Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-13 / 7. szám
2 2005. február 13. FORRÁS ‘Evangélikus Életi? ÉLŐ VÍZ Mennyei diplomácia Szent János Kórház, 2005. február 6. Az autón a diplomáciai testület rendszáma volt. Öten szálltak ki belőle: két férfi és három nő. Színes eleganciával vonultak az intenzív terápiás osztály előszobájába, ahol már többen vártak a látogatási idő kezdetére. Mindenki védőpapucsot húzott, és kissé viseltes, zöld műtősköpennyel fedte az utcai ruháját. Egyformák voltunk. Majdnem egyformák. Riadt tekintetű, feszült arcok. Annak az ötnek a csokoládészínű bőrén azonban nemiátszott a sápadtság, csak tenyerükbe rejtett homlokuk jelezte, hogy valaki, akit szeretnek, nagy bajban van. A zsúfolt kis helyiségben váratlanul dallam csendült. Egy spirituálé ringó ritmusával sírt a melódia, szállt az ének az ég felé. A szép férfihanghoz csatlakozott a női kíséret. A fájdalom, a remény, az Istenbe vetett hit, a Jézusban való bizalom hangjai mindenkit megráztak - nyelvtudástól függetlenül. Mindannyian könnyeztünk. Egy rövid imádsággal véget ért a varázslat. A beálló csendben megszólalt egy édesapa, aki kómában lévő fiáért küzd: „Milyen kár, hogy olyan ritkán tudunk a lelkűnkben így elcsendesedni...” ■ SassGáborné SEMPER REFORMANDA „Miután ugyanis az Atya Isten megteremtett és mindenféle jóval megáldott minket, eljött az ördög, és engedetlenségbe, bűnbe, halálba és mindenféle bajba sodort, úgyhogy örök kárhozatra ítélve éltünk Isten haragja és átka alatt; de rá is szolgáltunk, és meg is érdemeltük. Nem volt itt tanács, segítség vagy vigasztalás, míg Istennek ez az egyetlen és örök Fia mérhetetlen jóságával meg nem könyörült szenvedésünkön és nyomorúságunkon, és el nem jött a mennyből, hogy segítsen rajtunk. Elűzte ezeket a zsarnokokat és hóhérokat mind, és helyükbe lépett Ő, Jézus Krisztus, az élet, az igazság, minden jó és üdvösséges Ura, kiragadott minket, szegény elveszett embereket a pokol torkából, megszerzett magának, szabaddá tett, visszavitt az Atya irgalmába és kegyelmébe, és sajátjaként vett védelmébe és oltalmába, hogy kormányozzon minket igazságával, bölcsességével, hatalmával, életével és boldogságával.” M Luther Márton: Nagy káté (Pröhle Károly fordítása) KözösPont A KözösPont Misszió az evangélikus, a katolikus és a református egyház által alapított ökumenikus ifjúsági szolgálat, mely az elmúlt évek során több ifjúsági fesztiválon (Sziget, Volt, Hegyalja) végzett evangéli- zációjával vált ismertté. Most még több fiatalt szeretnénk bevonni közösségünkbe és munkánkba. Olyan elkötelezett evangélikus fiatalokat keresünk, akik magukénak érzik a mai világ fiataljainak problémáit, válaszul el akarják vinni közéjük Krisztus örömhírét, és ezért szeretnének részt venni az ökumenikus misszióban. A jelentkezési határidő február 19. A jelentkezést postai úton vagy e-mailben csatolt dokumentumként lehet eljuttatni az alábbi címre: Kol- tai Zsuzsa, Buday Gergely, Ökumenikus Ifjúsági Iroda - 1118 Budapest, Himfy utca 9.; tel./fax: 1/365-1398; oki@kereszteny.hu. BÖJT 1. VASÁRNAPJA (INVOCAVIT) - Zakariás 3,1-7 Ha hozzám kiált, meghallgatom... „Invocavit me, et ego exaudiam eum. A cím a vasárnap ősi bevonulási zsoltárából, a 91. zsoltárból vett idézet. Hadd kérjem az olvasót, hogy vegye kézbe a Szentírást, és a böjti időre készülve imádkozza végig ezt a csodálatos zsoltárt! Invocavit vasárnapján a negyvennapos böjti időszak nyitóakkordja csendül fel a liturgiában és az igehirdetésben. Ha figyelünk a kiválasztott énekek szövegére és dallamára, az imádságokra és a felolvasott szent igére, akkor a böjt titka bizonyosan meg fogja érinteni a lelkünket. Érdemes figyelmet szentelnünk a böjti vasárnapok nevének és témájának is. Ezek nemes keretet adnak az előttünk álló istentiszteleteknek. Ezen a vasárnapon az ördög munkáját lerontó, a kísértővei szemben győzedelmes Krisztus áll előttünk (íjn 3,8). Ne becsüljük le a kísértő - más néven gonosz, sátán - személyét és világunkban megnyilvánuló valós hatalmát! Figyeljük éberen magánéletünket, egyházi és közéletünket, ahol naponta szembenéz velünk a kísértő, és emberfeletti erejével igyekszik tőrbe csalni és Isten ellen hangolni bennünket. Volt olyan idő (sőt még jöhet is!), amikor ördögről, gonoszról nem volt szabad prédikálni. A „gonosz időkben” általában tilos a gonoszról való beszéd. így volt ez a nem is olyan távoli múltban, a nácizmus és a kommunizmus éveiben. Ha elolvastuk a 91. zsoltárt, keressük meg Bibliánkban a mai vasárnap többi igéjét is. Ősi hagyomány, hogy Invocavit vasárnapján Jézus megkísérlésének történetét olvassák fel az evangéliumból (Mt 4,1-11). A Zsidókhoz írt levél ezzel összecsengve vallja az Újszövetség főpapjáról, hogy kísértést szenvedett (Zsid 4,14-16). Kísértés érte Jézust legközelebbi tanítványán, Péteren keresztül is (Mt 16,22). A gonosz újra és újra megjelent Jézus közelében. Ő az az „ősi kígyó”, akit Isten ítélettel sújtott már az édenkerti bűneset után is (iMóz 3,14); aki egykor Jóbot is megkísértette; akiről Zakariás mint vádlóról szól; akivel szemben Jakab apostol kitartásra buzdít (1,12-15), és ő az, aki „belement” Júdásba (Lk 22,3; Jn 13,21-27), mielőtt felkelt az utolsó vacsora asztalától, hogy sietve véghezvigye árulását. A Biblia sokszínűén, hol megszemélyesítve, hol mitikus formában beszél e láthatatlan hatalomról, amely kezdettől fogva úgy tör az ember életére, hogy Isten ellen fordítja. A szószékről hangzó ige prófétai látó- • mása a régmúltból idézi lelki szemeink elé azt a Jósua főpapot, aki a babiloni fogság hetven esztendejének végén töltötte be tisztét, és népével együtt hazatérve azon fáradozott, hogy az ígéret földjén új rend szülessen. A látomásban mégis a sátán vádlottjaként jelenik meg, amint piszkos főpapi öltözetben, némán áll Isten angyala előtt. A látomás értelmét és Jósua bűnét sok teológus sokféleképpen próbálta megfejteni. Nekem úgy tűnik, hogy a leglényegesebb Jósua főpapi tiszte. A főpap szolgálatának legfőbb mozzanata volt, hogy Isten színe előtt évente bocsánatért esedezett népe minden bűnéért, a maga vétkein kezdve. A látomásban Jósua főpap még némaságával is kiáltott, és ezért Isten meghallgatta. A főpap - és benne az egész nép - bűnbocsánatot nyert. Új ruhába öltöztették, és megtisztult. A kegyelem bizonyosságát fejezi ki ez a kép. Isten nem marad néma, ha a bűnös ember hittel kiált hozzá. Az igazi böjtölés során - amely a büszke protestánsoknak is ajánlott - az ember megtisztul, és testében-lelkében megerősödik. A böjtölő felismeri, hogy élete bűntől terhes, és ezért lelkének ruhája piszkos, akárcsak Jósua főpapé. A böjti csendességben a Szentírás is feltárja titkát, és a Lélek vezetésével Jósua A VASÁRNAP IGÉJE főpapban az igazi főpap előképét láttatja meg. Több mint ötszáz évvel később egy másik Jósua - akinek nevét Jézusnak ejtették - egyenesen azért jött a világba, hogy a vádlottak padjára üljön. Vádolták, megverték, beszennyezték ruháját, végül megölték. Amikor minden vád és átok rászállt, ő főpapként járt közben minden emberért. Isten elfogadta áldozatát, és - ennek jeleként - harmadnapon „új ruhába” öltöztette, angyalok által megdicsőítette, végül jobbjára emelte. Mindez már nem egy próféta látomásában, hanem a valóságban történt. Aki azóta a názáreti Jézus nevében kiált Istenhez, azt ő meghallgatja mint drága áron megváltott gyermekét. Elejti az ellene szóló vádat, hiszen vádlója legyőzetett. Ha nem is né- mult még el, szavának Krisztus erőterében nincs többé ereje. Böjtölve imádkozzunk, hogy e hitünket soha ne veszítsük el, és benne meg ne inogjunk, nehogy hangos sírás fakadjon miattunk a mennyben! ■ Gregersen Lábossá György Imádkozzunk! „Krisztus, ártatlan Bárány, / Ki miértünk megholtál, /A keresztfa oltárán, / Nagy engedelmes voltál. / Viselvén bűneinket, /Megváltottál minket. Adj békességet, / Ó, Jézus, ó, Jézus!" (EÉ 188,3) Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Hallgass meg minket, amikor hozzád kiálltunk! Te elküldted szeretett Fiadat erre a világra, hogy megszabadítson a sátán hatalmából. Köszönjük, hogy emberként közöttünk élt, és felvállalta emberségünk minden terhét és fájdalmát, kísértését és nyomorúságát. Köszönjük, hogy győzött a kísértéseken, és ezzel méltónak bizonyult arra, hogy közbenjárónk legyen előtted. Az ő nevében visszük eléd kéréseinket. Könyörgünk igédért és az elhangzott igehirdetésért. Add, hogy Szentlelked azon keresztül is építse és tisztogassa egyházadat, gyülekezetedet és egyéni életünket! Ne engedd, hogy a drága magvetés kárba Vesszen rajtunk! Tedd egyházadat világosságod és igazságod tiszta és igaz hirdetőjévé! Add, hogy a törvény és az evangélium hirdetőjeként rámutasson a bűnökre, de a bűnösöket szerető, embereket kereső jóságos Atyára is! Add bölcsességedet és Szentlelkedet egyházad vezetőinek és az ige hirdetőinek, hogy ne árthasson ügyednek az, aki minden erejével rombolni igyekszik világodat és benne minket, embereket! Kérünk, add útmutatásodat, hogy ebben a világban, amelyet szeretetből teremtettél, és amelyet ránk, emberekre bíztál, igazán helytállhassunk. Te a sok nyomorúság, háborúskodás, környezetrombolás és katasztrófa ellenére is folyamatosan megújítod kegyelmedet. Éleszted az egymás és a teremtett világ iránti felelősségünket. Tartsd ébren lelkiismeretünket, hogy soha ne feledjük: kezünkbe adtad mindazt, amit teremtettél, felelősek vagyunk előtted! Urunk, te felelőssé tettél minket embertársaink iránt is. Olyan sokszor legyőz bennünket a sátán, amikor egymással szembefordít, és viszályt szít közöttünk. Olyan sokszor mérgelődünk, bosszankodunk, neheztelünk vagy haragszunk a másikra. Segíts újra és újra meglátnunk, hogy mi is ugyanúgy a kegyelmedre szorulunk, mint azok, akik felett ítélkezünk! Add, hogy mindig legyen erőnk munkálkodni embertársaink javára! Add, hogy minden felelős beosztásban lévő vezető, politikus, munkáltató, pedagógus, újságíró és minden szülő felismerje, hogy a rá bízott hatalom egyben felelősség is, mellyel el kell számolnia előtted! Áldásodat kérjük mindennapi életünkre. Urunk, aki Fiad által legyőzted a sátán hatalmát, erősíts bennünket is kísértéseinkben. Ne engedj elcsüggednünk kudarcaink, botlásaink ellenére sem! Állj mindig mellettünk Szentlelkeddel, és erősíts magányunkban, testi-lelki betegségeinkben! Te, aki magad is szenvedtél Fiad által, erősíts a mindennapok harcainkban! Szabadíts meg bennünket újra és újra a ránk rakódott bűnöktől, hogy megtisztulva új életben járhassunk, és szolgálhassunk neked, a te dicsőségedre az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 15. A gyónás ► A lutheri reformáció nyomán átalakult az addigi gyónási gyakorlat. A reformátor a keresztény ember szabadságára, a bűneit felismerő és azok alatt szenvedő ember vágyódására, a felszabadult lélek természetes igényére bízta a nagy lehetőséget. Ma sok szempontból téma a gyónás, többféle az értelmezés, eltérő a használat. Amikor más egyházakhoz hasonlítanak minket - nem egy embertől hallottam -, így mondják: nálunk nincs gyónás. Ez nem igaz. Az evangélikus egyházban és kegyességben van isten- tiszteleti és magángyónás egyaránt. Akkor is, ha ez utóbbival kevesebben élnek. Amikor istentiszteleti gyónásról szólnak, akkor azt mondják, az evangélikus egyházban ez szorosan összetartozik az úrvacsorával. Nem így van. Nemcsak azért, mert szerte a világon a lutheránus egyházak többségében nem kapcsolódik össze a kettő, hanem azért sem, mert az úrvacsorára való felkészülésnek gazdag a lehetősége, abban elsősorban a hit dominál, és csak másodsorban a bűnbánat. Éppen ezért különösen fontos és érdekes, hogy mit mond erről Luther. A reformátor jó néhány alkalommal foglalkozott - igehirdetésekben, írásaiban, hitvallásaiban - a gyónás ügyével. Nemcsak az írásban fennmaradt anyagok, de korabeli illusztrációk is jelzik, hogy a bűnbánat és a bűnbocsánat Luther számára központi jelentőségű volt, szinte harmadik szentségként gondolkodott róluk. Mégis a legegyszerűbb, ha a Rövid biztatás gyónásra című írására koncentrálunk, mely magyarul a Luther Márton négy hitvallása című kötetben található meg. Két fontos gondolatsort emeljünk ki: „Mindig azt tanítottuk a gyónásról, hogy az szabad legyen. Megszabadultunk, és megadatott nekünk: nem kell kényszerítésre vagy félelemből gyónnunk; mentesülünk attól a gyötrelemtől, hogy pontosan felsoroljunk minden bűnt; és ezenkívül az az előnyünk is megvan, hogy tudjuk, hogyan kell azt üdvösségesen használnunk lelkiismeretünk vigasztalására és erősítésére.” „Ha tehát gyónásra biztatok, csak arra biztatok mindenkit, hogy legyen keresztény. Ha ráveszlek erre, akkor már a gyónáshoz is elvezettelek. Mert aki arra vágyódik, hogy jó keresztény, bűneitől szabad és vidám lelkiismeretű legyen, az már igazán éhezik és szomjazik, és kap a kenyér után.” Mit tanít tehát Luther a gyónásról? Egyrészt azt, hogy senki számára nem lehet kötelezővé tenni sem magán, sem közösségi formában, de a bűnök felsorolása sincs előírva, hiszen az ember még számba venni is képtelen mindazt, amit Isten, ember és önmaga ellen vétett. (Ez nem zárja ki azt, hogy bizonyos helyzetekben viszont a bűnvallás lényegéhez tartozik, hogy az ember nevén nevezze a vétket.) Másrészt azt tanítja, hogy a keresztény élet nélkülözhetetlen vágya és mozdulata a bűnvallás, azaz hogy Isten kegyelmére bízva magunkat megvalljuk bűneinket, és elfogadjuk a bűnbocsánatot. A reformátor többféle gyónásról beszél. Az egyik az Isten színe előtt zajló, a másik a felebarátunk előtt történő gyónás. Ezeket azonban általános bűnvallásnak nevezhetjük. Ilyen tartalmat hordoz az Úrtól tanult imádság is. A felebarát előtt végzett gyónás azt jelenti, hogy egymásnak meggyónjuk vétkeinket, és megbocsátunk, mielőtt Isten elé lépünk, és bűnbocsánatért könyörgünk. Ha a nyilvánosan zajló bűnbánat mellett úgy érezzük, van valami, ami „különösen terhel és kísért minket”, ha van valami, ami úgy átjár, hogy nem találunk megnyugvást, ha a hitünket gyengének érezzük, akkor jött el a „titkos gyónás" ideje. Luther szerint ez nincs parancsba foglalva, mint a nyilvános bűnbánat, de bárki élhet vele, ha rászorul. (Lehet az Isten hivatalos, odaszánt életű szolgája, de bármelyik keresztény testvér is, aki Isten LITURGIKUS SAROK igéjét személyesen hirdetve segít nekünk.) Ennek a hátterében az a krisztusi mandátum áll, amelyben tanítványaira bízta a feloldozás szolgálatát (Mt 18,15- től). Luther kiemeli, hogy jól el kell különítenünk a gyónás ember által és Isten által végzett részét. A mi részünk: elpanaszolni bűneinket, és vágyni a vigasztalásra, felüdülésre. A másik részben Isten cselekszik úgy, hogy egy ember szájába adott igével feloldoz bűneinkből. Egyházunknak, evangélikus gyülekezeti tagjainknak újra fel kellene és lehetne fedezniük azt a kincset, amelyet Isten a közös és a személyes gyónásban nekünk ajándékoz. Az elkövetkező időszak belső megújuláskeresésében - hiszem - ez is napirenden lehet. Hadd álljon itt végezetül Luther iratának rövidített záróbekezdése: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem Hozzád, ó Isten. Lásd, így kellene helyesen tanítani a gyónásról. így lehetne megkedveltetni és megszerettetni, hogy az emberek jönnének és futnának utánunk, többen, mint szeretném. Hadd kínlódjanak mások, akik nem becsülik ezt a kincset, és elzárkóznak tőle. Mi azonban emeljük fel kezünket, dicsérjük és áldjuk Istent azért, hogy ezt az ismeretet és ezt a kegyelmet kaptuk. Ámen.” ■ Hafenscher Károly (ifj.)
