Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-12-18 / 51. szám

2 2005- december 18. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ Ajándék­kísérő A fiú egy idegen ország kórházában fe­küdt. Gyakran kapott csomagot idős édesanyjától. A doboz nemcsak kedvelt csemegéit tartalmazta, hanem mindig rejtőzött benne egy kis írásos üzenet. Pár sor csupán vagy egyetlen szó, de a lé­nyeg: anyától... Egyik este ápolói roppant nyugtalan­nak látták a fiút. A kérdésre: mi bántja? - elmondta a nővérnek, hogy a legutóbbi csomag sértetlenül megérkezett ugyan, de nem volt benne levél. A csomag, amely így semmit nem jelentett számá­ra, érintetlenül lapult ágya alatt. Néhány nappal később - a fiú nagy örömére - az üzenet is megérkezett: „Fiam, szüntelen gondolok rád, és imádkozom érted.” Karácsony idején sok csomaggal akad dolgunk. Leragasztani valók és kibontás­ra várók. Kapott és elküldendő pakkok. Ajándékkísérő céduláink is elég változa­tosak már, de üzeneteink nem annyira. Ha nem vagyunk formában, ugyanazo­kat a közhelyes szavakat rakosgatjuk más sorrendbe, tupírozzuk, hogy a félte­nyérnyi lapocskának legalább az egyik oldala tele legyen írva. Mert mit ér a cso­mag, ha nem tudni: kitől érkezett, és az a valaki milyen érzésekkel viseltetik irán­tunk? A névtelen küldemények elég ije­delmet okoztak már ahhoz, hogy az öröm gyanakvásba forduljon. Isten szüntelenül elhalmoz minket ajándékaival. Nem csekély helyet foglal el az ajándéklistán karácsony ünnepe. Is­ten Fiának testbe öltözése. Tudsz-e örül­ni még neki? Talán értetlenkedve nézel a jászolbeli csecsemőre: miért olyan nagy dolog ez? Gyanakszol Istenre, és megkér­dőjelezed szeretetét még karácsony után is? Ha így van: nem olvastad el az ajándék mellé írt üzenetet. Igaz, az „ajándékkísé­rő cédula” sok száz oldalas, de ebből is láthatod: Isten üzenete egyáltalán nem sablonos, közhelyes. Sőt: Isten soha nem szenved fantázia, mondanivaló hiányá­ban. A Biblia szavaiból kivilágosodik Is­ten értünk érzett szeretete, menteni aka­rása. Megérthető, felfogható Jézus földi küldetése, elfogadható, és örökre miénk lehet maga az Ajándék. A semmit érő karácsony, a felfújt és ki­pukkadt ünnep egyetlen receptje: felejtsd csukva a Bibliádat! Ne olvasd Isten levelét, ne értsd meg a neked küldött ajándékot, Jézust! Merülj bele a csillogó celofánok és masnik hajtogatásába, és rakj a fa alatt álló kicsiny betlehemi jelenet elé egy jó nagy dobozt valamelyik áruház reklámfeliratá­val. Aztán jóllakva és néhány „nagyfilmet” megnézve várhatod újra a nyugodt hét­köznapokat. Mert ezt a receptet követve biztosan semmi nem fog változni. De lehet sokat érő karácsonyod is: nem mellőzve az ünnep kellékeit, csu­pán mindenek elé és fölé helyezve Atyád neked írt levelét. ■ Bálint Józsefné Megjelent a szerző Ajándék-kísérő című, a kö­zelmúltban kiadott könyvében. A kötetről e lapszámunk 6. oldalán olvashatnak. SEMPER REFORMANDA „Mi tehát nem így imádkozunk: hadd menjünk a te országodhoz, mintha nekünk kellene loholnunk utána, ha­nem így: a te országod jöjjön el hoz­zánk. Mert Isten országának kell hoz­zánk jönnie, minden kegyelmével és áldásával együtt. Ha nekünk kellene megszereznünk, sohasem juthat­nánk hozzá. Mint ahogy Krisztus is maga jött le hozzánk az égből a föld­re, nem pedig mi hágtunk fel hozzá a földről az égbe. Boldognak lenni azt teszi, hogy Isten országa lettünk, s ő uralkodik bennünk.” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) ADVENT NEGYEDIK VASÁRNAPJA - Jn 1,19-28 Kérdőjelek és felkiáltójelek Pont és vessző: írásjelek, amelyek semle­gesek, tényszerűek, kicsit talán meg­nyugtatóak is. Egy gondolatfolyamnak egyszer csak vége szakad. Lehet, hogy kinő belőle egy újabb, de az is lehet, hogy végérvényesen lezárul. Kérdőjelet és felkiáltójelet akkor hasz­nálunk, ha mondanivalónknak súlya, különleges igénye, belső dinamizmusa van. A kérdőjel kizökkent, meghökkent, elbizonytalanít. Megállásra kényszerít, számadásra hív. A felkiáltójel érzelmet árul el. Megmutat valamit abból, aki leír­ja, kimondja gondolatát. Nyomatékosít, megvall, képvisel, jelez. Olykor emberi magatartásokat, érzelmi megnyilvánu­lásokat is kifejeznek ezek az írásjelek. Néha magunk válunk egy nagy, görbe kérdőjellé: bizonytalan, érdeklődő, kí­váncsi, provokatív, szkeptikus kérdező­vé. Máskor viszont határozott, ellent­mondást nem tűrő, elszánt vagy éppen hitvalló felkiáltójellé lehetünk, mint akik tudunk és képviselünk valamit, ami szá­munkra igazán lényeges. Igénk Jézus nyilvános fellépésének el­ső hetébe vezet. A János szerinti evangé­lium első fejezetei napról napra követik a Jézussal kapcsolatos eseményeket. Az evangélium kezdetén az útkészítő tesz tanúságot az Érkezőről. A kezdő mon­dat így vezeti be az igeszakaszt: „Ez János bizonyságtétele." Ki volt János? Ki ez a ti­tokzatos pusztai szent, ez az aszkéta? Lénye és minden, amit tesz, kérdéseket vet fel. És már ott is teremnek a kérde­zők: a kíváncsiak, a szkeptikusok, a pro­vokálok. Egy egész jeruzsálemi delegá­ció: papok és léviták tesztelik, vizsgáz­tatják. Ki ő, mit akar, mit tud; és amit tud, azt hogyan képviseli? Jó az elején tisztázni a dolgokat, elkerülni a félreér­téseket, meghatározni az erőviszonyo­kat, kijelölni a határokat. A vizsgabizottság mindössze öt kér­dést tesz fel. Nagyon konkrét, célzott kérdések ezek. Az első az alapkérdés: „Ki vagy te?" A válasz mindent eldönt. Ke­resztelő János tudja, hogy a kérdés ki nem mondott valódi tartalma ez: te vagy-e a Messiás, a Krisztus? Hogy is le­hetne Messiás az, aki követ? Aki csupán útkészítő, útegyengető ott, ahol elhalad a Király? Az „En vagyok... ” válasz csak és egyedül Jézusé. Ebben az időben a messiásváró zsidó­ság „jóléti” vagy „politikus” messiás ér­kezésében hitt, aki majd rendbe teszi az országot, elűzi a rómaiakat, és végre mindenki békében élhet. Mit is tudnak kezdeni egy olyan felkenttel, aki ezt mondja magáról: „Én vagyok a jó pásztor", „Én vagyok a feltámadás és az élet", a világos­ság - és közben izzadtan, kopott ruhá­ban, sokszor fáradtan járja útját ember­től emberig? A Messiás már itt van, kö­zénk jött - hirdeti a Keresztelő. De a fél­reértések elkerülése végett határozottan vallja: „Én nem a Krisztus vagyok!” János Jé­zus iránti mély tisztelettel és alázattal fe­lel a mindent eldöntő első kérdésre. A felkiáltójel rámutat arra, aki már itt van, és az emberek között jár-kel, akinek kö­zelsége átélhető, és ezért már nem olyan a világ, mint előtte volt... Ő, János csu­pán a hangját kölcsönzi annak, aki sza­vának teremtő erejével gyógyít, és hirde­ti Isten országát. Nem vágyik többre, hogy is tehetné? Hiszen minden, amit várt, ami küszöbön áll, beteljesedik az Érkezővel! Két eldöntendő kérdés következik. A válasz „igen” vagy „nem” lehet. Ha a Messiás nem is, akkor legalább te vagy-e Illés, akit várunk? Jogos kérdés. Hiszen minden hithű zsidó vallotta Malakiás próféta ígérete nyomán, hogy a messiási kor küszöbén visszajön Illés. O majd az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét pedig az atyákhoz for­dítja. János Illéssel ugyan lelki értelem­ben azonos, hiszen az ő szellemében lép fel, mégsem tekinti magát új Illésnek. A messiási várakozások ne az ő személyé­hez kötődjenek! „Hát akkor?... A próféta vagy te?” - kér­dezik a papok, farizeusok és léviták. Egyre lejjebb licitálnak. A konkrét sze­mélyhez kötött várakozás helyett most A VASÁRNAP IGÉJE az ismeretlen eljövendő prófétára te­kintenek, akit még Mózes ígért meg a népnek: „Prófétát támaszt atyádfiai közül az Úr, olyat, mint én, őreá hallgassatok!” (5MÓZ 18,15) Talán a Keresztelő az, aki­ben a régi ígéret beteljesedik, talán ő is belép a nagy próféták hosszú sorába, akik Izraelt intették, vigasztalták, fe­nyegették, erősítették? A válasz újra ha­tározott nem. „Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbí­zóinknak: mit mondasz magadról?" Most már sürgetők a kérdések. Miért keresz­telsz, ha nincs hozzá „jogosítványod”? Mit akarsz, mit üzensz mindezzel? És er­re a felkiáltójel kettősponttá, egészen ki­csivé zsugorodik. Túl a szavak vallomá­sán, ott, a Jordán partján senki más nem fontos már, csak ő, aki utána jön, az, aki nagyobb mindennél. Róla, az Érkezőről végül ez a kettőspont prédikál. És másnap János meglátja őt, amint feléje közeledik... ■ Varga Gyöngyi Imádkozzunk! Növekedj bennem, Uram, éld fel emberi valómat! Lángoltass el engem, mint gyertyát a fény. Örömöd az én kisebbedésem, örömöm a te nagyobbodásod. Szolgálni szeret­nélek téged átadott, apró életemmel: soha nem hamvadó tűz, soha nem szűnő Szeretet! (Szent- Gály Kata) Oratio oecumenica Drága Istenünk, örömhozó mennyei Atyánk! Köszön­jük igédet, amely által biztatsz, erősítesz minket, s amely szeretetedet hirdeti köztünk. Különleges, tőled származó, belőled fakadó örömmel töltesz el mind­annyiunkat jó és rossz időkben egyaránt. A te bátorítá­sod, gondviselésed adjon nekünk megelégedettséget, békességet még akkor is, amikor emberi szemmel néz­ve semmi vagy csak vajmi kevés okunk lenne a boldog­ságra. Ne engedd, Atyánk, hogy ez az öröm megszűn­jön, vagy akár csak meggyengüljön bennünk; ne en­gedd, hogy a kételkedés, az elégedetlenség irányítsa ér­zéseinket, gondolatainkat, cselekedeteinket. Hadd tud­junk valóban örülni tebenned mindenkor! Őrizd meg, mindenható Istenünk, a teremtett világot és annak jó rendjét. Adj kedvező időjárást így télvíz ide­jén is, hogy a természet ereje se egészségünkben, se földjeinkben, se otthonainkban, se más tulajdonunk­ban ne tegyen kárt. Adj békét és egyetértést az emberek között, hogy minél többen élhessenek viszály és szere- tetlenség nélkül. Áldd meg hazánkat, népünket. Adj életkedvet és reménységet az embereknek, hogy szívesen hozza­nak utódokat erre a világra, hogy el ne fogyjon ma­gyar népünk. Kérünk, adj vezetőinknek bölcsességet, hogy istenfélelemmel és legjobb tudásuk szerint hoz­zanak olyan döntéseket, amelyekkel nemcsak a ma­guk kényelmét, hanem sok ember boldogulását szol­gálják. Könyörgünk egyházunkért. Te tudod, milyen nehéz helyzetben vagyunk. Kérünk, támassz az emberekben jóindulatot a te néped iránt. Áldd meg gyülekezetein­ket, hogy a fiatalok is szívesen hallgassák a te igédet, amely által jó életük lehet földi útjuk során. Könyörgünk a rászorulókért, a szenvedőkért, az idő­sekért és a betegekért. Add, hogy nehéz körülményei­ket ne csapásodként, haragod kitöltéseként éljék meg, hanem meglássák nyomorúságukban is szerető, atyai hívásodat és azt, hogy neked az a célod, hogy mind kö­zelebb kerüljünk hozzád, míg végül kegyelmedből mindannyian együtt dicsérhetünk téged örök országod mennyei polgáraiként. Végül újra kérünk az örömért, amelyre igéd által biz­tatsz: hadd lássa meg rajtunk keresztül a világ, hogy úgy lehet igazán boldog az ember, ha benned örvende­zik, s csak tebenned bízik. Ámen. MEGÉRKEZETT AZ EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET - LITURGIKUS KÖNYV 4. Méltán evangélikus Liturgikus könyvünk főcíme: Evangélikus is­tentisztelet. A cím meghatározza a könyv funkcióját, de arra is utal, hogy a benne található istentiszteleti rendek nem attól válnak előbb-utóbb „mégiscsak evangé­likussá”, hogy evangélikus gyülekezetek használják őket, hanem a használattól függetlenül, tartalmuk okán - méltán - áll előttük az evangélikus jelző. Amikor valamelyik egyház huzamos ideig használ egy istentiszteleti rendet, akkor az előbb-utóbb az adott egyház egész arculatát, sőt önazonosságát meg­határozó tradícióvá válik. Senki sem vi­tatja, hogy a keleti egyház több mint másfél évezredre visszatekintő, válto­zatlan formában használt liturgiája ilyen. Ám a tradícióvá váláshoz néha egy emberöltőnyi idő is elegendő. A mi tradicionálisnak számító liturgiánk sem tekint vissza hosszabb múltra: Prőhle Károly Agendájának első kiadása 1963-ban jelent meg. Részben szakított Raffay 1936-ban kiadott Agendájának is­tentiszteleti tradíciójával, részben épí­tett rá. 1936-ban Raffay püspöknek minden tekintélyét latba kellett vetnie, hogy isten- tiszteleti rendjét a gyülekezetek használni kezdjék. A gyakori, néha metszőén éles hangú bírálat egy szóban foglalható össze: Raffay liturgiája katolizáló, nem evangélikus... 1963-ban viszont már az evangélikus tradíciót képviselte, amire hi­vatkozva Prőhle Agendáját érte a bírálat: katolizáló, nem evangélikus. A Prőhle- Agenda használatba vétele mégis simán ment, mert bevezetését az a Káldy püspök rendelte el, akivel nemigen lehetett ellen­kezni. így ma Prőhle professzor rendje a tradicionális evangélikus istentisztelet... A kérdés kiéleződik: hogyan viszo­nyuljunk a tradícióhoz? A reformátorok határozottan állítot­ták: csak egy zsinórmértéket fogadnak el, és ez a Szentírás. A svájciak azt mondták, hogy az istentiszteletből min­dent ki kell iktatni, amit a Szentírás nem ír elő. így náluk csak a zsoltáréneklés, az imádság, az igeolvasás és igehirdetés maradt meg, a szentségeket pedig a lehe­tő legegyszerűbben ünnepük. Luther vi­szont azt mondta, hogy az istentisztelet rendjéből és általában minden egyházi tradícióból csak azt kell elhagyni, ami a Szentírással ellenkezik. így a mise tradi­cionális rendjéből csak a papi áldozatbe­mutatásra vonatkozó mondatokat húz­ta ki. A bevezető bűnbánati, előkészüle­ti részt, az úgynevezett lépcsőimádságot - 43. zsoltár a közbeiktatott gyónóimád­sággal (confiteor) - pedig leválasztotta, és tartalmát az úrvacsorát előkészítő gyónó istentiszteletbe vitte át. Mivel Luther csak az úrvacsorás istentisztele­tet nevezte misének, a régebbi hagyo­mányból kezdtek fölelevenedni a nem úrvacsorás istentiszteleti formák: a lau- des, a vesperás stb. A Liturgikus könyv tehát a legjobb evan­gélikus tradíciót követi, amikor az isten- tiszteleti rendben nagyobb hangsúlyt ad LITURGIKUS SAROK az igei elemnek: kibővített zsoltáranyag, illetve kettő helyett három bibliai sza­kasz felolvasása. Az úrvacsorái rész a korábbinál jobban kiemeli, hogy - bár a bűnbánat, a gyónás megkerülhetetlen - Isten mégsem a mi előkészületünk kielé­gítő vagy éppen hiányos voltát mérlege­li, hanem Fia megváltó haláláról emléke­zik meg, és az ő föltámadásának erejé­ben részesít, amikor bűneinket megbo­csátva visszafogad szentjei közösségébe. Mindezzel a Liturgikus könyv istentisztele­ti rendje tovább erősíti a Liturgiái Bizott­ság által is nagyra becsült Prőhle-féle Agenda istentiszteleti rendjének evangé­likus jellegét. És a 16. századi evangélikus elődök nyomdokait követi akkor is, amikor a nem úrvacsorás reggeli, esti vagy más hétköznapi istentiszteletek rendjeként újra az ősi laudest és vespe- rást ajánlja. ■ Véghelyi Antal Káté a határon túlra - adományozóvonal 06-81-330-220 Egy hívás - és valakit megajándékozott! A hívás díja 400 Ft + áfa. P

Next

/
Thumbnails
Contents