Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-05-14 / 20. szám

8 2006. május 14. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS ► Köztudomású, hogy az egyházunkban 2006-ban zajló általános tisztújítás a kerületi felügyelői posz­tot is érinti. A Déli és a Nyugati (Dunántúli) Evangé­likus Egyházkerületben a jelöltek listáját már jóvá­hagyták a közgyűlések, így a felügyelőjelölteket la­punk hasábjain most be is tudjuk mutatni. (Az észa­ki kerületben még nem zárult le a jelölési folyamat, ezért az ottani jelölteket egy későbbi számunkban mutatjuk be.) A választást megkönnyítendő mind az öt jelölttől megszabott terjedelmű, összefüggő szövegként megfogalmazott bemutatkozó írást közlünk. A nyugati kerület jelöltjeinek az írásait a Dunántúli Harangszó szerkesztősége bocsátotta a rendelkezésünkre, míg a déli jelölteket hetilapunk kérte fel. A jelölteket betűrendben mutatjuk be. Bemutatkoznak a kerületi felügyelőjelöltek Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Nagy Eörs Szabó György Vincze Csaba Déli Egyházkerület Novotny Zoltán Köszönöm mindazok bizalmát, akik tá­mogatták jelölésemet, ami nagy meg­tiszteltetést jelent. Evangélikus elődeim, a Felsó'ó'ri-Nagy, Mészáros, Döbrentey, Perla- ky, ieveldi-Kozma családok tagjai közül többen az ige hirdetésével is szolgálták Istent és egyházunkat a 17. századig visszavezethetően. Családunk - viszonylagos jólétből - az államosításkor lett osztályidegenné. Szüleim, ha nehezen is, de taníttattak, útra indítottak bennünket. Szeretetre, összetartásra, egymás segítésére kértek és neveltek. Áldásunk kíséri emléküket. Celldömölkön születtem 1944-ben. Szőlőtermesztő és borász végzettségem van. Munkám végig ehhez is kötött. Utoljára egy pincészet vezetője voltam. Bencze Imre bácsi áldotta meg házassá­gunkat 1981-ben Kelenföldön. Felesé­gem a tapolcai könyvtár igazgatója. Gyermekeinket az ökumené szerint ne­veltük. Két nagylányom az ELTE Bölcsé­szettudományi Karának hallgatója. Fi­am érettségire készül Budapesten, a De­ák téren. Badacsonyban élek a szüléinkkel együtt épített házban. Ez lett és maradt a családi fészek, ahova szívesen térnek ha­za az erre-arra élők Alkalmasságom megítéléséhez tudni kell, hogy egyházmegyei másodfelügye­lőként is csak egyéves szolgálat áll mö­göttem, nincs tehát gyakorlatom maga­sabb egyházi tisztség betöltésében. Az egyházi törvényeket is csak ilyen szintig ismertem. Életem során mindig gyakor­lati dolgokkal foglalkoztam, elméleti kérdésekhez kevésbé volt érzékem, de egy gazdálkodó szervezet irányítása is következetes gondolkodást igényelt. Elképzeléseim most sem arról vannak elsősorban, hogyan tehetném egyhá­zunkat kedvesebbé, vonzóbbá a hívők és nem hívők előtt, bár tudom, hogy ma ez a legfontosabb. Én inkább gyakorlati feladatokat látok, amelyek megoldásra várnak, gondolok itt úgy az egyházköz­ségek határainak logikusabb átrendezé­sére, mint az egyházi ingatlanok felújítá­sának, javításának összevontabb intézé­sére vagy egy vagyongazdálkodási rend kialakítására. Ezeket fontosnak és - ha szeretettel, megértéssel állunk hozzá - megoldhatónak tartom. Ilyen dolgokban szívesen lennék - nem csak felügyelőként - az egyházke­rület jóindulatú segítője, mert ha az Úr­nak szándéka van velem, meg fogja mutatni azt, hogy hol és hogyan szol­gálhatom. Győrött születtem 1951-ben evangélikus szülők gyermekeként. Középiskolába a Révai Miklós Gimnáziumba jártam. Ezt követően építész-üzemmérnöki, majd épületfelújítási szakmérnöki diplomát szereztem. Műszaki ellenőrként, majd a műemléki belváros rehabilitációjának szervezésén, később pedig a lakásiroda vezetőjeként dolgoztam. 1995-től ma­gánvállalkozásban építési piacelemzést és építési információközvetítést végzek. Családi életem rendezett, négy gyerme­künk van, két felnőtt és két iskoláskorú. 1990-ben Győrújbaráton egyházköz­ségi, majd 1995-ben, 2000-ben és 2006- ban egyházmegyei felügyelővé válasz­tottak. Részt vettem a győri Péterfy Sán­dor evangélikus iskola visszaigénylését követő feladatokban. A lakásiroda veze­tőjeként, személyesen tárgyaltam le az épület kiürítését. Szakmai munkásságom egyik szép emléke a kerületi székház építése, amelynek előkészítésében és lebonyolí­tásában térítésmentesen vállaltam a közreműködést. A megépítést követően kaptam megbízást az épület gondnoki feladatainak ellátására. Az egyházme­gyén belül több egyházi épület felújítá­sánál tudtam tanácsadással segítséget nyújtani. 2002-ben bekapcsolódtam a Házas Hétvége lelkiségi mozgalomba, és má­sok segítségével sikerült az evangélikus egyházon belül is elindítani ezt a lelki közösségépítést. 2004 óta elnöke va­gyok a Família Nagycsaládosok Egyesü­letének, ahol régióvezetőként társadal­mi munkában dolgozom. A kerületi felügyelői jelöltséget nagy megtiszteltetésnek tartom. Fő feladatom­nak azt tekintem, hogy püspök úr munká­ját segítsem. Szükség esetén közvetítsem azokat a felvetéseket, megoldási lehetősé­geket, amelyek a kerület működését javít­ják. Igen súlyos problémának tartom ha­zánk és azon belül egyházunk demográfi­ai helyzetét, amely létszámcsökkenéssel, a templomba járók megfogyatkozásával párosul. A helyi egyházközségekben szá­mos helyen nincs közösségi élet. Hiányzik a rövid, közép- és hosszú távú missziói cél. Sajnos az elanyagiasodó világban a tárgyi életfeltételekkel szemben a lelki épülésre csökkenő igény van. Szeretnék egy „ébredési” időszakban akár segéd­munkási feladatot is vállalni annak érde­kében, hogy ezen változtatni tudjunk. Megválasztásom esetén a kerületi gondnoki és az egyházmegyei felügyelői tisztségemről lemondok. 1942-ben születtem Szombathelyen. Édesapám tanító, nagyapám kántortaní­tó volt Szergényben. A celldömölki gimnázium elvégzése után kerültem a Műegyetemre. Részben a közösségkeresés vitt először a kelen­földi templomba, majd a Deák téribe, ahol Kékén Andrást is megismerhettem. Diákotthonban laktam. Katolikus szo­batársaimmal azóta is baráti kapcsolatot tartunk. Ma is úgy vélem, hogy más fele­kezetű testvéreinkkel elsősorban nem a szertartások hasonulása, hanem a Krisz­tus-hit és az ebből fakadó magatartás, tisztesség köt össze. 1965-ben diplomáztam, majd a me­gyei építési hatóságnál dolgoztam Szom­bathelyen. 1968-ban kötöttünk házassá­got evangélikus kolléganőmmel, Kocsis Piroskával. 1970-től tervezőmérnökként dolgo­zom. Több kórház, iskola, diákotthon, templom és több száz lakás építését, fel­újítását terveztem. Gyermekeink is belenőttek a szom­bathelyi gyülekezetbe. Piroska műszaki tanár, férjével és három gyermekével Szombathelyen élnek. Katalin teológiát és latintanár szakot végzett. Jelenleg lelkész doktorandusz, férjével Buda­pesten él. Gyülekezetünk munkájába az építési feladatok „vontak be”. Presbiter lettem, majd 1997-től felügyelő. 2001-ben me­gyei, egyházkerületi és országos presbi­ternek is megválasztottak, ezért a helyi felügyelői tisztségről lemondtam. 1992 óta vagyok az országos egyházi építési bizottság tagja. Közel tucatnyi templom felújítását segítettem helyszíni tanácsa­immal. Nem mindig eredménnyel. Meg­ismertem, mennyi ellentmondás feszül szegénységünk és vágyaink között. Zsinati tagságomról 2002-ben le­mondtam, mert úgy véltem, kevesebb jogi előírás és több fegyelem lenne jó egyházunkban. És több szolidaritás. 2001-től vagyok a kőszegi evangéli­kus szakközépiskola igazgatótanácsá­nak elnöke. Úgy érzem, lassan nemcsak mi, evan­gélikusok leszünk kisebbség, hanem az egész magyar kereszténység. A korábbi elnyomás összekovácsolta a híveket, a mai hamis információtömeg szétforgá­csol bennünket, és alakoskodásra nevel. Ez ellen tenni kell. Bár legszívesebben építési ügyekkel foglalkozom, ha rám esik a választás, köszönöm, és a megtisztelő szolgálatot erőm szerint végzem. A Magyar Rádió az első és egyetlen munkahe­lyem, ahol negyvenhárom év alatt voltam be­mondó, sportriporter, sportszerkeszlőség-ve- zelő, a Petőfi rádió főszerkesztője, főmunka­társ. Huszonhét évig a televízió is foglalkozta­tott, írtam különböző lapokba, megfordultam szinkronfilmstúdiókban, ismeretterjesztő elő­adásokat tartottam a TIT-ben. A társadalmi tisztségek is megtaláltak. A Magyar Sportúj­ságírók Szövetségének elnöke voltam tizenhét évig, tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizott­ságnak elnöke a két éve alakult Protestáns Új­ságírók Szövetségének. Édesanyám Békéscsabáról hozta magával a csabaiak evangélikus egyházhoz, valláshoz való ragaszkodását. Presbiter volt, és diakóni- ai munkát is végzett az Üllői úti gyülekezet­ben. Vallásosan nevelt, egyházi iskolában kezdtem a tanulást, jártunk templomba, 1954-ben konfirmáltam. Az Apáczaiban Gyapay Gábor volt az osztályfőnököm, s az ő kiváló emberi és tanári példáját akartam kö­vetni, amikor magyar-történelem szakos ta­nár lettem. Abban, hogy az egyetemre papleányként be­kerülő Kiss Zsuzsannával egymásra találtunk talán mindkettőnk evangélikus neveltetésének is része volt. A békéscsabai Kistemplomban kö­töttünk házasságot. Feleségem ma is tanít. Az egyházzal való kapcsolatunk a lelki élet igénye sosem szűnt meg, még ha nem is volt egyenle­tes a hosszú évek során. Közel két évtizede szó­lított meg egy azóta már elhunyt presbiter test­vérem a Deák téren. Hívására és ajánlására presbiter lettem. Azóta az oltári ige felolvasói szolgálatát szervezem, és benne vagyok az in- formádós bizottságban. Két esztendeje alakult meg a Protestáns Új­ságírók Szövetsége azzal a céllal, hogy tömörít­se mindazokat, akik számára az örömhír, a szeretet, a boldogság a békesség, az informá­ciócsere, a kapcsolattartás a fontos, akik képvi­selik a médiában a protestáns értékeket, a jó igazságot, a szeretet győzelmét, a felebaráti megbocsátást A szervezet alakuló ülésén el­nökké választott. Meg kell keresni azokat az újságírókat, akik nyitottak az egyházak felé. Másfelől egyházi embereket kell a média vilá­gában szerepvállalásra biztatni. A harmadik lényeges feladat az egyházi médiumok fejlesz­tése, népszerű, igényes szerkesztőségek, hírügy­nökségek működtetése. Még ha a demokrácia és a „szabadság” át­menetileg erősítette is az egyházak társadal­mi szerepéi, és fellendült a hitélet, mára újra „szabad” egyre élesebben szembefordulni ve­lük, megkérdőjelezni, nehezíteni működésü­ket. Ezért érzem fontosnak, hogy mind többen vállaljuk azt a munkát evangélikus egyhá­zunkban, amellyel Isten és a hívek bizalma megtalál. 1948. november i-jén születtem Budapesten. Balassagyarmaton nevelkedtem - ott jártam ál­talános és középiskolába is. Érettségi után két évig képesítés nélküli nevelő voltam két Nógrád megyei faluban: Magyamándorban és Dejtá- ron, majd az Egri Tanárképző Főiskola ma­gyar-orosz szakán diplomáztam. Tanulmá­nyaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytattam, ahol magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szereztem. Elvégeztem az Új­ságíró Akadémiát, 1992-ben pedig az Evangéli­kus Teológiai Akadémia levelező tagozatát. 1972 óta dolgozom a Magyar Rádióban. A Krónika rovat munkatársa vagyok, de nincs olyan rádiós műfaj, amiben ne dolgoztam volna. Öt évig készítettük férjemmel, Rados Péter szer­kesztővel hä protestáns egyház vallási félóráit és élő istentisztelet-közvetítéseit, köztük az evangé­likus egyházét is. A legfontosabbnak azt tartot­tuk, hogy az élő, működő evangélikus egyházat mutassuk be, azt, hogy miért érdemes oda tar­tozni, miért jó evangélikusnak lenni. Göncz Ár­pád köztársasági elnök Toleranciadíjjal tüntetett ki bennünket. Az utóbbi két évben krónikás munkám mellett a Magyar Rádió legnépszerűbb műsorát, az Egy csepp emberséget készítettem. Ezt is férjemmel közösen csináltuk - a műsorból készült kötetnek ő volt a szerkesztője. Fiunk, Rados Richárd a jajfa Könyvkiadó ügyvezető igazgatója. Merjünk, Homok Me­linda pszichológus. Unokánk, Rados Brúnó áp­rilis 20-án volt egyesztendős. Hívő családban nőttem fel. A szüleim által megkövetelt, teljesen természetes nevelési mini­mum volt a templomba, hittanra, bibliaórára járás. Szabó József püspök úmáI konfirmál­tam, és ő keresztelte fiunkat is. Rónai Zoltán tisztelendő úrhoz hittanra, Túrmezei Erzsébet diakonissza nővérhez bibliaórára jártam, és tő­le tanultam németül is. Mikor a rádióhoz kerültem, fontosnak tar­tottam, hogy a hit kérdéseiről, az egyházak éle­téről szóljak Csak a nyitás és a nyíltság hozhat javulást a neuralgikus kérdésekben. Azon vol­tam mindig, hogy nyissuk ki a templomajtókat, jöjjön be minél több ember, és mutassuk meg azt a pluszt, amit a hit adhat az élethez. A harmadik ciklusban választottak meg presbiternek - kétszer az óbudai evangélikus gyülekezetben, egyszer pedig a Deák téren. Rendszeres lelkészt szolgálatot végzek a buda­pesti Szent Margit Kórházban. Soha nem voltam, és most sem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja. Büszke vagyok hogy egyházkerületi felügye­lőnek jelöltek a feladatra alkalmasnak érzem magam, és örömömre szolgál, hogy 2006. ápri­lis 28-án Bonyhádon személyesen bemutatkoz­hattam a Déli Egyházkerület lelki vezetőinek, akik egyhangúlag támogatták jelölésemet. Radosné Lengyel Anna

Next

/
Thumbnails
Contents