Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-12-25 / 52. szám
4 2005. december 25. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletS Áldjad, lelkem, az Urat Orgonaszentelés Zombán ► A templom nem idős. Tulajdonképpen még csak kiskorú. Tizenegy éves. Hitből építették, mert pénze akkor sem volt a tolnai dombok gyönyörű koszorújában élő kicsiny evangélikus közösségnek. Az istenhajlék nagy összefogással mégis elkészült, s azóta sok-sok embernek lett lelki otthona. Ajtaja mindenki előtt megnyílt. A gyülekezet is, a falu is magáénak érezhette. Ám valami még hiányzott. És az egyszer már bátran álmodó közösség hagyta, hogy templomépítő lelkésze újra álomba „ringassa”: hiányzik az orgona. Ez koronázná meg a több mint egy évtizede elkészült temolomot... Az anyagiak továbbra sem álltak rendelkezésre, azonban az abban való hit, hogy Isten dicséretére be lehet fejezni a nagy munkát, most sem hiányzott. Szinte pénz nélkül kezdődött el a szervezés. És miután december 18-án megszólalt az orgona, a gyülekezet előtt elhangozhatott a mondat: „Jelentem, a templom elkészült.” Az orgonaavató istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke, valamint Krdhling Dániel esperes és Sefcsik Zoltán helyi lelkész szolgált. A püspök igehirdetésében az epistolából négy szót emelt ki: „hálaadással - énekeljetek - szívből - Istennek". A négy szóhoz egy-egy mécses meggyújtása, majd pedig az Isten végtelen szeretetéről szóló négyszeres evangéliumhirdetés is hozzátartozott. Ezután felcsendültek a szentelés szavai: „Az Úrnak szentelt legyen ez az orgona az Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Isten dicsőségére és a gyülekezet épülésére. Áldott legyen mindenki, aki ezt az orgonát megszólaltatja az Úr szolgálatában, és áldott legyen a gyülekezet, amely megérti hangját, hogy Isten kegyelmének gazdagságát magasztalja nemzedékről nemzedékre. Ámen.” A szentelés után nem kellett biztatni a gyülekezet«, hogy az új hangszer kíséretével tiszta szívből énekeljék: „Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök királyát.” Az Aquincum Orgonagyár ismét nagyszerűt alkotott. A kis - mindössze hatregiszteres - hangszer Baráti István orgonaművész keze alatt lenyűgözően szólaltatta meg a legkülönbözőbb műveket, Bach, Franck, Viertle, Kodály, Liszt és mások darabjait... A lágy hangzás, a markáns akkordok, a fényesen felcsendülő vagy épp csilingelő regiszterek s a néha csendes, néha dübörgő basszus Kovács Gábor, Pour László és Varga László orgonaépítők szakértelméről is sokat elárultak. Baróti István pedig - aki mint főkántor az esztergomi bazilika hatalmas orgonáján dicséri Urát - e kis hangszerről is elhitette, hogy a hangszerek királynője. Fejedelmi hangszer, amely azonban a templomban mégiscsak szolga, eszköz a hálaadásra, az Istenben való örömre, imádságra, hitvallásra. A népes gyülekezet együtt örült az orgona nyújtotta új lehetőségeknek. Az iskola máris programokat tervez az élet házába, a templomba, a község kulturális rendezvényekkel készül. Program lesz bőven. Hogy valóra váljék a megálmodók vágya: együtt. Ez a templom az összefogás temploma. A közösség pedig úgy fonódhat egybe, mint az orgona hangjai, hogy előbb-utóbb felcsendüljön a tiszta harmónia. Egy házaspár így búcsúzott az ünnep végén: „Hetek óta rohanunk. Tegnap már arról beszéltünk, hogyan lehetne egy kis ünnepi hangulatot teremteni, hogy el ne rohanjuk az egész időt karácsonyig. Nekünk nem sikerült. Itt megkaptuk. Már tudjuk, hova kell jönni...” Az épület, a hangszer csak eszköz. Segíthetnek abban, hogy tudjuk, kihez kell mennünk, hogy csendet, békességet, életet találjunk. „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled...”-Zombán is. ■ K.J. EGYHÁZ ÉS ÁLLAM 15 év 15 interjú tükrében Tizenöt év tapasztalata tizenöt állami, egyházi és közéleti személy véleményének tükrében: ez Szálé László publicista Ha Isten nem volna - Egyház és állam másfél évtizede a Magyar Köztársaságban című interjúkötete - hangzott el a könyv múlt csütörtöki bemutatóján a Parlamentben. A Magyar Hivatalos Közlönykiadó gondozásában megjelent könyv - előszó helyett - egy további beszélgetést közöl a kötet „parlamenti ajánlására” is vállalkozó házelnökkel, Szili Katalinnal a szuverén ember szerepéről. A tizenöt interjú olyan személyiségekkel készült, akik - Frenkl Thurzó Tibor szerkesztő szerint - az állam és az egyház szétválasztásának, de szabályozott együttműködésének is a hívei. A válogatásba többek között Erdő Péterrel, Bölcskei Gusztávval, Seregély Istvánnal, Zoltai Gusztávval, Glatz Ferenccel, Egyed Judittal folytatott beszélgetések kerültek be. A Magyarországi Evangélikus Egyházat D. Szebik Imre elnök-püspök és dr. Frenkl Róbert országos felügyelő reprezentálja. A könyvbemutatón az Országgyűlés elnöke rámutatott: a hosszú, több évtizedes hallgatás és elhallgatás után jópár kényes kérdés megbeszélése égetővé vált, de tizenöt év elteltével csak a jelképes út elején vagyuhk. Meggyőződése szerint leginkább kölcsönös párbeszédre van szükség. Szili Katalin hite szerint a demokratikus állam nemcsak azért támogatja az egyházakat, mert ez demokratikus voltából adódik, hanem a kölcsönösség okán is - azért, mert az egyházak a társadalom részei: iskolákat, egyházakat, szociális intézményeket működtetnek, karitatív tevékenységükkel pedig az elesetteket segítik. Frenkl Thurzó Tibor a kötetet bemutatva kiemelte, hogy a tizenöt interjú mindegyikének más és más az üzenete. Véleménye szerint a válogatás jó szolgálatot tehet: üzenete révén a társadalomban csökkenhetnek a 20. században megkövesedett egyházellenes előítéletek, s ami a szerkesztő szerint legalább ilyen fontos - segít oldani a korszerű baloldallal szemben érzett klerikális előítéleteket is. A szerkesztő úgy véli, a könyvben sikerült kiemelni a legfontosabbat: azt, hogy a párbeszéd kötelessége alól nem menti fel senki sem az államot, sem az egyházat. M MTI Kötetlen csevej a könyvbemutatót követő parlamenti fogadáson: Donath László országgyűlési képviselő, D. Szebik Imre elnök-püspök, a kötet szerkesztője, Frenkl Thurzó Tibor (a kép jobb szélén) és Frenkl Róbert országos felügyelő (háttal) Az igazságügy-miniszter az emberi jogok napja alkalmából, az emberi méltóság tisztelete és védelme érdekében folytatott több évtizedes hitéleti tevékenysége és közéleti munkássága elismeréseként az Emberi Jogokért emlékplakett kitüntetésben részesítette Donáth Lászlót, a Csillaghegy-Békásmegyeri Evangélikus Egyházközség lelkészét. Az első mosolytól az utolsó kézfogásig Beszélgetés dr. Osvdth Márta onkológus főorvossal ► Nemrégiben felhívott egy rokonom, aki négyféle daganatos betegségből gyógyult meg. Elmondta, hogy nagyon hálás a kezelőorvosának, aki csaknem két évtizeden keresztül gondozta; a lelkemre kötötte, hogy nekem is feltétlenül meg kell őt ismernem. így jutottam el Tatabányára dr. Osvdth Márta onkológus főorvoshoz, aki a Ko- márom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórházában dolgozik. Korunk betegségéről, a rákról, valamint a hitről és karácsony ünnepének üzenetéről beszélgettünk.- Főorvos asszony! Tudja-e, hogy Önt nagyon szeretik a betegei?- A visszajelzésekből érzem és tudom. Amikor bejövök a kórházba, a betegek sokszor megszólítanak, és azt mondják: „Jó, hogy jön, mert maga mindig mosolyog.” Mert bizony a mosoly is számít. Nem mindegy, hogy valakivel mosolyogva beszélnek, vagy rideg tekintettel néznek rá. Ketten vezetjük az onkológiai részleget, és mindenkit a keresztnevén szólítunk. Bizony úgy jönnek hozzánk a betegek, mintha a családjukba jönnének.- Az Ön számára mi áll a terápiában az első helyen?- Egyre többet tudok a betegekkel a hitről beszélni, és egyre többet biztatom őket azzal, hogy az orvosi ellátás mellett magukért is tudnak tenni valamit. Most már minden új beteget meginterjúvolok arról, hogy van-e istenhite, és hogy mit gondol, miért alakult ki nála ez a betegség. Általában kiderül, hogy az utóbbi két-három évben történt valami vele vagy a környezetében, például munkahelyvesztés, betegség, haláleset. Az istenhit képes átsegíteni a krízishelyzeteken, ha igazán rá tudja bízni magát az ember, valamint az életcélok is sok erőt, energiát adnak.- Melyek azok a tényezők, amelyekkel árthatunk magunknak?- A külső, önpusztító faktor az egészségtelen életmód. A belső dolgok, a lelkiállapot terén pedig minden ártalmas, ami negatív életérzéseket táplál bennünk. Olyasmivel bántják magukat az emberek, mint az önvád, a sérelem, a meg nem bocsátás. Hiába mondják sokan, hogy a szent gyónásban leteszik terhüket Jézus keresztje alá, ha utána tovább rágódnak rajta. És lehet, hogy másoknak megbocsátanak, de saját maguknak nem. Ez az önvád. Az illető nem tud változtatni a helyzeten, például mert az, akivel szemben elmulasztott valamit, már meghalt. Az ilyen lelki terhet görgeti az ember maga előtt. Ha van istenhite, könnyebben fel tudja ezt dolgozni. Azonban az önvád és a sérelem valóban képes megbetegíteni, és komoly depressziót okoz. Az immunrendszer működése megbomlik. Kell egy segítő - egy pap, pszichológus, családtag vagy betegtárs -, akinek kiöntheti a lelkét, aki feloldozza a szenvedőt. Nem véletlenül olvassuk a Bibliában, hogy bocsássunk meg egymásnak, és oldozzuk fel egymást. Ne történhessen meg az, hogy egy apró sérelem ér bennünket, és egészen az öngyilkosság gondolatáig hergeljük magunkat. A rákot egyébként passzív öngyilkosságnak is fel lehet fogni. Menekülési út lehet azok számára, akik nem tudnak mit kezdeni az életükkel. Ismerek egy asszonyt, aki már két éve viselte a betegséget, amikor találkoztam vele. Már áttétei voltak. Korábban kétszer is keresett, de nem talált meg. Rákérdeztem: talán én vagyok a felelős előrehaladott betegsége miatt? Erre kiöntötte a lelkét: tulajdonképpen nagyon egyedül van, rossz a kapcsolata a fiával, a menyével. A másik fia külföldön él. Úgy gondolta, hogy ebbe csendben bele lehet halni. Elmondtam neki, hogy ha élni akar, akkor tudok neki segíteni, de ha nem, én sem segíthetek. Ez megdöbbentette; átértékelte az életét. Úgy jött vissza hozzám, hogy minden kezelést szeretne végigcsinálni, mindenben partner lesz. Rendbe tette a családi életét. Őszinte szeretetkapcsola- tot épített ki a családtagjaival, és istenhitében is megerősödött. Tíz év után ma panasz- és tünetmentes. Tehát az igazi szeretet valóban képes gyógyítani.- A szív a szeretet szimbóluma. Igaz-e az, hogy ez az egyetlen szervünk, amelyet nem támad meg a rák?- Néha van áttét a szívben, de nem jellemző. Elsődleges tumor viszont nagyon ritka. Talán az elmúlt harminc év alatt egyszer láttam ilyet. Ezt lehet szimbolikusan is értelmezni, de mivel a szív állandóan mozgásban van, talán kevésbé tudja megtámadni a rák.- A rákos sejtburjánzás mintha a társadalmunk állapotát ábrázolná. Egy sejt elhatározza, hogy önző lesz, és csak a saját céljait akarja megvalósítani...- Amiről eddig beszéltünk, az is a társadalom lelkiállapotát ábrázolja. Ennél a betegségnél megváltozik a sejt szaporodása. Az érintett sejt felszabadul a gátlások alól, a genetikai kód, a hormon- és idegrendszer által meghatározott feladatára szóló utasítástól. Ettől kezdve hibás sejt termelődik. Az emberben normálisan is naponta körülbelül húszezer hibás sejt készül, amelyet csodálatosan felépített, soklépcsős szűrőrendszerünk, az immunrendszer „eltakarít”. Akkor, amikor kialakul egy rákos sejtcsoport, majd daganat, az immunrendszer működése gátolt, kóros. Gyengülését az említett lelki problémák, a felhalmozódott stressz következtében kialakuló kimerülés, a kívülről beáradó méreganyagok, a leterheltség okozzák. A már hibás sejttömeg korlátlanul szaporodni kezd. A szervezet számára a rákos sejt nem idegen, így az immunrendszer sem idegenként ismeri fel. Amely sejteket mégis felismeri, azokat körülhatárolja. Általában ezeket nevezzük jóindulatú daganatoknak. A sejtjeink egyébként sok mindent elárulnak rólunk. Például most olvasok egy könyvet arról, hogy a genetikai kódunkba bele van írva Isten neve (Gregg Braden: A Teremtő kódja). E szerint minden emberi sejt kódolva tartalmazza Isten ősi nevének a betűit. Igaz, nem szakkönyvről van szó; így gyorsabban nyilvánosságra lehetett hozni tizenkét év kutatásának az eredményét... A Földünkön kialakult népirtás okozta globális életveszélyben e kötet a béketeremtés eszköze lehet. A könyv mondandója, hogy a Föld hatmilliárd lakosának minden sejtje őrzi, újra és újra ismétli az üzenetet, hogy felépítse létezésünk alapköveit. Tekintet nélkül a faji vagy vallási hovatartozásra, életmódra és hitrendszerre. Ezt a testvériséget egyébként a kereszténység már évezredek óta hirdeti.- Az ember büszkén meséli, ha túlélt egy infarktust. Ezzel szemben a rákot szégyelljük, titkoljuk, ez tabutéma.- A daganatos betegségről a társadalom úgy vélekedik, hogy gyógyíthatatlan kór. Ha pedig valami gyógyíthatatlan, halálos, akkor nem akarunk róla beszélni, mert az embernek nincs eszköze a vigasztalásra. Elfordulnak a betegtől, aki ezután elszigetelődik; nincs, akinek elmondja panaszát, akivel megossza érzéseit, fájdalmát. Sokszor hozzám is csak a hozzátartozó jön el, mert fél, nem akarja, hogy a beteg megtudja, mi a baja. Akkor el kell magyaráznom neki, hogy a daganatos betegségeket ma már nagy százalékban meg lehet gyógyítani. Ha viszont nem segítünk, egyre rosszabb lesz a beteg állapota, a végén pedig fájdalmas halál vár rá. Ha nem is tudjuk meggyógyítani, tünetmentes hónapokat, éveket adhatunk neki, jó életminőségben élhet. Ezt a lehetőséget senkinek nincs joga elvenni tőle.- Végül hogyan foglalná össze karácsony ünnepének üzenetét, és mit üzenne az olvasók számára?- Nemcsak a szeretet ünnepét, hanem minden napunkat arra kellene felhasználnunk, hogy szeretetben, békében, sőt megbékülten éljünk önmagunkkal, környezetünkkel és Istennel. Amit Isten szeretete által kaptunk Jézusban, azt közvetítsük mások felé. Sokan úgy mennek el, hogy nem hívőként éltek. A nagy út előtt mégis kérik, hogy üljek le az ágyuk mellé, fogjam meg a kezüket, és imádkozzam értük. Ha nem is akarnak már a földön maradni, nem mindegy számukra, hogy miként és hová mennek... ■ Menyes Gyula
