Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-04-02 / 14. szám
‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. április 2. 3 Amikor a mag jó földbe hull Evangélikus Népfőiskolái Központ avatása és szakmai konferencia Sárszentlőrincen ► A két éve elhunyt sárszentlőrinci evangélizátor-lelkész, Csepregi Béla magvetése tette lehetővé azt az összefogást, amelynek eredményeként a település evangélikus egyházközsége t994-ben létrehozta a Zsivora György Népfőiskolái Alapítványt. Az alapítvány március 24- én ünnepi eseményre hívta a falu közösségét: Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke ekkor adta át rendeltetésének - a művelődés hete elnevezésű, a Magyar Népfőiskolái Társaság által szervezett program- sorozat keretében - az új Evangélikus Népfőiskolái Központot. A népfőiskolái alapítvány kuratóriumának elnöke Kari jánosné Csepregi Erzsébet, aki méltóképp viszi tovább az apai örökséget. A kuratórium többi tagja nagyrészt a gyülekezet presbiterei közül kerül ki. tották a teleházat, amelyben könyvtárat és informatikai szobát rendeztek be. A most felavatott népfőiskolái központot az alapítvány által megvásárolt új épületben alakították ki. A központ létrejöttében nagy szerepet játszott Kocsis Istvánnak - aki mára a népfőiskola egyik motorja lett - az áldozatos munkája; Bakay Péter gyülekezeti munkatársnak pedig ugyancsak a népfőiskola szolgálata határozza meg a mindennapjait. Gáncs Péter püspök igehirdetésének alapigéjéül a Zákeus-történetben elhangzó jézusi mondatokat választotta: „Ma lett üdvössége ennek a háznak... Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,9.10) Beszédében hangsúlyozta, hogy a népfőiskola fontos szerepet tölt be ebben a misszióban. Szimbolikus jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a ház felújítását nem kívülről, hanem belülről kezdték el. „Ellentétes ez azzal, amit manapság tapasztalunk, amikor mindenki csak a külsőre Sikoly Harmincéves lelkészi szolgálatom alatt az Istentől kapott emberi méltóságra, egymás tiszteletére, a családi élet megbecsülésére tanítottam és neveltem a fiatalokat. Az életet hirdetem a koporsók mellett is. Önvizsgálatot kellene tartanom? Nem értem ezt a világot... Döbbenten nézek körül... Újsághír: az Alkotmánybíróság döntése értelmében július i-jétől minden nagykorú - azaz tizennyolc évesnél idősebb - nő kérheti művi meddővé tételét. Nem kell a gyermek? Nem kell a család? Nem kell a jövő? Ez lenne egy létszámában fogyó nemzet stratégiája? Azt bizonyára senki nem tudja elképzelni, hogy valaki hatalommal és erőszakkal meddővé tegye egy nép leányait, asszonyait, férfiait. Ha ezt a mai világban már nem lehet megtenni, akkor tegyék meg önként, dalolva, szabadon, az önrendelkezési jog által kapott szabadságban! Ördögi farizeusság ez... Menynyire aktuálisak Jézus szavai, amikor Máté evangéliumának 23. fejezetében így szól: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belülről tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztdtalansággal." (27. vers) Mindazonáltal bízom az emberekben. Bízom a nőkben és a férfiakban, hogy nem fosztják meg magukat az élet folytatásának lehetőségétől. És bízom Isten kegyelmében, hogy felébreszti ezt a népet Szendéikének frissítő fuvallatával. De várom az egyház hangját is, amely ebbén a kérdésben is csak az evangélium „programját” hirdetheti: „Válaszd az életet!" ■ Szabó Vilmos Béla A házfelújítását nem kívülről, hanem belülről kezdték el Említtessék meg - csak címszavakban, a teljesség igénye nélkül -, mi történt az elmúlt tizenkét évben. Beindult a szövőtanfolyam, a beszélgetőkor, a munkanélkülieket segítő információs program, a megváltozott munkaképességűeket segítő szolgálat, a roma mezőgazdasági fejlesztő program és az idősek klubja. Ezenkívül az alábbi képzések közül lehet választani: számítástechnika, biogazdálkodás, harmonium, illetve pályázatírási ismeretek. A Pécsi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központtal együttműködve olyan, szakmát adó képzések is indultak, mint a csuhé-, gyékény- és szalmatárgykészítés, a seprű- és kefekötés, valamint a kosárfonás. Az idő múltával épületekkel is gyarapodott az alapítvány: 1997-ben közösségi házat vásároltak, 2001-ben megnyikoncentrál... Belülről kell elkezdeni a megújulást!” - hangoztatta a püspök. Az ünnepség után egész napos szakmai konferenciát tartottak a közelmúltban átadott gyülekezeti teremben. Itt szó esett többek között a kompetenciakészségek fejlesztéséről, a felnőttoktatási lehetőségekről, továbbá a szarvasi népfőiskola képviseletében Lázár Zsolt lelkész számolt be a tapasztalatairól. A Sárszentlőrincen eltöltött napon a „kívülről” érkező vendég valóban ékes példáját láthatta annak, amikor a mag jó földbe hull. A példás együttélés a roma kisebbséggel és a lelkes munkálkodás a közösség javáért, a sugárzó hit és szeretet egyértelműen tanújelei annak, hogy a „földben” valami nagyon jó zajlik... ■ Szűcs Petra Van élő reménységünk „Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk." (2Kor 5,1) Sajnos nagyon kevés szó esik erről. Kereszténységünk éppen azért vesztette el vonzerejét, mert nem beszélünk legnagyobb többletünkről: hogy Jézus - ígérete szerint - helyet készített számunkra a mennyben, és hazavár bennünket. Ezzel kapcsolatban alá kell húznunk, hogy a Bibliát sokan félreértik, mintha a könyvek könyve a múlandóságot hirdetné. A Biblia fő üzenete nem az, amit a Prédikátor könyvében olvasunk, hogy minden hiábavalóság, és nem is az, hogy minden test fű, megszárad és elhervad - hanem hogy Urunk feltámadt, és minket is feltámaszt. A keresztény ember igazi kincse és hitének legjellemzőbb vonása, hogy itt, a múlandó életben tudatosan készül haza. Útra kész nép. Zsid n,13-ban ezt olvassuk: vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön.” Luther azt mondja: „Úgy nézzünk hát jelenvaló életünkre, ahogy az idegen vándor tekint arra a földre, amelyen ő külföldi és vendég csupán. A vándor nem mondhatja: ez az én hazám. Hiszen nem odavaló. A vándor nem telepszik meg azon a földön, melyen zarándokol, sem szállásán, ahol éjszakára lepihen. Szíve és gondolata másutt jár. A vendégfogadóban csupán étkezik és megszáll, aztán tovább vándorol - hazafelé... biztonságra, békességre, örökkévaló örömre.” Isten igéje szüntelenül emlékeztet bennünket az örök életre. Ha az egyház történetét figyeljük, az első keresztények idejében - sőt később évszázadokon át, a középkor végéig - középpontban állt az örök élet várása. Ezt tükrözték az egyházművészet alkotásai. A katakombaművészetben feltűnik a bibliai témák sokasága: ezek a halál legyőzésének üzenetét hordozzák. Sokszor szimbólumszerűen emlékeztetnek arra, hogy Isten minden nyomorúságból, így a halálból is ki tudja menteni az övéit. Ahogy Noét kimentette az özönvízből, Izsákot megszabadította apja késétől, Jónást a dühöngő tengerben a cet gyomrából, a három férfit a tüzes kemencéből vagy Lázárt a sírból, úgy fog titeket is kimenteni az Úr a halálból. Az említett történetek az örök élet vigasztaló reménységét hirdették a katakombák faláról, a szarkofágokról, majd évszázadokon át a freskókról és oltárképekről - később fokozatosan eltűntek az egyházművészetből -, jelezve a gyülekezetek hitének sorvadását. Ma is feltehetjük a kérdést: hol vannak a feltámadás szimbólumai - például a sírjainkról? Nem a sivár, hitetlen reménytelenség jelképe-e egy keresztény ember sírján a szomorúfűz vagy a kettétört korsó...? De menjünk tovább. Mit írunk ma a gyászjelentésekre? Van-e a sír mellett is élő reménységünk? Vagy a hitető bevitte a világ nótáját gyülekezeteinkbe is? „Egyszer élünk!” „Együnk, igyunk, úgyis meghalunk!” A világias egyház „e világi” lett. Csak itt van reménysége, csak a bölcsőtől a koporsóig van valami... - így alakult ki a földhözragadt gondolkodás. Emiatt vagyunk levertek, mint akik mázsás súlyokat cipelnek. Nem ragyog rólunk az örök élet boldog várása és bizonyossága. Ereje van az örök élet beszédének - ha az hangzik. De hiába várjuk, hogy hasson az ige ereje, ha nem olvassuk, nem hallgatjuk, és nem beszélünk róla senkinek. Az örök élet igéje új távlatot ad. Úgy is mondhatnánk: más szemet, más látást. Milyen is ez a látás? János evangélista jelképe a sas. Miért? Mert a sas magasan jár, onnan nézve minden kicsivé törpül, mint amikor repülőgépről nézünk le a tájra. Isten ilyen látást akar adni nekünk. Öröm, bánat, egészség, betegség, siker, kudarc - az örök élet felől nézve parányivá tud válni. Luther azt fejti ki a következő idézetben, hogy a keresztény ember másképp látja még a halált is. „A világ... nem tud mást látni a halálban, csak rettentő ellenséget, amely véget vet az életnek és minden örömnek. - A keresztény ember új teremtés, Isten újjáalkotott műve, aki mindenről másképp beszél, másképp gondolkodik, mint a világ. Megújul körülötte minden. Már e földön elkezdi jövendő életét, amelyet most még csak a szívében hordoz... mikor pedig meghal, csak új, igazi ember lesz belőle.” Végül hadd kérdezzelek meg, kedves Olvasó: kell-e neked igazán az a hely, amelyet Jézus neked készít? Hiszed-e igazán, hogy neked is szól az ígéret, hogy örök hajlék vár? Hadd kérjelek hát, ne a temetésedre készülj - hanem az örökkévalóságra! „A napnak most oly gyönyörű a fénye, hogy a legélesebb szemű ember sem bírja ki ragyogását hunyorgás nélkül. Mi lesz akkor a másik életben, ha a nap fénye hétszer nagyobb lesz, mint most, ahogy Ézsaiás 30. fejezetének 26. versében olvassuk?! Akkor szemet is tisztát kapunk, amely ekkora fényt is elbír majd...” (Luther) ■ Gáncs Aladár T oronyiránt Talán sosem jártam még ropogó hóban március közepén. Pesten azonnal szürke latyakká válik minden, de itt, a hegyek között egészen más a világ. Fehér takaróját fázósan húzza magára a Bakony. Magam is két pulóvert vettem a télikabát alá, hiszen a vigílián hajnali négykor különösen hideg volt. A szeretetre méltó bencés atyák néhány napra megosztották velem templomukat, étkezőjüket, könyvtárukat. És szívüket. Szerettem volna néhány napot itt csöndben, békében eltölteni. Domonkos testvér és társai a világ legtermészetesebb módján fogadtak, és segítettek a felkészülésben. Ady versét visszaforgatva azt mondhatom: a Bakony az én Bakonyom... Magam mögött hagyom a rendházat és a tavasszal majd pompásan életre támadó arborétumot; egy darabig egy patakocska mellett lépdelek. A levegőben füstszag: vígan pöfékelnek a házikók kéményei. Aztán mind halkabbá válik a kutyaugatás: itt, Bakonybél szélén inkább már a madarak köszöntenek. A zsoltár jut eszembe: boldog ember az, akinek szíve zarándokútra készül. Meg persze azon gondolkodom, mit is fogok majd Miskolcon mondani. Elhatároztam, hogy amíg a székfoglalóban inkább programot rajzolok meg, az igehirdetésben személyesen fogok vallani. Segít ebben az az ige, amellyel egyik lelkésztársam, jó testvérem ajándékozott meg: Jézusnak növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem (lásd Jn 3,30). Arra is felhívta a figyelmemet, hogy március 25-én különös aktualitást nyerhet Keresztelő Jánosnak ez a mondata. Az óegyházi hagyomány szerint ez ugyanis Jézus fogantatásának ünnepe. Itt kezdődött az inkamáció. Kilenc hónappal karácsony előtt Gábriel angyal meglátogatta a názáreti szüzet. A többi titok, csak áhítattal szabad beszélni róla. Úgy, ahogy a bencések könyvtárában talált egyik prédikációban olvastam: „A felség magához emelte az alacsonyren- dűséget, az erő a gyengeséget, az örökké létezés a halandóságot, A sérthetetlen természet egyesült a szenvedésre képes természettel.” Luther természetes módon megtartotta az annunciáció napját, és a rá jellemző módon Krisztus-ünnepet látott benne. Összhangban áll ez megragadó Magnificat-kommentárjával, hiszen abban is Isten „munkamódszerét” mutatja be: Isten a kicsit felmagasztalja és a nagyot megalázza. O a magasságban lakik, mégsem átall a mélybe nézni. A reformátor ilyen szép és hiteles szavakat ad Mária szájába: „Én csak műhely vagyok, amelyben ő dolgozik, magam semmit sem alkottam a művön. Engem senki se dicsérjen. Istent, az ő munkáját kell dicsérni.” Valóban, mennyire összhangban áll ez a „neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” alázatával. Az angyali bejelentéstől fogva a szó szoros értelmében is növekszik már szíve alatt Jézus. Március 25-ét a népnyelv - gondolva a természet megújulására is - gyümölcsoltó Boldogasz- szony napjának hívja. A hivatalos elnevezés azonban így hangzik: Urunk születése hírüladásának ünnepe. Magam mögött hagytam már a falut. Bal kéz felől hamarosan sárga kápolna tűnik fel. Előtte csodálatos békét árasztó tavacska, amelyet három forrás táplál. A tóban ott tükröződnek a fák, a bokrok és a felhők. Különleges élmény: lefelé nézel - és az eget látod. Ez az alázat lényege. A tó mögött hatalmas kőszikla, amely régen állítólag egy barlangot rejtett. Gálért püspök élt itt remeteként 1023 és 1030 között. Munkája egy részét már elvégezte, hiszen István király megbízásából hitre nevelte Imre herceget. Talán itt, a bakonyi csöndben készült fel küldetése beteljesítésére, hogy el tudja szenvedni a Kelen-hegyről a Dunába való letaszítta- tást... így aztán ő a leghitelesebben valósította meg a „neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” püspöki programját. Szentkútnak hívják ezt a helyet. Az volna méltó, ha levenném magamról behavazott bakancsomat, hiszen szent ez a hely. Egy oszlopon Kányádi Sándor sorait olvasom: „Lábad ősi ösvényre ismer. / Akármikor jössz, / Itthon van az Isten.” A kápolna mögött tizennégy stáció mentén jutok fel a Kálvária tetejére. A megfeszített Krisztust a szeretett tanítvány és Mária siratja. A kereszt a korpusszal fölébe magasodik a két mellékalaknak. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." A máriai jiat (legyen nekem a te akaratod szerint) előkészítette a jézusi consummatum est-et (elvégeztetett). „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." Keresztelő János tudta ezt. Szűz Mária még inkább. A ferencesek és a bencések is tudták, de Luther és Kálvin is ezt az utat járta. Túróczy Zoltán és Szabó József püspökök is ennek jegyében szolgáltak. Uram, én képes leszek-e erre? Továbbsétálok a némaságában is oly beszédes bakonyi erdőben. Lábam alatt száraz gallyak reccsennek meg. Egy bokorban behavazott madárfészket látok. Itt, a hegytetőn süvít a szél, arcomba veri a valószínűtlenül nagy hópelyheket. Vissza kell indulnom a faluba, hiszen hamarosan itt van a következő imádság ideje. Lefelé lépdelek a keskeny ösvényen. Egyszer meg is csúszom, belete- nyerelek a jeges hóba. Azt tapasztalom, lefelé nehezebb lesz az út. Aztán a távolból harang szavát hallom. Hívogatóan és békét közvetítve. Hangja egyre erősebb. Hirtelen nem is tudom: a bakony- béli vagy a miskolci harang szava ez. Mindenesetre toronyiránt indulok. Bakonybél, 2006. március 15. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület Új EEK-főtitkár látogatása hazánkban Az Európai Egyházak Konferenciájának új főtitkára - Colin Williams - magyarországi látogatása során múlt csütörtökön felkereste egyházunk vezetőit is. Ittzés János elnök-püspök, Fabiny Tamás és Gáncs Péter püspökök az Országos Egyházi Iroda székházában fogadták a vendéget, akit elkísért Darrell Jackson, az EEK misz- sziói és evangélizációs munkatársa (ő második esztendeje dolgozik hazánkban). Megtárgyalták az európai egyházak helyzetét, különös tekintettel a közép-európai kisebbségi egyházak sajátos tapasztalataira és problémáira. Egyeztették a 3. európai ökumenikus nagygyűlésre való felkészülés aktuális lépéseit, amelynek Nagyszeben ad majd otthont 2007 szeptemberében. ■ G.P.
