Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-04-02 / 14. szám

6 2oo6. április 2. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletS A miskolci ünnepséget megelőző napon ár. Fabiny Tamás családtagjai és munkatársai körében, úrvacsorái közösségben készült fel püspöki beiktatására ► Jóllehet a Magyar Televízió élőben közvetítette a püspökiktatást, nagyon sokan eljöttek Miskolcra, hogy a részesei lehessenek a jelentős esemény­nek, és a helyszínen élhessék át minden egyes momentumát. Az ünnepi al­kalom néhány résztvevőjét arról kérdeztük, miért volt fontos számára, hogy ne otthon, a karosszékében ülve nézze az istentiszteletet, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mit kíván Fabiny Tamás püspöknek. Scheiben Jdnosné, Nagytarcsa Mi, öregek mindig csak otthon vagyunk; már annyira vágyód­tam valahova. Egy nagy busszal jöttünk, és nagyon jól éreztük magunkat. Fabiny Tamásnak azt kívánom, hogy jó püspök legyen. Nagyon fogjuk szeretni, és biztos vagyok benne, hogy ő is minket. PB Chladek Tibor, Budapest A közösség miatt jöt­tem el. Az az érzés, ami olyankor tölti el az evangélikus híve­ket, amikor több száz ember egyszerre énekli az Erős vár amils- tenünk-et, szerintem a tévén keresztül - a szakemberek legjobb szándéka ellenére is - átadhatatlan. Nagyon sok szeretettel köszöntőm Fabiny Tamást a kőbányai evangélikusok nevében. Több mint egy évtizedig volt a gyülekezet lelkésze, és jó emlékezetünkben őrizzük őt mind a mai napig. Sepsi Ilona, Miskolc Úgy érzem, hogy az Úr Isten erre a gyüle­kezetre akarja irányí­tani a figyelmet. Nagy terveink vannak: gyü­lekezetépítő programot készítünk elő. Azt gondolom, nem véletlen, hogy ilyen sok ember jött el. Most megmu­tatta a Jóisten, hogyan néz ki majd a templomunk, ha tele lesz. Nagyon sze­retném, hogy az a lelkesedés, az a gyer­meki hit, ahogyan Fabiny Tamás Isten­ről beszél, megmaradjon benne, hogy ne fásuljon bele a szolgálatba, és hogy a világ dolgai ne oltsák ki benne ezt a tüzet. Horváth Noe'mi, Nyíregyháza Elsősorban szolgáló­ként voltam itt: az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem hitta­nár szakos hallgatója­ként az énekkarban énekeltem. Másrészt nekem mint az Északi Egyházkerületben élő és tevékenykedő embernek személye­sen is fontos volt, hogy részt vegyek új püspökünk iktatásán. Nagyon sok erőt, kitartást és még ennél is több bölcsességet kívánok neki, hogy jó vezetőként tudjon szolgálni Istennek és az egyháznak. Urban Lajosné, Hemádvecse A lányom a teológián tanul, ő is benne volt az énekkarban, és már másfél hónapja nem találkoztunk, de ter­mészetesen Fabiny Tamásra is kíváncsi voltam. Egyébként nagyon jól ismertük az előző püspököt, D. Szebik Imrét. Huszon­hat évvel ezelőtt itt, ebben a templomban ő adott össze minket a férjemmel. Fabiny Tamásnak szeretetteljes szolgálatot kívá­nok mind a lelkészek, mind a hívek kö­zött. Legyen legalább olyan sikeres, mint elődje volt, és szolgáljon annyit, mint ő. Dr. Fabiny Tamás püspök úr részére Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala „Vannak dolgok, melyeket csak az érez, kinek esze, s vannak olyanok, melyeket csak az ért, kinek szíve van." (Eötvös József) Nagytiszteletű Püspök Úr! Örülök a megtiszteltetésnek, mely azzal ért, hogy meghívtak az Ön beiktatásával egybekötött ünnepi istentiszteletre, melyen azonban sajnos minden nagyrabecsülésem és tiszteletem ellené­re sem tudok részt venni, mert hivatali kötelezettségeim máshová szólítanak abban az időben. Őszinte szívvel gratulálok megválasztásához, és rendíthetetlen hitet kívánok magasztos szolgálatához. Van egy fontos közös vonása annak, amit Önök lelkipásztorok az egyház, egyházak képviselői, vezetői tesznek, és annak ami nekünk politikusoknak a hivatásunk - vagy az kellene, hogy legyen. Ez pedig népünk, nemzetünk boldogulásának épülésének szol­gálata. Közösfeladatunk, hogy felelősen és értőn szeressük - szolgáljuk - az embereket. Mind­ketten tudjuk, hogy ez nem mindig egyszerű, ezért szívből kívánom Önnek, nagytiszteletű Püs­pök úr, hogy legyen mindig olyan erős a hite, hogy tartást, biztonságérzetet tudjanak belőle meríteni és továbbadni egymásnak közössége tagjai. Kívánom továbbá, hogy adjon az Úr egészséget ahhoz, hogy ezt a szolgálatot sok-sok évti­zedig gyakorolhassa. Isten áldja a nagytiszteletű Püspök urat és közössége valamennyi tagját. Budapest, 2006. március 25. Őszinte nagyrabecsüléssel: Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke FOTO: KISS-KUNTLER ÁRPÁD

Next

/
Thumbnails
Contents