Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-02-20 / 8. szám

2 200^. február 20. FORRÁS ‘Evangélikus Életi? ÉLŐ VÍZ Mi az, ami megmarad? „A szó elszáll, az írás megmarad.” Való­ban, nincs rövidebb életű dolog, mint az emberi szó, ahogy a fent idézett régi, la­tin eredetű közmondás vallja. A színészek is azt mondják saját hiva­tásukról, hogy amilyen szép és nagy él­mény lehet az esti pár órás előadás, olyan gyorsan el is tűnik, és nem marad belőle semmi. Az építész alkotása vagy a szobrász, a festő műve több száz év múlva is ott lehet, és megnézheti bárki. De a szó, a beszéd - így a színész hangja is - elnémul. Bizony ilyen elröppenő dolog az em­beri szó, de más a helyzet Isten szavával. Ézs 40,8 szerint a virág lehullik, de „Is­tenünk igéje örökre megmarad". - Az embe­rek ámulva mondták Jézusról: nem úgy beszél, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. Isten beszéde: erő. Amit ígér, mond, azt meg is teszi, az meg is történik. Bibli­ánk nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy az ige, a prófécia beteljesedik. Amikor József a fáraó álmát megfejtve azt jövendölte, hogy Egyiptomban hét szűk esztendő következik, az bizony el is jött. Jézus élete is tele van ilyen fordu­latokkal: minden azért lett, hogy betelje­sedjék mindaz, ami az írásokban olvas­ható: hogy Betlehemben fog születni, hogy Názáretinek fogják nevezni, és •hogy a végén a bűnösök kezébe adatik, de harmadnapon feltámad. És mindez mint prófécia beteljesedett. A Biblia nem unja meg ismételni eze­ket a mi konok, kemény, hitetlen szí­vünknek: Isten, amit ígér, meg is teszi, mert nem ember ő, hogy hazudjék. A hit útján járva ki-ki a saját életében is ta­pasztalja: az ige hatása, munkája meg­marad. Boldog, aki nem úgy fogadja az igét, mint emberi beszédet, hanem mint Isten beszédét. Változó korban élünk. A kis üzletek bezárnak, nagy plázák és vásárcsarno­kok nyílnak. Sok régi házat lebontanak, helyettük új és egészen más házak épül­nek. E rohanó, gyorsan változó világban ösztönösen keressük azt, ami állandó, ami nem változik. Jó, ha fülünkben cseng Ézsaiás szava: „Mert a hegyek eltá­voznak, és a halmok megrendülnek; de az én ir­galmasságom tőled el nem távozik, és békessé­gem szövetsége meg nem rendül, így szól kö­nyörülő Uracl.” (Ézs 54,10: Károli-fordítás) Napjainkban riasztó természeti ka­tasztrófák történnek. A dél-ázsiai szökő­ár házakat, vonatot, autókat és emberek tízezreit sodorta el percek alatt. Hegyol­dalak csúsznak le, szigetek mozdulnak el. Ilyen még nem volt, és lám, ez is ben­ne van a Bibliában. De Isten szövetsége nem rendül meg. Isten népe ma is vallja és tapasztalja azt az igét, amellyel egy­mást tudjuk erősíteni: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomo­rúságban." (Zsolt 46,2; Károli-fordítás) ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Isten akarata, amelyet Krisztus betöltött, nem egyéb, mint a Krisztus engedelmessé­ge. (...) Mindezt nem azért teszi, mintha méltók volnánk rá, vagy megszolgáltuk volna. Ily felséges Valaki ilyetén szolgálatá­ra ugyan ki volna méltó?! Hanem azért te­szi, hogy engedelmeskedjék az Atyának.” ■ Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) BÖJT 2. VASÁRNAPJA (REMINISCERE) - Ézs 50,4-10 A prófécia, amelyet Jézus beteljesített Ézsaiás próféciáját olvasva eszembe jut a régi kérdés: kiről szól ez az ige? Valóban régi kérdés ez, hiszen az apostolok cselekedeteiről írt könyv az etióp kincstárnok kérdéseként idézi (Ap- Csel 8,34), aki ugyanennek az énekgyűj­teménynek egy másik szakaszáról érdek­lődik. Fülöp meggyőződéssel válaszolja: Jézusról szól a próféta. Az ő útmutatása nyomán csodálkozunk rá az evangélium több - máskor talán elhanyagolt - utalá­sára. Jézus az, akit az Atya felébreszt reg­gelenként, aki imádkozik még napkelte előtt (Mt 14,23, Lk 6,12), akinek az Atyával való közösség a „tápláléka” (Lk 2,49; Jn 4,34). És Jézus az, aki az Atyá igéjét hirde­ti az elfáradtaknak (Lk 4,19), aki magához hívja a nehéz terhet viselőket (Mt 11,28) és a szomjazókat (Jn 7,37, Jel 22,17). Ő az, aki látván a nép elesettségét, megszánja őket (Mt 9,36). Jézusra ismerünk abban a Szolgában is, aki nem engedetlen az elhívással szemben, aki megáll a kísértések idején (Mt 4,1-n), és aki - bár lenne módja me­nekülni - végig megmarad küldetésében (Mt 26,53; Lk 13,31-35). Jézus az, aki em­berré lett, és - a bűnt kivéve - mindenben hozzánk hasonult (Fii 2,7: Zsid 4,15). Ő az, akinek meg kell ismernie a lelki meg­próbáltatást és a testi szenvedést, akinek korbáccsal verik a hátát, és tépik a szakál- lát (Jn 19,1-3), miközben gyalázzák és köpdösik (Lk 23,35-36). Tűr, és nem hát­rál meg, mert ismeri az Atya hűségét és hatalmát, mert igaznak vallja a Magassá- gost, s hiszi, hogy közel van hozzá. Ő az, akit az emberek ugyan bűnösnek mon­danak, de Isten igazolja és felemeli. A prófécia Jézusról szól, Jézusra mutat. Ezt a próféciát Jézus teljesítette be. Milyen csodálatos, hogy már évszáza­dokkal korábban leírták azt, ami az Úr Szolgájára várt, s hogy mindaz, ami Jé­zussal történt, nem a véletlen műve! De még csodálatosabb, hogy mindezt ér­tünk akarta az Atya, és értünk teljesítette Jézus. Olvasom újra és újra, s egyre erő­sebben visszhangzik bennem Jézus sza­va: „értetek” (Lk 22,20: iKor 11,24). Mi va­gyunk azok az elfáradtak, akiknek Jézus evangéliumot hirdetett. Mi vagyunk azok, akikért helytállt a vádak és támadá­sok közepette. Olvasom újra és újra, és magával ragad az a bizalom, amellyel az Úr Szolgája, Jézus az Atya felé fordul. Ez a bizalom messze túlnő szenvedése nagyságán, amelyről a próféta csupán két rövidke mondattal szól, míg a hitről - amely a szenvedés közben is az Atyához köti Jézust - hosszan tesz bizonyságot. Olvasom Ézsaiás próféciáját, és Jézus Krisztus értünk való szenvedése, értünk kivívott győzelme jelenik meg előttem. Felcsendül fülemben a régi himnusz: „Királyi zászló jár elöl, / Keresztfa titka tündököl..." (EÉ 189) Olvasom Ézsaiás próféciáját, és eszembe jut keresztségünk, amikor Krisztussal együtt mi is meghaltunk, hogy vele együtt támadjunk fel (Róm 6,8), és amely által testvéreivé lettünk (Zsid 2,11). Olvasom Ézsaiás próféciáját, és már tudom, hogy a hit, a reménység, a jövő­tudat, amelyet Jézus szenvedése közben is megtartott, a mi hitünk, a mi remény­ségünk és a mi jövőtudatunk is. Már nem tartom vakmerőnek a kánaáni asszonyt, aki Jézus elutasító szava elle­nére mégis hozzá fordul segítségért (Mt 15,21-28), hanem olyannak látom, mint aki megélte az Atyától kapott hitet, és komolyan vette a prófécia ígéretét. Ami­kor sorsunk kétségessé válik, amikor mások gonoszsága vagy figyelmetlensé­ge miatt kerülünk bajba, mi is ezt mond­A VASÁRNAP IGÉJE juk a kánaáni asszonnyal: „...hiszen a ku­tyák is esznek a morzsákból..És tudjuk, hogy nem csupán morzsák hullnak Urunk asztaláról, hanem Jézus közössé­gében mi is az asztalhoz telepedhetünk - most az úrvacsora oltáránál, egykor pedig az örök ország lakomáján. Olvasom Ézsaiás próféciáját, és abban reménykedem, hogy miközben Jézus ar­ca egyre jobban kirajzolódik előttem, az ige által magam is az ő képére formáló­dom (2Kor 3,18). Az ő biztos jövőtudata, Isten igazságának bizonyossága meg­erősít abban, hogy magam is tanítvány legyek, aki támogatni tudja az elfáradta- kat, és alázatos marad, még ha ezért ter­heket kell is viselnie. Ha kérdés volt is valamikor, hogy ki­ről szól Ézsaiás próféciája, most már nem az: Jézus Krisztusról szól! Minket szólít meg, hogy látszólagos biztonsá­gunkat, magabiztosságunkat kénysze­rűen vagy önként feladva legyen kire tá­maszkodnunk. ■ Bencze András Imádkozzunk! Áldunk téged, mennyei Atyánk, mert igéddel és szentségeiddel ma is elhívsz, és képedre formálsz minket. Köszönjük, hogy ke­gyelmes igazságoddal közel vagy, s ezért erősek lehetünk gyengeségeink ellenére is. Ámen. Oratio oecumenica Gondolj, Uram, irgalmadra! Hallgass meg minket, ami­kor hozzád imádkozunk Fiad, az Úr Jézus nevében, aki mindig és mindenben engedelmeskedett - egészen a kereszthalálig. Krisztus a Szentlélek által hirdette Isten dolgait, vigasztalta a gyászolót, megbocsátott a bűnös­nek, gyógyította a betegeket. Mindig Isten és a mások javát nézte, sohasem a magáét. Még a szenvedés órái­ban is így fohászkodott: „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.” (Mt 26,42) Mennyei Atyánk, taníts minket is arra, hogy mindig rád figyeljünk, a te útmutatásaidat kövessük csakúgy, mint Jézus. Köszönjük neked, hogy minden körülmé­nyek között - az öröm és a szomorúság perceiben is - hozzád fordulhatunk, mert te figyelsz ránk. Köszönjük neked azt is, hogy szeretsz bennünket, és gondot vi­selsz tanítványaidra. Uram, nevelj bennünket engedelmességre! Segíts, hogy a mindennapok rohanásában tudjunk időt szánni arra, hogy elcsendesedjünk, és meghalljuk szelíd han­godat, amely tanácsol és vezet! így szeretnénk méltó módon elmélkedni értünk vállalt szenvedéseiden. Kö­szönjük neked, hogy magadra vetted bűneink bünteté­sét. Köszönjük szabadulásunkat és megváltásunkat. Kérünk téged, formálj bennünket olyanná, hogy éle­tünkön átragyogjon kegyelmed öröme, és segíts, hogy a hideg téli időben igéd fényét és szereteted melegét áraszthassuk cselekedeteinkkel és szavainkkal. Jézus nevében kérünk, mutasd meg, hogy miként segíthetünk azokon, akik a fagyban dideregnek, és ho­gyan állhatunk azok mellé, akik a szív és a jó szó mele­gére vágynak. Viselj gondot e háborúskodással és el­lentétekkel teli világra! Áldd meg hazánkat és vezető­inket, adj nekik bölcsességet, amikor dönteniük kell! Áraszd kegyelmedet a benned hívőkre, az egyházban dolgozó lelkészekre és mindenkire, aki gyülekezetéért munkálkodik. Gondolj, Uram, irgalmadra, s légy ve­lünk ma és ezután is. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk. Ámen. ruha teszi a papot? LUTHER ES AZ ISTENTISZTELET 16. A ► Sokak számára meghatározók az olyan külsőségek, mint például az öltö­zék. „A ruha teszi az embert” - mondják. Mások számára ez teljesen lé­nyegtelen. A keresztény istentisztelet történetében érdekes szerepet ját­szott a liturgikus öltözék. Vajon mit öltött magára Luther, amikor a szó­székre lépett, vagy az oltár előtt állt? És vajon fontos ez számunkra? Befo­lyásolja az istentisztelet lutheránus voltát? Amikor 1984-ben Budapesten elkezdő­dött a Lutheránus Világszövetség nagy­gyűlése, az akkor még viszonylag zárt világban élő magyar evangélikusság meghökkent a nyitó istentiszteleten lá­tott sokféle papi ruha láttán. Ugyanis nem csak fekete taláros, „Mózes-táblás” lelkészek sora vonult be a templommá szentelt sportcsarnokba: a „Luther-ka- bát” sokféle változatát viselő lelkészek mellett számtalan, színes ruhába öltö­zött szolgálattevő is ott állt az oltár kö­rül. „Ok is evangélikusok?” - kérdezte nem egy testvérünk. Igen, ők is evangéli­kusok! A díszes miseruhába öltözött svéd lelkész és a legegyszerűbb fekete öl­tönyben igét hirdető amerikai, a nálunk ismert, fekete liturgikus öltözékben gyü­lekezet elé álló és a laza, szinte tógaszerű ruhában táncra perdülő afrikai lelki- pásztor is lehet evangélikus. Van-e ak­kor egyáltalán lutheránus istentiszteleti viselet a szolgálók számára? Az öltözék - sok más funkciója mel­lett - mindig valamit jelez, valamiről „árulkodik”. A kezdetekben az egyszerű fehér ruha - a megkereszteltek öltözéke - az Istentől megtisztított embert jelez­te. (Lásd múlt vasárnapi igehirdetési alapigénket.) Az üldözés után napvilág­ra, majd pozíciókba jutó kereszténység szolgálattevői egyszerűen ünnepi ruhát hordtak, amely nem tartott lépést a divat változásával, tehát hamar elkülönült. Az egyházi pompa növekedésével a rangot jelző ruha is egyre díszesebb lett. A szer­zetesek egyszerű csuhája és a díszes mi­seruhák egyaránt hordoztak valamilyen mögöttes tartalmat: egyfajta elkülönü­lést, viselőjük megjelölt, kiemelt voltát érzékeltették. Szólt ez a liturgikus öltö­zék hordójának éppen úgy, mint azok­nak, akik külső szemlélőként látták. Az emberi hatalom, a pompa, a mások előtt való tetszelgés kísértése természetésen ott volt minden kor egyházában. De ez nem feledtetheti velünk azt, hogy az is­tentisztelet olyan jelek és jelzések soro­zata, amelyek beszélnek, és közöttük jel­hordozó a ruházat is. Fontos, hogy a li­turgikus öltözék segítője legyen az evan­géliumhirdetésnek, ne pedig öncélú, ha­mis jelzéseket hordozó eszközzé váljék. Jelezze azonban a szolgálat méltóságát, a külön megbízatás tisztét és felelőssé­gét, és jelezze azt is, hogy nem a személy a fontos - azt a ruha (különösen is a „Lu- ther-kabát”) eltakarja -, hanem az, akit az illető képvisel. Miben végezte Luther a szolgálatot? Amikor Luther kivetkőzött a szerzetesi csuhából, azt a talárt hordta, amelyet minden tanár és magasabb méltóságú ember hordott. 1524. október 9-én pré­dikált először ilyen talárban. Ettől kezd­ve állt a szabály: a csak igehirdetéses is­LITURGIKUS SAROK tentiszteletre nem volt használatban kü­lön ruha (a talár tehát nem liturgikus öl­tözék volt). Más volt azonban a helyzet az úrvacsorás istentisztelet esetében. Ezeken az alkalmakon Luther is megtar­totta a díszes miseruhát, ebben végezte az úrvacsorái liturgiát. Ahogyan 1536- ban (!) Wolfgang Musculus tudósít, „more papistico indutus”, azaz pápista módon volt öltözve. Ugyanakkor az sem volt ritka, hogy az igehirdetéses-úrvacsorás istentiszteleten az igehirdető „civil” ta­nári ruhában, azaz talárban prédikált, az úrvacsorái szolgálatot ellátó pap pedig díszes, színes, az egyházi évnek megfele­lő öltözéket viselt. Amit ma „Luther-kabátnak” hívunk - hazánkban egy kicsit magyarosított, suj- tással díszített formáját ismerjük -, azt később kezdték használni; tulajdonkép­pen politikai döntéssel vezették be taná­rok, bírók, rabbik és protestáns lelké­szek számára. Nem véletlen, hogy ma a bíróságokon újra találkozunk Luther- kabátszerű talárral. Ez azonban „megér egy külön misét” a Liturgikus sarok egy ké­sőbbi számában... ■ Hafenscher Károly (ifj.) Káté a határon túlra - adományozóvonal 06-81-330-220 Egy hívás - és valakit megajándékozott! A hívás díja 400 Ft + áfa. Az Evangélikus Külmissziói Egyesület február 26-án, szombaton 10 és 15 óra között külmissziói nap keretében tartja szokásos évi közgyűlését a Deák téri gyü­lekezet I. emeleti nagytermében. A találkozó programja Gáncs Péter püspök igehir­detésével kezdődik 10 órakor, valamint előadást tart Szalai András, az Apologetikai Kutatóközpont igazgatója. A közgyűlés beszámolóira délben kerül sor. Rövid ebédszünet után Szeverényi János országos missziói lelkész vezetésével fórumbeszél­getés következik, majd ár. Bálint Zoltán tartja a befejező áhítatot. Az egyesület veze­tősége minden érdeklődőt szeretettel vár.

Next

/
Thumbnails
Contents