Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-12-25 / 52. szám
‘Evangélikus ÉletS FORRÁS 2005. december 25. !► 9 KARÁCSONYESTE - Zsid 1,1-6 József az angyalaira gondolt. Hányszor találkozott velük álmában! Egyszer azzal biztatták, hogy az élete nem romlott el, bátran elveheti menyasszonyát, Máriát feleségül. Aztán figyelmeztették, hogy a családját el akarják pusztítani. Mintha minden lépését angyalok figyelték volna. Nem akart ő soha több lenni, mint egyszerű ács, de ahogy idősödött, úgy vette egyre természetesebbnek, hogy az angyalok ott vannak. Néha még szólon- gatta is őket; volt mindig valami ünnepi abban, ahogy megjelentek. Aztán a Fiúra nézett. Mindig tudta, hogy nem az övé, mégis az életét adta volna érte. Erezte, hogy közeledik az idő, amikor elveszti őt. Emlékezett persze a régi napokra, pásztorokra, messziről jött bölcsekre, de ez valami egészen más volt. Az emberek vártak valamit Jézustól. Nem mondta ki ezt senki, de ahogy beszéltek vele, kértek tőle valamit, ott volt a levegőben.- Mindig tudtam, hogy különleges. A műhely ajtaja nyitva volt. A nap ferdén sütött be az ablakon, a levegőben milliónyi porszem. József elaludt. Álmában Jézust látta a pusztában. Hatalmas hang hallatszott a mennyből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm." Közben látta Jézust éhezni, szenvedni, viaskodni. Vadállatokkal volt együtt, és az angyalok szolgáltak neki. Hirtelen felriadt. Most értette meg, hogy itt ég és föld, az ő sorsa és Isten sorsa találkozik. Az angyalok eltűntek. Csak Jézust látta egyedül. Kezében gyalu. Szeretettel nézett a Fiúra, mintha búcsúzni akarna. * * * Az öreg felolvasó megállt egy pillanatra a szövegben: „O Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.” Ránézett a gyülekezetre. Mennyire fáradtak hitükben! Mennyire kell nekik ez a bátorító szó! Eleinte büszke volt arra, hogy őt jelölték ki felolvasásra. Elvégre ő valóban látta az Urat. Igaz, fiatal volt még. Talán csak az újdonság izgalma ragadta meg. Nem érdekelte őt annyira Isten akkortájt. De ment ő is a többiekkel. Mindenki ment Jézus után, ő sem akart lemaradni. És valóban látta is őt, a Mestert.. Látta egyszer ott a tenger partján, és aztán később még egyszer... Azt, hogy mindez mennyire véletlen volt, itt nem tudja senki. Mára tekintélye lett a gyülekezetben. így mindenki természetesnek tartotta, hogy ő olvashatja fel az iratot. Most azonban elbizonytalanodott. Nem így látta Jézust. Nem volt ott sem dicsőség, sem hatalmas szó. Egyszerű szavak voltak, és egyszerűség is volt. Most, ha visszagondolt azokra a napokra, egyetlen érzés ragadta meg. Jézus emberi volt. Valami hihetetlen tisztaságban érezték, akik körülötte voltak, hogy igazi ember volt. Annyira egyértelművé vált ez, hogy akik hallgatták, vele mentek az úton, egyszer csak szerettek embernek lenni. Érezték, hogy jó embernek lenni. Hogy mintha Isten rájuk nézett volna, és úgy, mint ahogy a teremtéskor, ezt mondta volna rájuk: jó. Pedig csak egyszerűség volt. Egyszerű szavak, egyszerű emberek. Aztán amit ott a tenger partján érzett az emberségről, szinte őrjítővé vált a második találkozáskor. Már nem találkozás volf, csak látta a kereszten. Miközben tudta, hogy ez a kereszt éppen annak az emberségnek a kigyomlálása, aközben - éppen ott tört rá a legnagyobb erővel - világosan látta, inkább érezte, hogy ez az emberség kell neki. Megértette, hogy itt ég és föld, az ő sorsa és Isten sorsa találkozik. A gyülekezet tagjai fészkelődni kezdtek. Mióta áll így? A betűk összefolytak, meg kellett törölnie a szemét a ruhája uj- jával. Aztán megint kezdte: „O Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.” * * *- És az hogy lehet, hogy régen az emberek hallották Istent beszélni, most meg nem? Vagy most is beszél valakihez, úgy, mint régen? Az okos középiskolai tanár - csendes, nagydarab fiatalember - őszinte érdeklődéssel nézett rám a szemüvege fölött. Tudtam, hogy valóban elolvasta azt a hosszú szakaszt, amelyet feladtam neki a Bibliából. Szinte furcsa volt, hiszen AZ ÜNNEP IGÉJE nem így kezdődött ez a kapcsolat. Neki igazából csak a papír kellett arról, hogy meg van keresztelve. Én nem akartam megkönnyíteni a helyzetét. Nem gondoltam, hogy hívő lesz valaha, próbáltam távolságtartó maradni.- Legalább hat-nyolc alkalommal el kell jönnöd. Beszélgetünk, aztán majd meglátjuk. Belement. Házasodni készült, nagyon kellett az igazolás. Most viszont a kérdés őszintén szólalt meg. Nem akartam, hogy ő is felfedezze a pillanat varázsát, hogy kilépett sa tagadás barlangjából, ezért gyorsan ezt mondtam:- A megértés. Az, ahogy összeállnak az események, ahogy egyszer csak egy halott ember keresztje előtt valaki megérti, hogy itt ég és föld, az ő sorsa és Isten sorsa találkozik. Nincsenek igazán szavak, de mégis, mintha szavak hangoznának... Aztán csend volt egy darabig. A fiatalember maga elé nézett. Okosan és egyszerűen. A csendben mintha szavak hangoztak volna el. ■ Koczor Tamás KARÁCSONY ÜNNEPE - Tit 2,11-14 Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme Megjelent... Szenzáció. Megjelent, megérkezett... legutóbb az angol miniszter- elnök. Megjelent... fél éve a legújabb Harry Potter-könyv. Éjfélkor hozták ki a nyomdából, ezrek várták, televíziós társaságok kamerái közvetítették a nagy pillanatot. Megjelent... A hellén világban az uralkodót isteni méltóságként fogadták. Hódoltak előtte. Eseményszámba mént, ha leereszkedett a tömeghez. Megjelent... karácsonykor az isteni kegyelem a betlehemi jászolbölcsőben. Nem volt világszenzáció, pedig az egész kozmoszra kiható következményei ma már nyilvánvalóak. Mária kebelén a világ Megtartója. József ámulva nézi a kicsi gyermek nyiladozó tekintetében az isteni terv megvalósulását. Megmozgatta és elindította a pásztorokat. A bölcsek felkeltek kényelmes kerevetükről, hogy a csillag nyomába eredve hódoljanak a gyermek Jézus, az isteni szándék megtestesülése előtt. Ajándékaikat is lába elé helyezték. Nem romantikus karácsonyi mese részletei az említett történések, hanem megváltásunk kezdetének meghitt eseményei. Az isteni küldöttek kara boldogan énekli: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14) Megjelent a minden embernek szóló isteni kegyelem, és megváltoztatta a világot. Hatása ma is tart. Minden nemzedékből kiválaszt ifjakat és időseket, akik átélik a kegyelem életváltoztató és értékrendező következményét. Akiknek az életében végbemegy e lelki történés, azok új életstílus és új életszemlélet részesei lesznek. Szembefordulnak mindennemű hitetlenséggel, amely az embert megfosztja a belső tartás és fogódzó keresésétől. Szembefordulnak a személyiséget elkábító közönnyel, amely csak a maga érdekeire néz, csak a maga élvezetét keresi a posztmodem hedonizmus látszatában, és érzéketlen az embertárs fájdalma és szükségletei iránt. Szembefordulnak a külső környezet laza morális kínálatával, amelyben a korábban bűnnek mondott cselekedetek társadalmi szalonképességet nyernek (művi vetélés - mint szociális szükségszerűség, házassági válás - mint bevett váltási forma, lopás - mint megélhetési bűnözés, gátlástalan önzés - mint individualizmus, ha- zudozás - mint csúsztatás, ösztönök szabad kiélése - mint önmegvalósítás). Szembe kell fordulnunk a rosszal, a gonosszal, a bűnnel, mert csak az elpusztult halak úsznak az árral: akik élni akarnak, mindig felfelé úsznak, az árral szemben. A keresztény életstílus nem merülhet ki a bűnök holdudvarának negatív felrajzolásában. Igénk is a józanságot, az igazságosságot és az istenfélő kegyességet ajánlja mint pozitív életértékeket. Józannak lenni:’'kettős tartalmú szó. Egyfelől a kártékony hatású, mértéktelen alkoholfogyasztástól való tartózkodást jelenti, másfelől az élet eseményeinek valós számbavételét és igaz értékelését foglalja magába. Ma így is mondhatjuk: legyünk jó válságkezelő keresztények... Igazságosan élni és dönteni mindennapi kihívásunk. A szülőnek egyenlő mértékkel kell mérnie, amikor megajándékozza a gyermekeit, a tanárnak igazságosan kell felmérnie a rábízottak tudását, ismereteit. Az igazgatónak igazságosan kell megállapítania az év végi jutalmat. A miniszternek egyforma merítést kell biztosítania az anyagi forrásokból a különböző fenntartású iskolák működtetéséhez. Istenfélő, kegyes életre hívni annyi, mint arra serkenteni, hogy a keresztény ember minden pillanatban Isten színe előtti felelősségben éljen, szóljon, cselekedjen. Ehhez kevés az emberi erő, de segítségül hívhatjuk azt, aki kegyelmének a tárházából bőségesen jut minden embernek. Az Istent félő kegyesség külső megnyilvánulásai - mint amilyen az igeolvasás, az imádság és az ének, az istentisztelet és a bibliaóra közösségében való részesedés - alkalmas keretet nyújtanak arra, hogy az ember belső szívjósággal, megbocsátással és együttérzéssel élje mindennapjait. A kegyesség tényleges megélésére a legalkalmasabb hely Krisztus gyülekezete. Itt a többi testvérrel együtt részesedhetünk az isteni kegyelem erejének kiáradásában. Osztozhatunk egymás hitélményeiben, átélhetjük a másik örömét vagy fájdalmát: mindez a gyülekezet közösségében való élés áldása, értéke. Egy falusi lelkipásztor meglátogatta az ifjúsági óráról elmaradt egykori konfirmandusát. A kályhában pattogó tűzből kivett egy izzó parazsat, s a konyha kövezetére helyezte. Rövid időn belül a parázs hamuvá szürkült. így válik könnyen hamuvá hitünk, ha nem élünk benne a gyülekezet tűzmeleg közösségében. Összefoglalóan mondhatjuk, hogy AZ ÜNNEP IGÉJE karácsonyi igénk ez évben a keresztény gyülekezetnek mint Isten tulajdon népének a mindennapi életben elvárható magatartását tárja elénk, amely az isteni kegyelem áldásából táplálkozik. Egy ügyvéd a rendszerváltás évében súlyos betegen, kórházi ágyáról az alábbi karácsonyi üdvözletét írta lelkészének: „Kedves Lelkész Ür! A kórház komor hangulatú nagy kórterméből kívánok szép karácsonyt lelkész úrnak és a gyülekezetnek. Sorsom egészen Isten kezében van. Sok mindent másképp tennék, ha lehetne, de valószínűleg már későn van. Édesanyám szíve melegével áthatott gyermekkori karácsonyaim újra elém villannak. Ha még egyszer újra élhetném, de boldog lennék, csak néhány percre is! Tudom, ez lehetetlen. Kívánok lelkész úrnak örömteli, szép, szabadságban eltöltött éveket, hirdesse a vigasztaló igét, mert arra nagy szüksége van jogásznak és jog- fosztottnakegyaránt.Tisztelettel:...” Ébresszen bennünk a megjelent kegyelem belső elszántságot és elkötelezettséget a felelős, Istent félő életre, és szív szerinti törekvést józanságra és igazságosságra. ■ D. Szebik Imre KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA - Tit 3,4-8 A születés ünnepe A két újszövetségi igére figyeljünk, amelyet egyházunk népe ezen az ünnepen évszázadok óta olvas. Az egyik Lukács evangéliumának 2. fejezetéből a 15.-től a 20. versig terjedő szakasz, a másik a Tituszhoz írt levél 3. fejezetéből a 4.-től a 8. versig terjedő rész. Miért került ez a kettő egymás mellé? Mi a közös, az egy irányba mutató bennük? * * * Mind az evangéliumi, mind a levélbeli szakasz folytatás: feltételezi az előzményeket. A pásztorok elindultak, mert „üzent nekik az Úr”. Miután Isten a sötét éjszakában világosságot gyújtott, angyalai által megszólította őket. S akik eddig éberen őrködtek nyájuk mellett, most „a nyájat elhagyva” (EÉ 163) sietnek Betlehembe. A Titusz által vezetett gyülekezetben is ilyen változás állt be: akik eddig téve- lyegtek, gyűlöltek, és gyűlölők voltak, most az örök élet részeseivé lettek. Akik eddig saját maguk akarták elrendezni dolgaikat, most felismerték, hogy Isten már mindent elrendezett értük. A mi karácsonyunk is folytatás. Nem az első ünnepnek a lassan-lassan lecsengő folytatása. A mi karácsonyunknak előzménye, hogy Isten minket is megszólított, a mi sötétségünkben is világosságot gyújtott, minket is kimozdított megszokott helyzetünkből, amikor Jézus Krisztusra, az ég és föld Királyára irányította figyelmünket. Amíg őt Kisjé- zusnak láttuk, amíg a történelem régi alakját tiszteltük benne, tele voltunk aggodalommal, mert saját erőnk és pozíciónk által igyekeztünk biztosítani jövőnket. Mióta úgy ismerjük Jézust, mint akié minden hatalom mennyen és földön, azóta igyekszünk a jó cselekedetekben elöl járni, kerülni az ostoba vitatkozásokat és a törvényeskedő harcokat. * * * Az evangéliumi ige Jézus Krisztus születéséről tesz bizonyságot. A pásztorok átélték a csodát, hiszen Isten ígéreteinek beteljesedését láthatták. Amit próféták régóta vártak, „sok királyok is kit látni kívánták” (EÉ 158), azt ők szemtől szemben láthatták, amikor meglelték a jászolbölcsőben fekvő kisdedet. A pásztorok átélték a csodát, amikor Isten áttörte a mennyet, és leszállt közénk (lásd Ézs 63,19). Nem kisebb csodát élt meg Titusz és gyülekezete sem. Az újjászületés csodáját. A keresztség által kapott Szentlélek hitet ébresztett szívükben. Keresztsé- gükben számukra is megjelent Isten jósága és emberszeretete. Pállal együtt én is vallom, hogy a ke- resztségemben engem is újonnan szült Szentlelke által az, aki erre a világra született karácsonykor. Aki áttörte az eget, az bennem is áttörte a falakat, amelyek elválasztottak Istentől, amelyek képtelenné tettek a szeretetre és az örömre. Az újjászületés, a keresztségben kapott ajándék éppen úgy csoda, mint Jézus születése. Nem azt mondom, hogy akkora csoda, mert nem összehasonlítani akarom a kettőt, hanem ugyanúgy csoda, mert Jézus születésének következménye, hogy mi is újjászülethetünk, hogy a keresztség megújíthat minket. * * * A pásztorok dicsőítették és magasztalták Istent mindazért, amit éppen úgy hallottak és láttak, ahogyan Isten megüzente nekik. A karácsonyi öröm tehát nem zárul le azzal az eseménnyel, hogy megtalálták a Kisdedet. A karácsonyi öröm hétköznapjainkat is betölti az Isten-dicséret és a magasztalás vidám hangjaival. Ugyanez az öröm hallatszik ki Pál apostol leveléből. Sőt ő már távolabbra is lát. Nem csak a hétköznapokat színesíti meg a keresztségben kapott hit. Pál apostol az örök élet távlatáról beszél. Ez a távlat nyílt meg az első keresztény vértanú, István előtt is, akinek ma van az emléknapja. A Jézusra találás öröme még a halál pillanatában is körülveszi őt, és szeme utolsó pillantásával is erre az örömre nézhet (ApCsel 7,55-56). Ez az öröm, ez a reménység formálja a mai keresztények életét is. Nemcsak szóban hirdetjük, amit hallottunk és láttunk, hanem az igehirdetést életmódunk is megerősíti. Az újjászületés öröme bennünk is megteremti a jóság és az emberszeretet ajándékait. Ahogyan Isten nem a mi jó cselekedeteink miatt, AZ ÜNNEP IGÉJE hanem saját irgalmából üdvözített minket, ugyanúgy mi sem az irántunk való szándékukat, indulataikat, tetteiket viszonozva bánunk embertársainkkal, hanem bizalmat adunk, hogy bizalom gyúljon, megbocsátunk, hogy megtörjön a bűn éle, szelídek vagyunk, ahogy Krisztus is szelíd volt hozzánk elesettsé- günkben. Karácsony második napjának evangéliuma és epistolája így kötődik egymáshoz, s így kötődik hozzánk is. Adja Isten, hogy Jézus születésének bennünk is legyen folytatása örvendező, hálaadó, újjászületett életben! ■ Bencze András Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Áldunk téged igédért, amelyet hirdettetsz közöttünk. Szent- lelked ültesse szívünkbe igéd magyát, hogy ezen az ünnepen és a hétköznapokban meghozza gyümölcsét! Add, hogy a pásztorokkal együtt mi is hirdessük nagy kegyelmedet, emberszerető irgalmadat szóval és cselekedettel! Jézus Krisztusért kérünk. Ámen. Egyszerűség
