Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-15 / 3. szám
2 <#f 2 006. január 15. FORRÁS ‘Evangélikus Életéi VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 2. VASÁRNAP - iMóz 33^-23 Láttuk az ő dicsőségét ÉLŐ víz Szépség A minap a 3-as villamos megállójában várakozva megakadt a szemem egy anyukán és a kislányán. Az anyuka nagyon fiatal volt, ezért a szemlélő akár azt is gondolhatta, hogy ők ketten testvérek. Ám a gyermek tisztán érthető „nézd, anya!” felkiáltásokkal mutatott rá a világ ezer csodájára s a kettejük közötti viszonyra. Igen, anya és leánya álltak ott a megállóban. A villamosnak se híre, se hamva sem volt. A kislány óvatosan lépkedett ide-oda, de közben gondosan ügyelt arra, hogy véletlenül se engedje el édesanyja kezét. Szép pár voltak ők ketten, a fiatal anya s a még fiatalabb lánya. Az anya a távolt kémlelte, hogy közeledik-e a villamos, a kislánynak pedig egy plakátról a járókelőkre néző, vastagon kifestett nő képe kötötte le a figyelmét, aki egy erősen kivágott fehérneműt reklámozott. Aztán összetalálkozott a tekintetük. Egymásra mosolyogtak, és ez a mosoly egy kicsit a külvilágnak is szólt, hogy igen, még egy ilyen esős-ködös-rideg budapesti reggelen is lehet vidámnak lenni, ilyenkor is lehet egymást szeretni. Az anya hirtelen lehajolt a lányához, s zsebkendőjével megtörölte az orrát - de olyan féltő gondoskodással, hogy attól azonnal minden hidegben várakozó szíve megmelegedett. Ahogy a gyermek mellé leguggoló, a sárral sem törődő anyuka finoman elvégezte az orrtörlés gyermekek számára sokszor nehézkes műveletét, abba talán még a képen figyelő nőalak is belepirult. Ő ugyanis hiába feszített óriásplakáton, kiszőkített és frissen ondolált hajjal, vastagon kifestett arccal egy nagyon csábosnak szánt kombinéban - meg sem tudta közelíteni annak az anyának a szépségét. A kislánya orrát törlő anyuka abban a pillanatban ugyanis megtestesítette a természetes nőideált, mely piperecikkek, tűsarkok és mélyen dekoltált ruhák harsánysága nélkül is csodaszép. Szép, mert az élet óriásplakátjain hirdetett harsány és mesterkélt szépség helyett természetességet, békességet és harmóniát tud sugározni. „Én majd bekötözöm és orvoslom sebeit, meggyógyítom őket, és megmutatom nekik: milyen kincs az igazi béke"- olvashatjuk Jeremiás próféta könyvében (33,6). Bizony, manapság igazi kincsnek számíthat a legparányibb esemény is, mely csöndes békességet nyújt nekünk a harsogó hétköznapokban. Még egy orrtörlés is... Ne feledjük a zsoltáros szavát:.....ajövőabéke emberéé!” (Zsolt 37,37b) ■ Chladek Tibor Bódás János Elé megyek A hó csendben lebben, nagy lepke-pelyhekben s mindent belep... Fehér lett a sivár, élettelen határ, erdő, berek. Meddig a szem elér, minden tiszta fehér, de ott maradt (eltakarva, igaz) a szenny, a sár, a gaz a hó alatt. Vastagon hull reám, csupa hó a ruhám köröskörül, ím, most hólepetten én is fehér lettem! ...De csak kívül! Jön már, Kinek vére megmos hófehérre, elé megyek. Szívem trónjára ül hogy általa belül tiszta legyek. (A költőVirág a sziklán című, 1982-ben kiadott kötetéből) A pusztában vándorló nép válságos pillanatai rajzolódnak ki előttünk a vasárnap igéjét megelőző szakaszban. Az Egyiptomból való szabadulás átélése, az utána következő idők csodái nem voltak 1 elegendők ahhoz, hogy legyen hitük, erejük kitartani akkor, amikor egy kis időre úgy tűnt: egyedül maradtak. Mózes távollétében elkészül az aranyborjú, mert szükségesnek éreztek valami láthatót, ta- pinthatót alkotni, valamit, ami magát az Istent hozza a mindennapok valóságába. Óriásit hibáztak a gondolat gazdái, a megvalósítók, az ötletért lelkesedők, mert nem ismerték fel, hogy nem emberi erőfeszítésen múlik az Istennel való találkozás, a vele való közösség, hanem ő indul, ő közeledik az ember felé. Tettükkel magukra haragították az Urat. Mózes büntet és könyörög, tisztogat a táborban, Istennel pedig szinte alkudozik: könyörüljön rajtuk, maradjon velük, adjon még esélyt. Igénkben ennek a válságnak a végső kimenetelét láthatjuk. Két rendkívül fontos mozzanat emelkedik ki. Az egyik az ember vágyakozása és a rá adott isteni felelet. Mózesben is él a vágy, amely a táborban maradottakból a bálványimádást váltotta ki: látni akarja Istent. Az Úr pedig nem zárkózik ► Az első tapasztalatokat összegző múlt heti soraim után hadd álljanak itt biztató mondatok. Apró lépések megtételére szeretném bátorítani lelkész testvéreimet, kántorainkat, a vállalkozó szellemű lektorokat és a gyülekezetek tagjait. A liturgikus élet igen sok lehetőséget kínál arra, hogy megismerjük a Szentírást, elmélyedjünk az imádkozó életben, építsük a közösséget, közelebb kerüljünk Urunkhoz. Az alábbiakban, illetve a követező hetekben néhány egyszerű lehetőséget villantok fel. Az új Liturgikus könyv alkalmat ad arra, hogy a gyülekezettel folytatott párbeszédekben bibliai igék vésődjenek mélyen a szívünkbe, lelkűnkbe, értelmünkbe. A három igeolvasás kapcsán (ószövetségi szakasz, epistola és evangélium), valamint az úrvacsorái liturgiával lehetőség nyílik néhány szentírási mondat gyülekezeti szintű megtanulására. Akik félnek minden párbeszédes liturgiaelemtől, azokat hadd szabadítsam fel: ha a párbeszéd mindkét felét a lelkész mondja, és azt konzekvensen használja, természetessé válik a gyülekezetnek. Biztos, hogy jó néhány helyen így lehet elkezdeni a tanítást és a bevezetést. „Áldjuk az Urat, mert irgalmas, / és beszéde megmarad örökké” - hangzik a el. Bizonyos korlátok között, de lehetővé teszi, hogy egy adott pillanatban valamit megtapasztaljon belőle, meglássa dicsőségét. A másik pedig az, amit az Úr a Mózessel való párbeszédben mond ki: „Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalma- zok, akinek irgalmazok" Ha nem ismernénk a helyzetet, amelyben ez a teljes hatalmat és szuverenitást kifejező mondat elhangzik, talán bizonytalanság, kétség kerítene hatalmába bennünket. Az Úr új esélyt adó megbocsátása azonban sejteti, hogy a korlátlan hatalom a szeretet, a kegyelem hatalma. Vízkereszt ünnepén és az utána következő időszakban Krisztus dicsőségének a világban való felragyogását ünnepeljük. Ami történt és ami elhangzott Isten és Mózes között, az új szövetségben minden ember számára személyes megtapasztalássá lehet. Nem a közvetlen találkozás élményében, hanem abban a bizonyosságban, amelyről János evangélista így tanúskodik: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14) Láttuk az ő dicsőségét! Hirdetik lassan kétezer éve, a Lélek ereje pedig kíséri a szót, hogy lássuk meg a betlehemi gyerkéttagú zsoltárvers az ószövetségi olvasmány után. Mondhatja az egészet a lelkész (vagy az igét felolvasó lektor). Megszokja a gyülekezet. Talán egy idő után (meg a hirdetésben, bibliaórán vagy gyülekezeti körlevélben hozzátett információ nyomán) megszokottá válik. A gondolkodóbbak még azt is tudatosítják magukban, hogy az ószövetségi olvasmányhoz pontosan egy zsoltár kötődik. S ha megszokják, akár már magukban is mondják. Innen már csak egy utolsó lépés hiányzik: a lelkész elkezdi, a gyülekezet folytatja. Lelkész: „Áldjuk az Urat, mert irgalmas...” Gyülekezet: .....és beszéde megmarad ör ökké.” Az egymás erősítését, az egymás hite által való erősödést jelentheti egy ilyen bibliai mondat használata. Ahogy az apostol is leírja: „...mondjatok egymásnak zsoltárokat...” (Ef 5,19) „Urunk, szentelj meg minket igéddel, a te igéd igazság” - hangzik a levélbeli igeszakasz után. Nem ismeretlen. Nem csak imádságként és a Jézus főpapi imájából vett bizonyságtételként cseng ismerősen. Sok gyülekezetben az alapige felolvasása után minden igehirdetés előtt ezt mondja a lelkész. Mindig szép szokásnak tartottam ezt. Bárcsak általánosan elterjedne, hogy az epistola után felhangzik ez a mondat! S ha ez már magától értetődővé vált a gyülekezet számára, félbe is lehet vágni. Először hangzik a kérés a lelkész szájából: „Urunk, szentelj meg minket igéddel...”, majd erre felel a gyülekezet - krisztusi monmekben, nagypéntek szenvedő Jézusában és húsvét diadalmas győztesében Isten végtelen szeretetét és hatalmát. Nem kell egy különös, Isten által kijelölt sziklára állnunk, mint Mózesnek, és az élmény sem egyszeri, megismételhetetlen alkalom. Isten hatalmát szüntelenül megtapasztalhatjuk életünk apróbb-na- gyobb csodáiban, a bú'nbocsánat napról napra megújuló ajándékában, a jövőbe tekintésünk reménységében. Nem kell aranyborjús esetlenkedéssel letörpíteni és magunkhoz kötni a végtelent. A Végtelen hajolt le hozzánk, és ölelt magához bennünket, hogy mindig higgyük, tudjuk és érezzük: velünk van életünk minden pillanatában. A furcsa, első hallásra talán ijesztő, teljhatalmat tükröző mondat valójában örömhír. Már nemcsak sejteti, hogy kegyelmes és irgalmas Istenünk van, hanem a Megváltó egész művére mutat. Kegyelmezek és irgalmazok: ez vált hangsúlyossá. Nem ingat meg annak bizonytalansága, hogy milyen szempontokat érvényesít az Isten, és kinek kegyelmez, mert az egész világ számára adatott a megújulás, az Istenre találás lehetősége. Senki nincs kizárva, mert nincs előítélet, nincs személyválogatás. LITURGIKUS SAROK datot ismétlő - bizonyságtétele: „...a te igéd igazság.” A harmadik ilyen páros mondat az evangélium felolvasását követi: „Ez a mai nap evangéliuma! Áldunk téged, Krisztus!” A bejelentés és a Krisztus-dicséret fonódik egybe. A bejelentés nem csak a műfaj megjelölését jelenti, hogy tudniillik a négy evangélium egyikéből olvasunk. Tartalmában örömhír, amely itt, az istentisztelet ezen pontján felcsendül. Ez a mai nap evangéliuma. Az adott napra kaptuk lelki kenyérként, életet jelentő táplálékként. Lehet, hogy első hallásra nem is örömhírként éljük meg, de azért hangzik az igehirdetés, hogy kibontsa, megragadhatóvá tegye számunkra az Isten szeretetéről szóló jó hírt, amely a négy evangélista egyikének tudósításában mint pólyában van elrejtve. A bejelentés különös főhajtásra is indít, hiszen itt nem akármilyen mondatok hangzottak el, hanem közvetlenül a tiszta evangélium. Ha pedig szól az Úr, ha hangzik szeretetének jó híre, akkor az kiváltja a dicséret és magasztalás hangját: „Áldunk téged, Krisztus." Az evangélium a Krisztusban megismert isteni jóságról és kegyelemről tanúskodik. Ezért lehet a KrisztusA VASÁRNAP IGÉJE Isten felfoghatatlan hatalmát, szuverén, megváltoztathatatlan döntését éppen akkor tapasztaljuk meg, amikor lehajol hozzánk, hogy fölemeljen magához. A vízkereszti idő továbbviszi karácsony üzenetét, a betlehemi éjszaka titkát belekiáltja a világba. Krisztus dicsősége ragyog a világban, a közénk jött Isten ma is velünk van. Kialudhatnak az ünnep fényei, homályos emlékké fakulhatnak fényes pillanatai, de ez nem fogja kisebbé tenni a Krisztust. Mert ő nem hangulat vagy emlék, hanem valóság. Minden nap felkínálja önmagát, kérésünk nélkül is megmutatja hatalmát. Kegyelme, szeretete változatlan fénynyel világít az embereknek, hogy utat, igazi életet és örök jövőt találjanak maguknak. ■ Ördög Endre Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük neked, hogy a múló időben múlhatatlan szeretettel, mindig megújuló kegyelemmel ajándékoztál meg bennünket. Add, hogy hétköznapjainkban is meglássuk dicsőségedet, hatalmadat, gondviselésedet, és a kegyelmet nyert bűnös örömével éljük életünket, várva az örök ünnep megérkezését. Ámen. dicséret az egyetlen, igazán megfelelő reakció az elhangzottakra. S ha már természetes, hogy a lelkész így zárja le az evangéliumolvasást, akkor a következő lépés... de ezt már ismerjük. A bejelentésre a gyülekezet magától értődőén akár rá is vághatja: „Áldunk téged, Krisztus!” Hasonló a helyzet az úrvacsorát követő hálaadás bevezető mondatával: „Áldjátok az Urat, mert jó, és örök az ő irgalma.” (Zsolt 106,1 - a régi fordítás szerint) Mondhatja az egész mondatot a lelkész, s ez nagyszerű indítás arra, hogy a gyülekezet imádságban köszönje meg a kimondhatatlan ajándékot, amelyet Krisztus testében és vérében kapott. Ha következetesen - a liturgia rögzített formájának megfelelően - mindig elhangzik a postcommunio bevezetéseként, akkor a gyülekezet ezt is megtanulja. Milyen nagy segítség lehet - a legkülönbözőbb élethelyzetben -, ha valakiben belülről megszólal egy könyv nélkül tudott bibliai mondat az Úr jóságáról és örökké tartó irgalmáról! S ha a Liturgikus könyv bevezetésénél erre rávilágítunk, akkor már nemcsak a lelkésztől hangzó felszólításként ismerjük, hanem saját szájunk által formált (lelkűnkből fakadó) bizonyosságként is ismételjük. Lelkész: „Áldjátok az Urat, mert jó...” - Gyülekezet: .....és örök az ő irg alma!" Áldott a lelkész és a gyülekezet, ha egymással ilyen szavakban folytat párbeszédet. ■ Hafenscher Károly (ifj.) Oratio oecumenica [Lelkész:] Urunk, Istenünk, aki Jézusban arra biztattál minket, hogy könyörgéseinkben bátran és kitartóan keressünk téged, hallgasd meg imádságunkat, és add meg mindazt, ami üdvösséges! [Lektor:] Könyörgünk a világért, amelyet szépnek és jónak teremtettél, és mindeddig megőriztél, noha bűneink miatt a romlandóság törvényének is alávetetted. Kérünk, kegyelmeddel ezután is védd, oltalmazd és újítsd meg a természetet. Áldd meg azokat, akik akaratod szerint fáradoznak, hogy a föld nemzedékeken át lakható maradjon! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, adj egymás iránti figyelmet szívünkbe, adj több türelmet békétlen közösségeinkbe, adj több alázatot a vezetőknek, és adj elegendő jóságot az emberi léleknek! Könyörülj a háborús tűzfészekben élőkön: ne engedd, hogy az átélt nyomorúság miatt elkeseredjenek, hanem vezesd őket a kiengesztelődés és megbékélés útjára! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki Jézus Krisztusban világosságul jöttél közénk, állj azok mellé, akikre a kilátástalan- ság sötétsége borul! Állj mellénk is, hogy ne csak imádkozhassunk azokért, akik otthontalanok, akik éheznek, vagy más szükséget szenvednek, hanem tenni is tudjunk értük! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Istenünk, aki Jézusban megmutattad, hogy hatalmad lecsendesíti a tengert, és a számunkra legyőzhetetlen erők szavadnak engedelmeskednek: légy mindazokkal, akik reménytelenül vívják küzdelmüket a betegséggel és a halállal, vagy kilátástalanul vergődnek a gyász fájdalmában! Nyújtsd feléjük megtartó kezedet, hogy hitük bizonyosságot nyerjen: te úr vagy a halál fölött, és a te kezedből senki és semmi nem ragadhatja ki életünket. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk, könyörgünk szent népedért - az egyházért, egyházunkért. Gyújtsd meg bennünk Szent- lelked tüzét, áldd meg köztünk az igehirdetés szolgálatát és a szeretet cselekedeteit. Áldd meg püspökeinket, elöljáróinkat, hogy minden döntésük a te akaratodba simuljon! Áldásod kísérjen minden gyülekezeti munkát, hogy ne önmagunkért, hanem másokért élhessünk! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Mindenható Isten, hallgasd meg néped könyörgését, és hozd el hamar országodat Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mind- örökkön-örökké. [Gyülekezet:] Ámen. VEGYÜK KÉZBE A LITURGIKUS KÖNYVET 1. Biztató bátorítás: bátran mondjuk! % * t 4
