Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-05-07 / 19. szám

KULTÚRKÖRÖK A szeretet esztétája ‘Evangélikus ÉletS ► Május 7-én lenne kétszázhuszonnégy éves Berzsenyi Dániel Az irodalomtör­ténet úgy állította be őt, mint egy maradi, gazdálkodó pocakos magyar ne­mest, aki miután alaposan megtömte pipáját, pennát ragadott, és éjszakába nyúlóan verseket farigcsált. Az iskoláit félbehagyó költő nem átallott heves vitába bocsátkozni korának irodalmi császárával, a kifinomult ízlésű Kazin­czy Ferenccel sőt megsértődött, mert a mester belejavítgatott műveibe. Te­hetségét, jelentőségét a kortársak és az irodalmárok is elismerik, de úgy ál- h'tják be, mint a nemesi-rendi szemléletbe begubózó, korszellemtől elmara­dott vidéki költőt, akit Kazinczy ízlése késztetett néhány jobb verse meg­írására. 2006. május 7. 5 ANONYMUS (?) - JOHANN SEBASTIAN BACH (?) Lukács-passió A feleimben szereplő két kérdőjel bizonytalanságot jelez. Johann Sebastian Bach két passiója - a János- és a Máté-passió - ma már eléggé közismert nálunk is. Márk pas­siójának zenei anyaga elveszett, néhány tétele maradt fenn csupán. A Lukács-passiót azonban régóta körüllengi a bizonytalanság: Bachtól származik-e vagy ismeretlen szerzőtől? Azt tudjuk, hogy Bach ismerte, kétszer elő is adta ezt a művet. Ezért létezik belőle olyan másolat, amelyet saját kezűleg írt. Egyes kutatók a fiatal Bach alkotásának tart­ják, mások gyengébbnek ítélik a többi passiónál. A kéziraton megtalálható az a mo­nogram, melyet Bach minden készülő művén használt:azaz Jesu Juva - Jézus, se­gíts. A Bach-művek összkiadásába is már korán besorolták BWV 246. jelzéssel. A Lu­kács-passió szerkezetében hasonló az ismert kettőhöz, de jóval több - harminckét - korái található benne. A mű szerzőségéről, a bizonytalanságról elég ennyit tudnunk. Amiért most ez a té­ma előkerült, annak az az oka, hogy április 23-án, vasárnap este a budapest-fasori templomban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói előadták a művet. Nem fölkérésre, nem is előírt leckeként, hanem saját elhatározásból, önkéntes csapattal, énekesekkel és zenészekkel. Flach Antal, a csoport művészeti vezetője lelkesen beszélt erről, és az egész előadáson érződött a fiatalok lelkesültsége. A Lukács-passió két „főszereplője” ezen az estén Orendt Gyula (az evangélista szere­pében) és Mekis Péter (Jézus szerepében) volt. Hozzájuk hasonlóan a húsztagú alkalmi kórus is megállta a helyét: istentiszteletté emelte az előadást. A nekünk oly kedves ko­rátok is szépen, a dramaturgiai helyzetnek megfelelően szólaltak meg. A többi szólis­tát is jól választották meg maguk közül a „zeneakadémisták”: valamennyien hozzá­értő módon oldották meg feladatukat. A vonósok és a fúvósok, valamint az orgona megszólaltatója (Szabó Balázs) sikeresen hitette el, hogy igazi Bach-művet hallunk. A mű üzenetének megértését jelentős mértékben elősegítette a kézbe adott két­nyelvű „szövegkönyv”. A passió két része között Szirmai Zoltán lelkész rövid medi­tációja mutatott rá Jézus vigasztaló kegyelmére és a zárókorál üzenetére: „Nyugodj, Megváltó, a sírban, / Míg téged az Atya hív. / Szent tested fel fog támadni, / És nem enyészik el. / Látnunk kell az enyészetet, / Ha egyszer a sírba megyünk. / Az Úr a mi jó pásztorunk, aki értünk / Meghalt, és fel fog támasztani minket.” ■ Tóth-Szöllős Mihály Köztudott, hogy az evangélikus Berzse­nyi verseit Kis János dömölki evangélikus lelkész küldte el Kazinczynak, aki lelke­sen üdvözölte a tehetséges műveket,, de megjegyezte, hogy magyarságuk néhol hibás. Minden későbbi konfliktusuk magja itt van elvetve. Az ifjú felfedezett­nek ekkor a kor szokása szerint levelek­kel és újabb költeményekkel kellett vol­na bombáznia a mestert. De Berzsenyi hallgatott. Sejtette, hogy a versek egyen­kénti küldözgetésével csak kitette volna magát Kazinczy nemegyszer kicsinyes beavatkozásának. Csak 1807-ben adott át egykötetnyi kiadásra szánt kéziratot Kis Jánosnak, amelyet Kazinczy valóság­gal elkobozott a lelkésztől, hogy finom­kodó stílusával agyonjavítgassa. Berzsenyi eleinte örült a mester gesz­tusának, nem is sejtette, hogy ezzel öt évre elodázódik a kiadás. Azután, hogy Kazinczy a maga stílusában átjavíthatta a verseket, ország-világ előtt magasztal­ta Berzsenyit, aki pedig kétségbeesve kö- nyörgött neki: „Rimánkodom előtted, hogy (javítgatásaidat) a metrumnak fel ne áldozd, mert én azokhoz úgy ragasz­kodom, mint egy vak kapucinus a maga feszületjéhez.” Berzsenyi tisztelettudó, de határozott: nem tűr beavatkozást. 1810 márciusában Budán találkozik a kor jeles költőivel: Szemere Pállal, Vitkovics Mihállyal és Kölcsey Ferenccel. Szemere le­vélben számol be Kazinczynak a találko­zóról, és ezzel a levéllel rögzül iroda­lomtörténetünkben a mulatozó, műve­letlen, mogorva falusi kisnemest mutató Berzsenyi-kép. Ha csak a puszta tényeket nézzük, Berzsenyi négy nap alatt hétszer vendé­gelte meg újdonsült ismerőseit, és nem is a legolcsóbb vendéglőkben. Igaz, hogy ő maga nem ivott bort, de kedvelte a zenét, és bűnéül csak az róható fel, hogy nem csókolózott össze ismerősei­vel, hanem kemény kézfogással búcsú­zott el tőlük. A valódi vétek mégsem ez, hanem hogy tiltakozott Kazinczy javít­gatásai ellen, és megbírálta Kölcsey ízlé­sét, aki kinevette az ő dunántúli tájszólá­Az összegyülekezési nap Csillaghegyen április 30-án, vasárnap éppen úgy indult, mint máskor. Harangszó hívogatott az is­tentiszteletre, érkeztek az emberek lassan. Ki a lakótelepről, ki valamelyik távolabbi kerületből. Az úrvacsoránál egyre tágítani kellett a kört, hogy mindenki elférjen az oltár körül. Ám előtte még egy kisgyerek­kel gyarapodott a gyülekezet. Az idén a megkeresztelt kisfiú volt a nyolcadik jöve­vény, igaz, négyen már maguk kérték a ke- resztség szentségének kiszolgáltatását. A postludium után a gyülekezet átala­kult tárlatlátogató közönséggé. Ugyan a kiállítás nem nyílt, hanem éppen hogy zárt, így is felejthetetlen élménnyel gazda­godtak a jelenlévők. A százkét éves festő­művész, Lossonczy Tamás Gádor Magda és Nagy Sándor első közös kiállítását méltat­ta. Bár a művész házaspár túl van aranyla­kodalmán is, az élet úgy hozta, hogy munkásságuk párhuzamosan haladt az évtizedek alatt, és műveik most először jelentek meg együtt, közös kiállítótérben. Ráadásul, amint Lossonczy Tamás is hangsúlyozta, a művek nem holmi hát­térelemek, hanem az istentisztelet és a lel­kész beszédének a részei. Ezt a gondolatot hangsúlyozta Papp Oszkár képzőművész is, aki számára a kultúra és szellem találkozási helye a templom. Ám a templom csak akkor le­het a művészetek gyűjtőpontja, ha a gyü­lekezet befogadja. A csillaghegyi temp­sát. Berzsenyi hazament, és letisztázta a kéziratot. Kazinczy ekkor már nyíltan zsarolta, és rá akarta venni, hogy hagyja ki a kötetből a Fohászkodás című verset, mert szerinte a vallásos vers nem illik a költemények sorába. Tapintható volt az ellentét Kazinczy szabadkőműves ateizmusa és Berzsenyi vallásos felfogása között. Ekkor azon­ban már világossá vált az is, hogy Ber­zsenyi káros következmények nélkül nem szakíthat az irodalmi közvéle­ményt képviselő mesterrel. Végül Kazin­czy Helmeczi Mihály piarista pap tanárra bízta a kötet kiadását, aki aztán Berzse­nyi hátán belovagolt az irodalomba, és egy előszót biggyesztett a versek elé. Sőt gyűjtést is rendezett a pesti kispapok kö­zött, hogy abból fedezzék a kiadás költ­ségeit. Berzsenyi erről mit sem tudott! Módos gazda volt, és a maga pénzén akarta kiadni első kötetét. Amikor hosszas procedúra után 1813-ban végül megjelent a könyv, Ber­zsenyi már országos hírű, elismert köl­tő. Régi magyar irodalmunk jellegze­tessége, hogy a versek szájról szájra ter­jedtek; minden családnak volt emlék­könyve, amelybe a számukra kedves költeményeket lejegyezték, sokat fejből megtanultak. Berzsenyi ekkor már lomban rendezett tárlatok azonban azt mutatják, hogy a közösség kíváncsi arra a 20. századi képzőművészetre, amely ho­rizontálisan, azaz egy időbeli, történeti íven és vertikálisan, a transzcendens felé mutatva egyaránt megjelenik. E művészeti gyűjtőpontba tartozott a kortárs zene is. Előbb az istentiszteleten Pál Diana kántor, orgonaművész adott elő néhányat Nógrádi Péter szerzeményeiből. A közös ebédet követő programon már a szerzővel együtt, négykezesben szólaltat­ták meg a műveket. Ugyancsak a zene­szerző művei hangzottak el Jobbágy Anett szopránénekes, valamint Horváth Andrea zongoraművész tolmácsolásában. Majd egy újabb - ezúttal könyvbeli - tárlat bemutatása következett. Papp Osz­kár Rajzaimból című albumát mutatta be Lukács Ágota művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A kötetbe hatvanhárom év munkásságából'most csak grafikák kerültek, mert azok reprodu- kálhatóak a legjobban. Ezer rajzból száz- egynéhány. Ahogy a szintén nyolcvan év fölötti művész elmondta, a képzőművé­szeti album tulajdonképpen - a hangver­senyek analógiájára - egy kamarakiállítás, sőt egy intim műfaj. De ez a kiállítás idő­ben tovább megmarad, átadható, bön­gészhető: egy kötet a képírás nyelvén. S hogy halmozzuk a művészeti élveze­teket, volt ott kötet a beszéd nyelvén is. Egy „kiáltásgyűjtemény”, amely Donath olyan főúri rajongókat is maga mellett tudhatott, mint gróf Festetics György vagy Széchenyi István. Mivel a kötet igen ha­mar elfogyott, 1816-ban második ki­adást határozott el a nyomda és Helme­czi. Ez a kötet is egy terjedelmes Hel- meczi-tanulmánnyal bővült, amely rá­adásul nem is Berzsenyiről, hanem a nyelvújítással kapcsolatos problémák­ról szólt. A második kiadás után Kazinczy még elítélőbb: „Berzsenyi Dánielnek egyet­len darabja sincs, amit szeretnék, ha én írtam volna.” A féltékenység tüze már nyílt lánggal ég. Kazinczy tekintélyfélté­sén kívül valójában arról van szó, hogy a nyelvújítók egységes magyar irodalmi nyelvet és helyesírást akartak megte­remteni, de helyes törekvésüket megle­hetősen erőszakosan képviselték. Ka­zinczy és Berzsenyi levelezéséből kide­rül, hogy a mester elsősorban a dunán­túli kifejezéseket irtotta, mert ezek ide­gennek, helytelennek tűntek a számára. Alapjában véve jó költőnek tartotta Berzsenyit, de nem tudta elviselni, hogy versei mégsem az ő ízlése szerint for­málódtak. A költő számára az igazi csapást azonban Kölcsey 1816-os recenziója je­lentette. A bírálatról az a hivatalos nézet, hogy szigorú, de igazságos. Németh Lász­ló mutatott rá először arra, hogy „min­den mentegetés ellenére hideg és rossz­indulatú”. Kölcsey dagályosnak, helyen­ként póriasnak találta Berzsenyi stílusát, és úgy vélte, kimerítette már tehetségét. A depresszióra hajlamos költő búsko­morságba süllyedt, és évekre eltűnt a közéletből. Esztétikai tanulmányok írá­sába fogott; ennek eredménye a Poétái harmonisztika című esztétikai, erkölcs­bölcseleti mű lett. Szerinte a költészet legfőbb célja és oka a szeretetből való te­remtés, a költészet lényege pedig a sze­retet és a szépség harmóniája. Berzsenyi esztétikájának alapja az evangélium, amely kora ifjúságától kezd­ve meghatározta életét. Úgy tűnik hát, hogy Berzsenyi eme „szeretetesztétikájá- val” kilógott a felvilágosodás eszméin ne­velkedő kortárs költők sorából, sőt tán irritálhatta is őket. Költőutódai között azonban nem egy méltatója akadt. Babits Mihály így ír róla: „Igazi nagy költő azok­ból az évekből, ahonnan másoknak csak a Lord (Byron) köpönyege s a Vicomte (Chateaubriand) nyakkendője lobog sze­mükbe az eltelt század távlatában... Ber­zsenyi zsinóros dolmánya időtállóbb, mint Byron köpönyege... Ha ma olva­som, elevenebbnek érzem.” ■ Jánosi Vali másképp László tollából, de tudta nélkül készült. A Kiálts, ne sajnáld a torkod! című kötet a béké­si egyházközség lelkészének ötvenedik születésnapjára jelent meg, mintegy meg­lepetésként. Ittzés Nóra a 2001-2005 kö­zött született írások, egyházi beszédek és prédikációk közül válogatott egy kötetre valót. Olyan anyagokat, amelyek - mint ahogy Bodor Pál publicista a könyvbemu­tatón elmondta - sok mindent kiváltanak, csak közönyt nem. Vagy lenyűgöznek, vagy taszítanak. Vád- és védőbeszédek gyűjteménye prédikátori és írói magasla­ton. Olyan kötet, amelynek folytatása egyelőre az álmok világába tartozik. Do­nátit László reméli, hogy lesz még olyan időszak az életében, amikor lehet írni, a megváltozott világról értően szólni. Azonban mindenhez idő kell; és ha ma az írás és a tárlatszervezés között kell válasz­tania, akkor a 20. század művészetének, művészeinek bemutatása előbbre való. Az összegyülekezési nap végén id. Fa- biny Tibor prédikált. A néhány mögöt­tünk lévő hónapot tekintve, szavaival nemcsak Ezékielnek, hanem az egyház Urának az üzenetét is tolmácsolta: ak­kor fog felragyogni az Úr dicsőségének fényessége a történelem egykori és mai civakodó örökösei számára, ha a bűnbá­nat, a bűnbocsánat, a kéznyújtás és a megbékélés szivárványa is feltűnik ha­zánk és egyházunk egének felhői között. ■ Veres Emese-Gyöngyvér A régi gimnázium emlékezete A sárszentlőrinci evangélikus kisgim­názium 1806 őszén nyitotta meg kapu­it, majd 1870-ben az algimnáziumot át­költöztették Bonyhádra. A kétszázadik tanévet több jeles programmal ünnep­ük a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangéli­kus Gimnázium és Kollégium tanárai és diákjai. Legutóbb a tantestület tagjai utaztak Sárszentlőrincre, ahol a régi gimnázium falán bicentenáriumi emléktáblát avat­tak. Ezt követően a sárszentlőrinci kul- túrházban ünnepi közgyűlést tartottak, ahol az iskola vezetősége beszámolt az intézmény életéről. Az ünnepségen a gimnázium két díját adták át. Borbély József-díjat kapott Kari Jánosné Csepregi Erzsébet, illetve Lehr András-díjat Szász Jánosné Horváth Ilona, aki több tehetséges sárszentlőrinci gyermeket irányított a bonyhádi gimnáziumba, hogy tovább tanuljanak. Ezen a napon a diákok is emlékeztek: ötvenen stafétafutásban tették meg a maratoni távot Bonyhád és Sárszentlő- rinc között, majd részt vettek a különfé­le programokon. A Helikon kulturális versenyre készülő diákok ünnepi mű­sort adtak az újonnan felavatott táblá­nál, míg a többi tanuló a gimnázium ud­varán sportos kerti partin.töltötte hasz­nosan az időt. Egy szó, mit mondok A pécsi Harmadik Színházban április 27- én mutatták be a bonyhádi gimnázium érettségiző diákjának, Gajdos Csabának a színdarabját. Az Egy szó, mit mondok című előadás 2004 decemberében debütált a bonyhádi művelődési központban; az­óta három alkalommal is bemutatták. A darab történetét az ifjú író-rendező-szí- nész így foglalja össze: „Történet a ’60- as, ’70-es évek Amerikájából. Háború, emlékek, halottak, drogfüggők... Hirte­len megtörő életek. És mindenekfölött a szeretet hatalma." A téma persze aktua­litással bír, a mai fiatalok életébe, problé­máiba enged bepillantást. Az első bemu­tató óta a darab kiegészült egy felvonás­sal, így megtudhatjuk azt is, mi történt a szereplőkkel a háború előtt. Az ötszereplős színdarab előadói a bonyhádi Vörösmarty Színjátszó Kör középiskolás tagjai. Közülük ketten hiva­tásszerűen is szeretnék kipróbálni magu­kat a színházi életben: Váncsa Gábor az idén felvételizik a Színház- és Filmművé­szeti Egyetemre, Gajdos Csaba pedig újabb színdarabon dolgozik. Ezenkívül egy underground színház megvalósítá­sán töri a fejét; ősszel jelentkezik a Bárka Színház Hajónapló Műhelyébe, és jövőre a színművészeti egyetem színházrende­zői szakára szeretne felvételizni. A pécsi előadás nagy sikert aratott. A fiatalok több színházi szakembert is meghívtak, és számítanak építő kritiká­jukra, hogy minél színvonalasabban szolgálhassák a közönséget. Díjeső a Helikonon A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium harminckilenc diákja vett részt Keszthelyen az újkori kö­zépiskolás helikoni ünnepségek idei kulturális programjain április 27. és 29. között. A kétévente megrendezett diáknapok kere­tében több kategóriában is megmérettek a bonyhádi gimnazisták, és összesen nyolc minősítés megszerzésével öregbí­tették kétszáz éves iskolájuk hímevét. Arany minősítést nyert a komolyze­nei kategóriában Szegedi Aáám szaxofon­szólójával, a klarinétkvartett (Stallenber- ger József, Hucker Anett, Geisz Rita, Schleinig Frida - felkészítő tanáraik Seleljo Jaroszlav és Pecze Gábor), valamint a gimnázium kórusa (felkészítő karnagyuk Stargl Szil­via). Arany minősítést hozott haza to­vábbá a képzőművészeti kategóriában Lohn Annamária gyöngyfűző, illetve nép­zenei kategóriában a Büdös Vomyik zene­kar - utóbbi a gálaműsorban is fellépett. Ezüst minősítést kapott a Hohl Zsuzsanna - Barcza Szilvia csellóduó, illetve grafiká­jáért Széchenyi Mónika; Dani Elizabetta pe­dig bronzot érdemelt ki a népdal kategó­riában. A Helikonon szereplő bonyhádi diá­kok a verseny előtt a szekszárdi Művé­szetek Házában is bemutatták tudásukat. Az idei Helikonon negyvenkilenc énekkar mérte össze tudását. A rendez­vény méltó zárásaként - több mint har­mincéves hagyományt őrizve - vala­mennyi kórustag, azaz közel kétezer résztvevő énekelt közösen Ivasivka Má­tyás karnagy vezényletével. ■ Máté Réka Művészetek palotája ­Bicentenárium Bonyhádon Hírek a jubiláló alma mater életéből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents