten fiát - az alatt a három év alatt, amíg Blanka szüleivel karavánúton volt.

A három órán át zajló bábelőadások között a csapatok Vincze Katalin lelkész vezetésével bemutatkoztak, és énekkel várták a soron következő produkciót.

1*- Folytatás az 5. oldalon

ÜLÉSEZETT AZ ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉS

A bűnbocsánatból élő egyház

Egyházunk legfelsőbb végrehajtó testületé május 19-én ülést tartott. A közgyűlés alaphangját Fabiny Tamás püspök adta meg igehirdetésében. Az Útmutató napi igéjeként az Úrtól tanult imádság egy mondatát helyezte a jelenlevők szívére: „.. .bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek..." Életünk alapja, egyházunk létének titka Isten megbocsátó szeretete. Nem elnézést, hanem bocsánatot kérünk, kaphatunk és adhatunk! Nemcsak az imádság vasárnapjának hetében, hanem az egyházi közéletben, az aktuális közgyűlés kihívásai közepette is ez az egyetlen helyes pozíció: az imádság a bocsánatkérés és a bűnbocsánat elfogadásának pozíciója. Zelk Zoltán költő keresztényeket is elgondolkodtató meditáci- ós verse zárta az áhítatot: „Sohase lép gyíkra csigára / soha egy föltámadt fűszálra / a földön járó Isten lába / de vétkeinket eltapossa / mert vétkeinket megbocsátja.” A szolgálati ciklusát lezáró dr. Frenkl Róbert országos felügyelőnek a részletes jelentése átfogta egyházunk életének legjelentősebb területeit. A jelentést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

/tízes János elnök-püspök beszámolt nyolcvan napja tartó szolgálatának legfontosabb eseményeiről. Emlékeztetett arra, hogy az egyház szolgálatának alapja az áldozatkészség. Kérte a közgyűlést és egyházunk munkatársait, hogy maguk jó példával elöl járva tegyenek meg mindent az egyház tagjainak az ügyhöz, az egyházhoz méltó teherviseléséért. Tájékoztatójában napirenden kívül két határozati javaslatot terjesztett elő: az elsőt a lelkészek politikai szerepvállalásával kapcsolatosan, a másodikat pedig a művi meddővé tétel törvényi szabályozásának a megváltoztatása ellen.

Lackner Pál protestáns tábori püspök javaslatára a közgyűlés az egyház részéről hozzájárult Molnár Iván lelkész esetleges katonai lelkészi szolgálatba való átadásához. A közgyűlés - törvényi kötelezettségénél fogva - ingatlanelidegenítésről és - vásárlásról is döntést hozott: határozat született arról, hogy Kőszegen és Békéscsabán kollégiumépület, Nyíregyházán pedig szolgálati lakás megvásárlására kerül sor (ez utóbbi a hittudományi egyetem hittantanári szakának tanszékvezetője számára). A közgyűlés továbbá hozzájárult az eddigi soproni iskolalelkészi lakás eladásához, illetve új lakás vásárlásához.

Izgalmas, vitát kiváltó téma volt az egyház országos székházának ügye. Az épület jelentős felújításra szorul, több ponton életveszélyes állapotban van. Az üzemeltetés gazdaságtalan, igen nagy terhet ró egész egyházunkra. Minimális renoválási költsége is meghaladná a hatszázmillió forintot. Az épületért felelős vezetők döntéshozatalra tették fel a kérdést: felvállal- ja-e az egyház a halaszthatatlan és elkerülhetetlen felújítást, vagy érdemi tárgyalásokba kezd az épületben lévő funkciók kiváltására. A közgyűlés felhatalmazta az országos elnökséget érdemi tárgyalásokra, illetve a legfelsőbb testület által később meghozandó végső döntés előkészítésére.

Törvényeink előírják a múzeumot, a könyvtárat és a levéltárakat összefogó Evangélikus Országos Gyűjtemények létrehozását. Az előkészítés első fázisában előtárt dokumentumokat a közgyűlés nem tartotta elegendőnek ahhoz, hogy most az alapításról döntsön, ezért- miután egyértelműen kifejezte alapítási szándékát - visszaadta az anyagot azzal, hogy készüljön megvalósíthatósági tanulmány, illetve az iratok alaposabban készíttessenek elő.

A közgyűlés nem fogadta el a Luther Kiadó vezetőjének, Kendeh K. Péternek a lemondását; arra kérte az igazgatót, hogy az ősszel esedékes ciklusváltásig irányítsa a kiadó munkáját.

Az Országos Egyházi Iroda szabály- szerű működéséhez hozzátartozik a szervezeti kereteket és személyi feltételeket meghatározó szabályrendelet. A testület egyhangúlag elfogadta a jelenlegi működést rögzítő szabályzatot. A közgyűlés létrehozta - több korábbi javaslat nyomán - a 2017. évi Luther-jubileum ünnepélyeit előkészítő munkaközösséget.

A grémium tavalyi ülése által életre hívott tényfeltáró bizottság most tette közzé első jelentését. Ebben tényeket ismertetve jelezte, hogy az ügynökkérdést egyházhoz méltó módon, szigorúan történeti alapon vizsgálja. így az egyház nem külső kutatók vagy szenzációt kereső újsághírek alapján, hanem belső vizsgálódást követően próbál szembenézni közelmúltja e nem könnyen feldolgozható szeletével.

A bűnbocsánat igéivel kezdődő közgyűlés az ülés lezárásakor ugyanide tért vissza: Isten bűnbocsátó szeretetére bízva magunkat, döntéseinket, egyházunkat indultunk tovább a szolgálatba.

■ Hafenscher Károly

Az országos felügyelő jelentéséből és az elnökpüspöki beszámolóról részletek a 8. oldalon

Vox humana

Akik naponta járunk dolgozni, elmondhatjuk: a legszürkébb hétköznapon is annyi minden történik velünk, hogy bele lehet fáradni. Autózunk, vonatozunk, buszozunk, utazás közben egymással beszélgetünk, rádiózunk, rengeteg mindent hallunk és látunk - többnyire egészen hétköznapi történeteket. És azoknak is, akik nem mozdulnak ki otthonról, csak az újságot nyitják ki, hallgatják vagy nézik a híreket, szóba elegyednek a szomszéddal, ugyanúgy rátelepednek a fülükre, szívükre, lelkűkre a világ legtávolabbi eseményei, tragédiái, az ország történései.

Persze rezignálttá is válhatunk. Az ember vagy a csöndet keresi, vagy az egyre erősebben stimuláló híreket, mert nincs, ami fölizgassa. A bűn, a rettenet, a maszatosság, a krízis egészen hétköznapivá válik, és csak akkor szól nagyot, ha velem vagy a szomszédságban történik valami rendkívüli. Az úton-útfélen elszabaduló indulatokkal és a gyalázkodással pedig nem lehet mit kezdeni.

Szóval mozgalmas az élet. Semmire sincs időnk. Sem Istenre, sem egymásra. Vajon mi az, amitől igazán megrendülünk? Mi az, ami megráz, magával ragad bennünket? Vajon lehet-e még valami újat mondani nekünk? Annyi mindenhez hozzászokunk, hogy már nem csodálkozunk semmi rosszon, gátlástalanságon. Annyi konkrét veszély vesz körül minket, hogy lassan megszokjuk és természetesnek vesszük őket.

Gangos lépcsőházban nőttem fel, olyan helyen, ahol a folyosóra nyíltak a konyhák, és ha beköszöntött a jó idő, a háziasszonyok mindig kitárták az ajtókat, egyik lakásból át lehetett látni, át lehetett kiabálni a másikba. Folyosói élet folyt, az emberek szom- szédoltak, és ha valami történt a házban, az utcában, a városban, a világban, akkor az első kérdés valahogy így hangzott: „Hallotta, mi történt?”

Ma óriási a hangzavar. Mindenki egyszerre beszél, mindenki a magáét mondja, és mindenkinek a saját mondanivalója a fontos.

Hogyan tovább? Hiszen az ennyire mozgalmasan élő ember már észre sem veszi az idők múlását. Ugyanúgy van vele, mint az a kilencven-egynéhány éves néni a szociális otthon eseménytelen unalmában, akinek épp az éjszakái hosszúak, már nem tudja, milyen nap van, csak arra figyel föl, hogy a feje búbján bizony kopaszodik, és csak annyit kérdez kicsit szomorkásán tőlem egy reggel: „Mi lesz így énvelem? Hogy fogok kinézni?”

Nemrégiben olvastam azt a Luthernek tulajdonított mondatot, amelyet a Mi- atyánk kéréseivel kapcsolatban mondott: „Az ötödik kéréssel alszom el (».. .és bocsásd meg vétkeinket...«), és a hatodik kéréssel kelek fel (»...és ne vígy minket kísértésbe...«)!'

Azt hiszem, nem lehet nem érteni Luthert. A két kérés között fér el csak az ember ebben a világban, ebben az életben. Mi minden belefér közéjük! Egy egész élet. Este és reggel között vallást teszünk arról, hogy idegenek és vándorok vagyunk a földön, jobb után vágyódunk, tudniillik a mennyei után. Este és reggel között Isten népe megtapasztalja, hogy nem a beérkezettek seregének része. Este és reggel között az ember pontosan el tudja képzelni, hogy meghal. Este és reggel között sokszor gyötörheti Isten emberét is az elrontott dolgai, kudarcai, sikertelensége miatti álmatlanság, tépelődés; lehet lelkiismeret-furdalása, és kétségbeesve várhatja a reggelt. És talán ilyenkor válik valósággá, hogy sok mindennek ellen tudunk állni - kivéve a kísértéseket, azaz tudunk az ember erejét meghaladó próbatételekről. Az éjszaka sokszor hoz magával sötét, félelmet keltő gondolatokat, a holnap, a bizonytalan jövő miatti aggodalmaskodást. Luther Márton tudta, milyen az ember, mennyire kiszolgáltatott, mennyire Istenre utalt. Kísértések, támadások között élünk rendkívül mozgalmas életet. Este és reggel között minden rólam szól.

Azután eljön a reggel, és bekapcsoljuk a tévét vagy a rádiót, hogy lássuk, halljuk, mi a helyzet a világban. Jól ismert tény, hogy a magyarok rengeteget televízióznak. Délután kibeszélő- show-kat néznek, este brazil sorozatokat. A média természetesen le is egyszerűsíti a világot, rendezi, fogyaszthatóvá teszi számunkra a különben nehezen érthető valóságot a maga szomorú és sokszor tragikus tapasztalatai ellenére.

Mindeközben lassan elfelejtjük a hiteles emberi beszédet, az emberséges szavakat, és lassan már nem is tételezzük fel egymásról, hogy sandaság, hát-' só szándék, érdek nélkül, egyértelmű közölnivalóval keres föl bennünket beszédével a másik. Szólunk, csak legyen, aki meghallja. A vox humana - az emberi hang - lassan már csak a különböző „hangosbemondók” recsegő és torz hangját jelenti.

A jól ismert történet szerint amikor egy alkalommal Jézus hajóra szállt a tanítványaival, nagy vihar támadt a tengeren. Annyira nagy, hogy a hullámok elborították a hajót. A tanítványok úgy érezték, hogy nincs tovább. Jézus aludt, ők pedig ki voltak szolgáltatva ennek a gyönge és törékeny szerkezetnek. A hatalmas zajt túlkiabálva ébresztgették a Mestert a szabadulás, a menekülés reményében: „Uram, ments meg minket, elveszünk!" (Mt 8,25) Talán ma is erre az emberi hangra van szükség. A következőkben azt olvassuk, hogy Jézus .felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: »Flallgass el, nemül/ meg!« És elállt a vihar, és nagy csendesség lett." (Mk 4,39) Áhított csend. A tenger háborgása, a szélvihar, a recsegő hajótest zaja után ez a csend a szabadulásnak, az életnek, az örömnek, a békességnek volt a csöndje, lehetőség az emberi, az emberséges beszédre.

Az egyházi évkör szerint a feltámadás ünnepét követő hatodik vasárnap neve a 27. zsoltár 7. versének kezdő szava után „Exaudi”. Exaudi Domine, vocem meam... „Hallá meg, Uram, hívó hangomat!” Úgy gondolom, ezzel a kiáltással istentiszteletet lehet kezdeni. Ezzel a kiáltással újra el lehet kezdeni beszélni, beszélgetni. Talán itt kezdődik a vox humana, az a fajta beszéd, amely nem a megosztást, hanem a közösséget munkálja. Exaudi Domine, vocem meam... íme mindennapi beszédünk „cantus firmusa”, alapdallama.

E CsomaÁron