Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-04-02 / 14. szám
2 2006. április 2. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS BÖJT ÖTÖDIK VASÁRNAPJA (JUDICA) - Zsid 9,11-14 Érthetetlen A VASARNAP IGEJE ÉLŐ VÍZ Fénykereszt A ProChrist 2006 műholdas evangélizá- ció alkalmain - a böjti időszak kellős közepén - nyolc estén találkozhattunk a fénykereszttel. A müncheni olimpiai csarnok küzdőterének padlózatán ábrázolódon ki fehér fénnyel a kereszt szimbólum, amely „a” találkozási pontot jelentette mindazok számára, akik ott és akkor elfogadták Jézus hívását. De ennek a fénykeresztnek az üzenetét továbbadhatjuk azoknak is, akik nem láthatták, de tudhatják: jól csak a szívével lát az ember... Jézus feltámadása óta húsvéti fényárban ragyog az üres kereszt! S ez a Golgotáról sugárzó tiszta fény betölti az egész világot. Fehér színű, de jól tudjuk, hogy egy prizma segítségével komponenseire bontható. A hétszínű szivárvány fénykoszorúja a teljességet jelképezi - Jézus a fény, mi pedig a színei vagyunk. Sugarai gyógyulást hoznak! Nem csupán átvilágítják életünket: ha kitesz- szük magunkat ragyogásának, ezerszer tisztább, élesebb és tökéletesebb felvételt készít a keresztről ránk hulló fény, mint a legmodernebb képalkotó eljárás vagy bármilyen röntgengép. A fénykereszt leleplezi életünk rejtett, mások és magunk által sem ismert bűngócait, rosszindulatú, rákos daganatait, és rávilágít a szív mélyén megbúvó gyilkos indulatokra is. De nem azért, hogy kétségbeesésbe, az ordító oroszlánként ránk leselkedő sátán csapdájába s így az örök halálba kergessen. Nem; a diagnózissal egy időben a terápiát is a fénykereszt jelenti. Általa Isten szeretetének sugarai érnek el bennünket, és ezek a testet-lelket egyaránt gyógyítják - azonban minden kockázat és mellékhatás nélkül, véglegesen és ingyen! A fénykereszt „sugár- kezelését” nem lehet túladagolni, mert a felesleg túlcsordul a szívből, és ragyogóvá teszi a tekintetet. A Kibocsátó irgalmas szeretete kisugárzik a másik ember felé, és így „fertőzi meg” azokat is, akik a mi fénykörünkbe kerültek, de még nem fénykereszthordozók. Ne védekezzünk ellene! Azok, akiknek a szívében már ott ragyog ez a fénykereszt, valóban ProChrist, azaz Krisztusért élnek! Te is közéjük tartozol már? ■ Garai András Kétféle szentélyről, kétféle áldozatról, kétféle papságról olvashatunk az igében. Ember építette szentélyről, emberi cselekményekről és igyekezetről, nem pedig e világból valóról. Mindezek mögött kétféle istenkép áll. Az egyik az áldozati kultusz istenképe, a haragvó, büntető Isten, akit drága ajándékokkal engesztelni kell: talán akkor megbocsát, talán nem pusztít el. Akinek az oltárához félelemmel vitték az áldozatot, és kétségek között távoztak: mire volt elég? A másik Jézus Krisztus istenképe. A feltétlen szeretet Istene, akinek irgalma örök, aki nem hagy bizonytalanságban, és félelem nélkül fordulhatunk hozzá. Istenképünk meghatározza világképünket. Meghatározza, hogy milyen érzésekkel élünk ebben a világban. Milyen a mi Istenünk? Milyen a minket körülvevő világnak a teremtő alapja, milyen törvények mozgatják mindenek mélyén? Vannak, akik ezt a mi világunkat kíméletlenül következetesnek tartják. Aki hibázott, vessen magára, viselje a következményeket, elveszett ember. Vagy igyekezzen kiegyenlíteni a számlát, törekedjen arra, hogy kikezdhetetlen legyen. Legyen alibije, tudjon megnevezni tekintélyeket, akiknek a parancsát követte, hivatkozzon törvényekre, amelyekkel felmenti magát a felelősség alól, okolja a külső körülményeket, vagy kenje másra, ha hibázott. Verseny van, mindenki magáért küzd. Vannak, akik ezt a világot részvétlen és közömbös világnak tapasztalják, amelyben az ember magára hagyatva él, nem veszik észre őt. Igazolnia kell, el kell fogadtatnia magát ahhoz, hogy figyelembe vegyék. (Ifjú ismerősöm leült keresztben az áruház bejáratánál, hogy legalább botoljanak belé.) A felnőttek pozíciókat töltenek be, fontos emberek kapcsolatát keresik, önmagukat dokumentálják. Az ilyen világkép mögött számon kérő vagy közömbös Isten képe áll, aki áldozatot vár. Jézus Krisztus ezzel szemben olyannak mutatta meg ezt a világot, amelynek végső lényege nem a kíméletlen következetesség, hanem a megbocsátás. Nem a közömbösség, hanem a közösségvállalás. Akkor is, ha a világnak ez a végső alapja olykor el van rejtve a szemünk elől. Ennek a világnak a teremtő Atyját mutatta meg életével és tanításával, és ebbe a mélységbe pillantunk bele, amikor Jézus keresztjére tekintünk. A Golgotán látszólag a közöny és részvétlenség ült diadalt, Jézus kereszten elmondott szavaival azonban a megbocsátás és a közösség Istenét nyilatkoztatta ki. Jézus Krisztus Istene szeretetet vár, és nem áldozatot (Hós 6,6, Mt 12,7). Nem várt áldozatot Zákeustól, hanem a feltétlen bizalom szavaival szólította meg. A tékozló fiú példázatának Istene ez, aki visszavárja a kíméletlen és közömbös világból megtért fiát. A kétféle papság 7 e világi és nem e világból való - kétféle viszonyt is feltételez Istenhez és a világhoz. Szolgalelkűséget vagy fiúságot. A szolga fél. Az áldozattal remegve léptek be Isten lakóhelyére. A feltétlen Úr sértettségét ki kellett engesztelni: valamit valamiért. O pedig vagy elfogadta az áldozatot, vagy nem. A szolga engedelmes, és engedelmességet vár el. Tekintélyelvű. Hajlong, ugyanakkor ő is elvárja másoktól a tiszteletet. Ajándékot visz, de ő is elvárja a hálapénzt. A szolga nem ismeri a feltétlen elfogadást, az elengedést, a bizalmat. Nem engedi el a száz dénár tartozást. Jézus Krisztus egy egészen új viszony lehetőségével ajándékozott meg. Általa fiúként élhetünk ebben a világban. A példázat atyja a szolgaként visszatérő tékozló fiút „fiamnak” szólítja. Fiúnak lenni annyit jelent, mint végtelenül megajándékozottnak lenni, Isten ajándékba kapott bizalmából élni. Aki fiúként él, maga sem vár embertársától áldozatot, hanem úgy tekint rá, mint aki szintén a végtelenül szerető Isten gyermeke. Kétféle papságról, kétféle istenképről, Istenhez való kétféle viszonyról olvashatunk az igében. E világiról és nem e világiról, külsőlegesről és tökéletesről, szolgairól és fiúiról. Végső soron azonban mindkét viszonyban, mindkét istenkép mögött titok, hogy Isten miért cselekszik. Mi az oka Isten szeretetének? Ez a titok számunkra hozzáférhetetlen. A régieknek csak elégtelen cselekedeteik voltak az áldozatbemutatással. És csak dadogó szavaink vannak, ha a Krisztusban megismert isteni szeretet okát akarjuk megérteni. A Zsidókhoz írt levél szerzője így fogalmaz: Krisztus tulajdon vérével önmagát áldozta fel Istennek. Hogyan értsük ezt? Megérthető egyáltalán? Aki. átélte már egyszer is életében, hogy elfogadták elfogadhatatlansága ellenére, tudja, hogy ez a szeretet érthetetlen. ■ Kézdy Péter Imádkozzunk! Hálát adunk, Atyánk, hogy félelem nélkül, bizalommal élhetünk ebben a világban. Hálát adunk, hogy a te gyermekedként bizalommal fordulhatunk hozzád, szereleiedbe ajánlhatjuk imádságban mindazt, ami a lelkűnkön van. Jöjj Lelkeddel, hogy akaratod szerint tudjunk élni, hogy az öröm, bizalom, elfogadás tapasztalatát közvetítsük embertársaink felé. Amen. Oratio ctcumenica Ó, Uram, nagy és félelmes Isten, aki megtartod a szövetséget és a hűséget azok iránt, akik szeretnek, és megtartják parancsolataidat! Vétkeztünk, és bűnbe estünk. Megszegtük törvényedet, és lázadók voltunk. Eltértünk parancsolataidtól és igédtől. Nem hallgattunk szolgáidra, igéd hirdetőire, akik a te nevedben szóltak vezetőinkhez, elődeinkhez és az ország egész népéhez. Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is, mert hűtlenek lettünk hozzád. Szégyenkeznünk kell, Uram, nekünk, vezetőinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened. S mégis, te megváltó Urunkat a Golgotára engedted, csak hogy bocsánatra leljünk. De mi még ezek után sem hallgattunk szavadra. Néped megszegte régi és új szövetségedet is, eltért tőle, nem hallgatott szavadra. Kezed ránk nehezedett, mégsem esedeztünk hozzád. Nem tértünk meg bűneinkből, és nem törődtünk igazságoddal. Ezért, Urunk, igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Most azért, Urunk, Istenünk, megvalljuk előtted: vétkeztünk, bűnbe estünk! Urunk, bár te mindenben igaz vagy, forduljon el lángoló haragod népedről! Szabadíts meg félelmeinktől! Őrizz meg minket a betegségek félelmes rémétől! Tartsd meg lankadatlan hitben az utolsó útjukra készülőket! Szabadíts ki minket félelmeink börtönéből! Emeld fel az alkohol, a drog, a depresszió fogságába került embereket! Egyedül csak benned bízhatnak azok, akik munka nélkül maradtak: segíts nekik becsületes megélhetésre találniuk! Hozzád kiáltanak azok, akik házasságukban zsákutcába jutottak: mutass kiutat számukra! Tőled kérnek útmutatást a fiatalok ezrei: bátorítsd őket az élet terheinek vállalására, mutass nekik célt és értelmet, tanítsd őket alázatra és felelősségre! Adj erőt a munka terhe alatt görnyedőknek! Szabadíts meg minket aggodalmaink keresztjétől! Szeretéteddel vigasztalj meg minket, bocsáss meg nekünk, állíts talpra minket. Derítsd örömre a szomorkodókat, oltsd belénk a reménység tüzét, Lelkeddel lobbantsd lángra hitünk parazsát! Hallgasd meg, Istenünk, szolgáid imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád egyházad népére, önmagadért, ó, Urunk! Istenünk, fordítsd felénk füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és láss meg bennünket! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Urunk, hallgass meg! Urunk, bocsáss meg! Urunk, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! Önmagadért, Istenünk, hiszen a te nevedről neveztek el minket! Ámen. SEMPER REFORMANDA „Krisztus azzal, hogy pap, Istent Atyává teszi, magát pedig Urunkká. Midőn papnak vallom, tudom, hogy ő a mi kegyelmi tanácsunk, aki az Atya jobbján szüntelen közbenjár és könyörög értünk kegyelmes beszéddel. Ennél fenségesebb vigasztalás, édesebb prédikáció emberi szívnek nem juthat osztályrészül.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) (Ö) MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ Technikai szám: 1 0035 www. e va ngeli kus.hu VEGYÜK KÉZBE A LITURGIKUS KÖNYVET 11. Hol van az az „oltár előtt”? ► „Hallgassa meg a gyülekezet Isten igéjét, amelyet egyházunk a mai napra oltár előtti felolvasásul rendelt” - hallom lelkész testvérem szavát. Nem is zavarja, hogy éppen az oltár mögött áll... Az pedig végképp nem, hogy az egyház nem rendeli el az igeolvasás helyét (s ha mégis javaslatot tesz rá, akkor sem az oltárt jelöli meg!). Komolyra fordítva a szót: egy régi, megrögzött szokás - végig nem gondoksága miatt - még akár komikus is lehet. Az évtizedeken át megszokott templomberendezési szokás, valamint az egyszemélyes liturgus lelkész! szolgálat valóban kialakította azt, hogy az úgynevezett lekciót (olvasmányt) a lelkész az oltár előtt, a gyülekezet felé fordulva olvasta. Amikor most a Liturgikus könyv megjelenése kapcsán újratanuljuk és újra tudatosítjuk az istentisztelet minden egyes mozzanatát, jó ezt is újragondolni. Ma egyre több olyan templomunk van, ahol az oltár nem falhoz vagy a szószék emelvényéhez van építve, hanem körbejárható, asztalszerű (menza). Új templom építésénél ajánljuk is ezt a megoldást, hiszen az ilyen menza használható a hagyományos módon, úgy, hogy a lelkész hol az oltár felé, hol pedig a gyülekezet felé fordul. De használható oly módon is, hogy a lelkész és a liturgiában részt vevő személyek arccal a gyülekezet felé fordulva, az oltár mögé állnak. (Bár vigyáznunk kell a „hagyományos” jelzővel, hiszen az ősi keresztény időkben minden valószínűség szerint a menza jellegű oltárokat használták, és a nagycsütörtöki páska- vacsora folytatása is az asztal használatát preferálja.) Mindkét gyakorlatnak van teológiai alapja és indokoltsága. A „falhoz állított” oltár megengedi a „kétirányú” szolgálatot. Fontos tudatosítanunk, hogy a liturgikus mozdulatok, testtartás, lépések, irányultságok mindig jelképeznek, szimbolizálnak valamit. Az oltár felé (ad altare) mondja a lelkész az imádságokat, hiszen a nép élén állva Istent szólítja meg. Az emberek felé (ad homi- nem) mondja a lelkész a kinyilatkoztatás szavait, az igét, az áldásokat. Az oltárasztal pedig alkalmas arra, hogy a gyülekezet körülállja, körülülje Krisztus megterített asztalát. A menza tehát szimbolizálja a biblikus értelemben legbensőségesebbnek tartott közösséget, az asztalközösséget. Akár ilyen, akár olyan az oltár, az olvasmány felolvasásának nem ez a helye. Ha komolyan vesszük, hogy a templomban minden prédikál, akkor tudatosítsuk: a berendezések is jelentőséggel bírnak. Mindennek rendje és helye van. Az oltár az imádság, az áldás és az úrvacsora helye. Az olvasmányok elhangzásának helye az olvasópult, az úgynevezett ambó. Egyértelmű, hogy ha az ambóhoz lép a felolvasó vagy a liturgus, ott olyasvalamire figyelünk, amit látva és hallva is be kell fogadnunk, meg kell értenünk. Praktikus és elvi okokból egyaránt indokolt, hogy ahol még nincs ambó, ott a templom berendezéséhez illő, az ügyhöz méltó olvasópultot készítsenek. A Liturgikus könyv ajánlásában már így is szerepel. S ha az ambótól hangzik az igeolvasás, akkor elegendő, ha a szentírási szakasz bejelentésekor elmondjuk a műfajt (ószövetségi, epistola vagy evangélium), esetleg megjelöljük az ünnep nevét, amelyre az egyház az adott LITURGIKUS SAROK részt kijelölte, és közöljük a pontos igehelyet: „Hallgassa meg a gyülekezet Isten igéjét! Az ószövetségi olvasmányt megírva találjuk...” vagy „Az ünnep episto- láját megírva találjuk...” vagy „Hallgassa meg a gyülekezet az ünnep evangéliumát! - Halleluja - Isten igéjét olvasom ... evangéliuma ... fejezetének ... versétől.” Ezeket a lelkész mondja (adott esetben az oltárnál), majd az olvasmányok a lektorok ajkán csendülnek fel - az am- bónál. S ha ez így van, többé nem nevezik a bibliai olvasmányokat oltári igének, hiszen ez a kifejezés igencsak mást jelent a mai ember szótárában, mint a néhány évtizeddel korábban élők szóhasználatában. Az ambónál pedig álljon rendelkezésre nagy betűs, jól olvasható, megfelelő szalagokkal bejelölt Szentírás, amely nélkülözhetetlen a zavartalan lektori szolgálathoz. ■ Hafenscher Károly (ifj.) LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN. __________________________________it
