Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-02-13 / 7. szám

‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. február 13. 3 Keresztúri „keresztek” ► A Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség február 13-án emlé­kezik meg - délelőtti istentisztele­tén, illetőleg a 16 órakor kezdődő gyülekezeti alkalmon - a gyüleke­zet nyolcvan, szovjetunióbeli kon­centrációs táborokba elhurcolt tag­járól és tizenkét mártírjáról. A ma­gyar, szlovák és osztrák-német gyökerű gyülekezetben Isten igéjét Peter Kerschbaumer stainachi lelké- szi munkatárs hirdeti, ugyanis 1752- ben Stainachból és környékéről in­dultak az első osztrák telepesek Rá­koskeresztúrra. A most vasárnapi együttlét tehát egy 253 esztendeje megszakadt kapcsolat újrafelvéte- lét jelenti a két közösség között. A stájerországi Tauplitzból, Stainachból és környékéről 1752-ben indultak el az el­ső, evangélikus hitük miatt üldözött hívek Rákoskeresztúrra. A magyarországinál sokkal kegyetlenebb osztrák ellenrefor­máció az augusztusban útra kelőktől - an­nak ellenére, hogy volt menlevelük - elvet­te gyermekeiket, és a grazi árvaházban „jó katolikusnak” nevelte fel őket. A stájer telepeseket több hullámban osztrák, illetve német betelepülők kö­vették. A Baden-Württemberg környé­kéről érkezők letelepedését gazdasági okok is motiválták. A török időkben megfogyatkozott magyar lakosság, az Eszak-Magyaror- szágról betelepített szlovák népesség és a német ajkú betelepülők leszármazottai- ból formálódott Budapest egyik legna­gyobb evangélikus közössége, a Rákos- keresztúri Evangélikus Egyházközség. Nem sok nyugtuk volt a betelepültek- nek. Evangélikus eleinket hitük miatt fo­lyamatosan zaklatta a rákoscsabai plé­bános. Pert kezdeményezett, melyben maga őfelsége Mária Terézia császár- és királynő, valamint fia, józsef trónörökös hozott ítéletet. Az ítélet elmarasztalta a gyülekezetben szolgáló evangélikus lel­készt - a cinkotai ministen. Az évszázadok során békében élő, hi­tét és nemzetiségi gyökereit híven ápoló evangélikus közösségre a II. világhábo­rút követően újabb próbatétel várt. Hat­van esztendeje, 1945. január 6-án indí­tották el az első, német nevű gyülekeze­ti tagjainkból álló csoportot a szovjet­unióbeli koncentrációs táborokba. Még két csoport került ki Rákoskeresztúrról a munkatáborokba. A gyülekezetben végzett kutatómunka tanúsága szerint a gyülekezet tagjai közül nyolcvan fő járta meg a borzalmakat - tizenkét testvé­rünk soha nem tért vissza. Volt olyan mártír testvérünk, akiről a szovjet tiszt megtudta, hogy három gyermeke várja otthon, ezért „elfordítot­ta a fejét”. Testvérünk hazamehetett vol­na, de - örök fájdalom és szégyen - akadt olyan helyi kollaboráns, aki volt szíves figyelmeztetni a tisztet, hogy az il­lető „germán”... A Rákoskeresztúri Evangélikus Egy­házközség a Megláttam népem nyomorúsá­gát. .. című, az alkalomra kiadott könyv­vel, illetőleg emléktábla-avatással tiszte­leg az osztrák ellenreformáció alatt és a II. világháborút követő időszakban a munkatáborokba elhurcolt áldozatok emléke előtt. Az alapításának 200. év­fordulójára készülő gyülekezet a közel­múltban kezdett kapcsolatokat keresni korábbi „anyagyülekezeteivel". Kezde­ményező e-mailjükre már másnap vála­szolt Peter Kerschbaumer, annak a Stai- nach nevű településnek a lelkipásztora, ahonnan a rákoskeresztúri elődök egy részét 253 évvel ezelőtt kitelepítették. ■ Léránt István „Szóljon az oltárkép a hívekhez!” Beszélgetés Szeverényi Mihály festőművésszel ► Helybéli festőművész készíti el a békéscsabai evangélikus Nagy­templom oltárképét - döntött de­cemberben az ellopott oltárkép pótlásának megszervezésével meg­bízott bizottság. A döntést a gyü­lekezet presbitériuma és képvise- lő-testülete hosszas vitát követő­en jóváhagyta. Az oltárkép elké­szítőjétől, a békéscsabai Szeveré­nyi Mihálytól kevéssel a munka megkezdése előtt kért interjút az Evangélikus Elet.- Mióta van kapcsolata a képzőművészettel?- Tizenhárom éves korom óta rajzo­lok és festek. Első rajztanárom és neve­lőmesterem Gazsy Endre volt; szinte apa­ként szerettem. Ő tanított, biztatott, be­oltott a művészet szeretetével. Emberi­leg is nagyon sokat adott. Igazi jézusi szeretet volt benne. A rajzórákat az is­kolában mindig szerettem, belemélyed­tem minden munkába, rettenetesen él­veztem. Talán furcsán hangzik, de kije­lenthetem, tizenhárom évesen már tud­tam, hogy festő leszek.- Azonban egy ideig másképpen alakult az élete.- Tizenketten voltunk testvérek, én hatodikként születtem. Nagyon szigorú vallásos neveltetést kaptunk. Ennek az is a része volt, hogy apánk minden gyer­mekének valamilyen szakmát válasz­tott. Hiába mondtam, hogy rajzolni sze­retnék, írasson legalább nyomdaipari szakközépbe, amiről úgy gondoltam, hogy már viszonylag közel van a festé­szethez, fodrásznak kellett tanulnom. Néhány év után kiderült, hogy allergi­ás vagyok a fodrászatban használt vegy­szerekre, ezért apám már nem ellenezte, hogy mégiscsak tovább tanuljak. Hu­szonhat éves voltam, amikor elkezdtem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakát Szegeden. Nagyon jó képzést kaptunk, Novák András és Dér István voltak a mestereim. Ezzel teljesült a gyerekkori álmom.- Milyen állomások jelzik művészi pálya­futását?- 1976 óta szerepelek kollektív tárla­tokon, önálló kiállításom az ország na­gyon sok városában volt látható már. Többször állítottam ki Norvégiában és Németországban. A „német KIÉ” berlini missziós központjában állandó kiállítá­som látható monumentális képekkel. Ugyanitt a kápolna oltárképét is én fes­tettem négy évvel ezelőtt. Nagyon örülök, és büszke vagyok ar­ra, hogy ebben az intézetben tanult Ági lányom. Nyaranta művésztelepeken szoktam részt venni, nemzetközieken is. Az olaj áll hozzám a legközelebb, de készítek vegyes technikájú képeket, és dolgozom akrillaj is. Két évvel ezelőtt a békéscsabai református templom üveg­ablakainak tervét készítettem el. Egy hi­vatásos művészeket tömörítő szervezet, a Békéstáj Művészeti Társaság nemrégi­ben tagjai közé választott. A szakma te­hát elfogadott mint művészt.- Hogyan kapta éppen Ön a megbízást?- Miután tizenkét fővel megalakult áz oltárképbizottság, kiírtak egy meghívá­sos pályázatot. Nyolc festőt kerestek meg, közülük öten fogadták el a meghí­vást: Herpai Zoltán, Kisléghi Nagy Ádám, Somogyi Győző, valamint ketten békéscsa­baiak: Várkonyi János és én. Az oltárkép­bizottság tagja volt Gáncs Péter püspök, a gyülekezet valamennyi lelkésze és há­rom gyülekezeti presbiter, mellettük pe­dig képviseltette magát a művészeti szakma is.- A korábbi festményhez hasonlót kellett megterveznie?- Két témát adtak meg: keresztre fe­szítés vagy mennybemenetel. Számom­ra nem volt kérdéses, hogy hitünk teoló­giai értelemben legfontosabb tanítását, a Golgotát festem meg. Megtörtént a meg­váltás. Ezt nem könnyű kifejezni a festé­szet eszközeivel.- Milyennek álmodta meg az új békéscsabai oltárképet?- A festményemen nem csupán Jézus halála jelenik meg, hanem a mennyei Je­ruzsálem is. Annak fényei, ajtói, lépcsői - erről írt János apostol az Apokalipszis­ben. Mindennek természetesen az a mon­danivalója, hogy Krisztus halálával ne­künk is örök életünk lehet. Az oltárképbi­zottság is azt emelte ki, hogy ennek a pá­lyamunkának van mondanivalója, több­A békéscsabai evangélikus Nagy­templomot 1824-ben szentelték fel; már akkor látható volt az Uhrin And­rás lelkész rendelésére készített ba­rokk oltárkép, melyet a német Leon­hard Landau, a pesti rajztanoda tanára festett meg. A oltárfestmény Krisz­tus kereszthalálát jelenítette meg; al­só részén jeruzsálemi tájkép, a ke­reszt alján pedig egy koponya látha­tó. A festményt máig tisztázatlan kö­rülmények között lopták el ismeret­len tettesek 2000. augusztus 4-én. letjelentése: „...senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." Nagyon fontos, hogy egy oltárfestmény szóljon azokhoz, akik a templomban ülnek, és látható igévé vál­jon. A korábbi oltárkép a földi Jeruzsále­met érzékeltette, az új a mennyeit fogja.- Mennyire kötődött a régi oltárképhez?- Nem szerettem. Tizenöt vagy tizen­hat éves lehettem, amikor ültem a temp­lomban, néztem a képet, és szakmailag nem tartottam jónak. Úgy éreztem, nem tükrözi a valóságos golgotái szituációt. Arra gondoltam, hogy milyen szívesen festenék ide egy oltárképet.- Mikor kezdi el a munkát?- A békéscsabai önkormányzattól ka­pok egy műtermet - ettől a megbízástól függetlenül, egy pályázat eredménye­ként -, amely elég magas ahhoz, hogy februárban elkezdhessem ott a festést. Természetesen az eredeti alkotás mére­téhez kell alkalmazkodnom: 120-szor 287 centiméteres lesz. Fél évem van arra, hogy megfessem. Ez lesz az eddigi legje­lentősebb munkám. Minden gondola­tom e körül forog. ■ Szegfű Katalin Szeverényi Mihály festőművész a napokban kezdi el a békéscsabai Nagytemplom új oltárképének elkészítését Elbeszélők és kommunikálók ■ Gyarmati Gábor Friedrich Schleiermacher mondta, hogy nem azt kell megmagyarázni, ha nem értjük vagy félreértjük egymást, sokkal inkább az a csoda, ha megértjük egymás szavait. S jóllehet a jeles tudós a reformkor idején élt, szavai talán aktuálisabbak, mint vala­ha. Korunkban, amikor nem sokat mon­dunk, de sokat beszélünk, viszont még­sem beszélgetünk, hanem inkább csak elbeszélünk. Ám azt sem úgy, mint haj­danában, amikor a nagypapa a kályha mellett összegyűlt családnak előadta az ezerszer hallott kedves, anekdotává szé­pült, a közös múltat mégis hűen átörökí­tő történeteket. Mi egymás mellett beszé­lünk el. S mindezt olyan bámulatosan hatékonyan, hogy még véletlenül se ért­hesse meg a másik, mi van a szavak mö­gött, takamak-e a szóbuborékok egyálta­lán gondolatot. Pedig a bölcsészettudomány már tu­dós alapossággal foglalkozik a kommu­nikációval, itthon is egyre bővülő irodal­ma, népszerű oktatási formája is van. El­mélete egyre jobban elterjedt, sőt alapja­it már a középiskolában megismertetik a tanulókkal. Aligha lehet hát kommu­nikációs zavarainkat az elméleti ismere­tek hiányával magyarázni. Hiszen egyre több helyen és alkalommal nem hangzik már idegenül, hogy a feladó az a személy, aki - valamilyen közösen ismert jelrend­szerré alakítva, más szóval kódolva - üze­netet akar küldeni. Ez az üzenet azután valamilyen csatornán halad, amely nem más, mint a továbbítás módja. S ha ked­vező körülmények között zajlik mind­ez, akkor nem nyomja el a zaj, amely a rendszer működése ellen dolgozik, és határozott hajlandóságot mutat arra, hogy eltüntesse, de legalábbis meghami­sítsa az eredeti közlendőt. Há tehát ez nem így történik, akkor az üzenet meg­érkezik a vevőhöz, a kiválasztott személy­hez (személyekhez), aki dekódolja, vagyis a saját maga számára értelmezhetővé te­szi, lefordítja. E nagyon vázlatos leírás­ból is világosan látszik, hogy mennyire helytálló Schleiermacher megállapítása. Valóban sérülékeny a rendszer. Világunk azonban úgy van megalkot­va, hogy nem kell csüggednünk! Néz­zünk csak meg egy másik „rendszert”, amelyik kétezer éve létezik, és hatéko­nyan üzemel. Amelynek olvasásakor nem kell aggodalmaskodnunk, hogy át­vernek, becsapnak, hogy a szavak mö­gött nem gondolat, hanem csupán üres frázis, szóvirág, hamisság rejtőzik. Ennek feladója nem más, mint az Egyetlen, aki maga az abszolút igazság. Igaz, hogy a kódolás, a jelrendszer koronként és társadal­manként más és más, ám ha a külsősége­ket lehántjuk róla, a lényeg mindig ugyanaz marad. Bár a csatorna, az üzenet továbbításának módja is sokat változott - a vándorprédikátoroktól az autós is­tentiszteletig -, ez sem tudta befolyásolni a lényeget. A zaj bizony nagy, fenyegető ellenség, sőt időlegesen képes még hát­térbe is szorítani az üzenetet, de alap­igazság, hogy véglegesen soha nem ke­rülhet felülre, soha nem lesz képes felül­írni az igazán, fontos, értékes hírt: az evangélium üzenetét. (Példa erre az el­múlt tizenöt évet megelőző időszak, amikor pénzt, időt, energiát nem sajnál­va próbálták elhallgattatni az igaz szót, s bár kétségtelenül nyertek csatákat, a harc végső kimenetele soha nem volt kétsé­ges.) A dekódolás számtalan problémát vet fel; ennek - egyebek mellett - az az egyik oka, hogy a kereszténység a mai napig nem tudott egységre, egyességre jutni. A sor végén azonban mégis ott állunk mi, a magukat Krisztus követőinek valló vevők, akiknek alapvető kötelességük és céljuk, hogy értsék, megértsék, elfogadják, meg­éljék s - ami szintén lényeges - tovább is adják az üzenetet, amelyet az Úr küldött. Van tehát kiút a kommunikációs út­vesztőből! Mindenkinek rá kell találnia „a rendszerre”, s el kell köteleznie magát mellette, hogy az végigkísérje egész éle­tét. Hiszen a Biblia - melyet kommuni­kációs bravúrnak is tekinthetünk - rend­szeres olvasása nemcsak az egyik leg­szebb lutheránus hagyományunk, ha­nem megoldást is kínál. Nem jelent el­vesztegetett időt, nem okoz csalódott perceket, de segít kimenekülni a kétes értékű helyzetekből. Hittel átszőve pe­dig megáldott, értelmes életet és - ami még fontosabb - az üdvösséges jövő re­ménységét jelenti. A böjtelői szeretetvendégségen nagy sikerű - vetített képes - előadást tartott dr. Mo­hácsi Edit Az allergia mint korunk betegsége (?) címmel. A Szent János Kórház allergia­szakrendelőjének vezető főorvosa - többek között - beszélt az allergiás szervezetről, a betegségtípusokról és kezelési lehetőségeikről. Kitért arra is, hogy a szezonális be­tegségek mellett (például virágpor-allergia) miként okozhatnak betegséget - szőrük­kel vagy tollazatukkal - kedvenc háziállataink is. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem pályázatot hirdet a gyakorlati (VI. éves) képzéssel kapcsolatos mentori szolgálatra, illetve gyakorló gyüleke­zeti státusra a 2005/2006-os tanévre. Olyan lelkészek jelentkezését várjuk, akik sokoldalú gyülekezeti munkát vé­geznek, és készek egy hatodéves hallgató (lelkészjelölt) munkájának irányítására és a lelkészi szolgálatba való bevezetésére. A megbízást kapott lelkészekkel és gyülekezetekkel az egyetem együttműködési megállapodást köt. A mentorok és a gyülekezetek ezáltal közvetlenül is bekapcsolódnak a gyakorlati lelkészképzés munkájába. A gyülekezetektől a szolgálatok biztosítása mellett elsősorban a lel­készjelölt megfelelő elhelyezését kérjük. Gyakorlata idején a lelkészjelölt a mentor vezetésével végezhet gyülekezeti szolgálatot. A pályázatnak tartalmaznia kell a gyülekezeti munka rövid (legfeljebb 60 so­ros) bemutatását és a pályázó lelkész motivációját, valamint annak közlését, hogy milyen módon tudnak a hallgató részére tíz hónapon át szállást biztosíta­ni. Egyúttal kérjük a pályázási szándék egyidejű jelzését a területileg illetékes püs­pöki hivatalban. A pályázatoknak 2005. március i-jéig kell az EHE Rektori Hivatalába megér­kezniük (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Bővebb felvilágosítással a képzés koordinátora tud szolgálni. Budapest, 2005. január 30. Dr. Szabó Lajos rektor, dr. Fabiny Tamás, a képzés koordinátora

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents