Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-05-21 / 21. szám
‘Evangélikus ÉletíB ÉLŐ VÍZ 2006. május 21. !► 9 MENNYBEMENETEL ÜNNEPE - ApCsel 1,1-11 Megbízás a kiválasztottaknak A legnagyobb csodák egyike az Úr Jézus „mégis-szeretete”: hogy nem váltotta le a másfél hónappal korábban látványosan csődöt mondó tanítványait. Meglepő módon ragaszkodik hozzánk is, akik már többször csődöt mondtunk a hit, hűség, szeretet, reménység dolgaiban. Az első tanítványok csődjének keserves bizonyítéka, hogy szeretett Mesterük temetését sem merték vállalni. Mégis megbízást kaptak! E sorok olvasója tudjon róla: ő is megbízatást kapott. Függetlenül attól, hogy a múltban sikeres vagy csődöt mondott tanítvány volt-e. A mi Urunkra ez a „mégis-szeretet” a jellemző. A Lélek titka, hogy miért hajol valaki a kijelölt ige és e sorok fölé: s a titok lényege, hogy olvasáskor történik a megbízás kézbesítése. A „megbízás” összefügg a kiválasztással, s a kiválasztottak parancsot kapnak. Nem ajánlatos kikerülnünk, átlépnünk, elsikkasztanunk. Mert a parancs - parancs! Lényege: tanúim lesztek! Nemcsak Jeruzsálemben, a kiindulási pontban és időben, hanem a föld (térben és időben) végső határáig. Ennek vagyunk mi is részesei, s a parancsban megszabott feladat nagy. Felülmúlja emberi erőnket, ahogy az első tanítványokét is felülmúlta. Ezért a házi feladat most is adott. Krisztus követője, a mai tanítvány tanulja meg a lehangoló szent leckét: magunktól nem tudunk Krisztusban hinni! Magunktól nem tudunk Krisztusról bizonyságot tenni! Ami tőlünk telik, maximum vallásos okoskodás, pszichés manipuláció fülbemászó dallamokkal, ritmusos zenéléssel, emberi lélekkel lelkesült csápolás, átmeneti érzelmi felbuzdulás. S mindez egy idő után kihuny, még ha vulkanikus volt is a kitörés. Sose legyünk elragadtatva saját lelkesedésünktől. Az több mint gyanús, s a lényege: múlandó és erőtlen, a roham után jön az összecsuklás, kiégés, kimerülés; . 2. Egy nap Jákob elküldte Józsefet a testvérei után, akik a nyájat legeltették Dótán- ban. Amikor messziről észrevették őt a bátyjai, így szóltak egymáshoz:- Nézzétek! Ott jön az Alomlátó! Öljük meg őt, majd dobjuk be egy kútnyomasztó hangulatban még a templomtoronyra sem tudunk felnézni, nemhogy az égre. Ezért most is érvényes a parancs: készüljünk pünkösdre! Nem feltétlenül egy naptárban meghatározott napról van szó, hanem az igazi pünkösd jeles történéséről. Erre ígéretünk van, Jézus szerint: Szentlélekkel kereszteltettek meg! A küldetés, a parancs - tanúim lesztek! - betöltése érdekében. Mert a neheze ezután jön a tanítványok esetében is. Mindegy, kinek lehetett nehezebb. Nekik vagy nekünk? Nekik, akik évekig - János evangéliuma szerint három évig - élvezhették Jézus csodálatos fizikai és lelki közelségét, majd hirtelen magukra maradtak. Negyven csodálatos nap után hirtelen egyedül lettek. A kereszt borzalma után elmúlt a rossz álom (s nem is álom volt), jöhetett a feltámadás okozta ébredés: Jézus mégis él! Azután felhő takarta el előlük, és újra egyedül voltak. Márpedig az emberi lélek készsége kevés, mert erőtlen. Péter is mennyire fogadkozott nagycsütörtök estéjén! Emberi lelkesedésben úgy vélte, hogy börtönt, halált is kész vállalni Mesteréért. De egyszer csak megszólalt az a hírhedt kakas, s addigra már háromszoros tagadáson volt túl. Kinek a nehezebb? Nekik vagy nekünk? A kérdés eldönthetetlen, de bizonyosságát adja, hogy nekünk is erre van szükségünk: megkereszteltetni Szentlélekkel! Ezért várjuk a pünkösdöt. Nem pusztán a napját, hanem a történését, hogy felragyogjon küldetésünk, s életünk útján tanúi legyünk a golgotái kereszt Krisztusának, aki a Feltámadott, s kitüntetett bennünket a bizonyságtétel, a tanúskodás szolgálatával. Erre nem magunktól vagyunk alkalmasak, hanem csak a Szentlélek által. Csak ne okoskodjunk, s ne tudálékoskodjunk! Könnyen megkísért minket is a szolgálat elől való menekülés reflexe. Bűntől rontott lelkünk velünk született ba, és mondjuk azt, hogy egy vadállat ölte meg. Az egyik testvérük azonban nem akarta, hogy meghaljon József, ezért így kérlelte a többieket:- Ne ontsatok vért! Ne üssük agyon! Inkább dobjátok bele ebbe a kútba itt a pusztában, de kezet ne emeljetek rá! AZ ÜNNEP IGÉJE lustasága, szorongása, kísértése kitérni a szent szolgálat - misszió - elől. Kísértésünk: elrejtőzködni lusta vallásoskodásban (ülök passzívan a templompadban) vagy látszathitben (hiszek a magam módján) vagy mesterséges eszközökkel kiváltott rajongásban (átmenetileg nagyon lelkes lehet valaki). Az első tanítványok tudálékoskodása: nem a Szentlélek ígéretére, erejére kíváncsiak, hanem látszólag komoly teológiai kérdést tesznek fel: mikor lesz itt a beteljesedés? Mikor jön el a mennyei királyság? „Nem a ti dolgotok. .. ” - ez a mennyei Atya hatalmába helyeztetett! (7. vers) Végvárók, számít- gatók, ne tudálékoskodjatok! Küldetésetek van: tanúim lesztek! Ehhez kapjuk a Szentlélek józan erejét, mert a mi időnkénti lelkesedésünk kevés. Mennybemenetel ünnepén kiüre- sített emberi lelkűnkkel várakozóan forduljunk a szent igében kapott jézusi ígéret felé. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy éhezzük, szomjazzuk a Szemléiket, hogy bizonyságot tehessünk Isten Bárányáról, aki magára vette bűneinket (ezért fellélegezhetünk), és a Feltáma- dottról, akit az Atya támasztott fel harmadnapon, hogy így is igazolja mindazt, amit Jézus mondott és cselekedett. Nem kell az égre bámulni, hanem fehér papírra nyomtatott betűn keresztül kapjuk az indítást: tanúim lesztek! Van megbízás, parancs, kiválasztottság! Amikor kérjük a Szentlélek keresztségét, már benne is vagyunk, csak figyelnünk és hirdetnünk kell az igét. ■ Ribár János Imádkozzunk Szentlélekért: Uram. add! GYERMEKVÁR így akarta ugyanis megmenteni és apjukhoz visszajuttatni Józsefet. A testvérei hallgattak szavára. Ezért amikor József odaért hozzájuk, megragadták őt, lehúzták róla tarka ruháját, és beledobták a kútba. A kútban nem volt víz, üres volt, így József nem fulladt meg. Amint végeztek, leültek enni. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy gyógyfü- vekkel kereskedő karaván jön feléjük. Egyiptomba igyekeztek. Ekkor a Júda nevű testvér így szólt a többiekhez:- Figyeljetek rám! Semmi haszna sincs annak, ha megöljük itt a kútban a testvérünket. Hiszen étlen-szomjan úgysem bírja sokáig. Különben se tapadjon vér a kezünkhöz. Inkább adjuk el ezeknek a kereskedőknek. így is tettek. Húsz ezüstpénzt kaptak érte. Majd levágtak egy kecskebakot, és a tarka ruhát bevérezték vele. Ezek után elküldték apjuknak a következő üzenettel: „Ezt találtuk a pusztában. Nézd meg jól! Nem a fiad ruhája ez?" Jákob azonnal felismerte, és azt gondolta, hogy szeretett fiát a vadállatok tépték szét, testvérei pedig már csak a ruhát találták meg utána. Onnantól kezdve állandóan gyászolta Józsefet. Húzzátok ki az alábbi szavakat a kút tégláira írt betűsorokból! A megmaradt betűket helyes sorrendben összeolvasva megkapjátok a Józsefet védelmező testvér nevét. ló kút tű hold fű ruha kos le kecske Kedves Gyerekek! ► Két hete indult sorozatunkban József történetével ismerkedhettek meg. Minden rész után - ahogyan eddig is - egy-egy rejtvényt oldhattok meg. Küldjétek be a helyes megfejtéseket (akár utólag is), és jutalmul összegyűjt- hetitek a szereplők papírfiguráit, melyekhez egy-egy ráadás ruha is jár. Postacímünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. Imádkozunk - pünkösd előtt ► Két és fél hónappal ezelőtt, böjt első vasárnapján kezdtük el együtt azt, amit sokan évtizedek óta tesznek. Naponta egy-egy gyülekezetért imádkozunk közösen. Nagy erő van az együttes imádságban. Már az is biztató, bátorító, amikor visszajelzésekből, kérésekből megbizonyosodom róla: együtt vagyunk, ugyanazt akarjuk. S ahol Jézus nevében ketten- hárman egy akaraton vannak, ott történik valami. Egyre bizonyosabb vagyok a cím másik felében is: pünkösd előtt vagyunk. Jézus tanítványai vagyunk, de tele bizonytalansággal, félelmekkel. Veszekszünk gyülekezetben, egyházmegyében, talán magasabb szinten is, vitatkozunk, hogy ki a nagyobb. Közben átkokat szórnánk az egyházunk elképzeléseit be nem fogadó, nem toleráló világ, kormányzat ellen, mint hajdanán a tanítványok a sa- máriai falura. Elhivatottságunk, küldetésünk biztos tudata, elszántságunk egészében véve hiányzik. Nem tudunk határozottan megállni az Ékes kapukban ránk váró bénák előtt, továbbadva, amit mi is kaptunk a názáreti Jézustól. Nem tudjuk Fülöpként hirdetni az igét a mai samáriaikanak vagy etióp kincstárnokoknak, hogy megkeresztelkedésük, konfirmációjuk, esküvőjük vagy egyéb, egyházunkkal való találkozásuk életre szóló Krisztus-kapcsolatot is jelentsen. Hiányzik életünkből a Szentlélek ajándékának a megnyilvánulása, mely meggyőzné a ma Simon mágusait, jósok és más ezoterikus „hívők” sokaságát. Pünkösd előtt vagyunk! S nem csak azért, mert Rogate vasárnapja itt helyezkedik el az egyházi esztendőben. Gyökössy Endre írja valahol, hogy fiatalkorában először felfedezték Istent, az Atyát, majd a ’40-es évek ébredése idején megtalálták Jézust, a Fiút; viszont egyházaink előtte vannak még a Szentlélek általi megújulásnak. De mit tettek a tanítványok pünkösdig? Lukács 24,53 szerint „mindig a templomban voltak, és áldották Istent”. Az Apostolok cselekedetei szerint „valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban" (1,14). így jött el pünkösd. A mi egyházunkba, tanítvá- nyi közösségünkbe is így fog eljönni! A fentieket azért írtam, azért vontam a párhuzamokat, hogy lássuk: mennyire fontos az imádság. S azért mutattam be kontrasztként a Szentlélek ereje által munkálkodó apostolokat a mi egyházi életünk nyomorúságaival szemben, hogy lássuk, mire erősíthet meg minket is az Isten. Mert meg akar erősíteni minket! O adta a vágyat, hogy imádkozzunk. Ő adta a testvéreket, akik biztattak, hogy valósítsuk meg az egyéves imamozgalom tervét. O indított rá gyülekezeteket, lelkészeket, felügyelőket, hívő testvéreket, hogy istentiszteleteken hirdessék a gyülekezeteket, melyekért az aktuális héten imádkozunk. O formálta az imaközösségeket, hogy hétről hétre hordozzák a kéréseket. Örültem annak is, amikor többen kifejezték reményüket, hogy az ő gyülekezetük is sorra kerül. Voltak, akik konkrét gyülekezeti helyzeteket írtak le, imakéréseket fogalmaztak meg. Nem valósítottam meg, pedig szívesen tenném, hogy a sorra kerülő gyülekezetek lelkészeit telefonon megkérdezzem gyülekezetük, szolgálatuk felől. Érdekel, hogy hol mi történik. De egymáshoz közel álló közösségek, hívek, lelkészek talán meg is tették ezt. Baráti kapcsolatban állók esetleg magánéleti problémákat is Isten elé vihetnek. A közös imádság szolgálja egymás terheinek, örömeinek jobb megismerését is! Tanuljuk meg jobban elfogadni egymást, és igyekezzünk irgalommal nézni a másik bűneire! Arra is szeretnék bátorítani mindenkit, hogy osszuk meg egymással tapasztalatainkat. Mondjuk el, írjuk le, Isten hogyan hallgatta meg imádságunkat, hogyan változtatott meg minket, hogyan szólt bele az életünkbe! Ha Isten segít, erre egy országos csendesnapon is módunk lesz. Végül azt kérem, hogy saját gyülekezetünkön kívül rendszeresen hordozzuk imádságban püspökeinket! Rogate! Imádkozzatok, és pünkösd eljön! ■ Baranka György HETI ÚTRAVALÓ Áldott legyen Isten, mert nem utasította el imádságomat, szeretetét nem vonta meg tőlem. (Zsolt 66,20) Húsvét ünnepe után az ötödik héten az Útmutató reggeli és heti igéi az imádkozó s egyben az Úrra néző élő gyülekezetét tanítják és erősítik hitében: .....szüntelenül imádkozzatok...” (iThessz 5,17) Pál felsz ólítása nem naponta teljesítendő „házi feladat”, hanem Krisztus követőinek az egyedüli létformája. Az ige és az imádság olyan, mint a kenyér és a levegő: egyik nélkül sem élhetnénk. Jézus imáink meghallgatását ígéri: „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." (Jn 16,23b) Pál ezt kéri: „...tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért..." (iTim 2,1) Luther pedig így vall az imádság céljáról: „Isten azt akarja, légy gyenge elhordozni s legyűrni a nyomorúságot, és tanulj meg benne lenni erős, hogy az ő ereje dicsőülhessen meg benned. - Hozzá kiálts!” Ezt tette rég Salamon is: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet..." Urunk imádságot meghallgató Isten: „.. .bölcs és értelmes szívet adok neked... ” (iKir 3,9.12) Izrael legyőzte Amá- lékot, mert Mózes „üres kézzel” imádkozott: „...két keze fölemelve maradt naplementig.” (2MÓZ 17,12) „Örömmel mondjátok és hirdessétek: az Úr megváltotta népét!" (Ézs 48,20; LK) Mi az Úrtól tanulhatunk imádkozni, de ez a „mintaima” csak a kezdete lehet a mi saját, szívből jövő fohászunknak: Atyánk, szenteltessék meg, jöjjön el, add meg, bocsásd meg, ne vígy... (lásd Lk 11,2-4) Mennybemenetel ünnepén Jézus ezt üzeni: .....hafelemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket." (Jn 12,32) Negyven nappal feltámadása után az Úr Jézus utoljára jelent meg tanítványainak, és először történt meg, hogy megáldotta őket. Ok pedig leborulva imádták őt. Ezek velünk is megtörténhetnek, mert Jézus - noha a „szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől” (ApCsel 1,9), s „felvitetett a mennybe" (Lk 24,51) - velünk marad minden napon, a világ végezetéig! A fehér ruhás férfiak szavai erre az időre vonatkoznak: „Galileai férfiak, miért néztek az égre csodálkozva? Jézus úgy jön majd el, amint láttátok őt fölmenni a mennybe!” (ApCsel 1,11; LK) Vegyük szívünkre Luther kritikáját, mert jól csak a szívével lát az ember! „Nem elég éles a szemünk, hogy fellegeken át az égbe nézve meg tudnánk látni Krisztust, amint könyörög érettünk!” Pilátus sem látta meg a zsidók királyában Isten igazságát: „Az én országom nem e világból való, (...) aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” (Jn 18,36-37) Milyen is legyen imádságunk? Pál szerint mindenkor a Lélek által könyörögjünk minden Krisztusban hívőért s evangéliuma követeiért! Pünkösd böjtjében „a kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat. Jézus Krisztust. Ámen.” (Ef 6,24) Kérd ezt hívő szívvel: „Atya, Fiú és Szentlélek, / Légy velem ma és míg élek!” (EÉ 249,1) ■ Garai András
